Éjfél Kapitány
válaszol
;
Éjfél Kapitány válaszol
Néhanapján velem is előfordul, hogy nem tudom kapásból, mit is tegyek egy rázósabb helyzetben. Nekem rossz, de neked jó, mert ha én nem is, de te megkérdezheted Éjfél Kapitányt!
Nem tudsz valamit? Régi vitát szeretnél eldönteni? Nem tudod mit tegyél? Kérdezd meg Éjfél Kapitányt! Email cimed mindenképpen az én titkom marad, sőt, a neved is rejtve marad ha erre kérsz.
Elani tinilányos kérdése
Kedves Kapitány! Rendkívülinek találom, hogy szabadidőd jelentős részét azzal töltöd, hogy kétségbeesett bizonytalankodók kérdéseire adsz válaszokat - időnként kíméletlen, de legalább őszinte és hasznos válaszokat. Mivel baráti társaságom jó részét már végigkérdeztem, és sajnos nem szolgáltak használható tanácsokkal, úgy döntöttem, hozzád fordulok. 19 éves lány vagyok, nemrég léptem ki egy távkapcsolatból (valóban nem sok értelme van), és szinte rögtön fel is tűnt a színen egy új srác. Viszonylag régóta ismerjük és kerülgetjük egymást, de hol nekem volt barátom, hol neki barátnője, így sosem történt semmi. Ez a fiú határozottan tudatta, hogy akar engem, többször is hazakísért mikor egy-egy este véletlenül valahol összefutottunk, legutóbb is így volt, de még egy darabig nem ment haza, a kezemet szorongatva jó másfél órán át beszélgettünk, majd megkérdezte, mikor érnék rá, hogy találkozzunk. Másnapot mondtam neki, habár tudtam, hogy sok dolga lesz, azt mondta, írni fog. Nem írt, néhány nap múlva megint összefutottunk véletlenül, ekkor is odajött hozzám, beszélgetni akart, de mivel egy közeli fiúbarátommal voltam, inkább vele foglalkoztam, vele beszélgettem. Azóta nem írt, és nem is beszéltünk. Elnézést kérek a kisregényért, meg minden, de nagyon hálás lennék a véleményedért. Tényleg akar tőlem valamit ez a fiú? És lehetséges, hogy azért nem írt, nem keresett már egy ideje, mert azt hiszi, hogy inkább az a fiú érdekel, akivel a legutóbbi találkozásunkkor voltam?
Éjfél Kapitány egyenes válasza
A férfiak ugyan botrányosan egyszerűen gondolkodnak, de egészen másképpen mint ti lányok. Ugyan nagyon szórakoztató, ahogy barátnők összedugják a fejüket és néhány sms-ből meg facebook üzenetből megpróbálják kilogikázni, hogy mit is akar a fiú - de ez kevéssé célravezető. Csajszilogikával nemigen fejthető meg egy férfi (és persze ez fordítva is igaz).
Azt javaslom hát, ne agyalj, ne hergeld magad, hanem járj utána, és szerezz választ a kérdésedre tőle magától. Hívd randira, és hozd olyan egyértelmű helyzetbe, ami már válasz a kérdésedre. Technikailag ez lehet egy "úgy megnézném azt az új filmet, de nincs kivel, elviszel?", vagy egy "úgy elmennék már táncolni péntek este, elviszel?", vagy egy "nincs kedved velem csavarogni holnap este?". Olyan szitu legyen, ami egyértelműen és kényelmesen csak rólad és róla szól, tehát ne olyan legyen, hogy jöjjön át segíteni lomtalanítani a nagymamádhoz. Ha erre nem reagál tiszta erőből, akkor bizonyosan nem kellesz neki. Ha eljön, akkor már csak az érdeklődésének a foka a kérdéses, de ez meg egy este alatt biztosan kiderül.
Péter újságírós kérdése
Csak egy egyszerű kérdést szeretnék feltenni Neked: Mi a célod azzal, hogy másoknak segítesz?
Éjfél Kapitány heroikus válasza
Az emberek tanácstalanságukban hajlamosak őrültséget cselekedni. Az önbizalomhiány, a pénzhiány, és a szerelem nevű genetikus csapda folyamatosan olyan problémákat generál, amelyekre válaszul a népek kínjukban (vagy szimplán butaságból) teljesen irracionális, rosszabbnál rosszabb döntéseket hoznak. Közülük szeretnék néhánynak kívülállóként segíteni úgy, hogy gondjukat semleges nézőpontból megvizsgálva, valamilyen racionális megoldás felé próbálom őket terelni. Ennyit szeretnék hozzátenni a dolgokhoz, hogy elmodhassam, én nem csak siránkoztam a világ lesújtó állapotán, de tettem is valami hasznosat. Szeretnék egy élhetőbb világban élni, boldogabb, így normálisabb emberek között.
Mari butalibás kérdése
Intelmeid (és persze saját józan eszem ellenére) szerelmes lettem a főnökömbe. Nem elég hogy jóképű, sármos, kedves, udvarias, de meg menyasszonya is van. Tudom, hogy kedvel és megbízik bennem, kitűnő a munkakapcsolatunk, de a magánéletben nem kíváncsi rám, ez elég egyértelmű számomra. Szoktam hívni hétvégente bulizni, ebédre, de altalában elhárítja, hogy más dolga van (majd legközelebb c.mondóka). Tetszem neki ez biztos,de semmi több. Nem akarom elmondani, hogy mit érzek, mert akkor ezer százalék hogy kirúgna, nem tehetem meg sajnos, pedig szeretném elmondani.
A tanácsodra lenne szükségem, hogyan lehet túlélni azt hogy nap-mint-nap látom, beszélek vele és közben pedig szenvedek belül, mert legszívesebben kikiabálnam a világnak az érzéseimet. Ehelyett kussolhatok és vágjak mindenhez jó arcot és legyen mindig jó kedvem. Küzdok, azért még nem adtam fel, hátha meghódítom. Tudod szokásos: rövid szoknya kivágott bluz, mosoly hegyek..... Jól kicsesztem magammal... Bocs hogy átvertelek az elején a röviden tömören résszel:)
Szóval, várom a nem kevésbe rövid és tömör, de mindenképpen őszinte válaszodat, csak ahogy azt megszoktuk tőled:)))
Éjfél Kapitány főnökös válasza
Hát ezt nem hiszem el. Itt van a tökéletes férfi mintaképe, aki nemcsak hogy sikeres és jóképű, de monogám is, ráadásul nem is esik bele a legelső dekoltázsba ami pedig jól láthatóan csak neki van odakészítve. És erre te mit csinálsz? Megpróbálod belőle kihozni azt a mocskos férfiállatot, amit mint nő magad is utálsz... Nade nem arra kérsz hogy ítélkezzek, hanem arra, hogy praktikus tanácsot adjak.
Kérdésedre tehát: ha minden genetikus késztetése ellenére mindezidáig ellen tudott állni neked, annak két oka lehetséges. Vagy nem vagy elég csinos a kalandhoz, vagy nem tűnsz jó társnak a váltáshoz. Azaz - bizonyosan nem ő a királyfid, és te sose de sose leszel az ő királynője. Ha elszánt vagy, akkor persze az ágyába be fog engedni. Egy férfit elcsábítani minden ellenkező híreszteléssel szemben nem nehéz, hanem éppenhogy a világ egyik legegyszerűbb dolga. Szóval, ha csak annyi a célod, hogy megrontsad álmaid pasiját, és új dimenziókat fedezz fel vele az ágyban - tedd azt és szórakozzatok jól. De ha szerelmes vakságodban kifejezetten hosszútávú monogám kapcsolatot akarsz vele, akkor add fel most.
Zsebenci Klopédia prűd kérdése
Csodálkodom erősen, hogy nem korábban, de a lényeg, hogy megtaláltam a blogodat. Rögtön a nővérkés részre kattintottam, lévén én is nővér vagyok (igazi), és hát mit mondjak,..... majdnem sírva fakadtam, de nem a meghatottságtól. Aztán továbblapozgattam az oldaladon, és megtaláltom az öngyis írásodat, melynek végén a következő bekezdés: "....Ha ez se tetszik, akkor fordíthatunk is a dolgon. Ne a te életeddel törődjünk! Ha nem tudsz vele mit kezdeni, akkor add azt valaki másnak, akinek még hasznára válhat a létezésed. Segíts te másokon - légy szociális munkás, végezz karitatív munkát! Sokaknak valóban nagy szüksége van segítségre. Egy meleg ebéd az éheseknek, egy délutáni beszélgetés egy súlyos beteggel, egy olvasás-lecke a cigány kisfiúval, ebben te is tudnál segíteni. De teheted ugyanezt férfiasabban is: állj tűzoltónak, mentősnek, katonának, rendőrnek! Ott aztán tényleg nagy szükség van olyanokra, akik jelképes viszonzásért cserébe készek az önfeláldozásra. Légy önzetlenül aktív tagja egy hasznos közösségnek! Küzdj a környezetért, az igazságosságért, bármiért. Rajta!"
Namármost a kérdésem a következő: a nővérek, egészségügyi dolgozók, egyéb nőnemű szakszemélyzet stb miért azt érdemli csak tőled, ami a nővérkés részben látható, olvasható, és lényegében kizárólag a férfiak öv alatti régióira van hatással, miért csak ilyen alantas húspiaci asszociációkra vagyunk alkalmasak, mi nővérek, miközben mi - az igaziak - valóban olyan munkát végezünk, amire az öngyis posztban utaltál, önfeláldozót, viszonzás, elismerés nélkülit, tényleg csak a segítségnyújtás tényének jóleső érzéséért, bár nem hiszem, hogy éppen erre gondoltál elsődlegesen.... Hiszen sokkal hősiesebbnek, magasztosabbnak látszik mondjuk egy tűzoltó, vagy rendőr, vagy mentős tevékenysége, főleg, ha drámai felhangokkal kísérve riport születik belőle a tévékettő valamelyik fajsúlyos magazinműsorában (ez itt az irónia helye volt). A nővérek meg hova kerülhetnek? A pornómagazinokba. Maximum. Igazságtalannak érzem a hozzáállásod. Gusztustalannak találom továbbá, amikor a férfiak rögtön kaján arckifejezésre váltanak, amikor megtudják - a civil életben -, hogy nővér vagyok. Te csak tupírozod ezt a jelenséget. Talán valamikor a távoli jövőben össze lehetne gyűjteni az összes rendőr-katona-mentős-tűzoltó témájú képet, cikket, miegymást, és kizárólag a szexuális felhangra fókuszálni. Bosszúból. (Csak a Pintér Sanyi Bácsi és a Győrffy Pali Bácsi maradjon ki belőle!.....)
A LEHETŐ LEGJOBB EGÉSZSÉGET kívánva Neked maradok tisztelettel: Zsebenci Klopédia
Éjfél Kapitány karikás válasza
Hogy csak ezt érdemlik? Csaaaak? És hogy alantas asszociáció, meg hogy gusztustalan??? Soha semmit nem tartottam fontosabbnak, értékesebbnek és magasztosabbnak, mint a másokkal való törődést és a kedvességet. Férfi-nő viszonylatban ennek pedig egyértelműen a legmagasabb foka az intimitás, a szex, amikor valaki egyfajta rajongástól, szerelemtől, szeretettől, jóindulattól, vagy szakmai önérzettől vezéreltetve örömet akar nekem okozni, a létező legizgalmasabb és legemberközelibb módon, a saját testével, szabadon és saját akaratából. Ez amilyen ritka, olyan értékes ajándék - elég ha csak arra gondolsz, te magad milyen kevés embert tartottál erre méltónak ennyi év alatt. Ha ebből a kedvességből és ebből az örömből mindenkinek bőséggel jutna, sokkal kevesebb mogorva, megkeseredett, erőszakos és kisstílű ember volna ebben a pusztuló országban, és az egész világon. Meglehet, ilyen levelek sem születnének mint a tiéd...
A nővérkék - ahogy írtam is a bevezető szövegben - számomra EZT testesítik meg, ezért ők az én nőideáljaim. A nővérkés szex (még csak nem is pornó) aminek én a rovatomat szenteltem, nagyon is pozitív gondolattársítás, hiszen örömről és gondoskodásról szól, és véletlenül sem az erőszakról mint a szado-mazo szakág, se nem az alávetettségről mint az iskoláslány és a szolgálólány sztereotípiák. Én a nővérkékről a számomra létező legnagyobb örömre és jóságra asszociálok, és őszintén meglep, hogy ezzel kapcsolatban neked ilyen borús gondolataid támadtak.
(Kis kiegészítés: ahogy nem véletlen, hogy a férfiaknál ez ennyire szokásos asszociáció, úgy az általad felemlegetett tűzoltók és rendőrök igenis hasonló asszociáció tárgyai a női oldalon, még ha jóval szolídabb is a médiajelenlétük. Egy standard chippendale-showban szinte biztosan szerepel tűzoltó-rendőr kosztüm, és bizony a fiúmodelleket is gyakran öltöztetik efféle cuccokba. Hogy ez általad nem ismert, annak csak az az oka, hogy a férfi-erotika nincsen annyira szem előtt, hiszen (genetikusan) sokkal kisebb rá az igény, mint női párjára. De így van.)
Grave okos kérdése
"21 éves fiatal férfi vagyok, nem lehetne panaszom az életre, mert szerető-gondoskodó (noha elvált) szülők és ugyanilyen kedves rokonok között nőttem fel, anyagi háttér mindig biztosított volt a normális életemhez. Dolgozom is, olyan munkát ami érdekel és szeretem csinálni, előrelépési, jó kereseti lehetőséget is kínál főnököm, mert látja hogy okos, odafigyelő vagy és értek ahhoz amit csinálok. Persze nő van a dologban, hogy a boldognak hitt életem összezavarodott, és elismerem hogy részint én vagyok a hibás, miattam nem vagyunk már együtt(1évig tartott). Tudom, ahhoz hogy később mással jobb és tartós kapcsolatom lehessen változnom kell, nagyjából tudom is mit (részletezés lejjebb) csak nem tudom elhatározni magam, hiányzik az a meggyőződésem, hogy ezekkel a változtatásokkal jobb lesz majd nekem.
A problémák: alig van önbizalmam, önbecsülésem - ezt nagyrészt betudom annak, hogy a szüleim úgy gondolták ők mindig tudják mi a jó/jobb nekem így folyamatosan kaptam a "jótanácsokat/segítséget" és ha valamit rosszul tettem szerintük, akkor "hiba/ezt elszúrtad/szégyellheted magad" és társaikat kaptam. Nem vagyok jó véleménnyel magamról, túl soványnak tartom magam(és ha rossz kedvem van, akkor nem is eszek sokat) és arcom pattanásait, korai-elvileg genetaikai-kopaszodásomat is szégyellem - pedig több vonzó csajtól is hallottam már, hogy jóképű vagyok (azonnali negatív gondolat: persze annyira nem, hogy közelebbi kapcsolatba akartak volna kerülni velem). Hiába csinálom jól a munkám, amikor néha hibát vétek és azt csipkelődve/beszólogatva megjegyzik nekem, rögtön vörösödöm és majd elsűlyednék - feltéve hogy nem dühroham tör rám, amiért kritizálni mert, amikor az illető a saját munkáját sokkal hanyagabbul és több hibával csinálja. Munkában jelenleg -képességeimhez mérten- "aljamunkát"(iratrendezés-rendszerezést) is kell csinálnom, amíg kb. fél év múlva le nem teszem a munkahelyi vizsgát, ami hivatalossá teszi hogy azt kell csinálnom, amiben kiemelkedő vagyok(pl.fellebbezés írása) - amikor megjegyzést kapok arra hogy az "aljamunkát" szarul csinálom(mert inkább a nagyobb horderejő dolgokkal foglalkozom), szintén dühbegurulok, hogy neki a 20al kevesebb IQjával kéne azt csinálnia, hiszen még egy levelet se tud megfogalmazni magyarul.
Az is probléma szerintem, hogy kiskoromtól elkényeztetett mindkét szülőm, "ki volt nyalva a valagam" és így nem voltam/vagyok rákényszerítve az önállóságra, hogy magam lássam el, főzés-mosás-takarítást önállóan kelljen végeznem. Amikor próbálkoztam főzéssel de rosszul sikerült és megjegyzést kaptam rá, sajnos szintén kiakadtam és majdnem kidobtam érintetlenül a kaját a szemétbe.
Azt érzem, hogy párkapcsolat nélkül nem vagyok boldog és nem foglalkoztat semmi igazán, korábbi hobbik (legyen akár olvasás, filmnézés vagy a számítógépes játékok világa - ez utóbbinak köszönhetően mondjuk jópár baráttól elvágtam magam, annyira bezárkóztam 18-19évesen) nem kötnek le úgy mint régen, és amikor munka után hazajövök nem tudok mit kezdeni magammal. Igyekszem volt páromhoz való érzelmi vonzódás/ragaszkodásomat leküzdeni, de nehéz úgy, hogy egy munkahelyen dolgozunk - munkahelyet váltani meg nem akarok, mert akkor még az a kevés jó (jól végzett munka öröme és a főnöktől kapott elismerés) is elveszne az életemből.
Tudsz mondani valami okosat, hogyan változzak, mihez kezdjek?"
Éjfél Kapitány tornatanáros válasza
Össze-vissza csapongó leveled ellenére úgy vélem, egyértelműen nőhiányod van, és ezt kellene mielőbb orvosolnunk, hogy egyenesbe jöjjél. Ígéretes szakmád és állásod van, masszív szülői háttered - ezt semmiképp se veszítsed el és aggódnod nem kell. Remélem a leckét, hogy házinyúlra nem lövünk, egy életre megtanultad -ezzel nem is húzom az időt. Lássuk mit kell tenned:
Kezdjük azzal a régi igazsággal, hogy a férfinek csak egy fokkal kell szebb lennie az ördögnél. A diszkók egyéjszakás történeteit és az ábrándos tinilányokat leszámítva ez hálistennek valóban így van. Keress egy rendes fodrászt, aki normálisan rövidre vágja a hajadat, a kopaszodással ne is törődj. Válassz egy csinos fodrászlányt és bízd rá teljesen magad - ő nálad jobban fogja tudni, mire van szükséged. Ha kell, keress egy bőrgyógyászt is, aki az arcodat rendbe hozza. Két kézisúlyzóval és napi 20 perc emelgetéssel még további látványos eredményeket lehet elérni, de ezzel több munka van, mint amennyit a külvilág ebből értékel. Ha viszont van ennyi szabadidőd, ez a nagyon is céltudatos mozgás komolyan hozzá tud tenni az önbecsülésedhez. (Nem az a cél, hogy irreálisan átalakítsad a tested, hanem csak annyi, hogy megmutassad magadnak és a világnak, hogy több van benned, mint amennyi eddig látszódott.) Jól emlékszem azokra a napokra, amikor megelégeltem, hogy az MTV-ben mindenki szebb és izmosabb mint én vagyok, és elkértem az öreg Zsig'-től a két rozsdás kézisúlyzóját és a pálcikaemberekkel felrajzolt amatőr edzéstervét. A félkezes tricepsz gyakorlatból első este konkrétan egyet se tudtam megcsinálni. Egy hét múlva már kiszenvedtem néhányat, két hónap múlva pedig az ismerőseim már megjegyezték, hogy mennyivel jobban nézek ki.
Inenntől kezdve nincs más dolgod, mint hogy mozogj emberek között és tartsd nyitva a szemed - annyi itt a széplány mint égen a csillag. (Ha ma kezdeném a csajozást, tutti kipróbálnám a netes ismerkedőoldalakat is - az elmondások alapján ez nagyon mókás és hihetetlenül eredményes sport, teljesen egyedi, de könnyen elsajátítható szabályokkal és trükkökkel. Teljesen vállalható nők is keresnek így hapsit, szóval a garantált tapasztalatszerzésen túl még a konkrét elélvezésnek is jó esélye van.) Kalandra fel!
Nóra elképesztően naív kérdése
Kedves Kapitány! Nagyon örültem, mikor rátaláltam az oldaladra, mert nekem is kavarog jó-néhány kérdés a fejemben, amire nem találom a válaszokat. Illetve nem is tudom kihez fordulhatnék ilyen jellegű kérdésekkel, mert nem hiszem, hogy őszinte vagy hiteles választ kaphatok bárkitől is az ismeretségi körömből. Ha férfiakat kérdeznék akkor félő, hogy nem lesznek őszinték, nem fogják elárulni legféltettebb titkaikat, észjárásukat, ugyanakkor egy nő pedig nem tudna hitelesen válaszolni. Ezért is örültem az oldalnak, talán te ismeretlenül őszintén leírnád nekem, hogy megnyugodhatok, vagy ideje lenne egy kicsit elbeszélgetnem a párommal. Nem tudok kiigazodni a férfiak gondolatvilágában, nem tudom mit miért tesznek, mi hogyan játszódik le az ő fejükben, mit éreznek, mire gondolnak. Annyira szeretném megérteni őket, vagy legalább az ő fejükkel gondolkodni kicsit. Két éve élek együtt a párommal, mindkettőnknek van már gyereke, mindketten túl vagyunk már több-kevesebb csalódáson. Érzem, hogy szeret, törődik velem, megad nekem amit csak tud, a kapcsolatunk majdnemhogy tökéletes, DE...és ez a baj, hogy ott van az a DE! Akárhányszor elmegyünk valahova akár kettesben, akár családdal, állandóan azt veszem észre, hogy a párom feltűnően megbámul más nőket. Ha egy merészebb dekoltázs tárul a szeme elé, olyan szinten rácsodálkozik, hogy számomra az már sértő. A minap egy wellness fürdőben voltunk családostól, és hát ott ugye nem ritka, hogy fürdőruhában, szembe találkozunk más nőkkel is. Ami nagyon meglepett, és elgondolkodtatott az az volt, hogy egy tényleg hatalmas mellű nő látványától az én kedvesemnek merevedése lett, amit ugyan próbált kimagyarázni, hogy nem attól, hanem mert hozzábújtam, meg megpusziltam, de én TUDOM, hogy nem tőlem volt. Azóta nagyon szomorú vagyok, és nem tudom hová tegyem ezt a reakciót, nem tudom hogyan kezeljem, nem tudom mire véljem?! Mindig azt mondja, hogy így vagyok jó ahogy vagyok, érzem is, hogy nagyon szeret, de az ilyen viselkedéssel, az ilyen reakcióval nem tudok mit kezdeni, mert rettenetes érzés. Ha tényleg igazán szeret, akkor hogy történhetett ez meg, ráadásul a jelenlétemben? Megkívánta egyáltalán, vagy mi volt ez? Miért nem tudják kontrollálni az ilyet a férfiak? Kérlek mond meg mire gondolnak ilyenkor a pasik, nyugtass meg, hogy ez csak egy ösztön, és semmi egyéb nincs mögötte. De ha nem így van, azt is szeretném tudni! Ha szeret, ha velem akar élni, ha azt mondja, hogy ő hűséges, megbízhatok benne, akkor ilyenkor mi történik? Nem akarom se megvádolni, se megbántani, így vele nem feszegetném a témát, de nagyon szeretném tudni, hogy a férfi agy hogyan működik? Egyenlőre ennyi amire keresem a választ, és előre is nagyon köszönöm ha kisegítesz néhány okossággal, tanáccsal, vagy ötlettel... :-)
Éjfél Kapitány felvilágosító válasza
Döbbenet hogy ezt eddig nem tudtad, de most akkor elmondom: a férfiak genetikusan a szaporodásra vannak kódolva. Ha ez nem így lenne, te se lennél most anyuka. Ráadásul - és ez az ami téged zavar - ez a program nem áll le nemhogy egy nő megszerzésekor, nemhogy egy gyerek születésekor, de SOHA. Valahogy úgy próbáld meg elképzelni a dolgot, mint az éhséget. A mai ebéd után holnapra ismét megéhezel, és ez egyrészt természetes, másrészt nem kikapcsolható érzet. Ahogy te magától értetődő természetességgel elnézed a paprika tévét, recepteket olvasol, lelassítasz a Fornetti stand és a cukrászdák előtt, hosszasan válogatod a vacsoráravalót a szupermarketben, egy férfi ugyanolyan magától értetődő természetességgel nézi az éjszakai pornócsatornát, lassít az újságosbódé címlaplányai előtt és mindig de mindig alaposan megnézi a környezetében felbukkanó nőket. Ezzel eddig semmi baj sincsen, ettől te még nem vagy kajamániás falánk disznó, és a férfiak sem vadállatok. Vedd észre azt is, hogy mindebben már az általad elvárt kontroll is benne foglaltatik, mert nem rontasz be a cukrászdába és falsz fel féltucat krémest, nem veszel meg a boltban minden kaját amit megkívánsz, és nem vacsorázod tele magad hányásig. Ugyanúgy, a férfi sem vesz meg minden színes magazint amin csöcsös nő van, nem szólít meg minden szembejövő nőt aki megtetszik neki, és nem fogdos meg minden jó segget, amit elér - holott az ösztönei EZT diktálják. Mindnyájan együtt élünk a magunk éhségével, és az évek alatt jól-rosszul megtanultuk ezt kezelni. Ne legyél mérges az emberedre, és eszed ágába se legyen e miatt "elbeszélgetni" vele. Örülj, hogy a vadállati ösztönei mellett szeret téged, veled van, még a más alomból származó gyereked ellenére is. Szóval - megnyugodhatsz.
Felépíteni egy jó kapcsolatot?
Mardelszly tétova kérdése
A helyzet az, hogy egy hosszú, teljes kapcsolat után évekig nem volt normális barátnőm, egyik sem volt hozzám illő, nem is igazán érdekeltek. De most együtt vagyok egy lánnyal lassan 2 hónapja aki nagyon tetszik, kívül-belül imádni való és remekül érzem magam vele. Ha külső helyen találkozunk. Ha én megyek át hozzá, vagy ő jön át teljesen passzívan viselkedik, csendben van, nem mozdul, nem beszél sokat. Én szeretném hogy jobban kinyíljon előttem hogy a kapcsolatot a következő szintre mozdítsam, de teljes passzívságának köszönhetően ez nem lehetséges.
Próbálkoztam azzal hogy orálisan kielégítettem, hátha attól megnyílik, nem érzi magát zavarban előttem. (Ha komolyabb dolgot mondok neki, vagy csak komolyan nézek rá, elkezd nevetni, ez a zavar jele szerintem, bár nála nem lehet tudni, kicsit furcsa.) Nem vagyok egy kezdeményező típus és az ő támogatása nélkül semmibe nem tudok belekezdeni, mert idegessé válok emiatt, gyakorlatilag bestresszelek. Valahogy egymást fagyasztjuk meg. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám elérni hogy jobban megnyíljon előttem, az egész fesztelenebb legyen, mert úgy érzem hogy ha én próbálom az ő falait döntögetni, de ő az enyémeket nem, nem fog sehova vezetni a dolog amit iszonyatosan sajnálnék, mert nehezen tudok valakit megszeretni, de őt úgy igazán tudnám, ha közelebb engedne magához. A korkülönbség sem nagy, én 20 leszek, ő 18. Kérlek mondj valami bölcset, mert nagyon rég éreztem már valakivel kapcsolatban hogy igenis fel tudnék vele építeni egy normális, igazán jó kapcsolatot.
Éjfél Kapitány bíztató válasza
Innen úgy tűnik, ez a lány egyszerűen nem szerelmes beléd. Nagy szerencséd van, hogy ennek ellenére szexel veled, de ez inkább csak egyfajta unaloműzés és kísérletezés lehet a részéről. Érdemes próbálkoznod a kapcsolat elmélyítésével, de nem a nyelveddel. A szex a csajoknak csak hab a tortán, alapvetően érzelmekre van szükségük (amit ne keverj össze a nyálcsorgatássa és a pitizéssel). Csinálj vele több programot, vidd el a városba kávézni, moziba, csavarogni, vásárolgatni, vacsorázni, főzzetek együtt, beszélj hozzá, nevettesd meg, mutasd, hogy komolyan veszed, hogy komolyan gondolod a vele való együttétet. Tölts vele több időt, minél aktívabban, minél szórakoztatóbban, és ez meg fogja hozni az eredményt. Magyarán: udvarolj neki úgy, mintha még nem engedett volna magához, és jó eséllyel teljesen a tiéd lesz.
Krieghund dühös kérdése
Meglehetősen egyszerű és számomra mégis bonyolult a problémám. Nos, 4 éve együtt vagyok egy lánnyal, jól elvoltunk, össze is költöztünk.Jól összeillettünk, én főleg humán érdeklődésű vagyok, ő reál, de irodalmi, zenei, és más izlésünk is egyezett. A szex is jó volt, meg egyeltalán a közelében jobban éreztem magam. Az összeköltözés után derültek ki apróbb hibák, de én ezzel együtt tudtam volna élni. Sajnos azonban otthoni gondok léptek fel tehát haza kellett költöznöm, akkor ezt szünetnek hívtuk, de rendszeresen találkoztunk, lefeküdtünk, randiztunk, etc. Az anyagi helyzetem miatt az egyetem mellett állást is kellett vállalnom, és gyakran kellett hazajárnom a beteg anyámnak segíteni. Ő ezt úgy érezte(?), hogy nem törődöm vele eleget. Pedig amilyen hamar csak mehettem mindig hozzá rohantam. Amit mondott megtettem, tudtam, kevés az az idő amit vele töltök, de fizikailag nem tudtam többet vele lenni a kötelességeim miatt. Aztán egyszer csak szól, hogy beszéljünk. Szakított velem, mert úgymond "nem érzi magát biztonságban mellettem, nem én vagyok az első az életében stb" Na én ezt, mint egy hülye szépen be is szoptam. Éppen azon voltam, hogy átvariáljam az életem,(elhatároztam, ha kell mindent feladok, csak megtarthassam ) mert szerettem őt és sokat akartam vele lenni, mikor beütött a krach. A szakításunk után 2 héttel már egy másik fickó ágyát melegítette. Ugyanis, kiderült, míg én itthon gályáztam, addig egy másik csóka folyamatosan "lelkisegélyezte" és addig duruzsolt a fülébe, mígnem szépen elhappolta előlem. A problémám a következő. Még így is induljak-e neki visszaszerezni, ha már mással jár? Fel tudom-e venni a versenyit én egy szegény egyetemista egy IBM-es középvezetővel aki 400.000-res laptopokat ajándékoz? Vagy egy elegáns mozdulattal lépjem át a múltam? Ismerem a régi szeretőkre vonatkozó elméletedet, de vajon erre az esetre is érvényes? Akkor is ha szereted, csak a másik hím alattomosabb volt? Nézd, én el tudom fogadni a vereséget, akkor ha szemtől szembeni csatában legyőznek. Csak a sértett férfiúi önérzet beszél belőlem? Ha 150 évvel ezelőtt járnánk, nem haboznék elküldeni az úriemberhez segédeimet, hogy válasszon egy fegyvernemet, de most 2011-ben?
Éjfél Kapitány kiábrándítóan egyszerű válasza
Hát, ez a történet csak annyiban érzed különlegesnek és egyedinek, hogy épp veled esett meg, máskülönben pontosan olyan, mint bármelyik másik történet, ahol a lány kiszeret valakiből és átszeret valaki másba. Az teljesen mindegy, hogy a másik hogyan szerezte meg a nődet, annál is inkább az, mert az már csak következmény. Az hogy a szakítás UTÁN mit csinált, az pedig nemhogy mindegy, de abszolút nem is a te ügyed. Legfeljebb az okkal érdemes kicsit foglalkozni, ami egyértelműen az, hogy téged már nem szeretett. Érdemes utánagondolnod, mit rontottál el, mit csinálhattál volna jobban. Kerüld a kifogásokat, elemezz tényszerűen. (A kiszáradt virágnak is mindegy, hogy miért nem tudtad meglocsolni - elpusztult miattad és kész, bármit csinálsz, nem lesz újra élő.) Szűrd le a tanulságot, felejtsd el a régi szeretőt, és keress újat, okosabban, felkészültebben.
Hooligan elválóskérdése
Párommal 10 éve élünk együtt és úgy néz ki hogy sikerült teljesen elhidegülnünk egymástól. Úgy látom még mindíg szeretjük egymást, néha néha fel-fel lobban a nagy szerelem, de már nem az igazi, bár szerintem ez teljesen természetes 10 év után.
A probléma az hogy egyre többet veszekszünk, aztán megbeszéljük ... analizáljuk mi volt a probléma gyökere és próbálunk változtatni viszont ez csak egy ideig tart.
A fő gond viszont az hogy ez egyre sűrűbben előfordul, elősször csak évente történt, aztán félévente párhavonta, havonta hetente, de most már képesek vagyunk ez naponta is eljátszani, aztán egy párhét különalvás psycho terror stb, utána beszélgetés nagy szerelem együtalvás szex és kezdődik minden előlről.
Szerintem az a baj hogy az évek során teljesen átalakult az értékrendszerünk, mind az enyém mind az övé, teljesen megváltoztunk. Más dolgok tesznek engem boldoggá mint őt, és nem vagyok benne biztos hogy ezen változtatni kellene, ő pedig biztos benne hogy ő nem fog változtatni rajta. Próbálunk közös programokat szervezni ahol csak ketten vagyunk, és akkor tök jó minden.
Az lenne a legjobb szerintem ha kicsit szünetelnénk szerintem, viszont van két pici fiunk. Nem szeretnék kívül maradni az életükből még csak egy hónapra, vagy egy hétre sem, belehalnék a hiányukba. Végül is nincs nálunk semmi általános váló ok, mint alkohol, drog, harmadik fél, játékszenvedély vagy ilyesmi .... Azon is gondolkodtam hogy én mit szeretnék, és nem vagyok benne már 100%-ig biztos hogy egyáltalán akarom e ezt az egészet.
Szal nem tudom mit tegyek, így nem tudunk együt élni az tuti, viszont a gyerekeket sem tudnám nélkülözni.
Mit tegyek?
Éjfél Kapitány családbarát válasza
Alapvetően azt gondolom, döntéseket felelősen hozunk. Minden döntés egyben feladat is, amit el kell végezzünk. Vannak kisebb súlyú döntések, ezek kisebb feladatot jelentenek, és vannak komolyabb döntések, amelyek fárasztóbb feladatokat rónak ránk. Az, hogy valaki társat választ maga mellé, a nehezebbek közé tartozik, mert azt a feladatot hordozza magában, hogy ketten, együttműködve próbálunk közös, boldog életet élni. Ez nyilván nem egyszerű, és a rossz hír az, hogy évről évre nehezebb lesz. Az évek múlásánák egyik legkellemetlenebb következménye a türelem és az empátia eróziója. Az ember (párkapcsolattól függetlenül) egyre kevésbé figyel másokra, egyre kevésbé hajlandó alkalmazkodni, egyre inkább foglya lesz saját rigolyáinak.
Párkapcsolat esetén azt mondom, a saját választásod, és a választottad iránti kötelességérzeted legyen erősebb annál, hogy pusztán fáradtságra hivatkozva, vagy egy lehetségesnek tűnő(!) kényelmesebb, szebb, jobb alternatíva miatt feladd. Sajnos eljöhet viszont az a pont, amikor odáig romlik a helyzet, hogy az együttlétből már összemérhetetlenül kevesebb haszon származik, mint amennyi előny. Amikor a döntést meghatározó szempontok többségéről kiderül, hogy rosszul mérted fel őket, vagy durván megváltoztak. Ez az a pont, amikor sajnos nincs más alternatíva, mint beismerni a tévedést, elvarrni a régi szálakat és újra kezdeni. Remélem, hogy ti még e ponton innen vagytok, és tudjátok felelősen intézni az életeteteket, hogy ez így is maradjon.
Ha mégsem, akkor van egy jó hírem: ha nem a bíróságra bízzátok a gyerekek elhelyezését, hanem ti magatok meg tudtok állapodni erről, akkor nagyon is lehetséges az európában mostanában egyre elterjedtebb, és a magyar bíóságok által sem ellenzett "egy hét itt - egy hét ott, mindkét gyerek mindig együtt" szisztéma, ami mellett teljes értékű szülők maradhattok mindketten.
Fontoljátok meg...
Mónika csajos kérdése
Kedves Kapitany!
Kedves Kapitany! Ez nem egy szerelmi probléma. Egy kollégámmal kapcsolatban kérek tanácsot, nagyon örulnék, ha segítenél. A kollégám egy másik épületben dolgozik, nem látom minden nap. Egy közös munka kapcsán kerültünk össze, és kb összesen eddig másfél hetet dolgoztunk együtt, tehát nem mondhatnám, hogy rettenetesen ismerem. (A tények: kb. 30 lehet, egyedülálló, amerikai, én is 30 vagyok, férjem van, kislányom). A férjem abban az epületben van azonban, igy annyit tudok róla, hogy rettenetesen visszahúzódó, teljesen antiszocialis. Én sem vagyok egy könnyű eset, inkabb mint a hagyma, le kell hámozni, hogy valamit is eláruljak magamról. Elég hasonlóak vagyunk, megértettük egymást szavak nélkül is, ami ugye nagyon ritka. Úgy éreztem, ő is nagyon kedvel, teljesen egy hullamhosszon vagyunk (voltunk). Eddig nagyon rendes volt velem, megszerettem, mint embert. Azonban a legutolsó "szeanszunk" óta valami megváltozott. Mintha visszakapcsolt volna egy, vagy legalább 2 sebességgel, olyan lett, mint egy jéghegy. Úgy néz ki, mint aki elég rosszul érzi magát a bőrében. Én úgy érzem, nem tettem semmit, amivel megharagíthattam. Nem tudom, hogy viselkedjek, mennyire lehetek őszinte vele, mennyire mondhatom el, hogy engem ez a változás zavar, és nem tudom mi az oka. Érdemes-e erről beszélnem vele, vagy hagyjam beken? Én egy nő vagyok és nem értem a férfi lelket. Legtöbbszor ez nem is zavar, de őt nagyon megszerettem. Köszi, Kapitány.
Éjfél Kapitány pasis válasza
75% esélyt adok annak, hogy nincs is itt szó semmiféle ügyről, csak a te túlkombinálós női agyvelőd csinál drámát néhány rosszul értelmezett részletből. Mi férfiak ennél egyszerűbbek vagyunk. Nincsenek titkos céljaink, nincsenek csavaros szándékaink, éljük a magunk egyszerű kis életét. Egy időpillanatban igyekszünk egyetlen feladattal foglalkozni, és ha ez a vártnál nehezebb, akkor e közben egyszerűen nem veszünk tudomást a világ többi részéről. Meglehet sok volt a munka, feltorlódtak a feladatok, veszélybe került a projekt, a kiküldetés, az állás. Nem könnyű elboldogulni egy óceánnyi távolságra az otthontól. Könnyen lehet, hogy az embered az aktuális feladataira koncentrált és ezért nem volt ideje veled foglalkozni. A problémamegoldás amúgy fizikálisan is kikapcsolja a vágyat, merthogy adrenalint termel, ami azonnal minden vért kiszippant lentről ;)
A maradék 25%-ban viszont azt is el tudom elképzelni, hogy a jólnevelt amerikai agglegényed leblokkolt a nyomulásod miatt (mert bármit is mondasz, ez nyilvánvalóan szerelmi kérdés részedről). Amerikában ezeket a munkahelyi kapcsolatokat szigorúbban kezelik, esetleg komolyan veszi a férjedet, esetleg a férjednek már feltűnt a dolog és elbeszélgetett vele kicsit, vagy simán csak fél egy balkáni viszonyba belekeveredni. Bármelyik verzióról is van szó - hagyd békén szegényt, ne vondd kérdőre, ne drámázz. Legyél továbbra is kedves és kacér, aztán meglátjuk mi lesz...
Peti önvédelmi kérdése
Hogy lehet kivágni magad egy olyan helyzetből ha nyílvánosan megaláznak, vagy leégetnek? Vagy mit lehet olyankor mondani hogy csak simán lepattanjon rólam, és ne süllyedjek el...?
Éjfél Kapitány pacifista válasza
Gyanítom nem egyszeri esetről van itt szó, és ha ez így van, akkor inkább az alapvető okot kellene itt orvosolni, mintsem megtanulni, hogyan lehet kezelni a vegytiszta erőszakot. Meg kell találnod, hogy miért szórakoznak éppen veled, és azt kell megszüntetned. Lehet, csak annyi az ok, hogy te tűnsz a legkönnyebb ellenfélnek - a gúnyolódó tipikusan így választ célpontot. Lehet, hogy valami konkrétabb, valami személyesebb. Tégy valamit, hogy népszerűbb legyél, szerezz barátokat és szövetségeseket, változtass a viselkedéseden, mutass kisebb támadási felületet, kerüld a konfliktust. A legjobb önvédelmi technika: a futás...
Sára késői kérdése
Kedves Kapitány, elég szar helyzetbe kerültem, kérnék egy választ vagy seggberúgást :)? Az van, hogy még 8 hónapja összejöttem egy fiúval, aki tűzön vízen át hajtott rám. Először észre sem vettem, de lassan ez átalakult, és volt pár egészen harmonikus hetünk. Addigra én is megszerettem és úgy tűnt, ő is szeret. Amíg egyik pillanatról a másikra el nem tűnt. Közben munkakapcsolatban is álltunk, maradtunk tehát kapcsolatban... és egy idő után újra kedvesen hívott föl, érdeklődött rólam is, nem csak a munkáról, majd szintén kedvesen felvetette, hogy akkor most már ideje lenne találkozni. Így is lett, ahol is egy nagyon jól sikerült beszélgetést követően arra a kérdésemre, hogy akkor tulajdonképpen miért is vagyunk itt, azt mondta, hogy tartozott nekem ennyivel, hogy elmondja, hogy nem akar tőlem semmit.
Ennek ellenére nála kötöttem ki, és ez ment egész nyáron. Találkozgattunk, és nagyon sokszor éreztem azt, hogy odavan értem, féltékenykedik, stb. Többször is úgy tűnt, hogy alakul valemerre a kapcsolatunk, de aztán megtorpant.
Ja, mert azt nem is mondtam, hogy véletlenül ugyabban a házban vettem lakást, ahol ő is lakik! Nem tudtam, hogy neki is ott van lakása, mert akkoriban máshol lakott, és amikor odamentem megnézni az én mostani lakásomat, akkor pont hívott, és kiderült, hogy ugyanott lakik. Persze nagy volt a dilemma, és végül úgy döntöttem, hogy a lakást, a házat, a környéket (és az árat) nézem, nem azt, hogy miféle zavaró tényezők vannak a környezetben... (mellesleg másnap megnéztem még egy lakást szintén ebben az utcában, és az is pont ugyanebben a házban volt - Barátok közt!!!). Ez a döntésem azóta is helyesnek tűnik, jó fejek voltak az eladók, szépen fölújítódik a lakás, jó a kilátás, erkélyes, otthonosan érem magam benne :). Lassan beköltözöm, és előtte tisztázni akartam vele, hogy akkor most mi van, illetve, ha továbbra sem akar elköteleződni, akkor véget vetek ennek a kapcsolatnak.
Így is lett. Lassan már költözöm, gyakran járok oda a felújítás miatt, gyakran látom. Mindig érdeklődik, mikor jövök már, nagyon kedves velem, érzem, hogy több van ebben a kapcsolatban... De mégis: nincs semmi. Félek, hogy elbizonytalanodok, és újra a karjaiban kötök ki. De elengedni sem tudom. Pedig ha valamiért nekem ott "kellett" lakást vennem, akkor azt hiszem, az azért volt, hogy egyszer s mindenkorra meg tudjam tanulni kezelni ezeket a helyzeteket, a se vele, se nélküle kapcsolatokat. Most azonban úgy érzem, hogy sehogy sem jó... Naponta látni, és másokkal találkozgatni... Én még mindig szerelmes vagyok belé, és tudom, hogy el kellene fogadnom, amit mondott, de nem megy.
Hogy erősítsem meg magam, hogy ne menjek bele újra? Vagy hogy viselkedjek ebben a helyzetben?
Éjfél Kapitány csajszis válasza
Innen úgy tűnik, eddig sem volt ez egy fergeteges kapcsolat, és a közeli lakóhely miatt az volna a javaslatom, hogy ezután se legyen az. Lány vagy, nem okozhat nehézséget lekoptatni egy fiút - nyilván kismilliószor megtetted ezt már másokkal is. Ha mégse vagy ebben rutinos, mondom a taktikát: 5 egymást követő alkalommal válaszold a kérdésére, hogy nagyon kedves, de saaaajnos épp aznapra más programod van, mert dolgoznod/tanulnod/vidékre menned kell. Ha mégis túlságosan kedvelnéd, akkor egy szingli barátnőd segítségét kell kérjed (lehet leszbikus vagy frissen elvált is, a lényeg az, hogy alapból meg legyen a véleménye a férfiakról). Igyatok meg jó sok vörösbort, és teljes csajszi egyetértésben hordjátok le mindennek azt a fiút. Mantrázzátok, hogy milyen tejbetök vagy milyen nyomulós, hogy milyen impotens vagy hogy sose hagy aludni, hogy milyen lúzer vagy milyen öntelt. És egyáltalán, hogy lehet ennyire tuskó, hiszen az ő hibája ez az egész, mert ha korábban normálisan udvarol, akkor hamarabb kiderült volna a lakcíme, és most nem lenne semmi konfliktus! Szóval szakadjatok el bátran a racionalitástól, csináljatok belőle fekete bárányt, és máris nem egy felkavaró emlék, hanem csak egy közönséges rossz szomszéd lesz belőle.
Ádám pofonegyszerű kérdése
Nos, kedves Kapitány, én egy huszonéves srác vagyok. Kevés ember van, aki elmondhatja magáról, hogy boldog. Szerintem ez hozzáállás és gondolkodás kérdése. Nem vagyok gazdag, de mégis úgy gondolom, megvan mindenem: van mit ennem, van hol aludnom, ha valamire szükségem van, nem tudom egyből megvenni, de össze tudok rá spórolni, van barátnőm. Nem vagyok egy alfahím, de valamiért soha nem volt gondom a csajozással, magam sem értem miért - nincs kigyúrt felsőtestem, nem vagyok milliomos. Tehát elmondhatom magamról, hogy igen, boldog vagyok, próbálom az arany középutat követve kihasználni szánalmasan rövid és jelentéktelen életemet.
A probléma mégis az utolsó ponttal van – nevezetesen, hogy ez a barátnő már csak volt. Hogy ő mit mond? Neki nagyon fontos vagyok, szeret még mindig nagyon, én vagyok a legjobb barátja. Közben mégis mással akar kefélni. Ezt meg nekem - nem is kell mondanom - elég szar elképzelni, hogy nagy örömmel, a legkisebb lelkifurdalás nélkül éppen mást szop, miközben a legjobb barátja odahaza, ugye már csak a legjobb barátja.
Na most a kérdés igazából az lenne, hogy szerinted mikor kell sértődötten gyűlölni a barátnőt, mikor kell „legjobb barátnak” maradni, mikor kell próbálni harcolni érte? Hogyan kezeljem ezt a rengeteg haragot, sértődöttséget, csalódást? Erről még nem is írtam részletesebben: igen, nagyon szerettem, a szakítás még nagyon friss, évek alatt csiszolódtunk össze, nem csaltam meg annak ellenére, hogy simán lett volna rá lehetőségem… nem is egyszer, nem is egy nővel, nem is egyenként… egyszerűen nem éreztem szükségét.
Köszönöm, ha leírod erről pár gondolatodat.
Éjfél Kapitány gondolkodás nélküli válasza
Tedd ki a szűrét, de nagyon gyorsan. Konkrétan a kérdésedre válaszolva és abból levezetve ugyanezt: effajta szituációban soha nem éri meg harcolni egy nőért. A nő sosem tud érzelmek nélkül szexelni, azaz ha más is dugja, akkor a kapcsolatotok végzetes léket kapott. (Némi önvizsgálatot megérne azért, hogy is fordulhatott elő ez, de ennek eredménye inkább csak a következő lány megtartására lesz jó.) Remélem azt mondanom se kell: a legjobb barátság NEM opció. Effajta önáltatásra neked nincs szükséged. Jó esélyeid vannak és sokadszor mondom: annyi lány van, mint égen a csillag. Feledkezz meg róla, vagy gyűlöld ha úgy jobb neked, és láss neki bepótolni, amit az elmúlt években miatta kihagytál ;)
Söri nemszeretem kérdése
Igen, megint egy hülye pasizós kérdés, amitől a hajad tépheted...(de valljuk be, mindigis mindenkinek a szerelem lesz a legfontosabb, amikor azt érzi)
Szóval nagyon egyszerű: egy csaj hogyan szerezheti vissza a volt pasiját?
Kérlek ne gyere azzal, hogy veszett fejsze nyele (ő szakított), meg, hogy találok még elég jobbat, stb., TUDOM, hogy így van, de ilyen ez a sötét verem, és mindent meg akarok tenni. Saját elmondása szerint ő már nem szeret, tehát rohadtul elölről kellene kezdeni a meghódítását, de szerinted létezik olyan, hogy ez sikerül? (Nem érdekel az akkorseleszugyanolyan-, és akkorsefogműködni-téma, bocsi.) Tényleg csak ennyi a kérdés, ha ugyanúgy nekiállok elcsábítani a szokásos női módszerekkel, mintha nem lett volna köztünk egyszer már valami, akkor abból kisülhet az, hogy újra elkezd komolyan érdeklődni irántam?..
Éjfél Kapitány kettős válasza
Ha ugyanúgy állsz neki, akkor nem. Amit anno csináltál, annak már megvan az eredménye: kicsaptak. Két megoldás maradt. Egy racionális, és egy emocionális. Meg kellene keresned az okát annak, miért is nem kellesz, és azon valahogy látványosan változatnod. Oknak léteznie kell, jó ok nélkül egy férfi nem tesz lapátra: egy fadarab vagy az ágyban, meghíztál, undokoskodsz, látványosan rendetlen vagy, minden barátjával kikezdesz, vagy mittudomén. Változz meg, és kéredzkedj vissza. Nem lesz egyszerű, mert megváltozni nehéz, és még nehezebb lesz láthatóvá és hihetővé tenni a változást, de ha sikerül, akkor egy racionális férfi megfontolja a visszajátszást. (engem kivéve persze, rólam köztudott mit hirdetek a régi szeretőkről...)
Az emócionális megoldás a féltékenységen alapszik. Keríts egy alkalmas fiút, és kezdj el vele látványosan barátkozni, járni, szexelni. Jó eséllyel a volt barátodban ez viharos érzelmeket fog kiváltani. Tudnod kell persze, hogy ez nem arról fog szólni, hogy téged akar újra, sokkal inkább arról, hogy a másik hímet akarja legyőzni. Szóval ha a módszer fel is kelti az érdeklődését, akkor is tenned kell valamit, hogy a kapcsolat működjön, és ne ugyanoda vezessen mint régen...
Lille nagybetűs életbe csöppenős kérdése
Nehéz lesz választ találni a kérdéseimre, mivel nem is tudom pontosan, hogy mik a kérdéseim. A magánynak egy olyan szintjére jutottam, ahol az ember már csak virtuális szuperhősöktől várhatja a megoldást. (Vagy önmagától, de az túl megerőltető lenne). Az a legaggasztóbb, hogy egyáltalán nem vagyok magamnak való vagy nehezen beilleszkedő. Egyszerűen elszúrtam az életem. (Erős túlzás, csak szeretném szemléltetni a helyzet kilátástalanságát.) 1998-ban nyolc éves voltam, tehát még elég fiatal vagyok. Pofátlanul fiatal ahhoz, hogy ennyire sajnáljam magam. Ráadásul csinos vagyok, szőke és némi sütnivalóm is akad. Jól hangzik, ugye? Mintha valaki ászokkal a kezében veszítene el egy póker játszmát. Ez vagyok én. A kedvesem elhagyott, nem vettek fel az egyetemre, pedig iszonyú sokat tanultam és már fogalmam sincs, hogy kit nevezhetek igazán a barátomnak. Elvesztem. Ha van bármi tanácsod, hogy hogyan másszak ki ebből, örömmel hallgatom.
Éjfél Kapitány felnőttes tanácsa
Nincs itt veszve még semmi. Sőt, éppenhogy most, ebben a pillanatban kezdődik el minden. Most van vége az iskoláséveknek, most lettél felnőtt. Hogy nem pont úgy indulnak a dolgok, mint ahogy azt rózsaszínű leányszobádban elképzelted, az részletkérdés, tekintsd ezt inkább hasznos leckének, mintsem katasztrófának. Örülj a tiszta lapnak, most legalább nyugisan átgondolod kicsit a dolgaid.
A volt kedvesedre kár szót vesztegetni, keserűen fogja bánni, hogy lepasszolt, mert pillanatokon belül rá kell majd döbbenjen, hogy az iskolán kívül, a neki tetsző jónőket a huszas harmincas autós pénzes nagydumás menőcsávók fogják kacagva elvinni előle. Neked ugyanakkor, mint tizennyolcéves szőkének, lábaid előtt hever a világ...
Ami a pályaválasztást illeti, az némileg problémásabb terület. Írtam már arról, hogy a diploma nem minden, ma már sokkal inkább a rátermettség és a szakmai tapasztalat ami számít. Ha szakmai karriert tervezel, akkor egyértelmű a javaslatom: szegődj el (akár fizetés nélkül is) egy mesterhez, ahol belepróbálhatsz a szakmába, a felvételinek meg majd nekifutsz jövőre. Ha a kiállásod tényleg olyan jó ahogy írtad, akkor bátran kopogtass be bármilyen helyre ami rokonszenves neked (de ne emailben!), add elő a történeted, mondd el mennyire szeretnél ott dolgozni, és szerintem nem lesz akadálya.
Nőként viszont van másik opciód is, mint a szakmai karrier. Az életpályádat, az életminőségedet a valóságban sokkal inkább a párválasztásod határozza majd meg, mint a szakmád (részleteket it). Meglehet, érdemes a hirtelenjött szabadidődet nem egy konkrét szakma elsajátítására, hanem saját magad általános fejlesztésére fordítanod. Tanulj meg öltözködni, sminkelni, mozogni, sportolj, tartsd feszesen a fenekedet, csiszold az angoltudásod, légy sokat emberek között, társalkodj, tanulj meg kapcsolatokat teremteni és ápolni, és a siker nem fog elmaradni ;)
Mr Johnson régi nős kérdése
nyolc évvel ezelőtt megismerkedtem egy nővel. valami csodálatos világot alakított ki maga körül, mindent imádtam vele kapcsolatban. neki köszönhető, hogy egy másfél éves szünet után tovább írtam a könyvem, és életem nagy kalandja is, hogy megfogtam egy hátizsákot és meg sem álltam észtországig. volt mindenféle kavarodás, de az "ügy" nem jött össze. egyszerűen arról lehetett szó, hogy nem mentem át nála a rostán. sose bántam a dolgot, semmiféle sértődés, vagy megbántottság nem maradt bennem. voltak életemben olyan fontos nők, akik összejöttek, és voltak, akik nem. ennek így kell lennie, úgy érzem. szerettem akkor is, most is. időnként összefutunk, sőt legutoljára együtt is dolgoztunk egy projekten. annyira, hogy ő volt itt az építész, gyakorlatilag egy hónapig nálam élt. rengetegszer berúgtunk és egy ágyban aludtunk, de én beállítottam magam semleges üzemmódra, mert ezt tartottam becsületesnek.
tegnapelőtt átjött, ittunk szokás szerint, ágyba bújtunk szokás szerint, csak máshogy alakult a vége. a koitusz nem történt meg, de azon kívül minden elképzelhető.
mindkettőnknek van egy élete, amit nem robbantana fel ezért, ebben biztos vagyok.
de mégis... az a nő volt a karjaimban, aki miatt én ma mr johnson vagyok. akitől elképzelhetetlenül sokat kaptam.
te mit tennél a helyemben, kapitány?
Éjfél Kapitány húsevő tanácsa
Semmiképp nem javasolnám, hogy elkövesd a harmincas, hirtelen fellángolásból válást fontolgató nők tipikus hibáját, és az álmaidat összekeverd a valósággal. Egy régi-új kapcsolat ígérete meglehet, hogy rózsaszínebb mint a valóság, de csupán ezért, mert a valódi kapcsolat gondjai már megmutatkoztak, míg a megálmodott új kapcsolat problémái még nem látszódnak. Hálistennek ezt te is jól tudod, hiszen a kérdésnek ezt a részét magad is megválaszoltad, és nem robbantanál fel semmit.
Hogy mit tennék a helyedben, arra nehéz lenne válaszolnom, mert én nagyon távol tartom magam a régi nőktől, nem hívom őket közös projekten dolgozni, nem adok szállást nekik és nem eresztem be őket az ágyamba. Akiket viszont beeresztek, azokkal soha nem vagyok semleges, és tiszta erőből igyekszem, hogy szokás szerint fiú és lány jól érezze magát. Szóval olyan ez, mintha egy vegetáriánust megkérdeznél, mit tenne ha a túl sok pörköltet evett volna...
Dugd meg szépen az utolsó éjszakán, aztán tedd fel a repülőre és küldd haza ahonnan jött - Észtországba.
Á randizós kérdése
Evalószínűleg elment a maradék eszem is, hogy éjjel kettőkor vadidegen, virtuális férfiaknak írok kétségbeesett leveleket, hogy
----
vettem egy mély levegőt, inkább hagyom a hisztit, és csak kérdezek, kíváncsi vagyok a véleményedre.
előzmények: 17 évesen anorexia, két évvel később túlevéses produkciók, extrém hízás-fogyások, kisebbségi komplexusok, testképzavar és co. azóta eltelt 10 év és sosem mertem megengedni, hogy szeressenek. nem tudom, hogyan kell.
és itt van most ő, nevezzük G.-nek, nem szeretném elrontani, mert végre azt érzem, hogy minden szinten érdekel valaki, mint férfi, de képtelen vagyok átengedni magam a kapcsolatnak. pontosabban a fizikai részének. az egy dolog, hogy én gyűlölöm a testem, de van ez a régi érzés, hogy ha bárki hozzámérne, akkor undorodna. próbáltam kinevelni magamból, mert tudom, hogy a szétesett önértékelésem mellékterméke (is), ugyanakkor vannak olyan változások bennem, rajtam, amiket már nem tudok visszafordítani. semmi gond nem lenne, ha mondjuk 40 éves lennék három gyerek után, de 27 vagyok és semmi közöm ehhez a testhez, amiben élni vagyok kénytelen, leszámítva az utálatot.
beszéltem erről G.-vel, nagyon sok belső félelmemről tud, közvetetten erről is, és a visszajelzések alapján úgy érzem nem zavarná, hogy sikerült elbaszni a testem az elmúlt 10 évben. viszont hiába érzem ezt, ha arra gondolok, hogy le kell vetkőznöm előtte, akkor kétségbe esem és visszatérnek a régi berögződések ("sosem fog így szeretni senki, nem kellesz senkinek" stb).
tudom, hogy ez egy ördögi kör, és ismerem az összes klisét, hogy aki igazán szeret, annak majd nem az számít bla bla, ami akár igaz is lehet, de másrészről meg hogy a picsába ne számítana... egy emberhez hozzátartozik a külső vonzereje is.
közben rájöttem, hogy nem is igazán tudom, mit szerettem volna kérdezni. nyilván azt fogod javasolni, hogy nem kell félni, meg kell próbálni, és valahol én is tudom, hogy így lenne helyes, ezért erről felesleges is tanácsot kérni.
talán csak le akartam írni. vagy megtudni, hogy mit gondol erről egy idegen férfi, akinek lehetek akárki.
furcsa, hogy csak a mullholland drive kapcsán akartam elolvasni pár értelmezést, és a te oldaladon kötöttem ki.
lehet, hogy már nem is él ez a mailcím.
vagy soha nem is olvasod.
azért nyomok egy entert.
és köszönet, akárhogy is.
Éjfél Kapitány pornórendezői válasza
Aki szeret, aki párkapcsolatban gondolkodik, annak bizony számít, hogy mennyire vagy kívánatos, és ennek igen vaskos részét teszi ki, hogy hogyan nézel ki. A kívánatosság másik része viszont a hozzáállásodon múlik, és azt javaslom, most, hogy komolyra fordul, próbálj erre koncentrálni. Nem ismerem G barátodat, nem tudom mennyire tipikus férfi és mennyire hasonlít hozzám, de azt meg tudom mondani, hogy ha nekem akarnád "átengedni magad", akkor mit kellene tenned. Óriási adag lelkesedéssel és önzetlenséggel kellene operálnod, hogy megfeledkezzem a kevéssé kívánatos vonalaidról.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a fókuszt az általad gyűlölt testtájaidról át kellene helyezned a szájadra. A külsőségeket illetően így látatlanban helyes vagány hajat, és eltúlzott, primitív vörös rúzst javasolok. Viselkedj vidáman, kacéran, nézz sokat a férfi szemébe, nyomulj bele a zónájába, légy kedves és szórakoztató. Ne viselkedj talányosan, ne legyen kétséges, hogy kívánod, és hogy a randi végén garantált lesz az elélvezése. Ne húzd az időt hosszadalmas vacsorázással, viszont a kellő pillanatban (amikor látod, hogy már neki is csillog a szeme), nagyjából mindenfajta szégyenérzet nélkül bújj oda hozzá, nagy szemekkel nézz fel rá lentről, gombold ki a blúzodat, majd nagyon gyorsan tedd egyértelművé, hogy a száddal gondoltad a program folytatását. Hacsak ő nem kéri, nem kell teljesen levetkőznöd, maradjon nyugodtan rajtad a szoknya, a nadrág, az öv, akár még a melltartó is, ha az szebbé teszi a ciciket. Az arcodon, a szádon, a dekoltázsodon legyen a fókusz. Fontos, hogy a férfi érzékelje, ajándékot kap tőled, amiért nem vársz viszonzást: a kezeiddel például ne sürgetően, hanem megnyugtatóan simogasd. Érezze, hogy nem kell elfogadnia az egész testedet, nem kell teljesítenie, nem kell belemennie semmi bonyolultba, csak hátra kell dőlnie. Ez nem az előjáték, ez maga az akció. Ha normális kapcsolat van köztetek, ennek így sikerülnie kell. Ha ügyes és szerencsés vagy, ezzel megtörheted a jeget, és megnyílhat az út egy kölcsönös, kiegyensúlyozott fizikai kapcsolat irányába.
Scandal Douglas virtuális kérdése
Elég régen foglalkoztat a Second Life, és kíváncsi lennék, hogy neked mi a véleményed róla. Valaki azt mondja, tiszta szánalom egy virtuális világban mászkálni, amikor a fizikai világ sokkal érdekesebb tud lenni, valaki meg úgy tartja, hogy sokkal többek az érvényesülési lehetőségei. Engem pusztán szórakozásból és kreativitásból érdekel az SL, de régen sok barátot szereztem itt - még külföldre szakadt magyarokkal is találkoztam így.
Szóval neked mi a véleményed róla, te mire használnád az SL-t, ha érdekelne?
Éjfél Kapitány mértéktartó válasza
Erről sem gondolok mást, mint általában a kellemes, de függőséget és közvetett károkat okozó szerekről és elfoglaltságokról. Nincsen azzal semmi baj, ha valaki fokozza az öröm- és komfortérzetét, mindaddíg, amíg ez nem hat vissza károsan a normális életére. Önmagában nem találok semmi kivetnivalót abban, ha valaki a jóérzete okán whiskyt iszik, ha két tinilányt dug egyszerre, ha csokoládét és sülthúst fal, vagy ha virtuális világokban él társasági életet. Probléma csak akkor adódik, ha valaki az alkoholfüggése miatt súlyosan szalon- és munkaképtelenné válik, ha a szexfüggősége miatt családok és életek dőlnek romba, ha a falánksága miatt súlyos betegség és vállalhatatlan kinézet a jutalma, ha a virtuális csetelés okán elhanyagolja a valóságos kapcsolatait és lassan leépül az irl kapcsolatteremtő képessége és egzisztenciája. A lényeg: bármit is teszel magaddal, az hozzáadjon az életedhez, és ne elvegyen belőle.
Önmagában virtuális világokban bóklászni nem lúzerség - ki-ki maga választhatja meg a terepet, ahol érvényesülni kíván. Nyilván, akinek genetikusan széles vállak és megnyerő arcberendezés adatott, az a diszkóban és a kávézókban fog szerencsét próbálni, aki pedig inkább intellektuálisan erős, az próbálkozhat ilyen irányban. A lúzerség az, ha valaki elveszíti a mértéket.
(Én köszönöm jól megvagyok a valóságos világban elért eredményeimmel, így a Second Life világát már nem egzisztencia építésére és nem kapcsolatépítésre használnám. Egy virtuális világban én új élethelyzetekkel szórakoznék, például kipróbálnám, milyen nőnek lenni. Érdekelne milyen érzés, amikor a populáció fele automatikusan érdeklődik irántam. Élvezném, hogy végre nem kell sem logikusan, sem praktikusan gondolkodnom és cselekednem. Szórakoztatna milyen béna, vagy milyen menő dumákkal próbálkoznának be nálam, és hogyan próbálnának valóságosan is összejönni velem... És persze: kíváncsi lennék, tudnék-e találni magamnak egy helyes leszbikus barátnőt :)))
Joe rekordhosszú kérdése
Már egyszer-kétszer fordultam hozzád kérdéssel, és sosem bántam meg. Talán mondhatom, hogy valamelyest fordulópont előtt áll életem, ezért ismét bátorkodom hozzád fordulni, noha (remélem nem haragszol:-) ismét a kissé elcsépelt (de soha meg nem unható) párkapcsolati kérdésről lesz szó.. Kicsit hosszú a történet, de megpróbálom a lehetőségekhez mérten röviden összefoglalni, remélem elolvasod.
Hát az úgy kezdődött, hogy... kb 3 évvel ezelőtt, egy szardíniai nyári táborban összeismerkedtem egy kedves, szőke, lengyel lánnyal... Ennek következtében kiköltöztem Lengyelországba, és nagy erőfeszítések árán sikerült itt elkezdenem az életem. Találtam munkát is, előbb ingyen (diplomamunka), majd kevés pénzért ismerősön keresztül, majd végül már aránytalanul magasnak mondható fizetésért, közben lakást újítottunk fel, úgy ahogy közben itthon befejeztem az egyetemet is, az elején voltak olyan periódusok, hogy folyamatosan úton voltam, a vonaton éltem. De lassan eredményt hoztak erőfeszítéseim, és sikerült itt megalapoznom "egzisztenciámat".. Sajnos viszont kapcsolatunk a barátnőmmel nem volt zökkenőmentes, folyamatos hullámhegyek és hullámvölgyek között folyt... Ennek oka eleinte a távolság és a pénzhiány, később mikor ezek megoldódtak az Ő részéről az én "fizikai adottságaimmal" való elégedetlensége... Ugyanakkor lélekben mindenki másnál jobban megértettük egymást, soha de soha nem volt kínos csend beszélgetésinkben, nem fárasztotta se őt, se engem az egymással eltöltött idő... Emiatt a lelki-társság, és az én kitartó "pedálozásom" miatt végül tényleg nagyon egymásba szerettünk... Viszont az Ő részéről a fizikai elégedetlenség, kielégületlenség megmaradt, és emiatt mindig újra és újra elrúgott magától, majd könnyek között jött vissza bocsánatot kérni... Ő egyébként négy évvel idősebb volt nálam, de ez egyáltalán nem látszott sem külsőleg (én 23, ő 27 volt mikor megismerkedtünk, de Ő sokkal jobban nézett ki, mint rengeteg 20 éves), sem a mindennapi
beszédtémáink kapcsán. Még azt sem mondhatom, hogy sokkal tapasztaltabb lett volna nálam, kicsit ő is az a későn érő típus, vagy inkább örök gyerek (jó értelemben) volt.. De lényeg a lényeg, harminc körül már megszólalt a biólógiai óra, neki kezdett hiányozni egy kisbaba.... Én meg úgy voltam vele, hogy végül is pénz van, szeretem is Őt, hátha ez majd az energiáit is jobban lefoglalja, miért ne? Egy nyári vakáción meg is történt a dolog... Hazajöttünk, teszt, nőgyógyász, meglepetés, jé tényleg, jaj de jó, nagyon boldog volt, és ráadásul mintha kicserélték volna... Sokkal nyugodtabb és kedvesebb... Már az esküvőt tervezgettük, közben volt egy gyönyörű északolaszországi nyaralás is, amikor beütött a villám: elvetélt... Na ekkor tört el minden egy kicsit... Nagyon féltem tőle, hogy újra visszajönnek a régi problémák, veszekedések, lidércek...És így is lett. Közben elköltöztünk Varsóba (előtte egy másik nagy lengyel városban laktunk), talán majd az új környezet, új meló, új emberek kisöprik a gonosz szellemeket... Pár hónapig talán működött is a dolog, de aztán ahogy lenni szokott, megint légy került a levesbe... Az történt ugyan is, hogy egyszer egy munkahelyi bulira meghívtam Őt is... A főnökömről
pedig, aki egyébként barátom is, tudni kell, hogy rendkívül sármos, nagyon intelligens, és rengeteg pénze is van. És emelett van egy pár kiábrándító tulajdonságai is, de ez most lényegtelen. Na, hát ez volt
az első, és az utolsó alkalom, hogy ők találkoztak. Viszont a barátnőm valahol megjegyezte magának. Ezen kívül olvasta az én munkahelyi levelezésemet is... Igazából semmi érdekes nem volt benne, teljesen ártalmatlan szakmai anyag, így hagytam, hadd szórakozzon vele... Én is meséltem neki sokat, mi volt aznap épp a melóban, bár ez jórészt az én fantáziám szüleménye volt, mivel informatikus programozó vagyok, az aznap megírt kódról pedig elég nehéz sokat mesélni. Ő pedig ebből a néhány elkapott képből, levelezésből, és az általam részben kitalált kiszínezett történetekből felépített magának egy Virtuális Szuperhőst, aki után vágyódott. Újra és újra előkerült ez a téma, annál is inkább, mivel Varsóba költözésünk alkalmával a főnököm kölcsönadta a lakását 3(!) hétre, hogy átlendítsen a kezdeti nehézségeken, miközben ő egy ismerős nőjénél húzta meg magát. Mondtam a barátnőmnek, hogy ha van kedve találkozzon vele, és szembesüljön a kiábrándító valósággal. Tudtam, hogy a főnökömben megbízhatok, soha egy ujjal sem nyúlna a másik nőjéhez. Viszont Ő erre nem volt hajlandó, ragaszkodott a virtuális hőshoz.
Teltek múltak a hetek, hullámhegy, hullámvölgyet követett... Amikor ideköltöztünk, csak nekem volt munkám, én fizettem a lakbért is meg mindent. Aztán viszonylag hamar a barátnőm is elkezdett keresni, végül annyira megindult neki (ügynöki munka), hogy sokszor egy hét alatt keresett annyit, mint az én havi bérem. Megpendítettem, hogy talán szállna be a költségekbe... Erre Ő nem volt hajlandó, mondván, hogy Ő csak egy szegény nő, akivel bármi is lehet, meg különben is az ügynöki munka kicsit olyan, mint a kutya vacsorája, félre kell tennie... Ez kezdetben érthető volt, később viszont mikor az ő számláján már
pofátlanul gyűlt a pénz, én meg húztam az igát, hogy minden meglegyen, már kevésbé.
Ezzel nagyjából egy időben, egy ismert közösségi oldalon bukkantam rá, régi kedves ismerősömre, akivel annak idején egy másik nyári tábor végén, nyitva maradt a történetünk, és azóta alig egy szót váltottunk. Telefon telefont, majd találkozás találkozást követett. Végül szakítottam a barátnőmmel, úgy döntöttem, megkísérlem kiugrani ebből a sehova sem vezető spirálból... És összejöttem ezzel a lánnyal. A szakítás olyan volt, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva, de a rosszabbik fajtából. Lakásra feljövős, másik lány cuccait meglátós, neki szánt ajándék összetépős, sírva elrohanós... Én nem egészen így terveztem, de hát, így sikerült...
Úgyhogy mostmár az új barátnőm, úgy döntött, hogy csapot papot otthagy, és ideköltözik hozzám Varsóba (ő is abban a városban lakott eredetileg, ahol mi), itt keres munkát, stb... Nekem ez kezdetben nagyon tetszett, volt már egy rövidebb közös nyaralás is, Balaton, pesti városnézés, wellness stb... Ő szeret, nagyon tetszem neki, kedves is, aranyos is....
De, valami mégis hiányzik.... Nem tudok vele olyan felszabadultan beszélgetni sem, mint az előző barátnőmmel...Meg valahogy valami mégis hiányzik... Aztán rájöttem, hogy a régi barátnőm (is) hiányzik. Meg a közös beszélgetések.. Meg a rendkívül jó humorérzéke.. stb... Kicsit túl gyors volt a váltás is, meg mindenről Ő jut eszembe...
És most jön a kérdés: Mit tegyek?
- A régi barátnőm halálosan meg van sértődve rám, nem valószínű, hogy visszafogadna..
- Az új kedves, aranyos, szeret is...
- Én furcsán érzem magam, hiányzik a régi, meg kicsit a szabadság is, ugyanakkor tetszik az új is...
Félek, hogy ha az új barátnőmet kirakom, megsértem, elszalasztom a lehetőséget egy normális, kiegyensúlyozott életre... Kiszalad a talaj a lábam alól. Meg attól is félek, hogy én kiszakítottam őt otthonából, megszokott közegéből, barátai közül... Ha ezek után kitálalok neki, örökre megutál, mondhatom joggal. Talán idővel el tudom felejteni a régit? Talán idővel összecsiszolódunk lelkileg is? (Testileg nincsenek problémák ;-) Vagy esélytelen? Rugjak fel mindent, menjek arra amerre a szívem húz, akkor is, ha ez az út lehet a sötétségbe vezet? Vagy menjek el tengerjáró hajóra dolgozni egy két-évet, esetleg katonának, talán így sikerül kiradírozni az agyamból a múltat?
Éjfél Kapitány klasszikusan rövid válasza
Miféle nyári táborok ezek, ahol ilyen tuttira be lehet csajozni? És én miért nem tudok róluk?! Bosszantó, rendkívül bosszantó! ;) Nade fordítsuk komolyra:
Amilyen hosszú a leveled, olyan egyszerű mégis a válaszom. A régi nőt el kell felejteni. Mindig. Erről szól közönségdíjas legkedveltebb elméletem is ugye. Halálosan megsértett férfiasságodban, durván a pénzedre utazott, majd annak rendje és módja szerint látványosan kiszerettetek egymásból. Megvannak azok a nagyon konkrét és nagyon nyomós okok, amik kizárják a visszatérést. Ha vannak is kétségeid az új választottadat illetően, az újrakezdés akkor sem opció (ahogy ezek a regényes hajós, katonás menekülések sem). Mindig csak előre!
Csilla bizarr kérdése
Megismerkedtem egy Norbi nevű 25 éves rocker sráccal, én 20 éves mozgássérült lány vagyok és én is rocker. Egy hete beszélgetünk msnen. És ma találkoztunk, de anyuéknak nem tetszik és engem cseszegetnek hogy nem lesz hosszú ez a kapcsolatom se mer a Rockerek.hu oldalon szerintük úgy csinálok mint egy kurva hogy mindenkivel lefekszek ott. Amikor vele még le se feküdtem. és szerintem meg nemis mindenkivel mert csak egy volt az előző aki 2 hónap után dobott mert megcsalt. Hogy szerettessem meg Norbit velük? Messze is lakunk egymástól és csak ritkán tudunk találkozni.
Éjfél Kapitány buzdító válasza
Hát ebben a kérdésben aztán minden benne van egyszerre. Anyádék nyilván túloznak, de ez érthető. Én azt mondom, használd csak nyugodtan és ügyesen a kis testedet: ha társra vágysz, akkor adakozónak kell lenned (főleg akkor, ha más területen hiányosságaid vannak). Így (és csak így) indul egy kapcsolat. Hogy meddig tart, hát az merőben más tészta, de majd szépen abba is beletanulsz, hogyan tartsál meg valakit magad mellett. Ami pedig a szüleidet és a pasid megszerettetését illeti, ez nem olyan dolog, amit különösebben erőltetned kellene. Ha minden rendben van, ez magától meg fog történni, ha pedig nincs minden rendben, akkor bármit is teszel, csak az energiádat pocsékolod. Tekintsd ezt az Ő ügyüknek, te foglalkozz csak magaddal és szeress.
Roland fanatikus kérdése
Van nekem egy nagy példaképem, aki még ma is él, és hát rátaláltam az interneten és elkezdtem olvasni az írásait meg minden, aztán ennek az lett a következménye, hogy egyre inkább már csak az ő szavára adtam. (plusz még gondolkodásbeli hasonlóságokat is találtam kettőnk között) ezek a dolgok mind odáig fajultak, hogy valamilyen szinten elszigetelődtem az emberektől és még a szüleim is haragudni kezdtek emiatt rám. A példaképem teljes elfogadásának a legfőbb oka, hogy tudom: nagyon okos ember és hiszem bármit tesz, bármit mond az helyes. (persze minden írását értem) szeretnék megváltozni, egyfajta középutat találni. kérlek segíts!
Éjfél Kapitány családcentrikus válasza
Az én elképzelésem szerint egy idol hozzáad az életedhez, és nem beszűkíti azt. Attól, hogy valaki imádja Leonardo di Capriót, Galina Beloglazovát, vagy Éjfél Kapitányt, még nem kell elforduljon sem a házastársától, sem a barátaitól, sem a szüleitől, sem más felebarátaitól. Gyanús nekem az a példakép, akivel kapcsolatosan a rajongás ilyen kizárólagos irányt vesz. A kizárólagosság, és a szeretteidtől való elfordítás ugyanis tipikus ravasz és tudatos szektás technika (ld: Kiss István: hogyan szervezzünk szektát). Olvasd el a cikket, és ha felismered ezeket a módszereket, akkor jobban teszed ha gyorsan szakítasz a mentoroddal. Akárhogy is, de az volna a javaslatom, hogy ragaszkodj a családi és baráti kötelékekhez. Hívj fel mindenkit újra, menjetek sörözni, billiárdozni, sétálni, ebédelni, vacsorázni: állítsd helyre az egyensúlyt. Ja, és csajozz be - itt a nyár!
Tomóceusztakatiki vagy Gyugyu?
Polczer-porta fura kérdése
Tomóceusztakatiki egy király, szolgái vannak, palotában él, bársonypárnák között. Gyugyu egy rabszolga. Feleségét megölik, lányát a gazdája Tomóceusztakatikinek ajándékozza, akinek kedvtelésébe bele is hal, ő maga naponta szenved el fizikai fájdalmakat is. Tomóceusztakatiki hiszi, hogy neki joga van ezt tenni, boldog, semmilyen lelkiismeretfurdalása nincs. Gyugyu vigaszát az jelenti, hogy tudja, ő tiszta maradt. 5 perc múlva meghalsz, és egyikükben fogsz feltámadni. Nem fogsz emlékezni a jelenlegi valódra. Ki akarsz lenni? Tomóceusztakatiki vagy Gyugyu?
Éjfél Kapitány ösztönös válasza
Tomócesztakatuki király. Első az elsők között, abszolút alfa a rangsorban. Gyugyu a senkinél is kevesebb, legalsó a legalsók között. Miért is vágynék én az ő pozíciójában lenni? A rangsorban való feljebbjutás olyan alapvető késztetésünk mint a magunk ontása - praktikusan erről szól az egész életünk. Na meg a boldogság kereséséről, de úgy nézem ebben is a király a nyerő, hiszen ő nem csak hogy korlátlan erőforrásokkal rendelkezik, de ezeket különféle módokon felhasználva BOLDOG is. Mégis mi másra volna még szüksége egy embernek? Saját maga vigasza - ennyi amit ezzel szembe tud állítani Gyugyu. Sovány vigasz. Ha újjászületnék, alfaként akarnék újjászületni, valóságos erőforrásokkal, kihasználható lehetőségekkel, megfogható örömforrásokkal. Valódi boldogságot akarok, nem a nyomorúság szülte önigazoló frázisokat. Inkább rabszolgalányok tegyenek boldoggá, mint a lelki szegénység.
Feri feltörekvő kérdése
35 éves vagyok és végiggondolva az életemet, rájöttem, hogy még sohasem álltam ki magamért. Mindig félbehagytam a dolgaimat iskolák, munkák, tanulmányok, stb. Ha olyan emberekkel akadtam össze akik úgymond erősorrendet akartak felállítani egy közösségben, munkahelyen, akkor meghátráltam, meghátráltam, végül megszöktem, felmondtam. Ez történt már több munkahelyemen, illetve régebben, amikor katona voltam, de az általános és középiskolában is végig.
A pár és baráti kapcsolataimban sem álltam ki soha magamért, nem irányítottam a dolgokat, mindig elfogadtam mindenfajta viselkedést és helyzetet, és nem azért mert annyira szerelmes, vagy jó barát voltam, hanem mert egyszerűen minden elfogadásra és semmit tevésre vagyok programozva. Ezáltal valójában ragaszkodni sem tudok, mert azt is simán elfogadom, ha nincs valaki. Hazugságnak érzem a kapcsolataimat.
A versengő, taktikázó, bármilyen minimális agressziót szülő vagy ígérő helyzetek riasztanak és megbénítanak, ezért kerülöm őket, én pedig nem is generálok ilyeneket. Sokan tartanak gyávának, pedig nem vagyok az! Egyszerűen csak lebénult vagyok. Az okokat nagyjából tudom, neveltetésem volt ilyen. Gyerekkoromban soha nem lehettem dühös, nem lehetett igazam, a terveimet kritikával illették és gáncsolták, majd a visszakozásaim után akaratgyengének bélyegeztek, ha mégis próbáltam érvényesíteni az akaratom, akkor büntettek vagy szeretetet vontak meg, szóval vágom, miért vagyok ilyen, csak Unom. Unom azt is, hogy emellett életem több szakaszában, - tinédzserként végig éltem igen önpusztító életet, csak azért, hogy a körülöttem élőket büntessem. Azt hiszem.
Szóval a kérdés. Hogyan lehet felnőttként omega hímből ha nem is alfa, de egy önmagát megvalósítani és megvédeni képes, az érdekeit érvényesíteni képes hímmé válni és levetkőzni a ránk rakódott negatív dolgokat és elővenni azt az énünket amit már több mint 30 éve elnyomunk?
Éjfél Kapitány női magazinos válasza
Elsőként a Versengésről írt elméletem jut eszembe, aminek a lényege, hogy a pálya ügyes megválasztásával tülekedés nélkül is lehetsz győztes. A csúcson lévők maguk teremtenek divatot, és nem állnak be a sorba. A legnagyobb pénzeket azok szakítják, akik elsőként találnak ki valamit, amivel teljesen új piacot teremtenek, ahol értelemszerűen ők a piacvezetők. Ezt nevezem én igazi furfangnak, nem a mások dzsungelharcos kikészítését. Neked is fel kellene mérned, mi az a pálya, ami neked igazán fekszik, és ott kéne kibontakoznod. Meg kell találnod azt a szakmát, azt a területet, azt a társaságot, azt a stílust, ahol a jó képességeidet értékelik, ahol a mostaninál jobban elfogadnak, ahol sikeresebb és elégedettebb tudnál lenni.
Ha sehogy sem találsz effajta sikerpályát, akkor nincs más választás, mint határozottan és őszintén megbékélni a jelenlegi egzisztenciális korlátaiddal, és azon belül kellene az életminőségeden és az önbizalmadon javítani. Ez esetben a jelenlegi életed minél tartalmasabb, vidámabb, és harmonikusabb megélésére kellene koncentrálnod, ami automatikusan szerethetőbbé, elfogadottabbá és sikeresebbé tenne. (Ami a szerethetőséget illeti: effajta káros szenvedélyektől és agressziótól mentes 35 éves pasikra elképesztően nagy kereslet van a magyar nők körében, szóval ha az ördögnél egy fokkal szebb vagy, akkor tiéd a világ...)
Ha úgy gondolod, hogy a kibontakozásban rossz beidegződések gátolnak, amelyek elhagyásával sokkal többre lennél képes, akkor csinálj egy ilyenvoltilyenlett megújulás-programot, mint amilyenek a női magazinokban vannak. Csináltass új sérót, szedj fel egy új nőt, dobd ki a ruháid felét és vegyél pár újat, rendezd át a lakásod de alaposan, találj új barátokat, menj el manikűröshöz, vegyél egy tucat könyvet és újságot, keress új blogokat, vegyél új étkészletet, és mindeközben próbálj merész, őszinte, és nehéz döntéseket hozni. Próbálj ne a megszokásaid, hanem az igazi vágyaid szerint dönteni, és ha ez kicsiben sikerül, akkor talán később nagyban is sikerülni fog. Ne szégyelj külső segítséget kérni, meglehet hogy kívülről jobban látszódnak dolgok.
Annyi a lényeg, hogy ha te jól érzed magad a bőrödben, ez a külvilág számára is nyilvánvaló lesz, és a kívánt hatást ezzel félig már el is érted.
Jetta kezdő kérdése
Kérlek mondj erre valamit! Belezúgtam egy haveromba, mert figyelmes, kedves és még egy kicsit érdeklődő is volt, ami később kiderült csak haverilag. Kb 1és 1 év kínlódás után megkértem, hogy ne tartsuk a kapcsolatot semmilyen formában, mert nem tudom a helyzetet kezelni. Ha nem beszélünk talán könnyebben elfelejtem.Meglepődött a vallomásomon és sajnos nem reagált pozitívan. Azóta lehiggadtam és szeretném ha újra beszélnénk, de nem tudom, hogy ő mennyire vette menekülősre a figurát.:) Szerinted ha megkeresem van rá esélyem, hogy szóba áll velem és haverkodhatunk megint?
Éjfél Kapitány tanítgatós válasza
Ha jónő vagy, akkor gyakorlatilag azt tehetsz a hapsikkal amit akarsz, kivéve egyet. Soha nem mondhatod azt, hogy nem lesz köztetek szex. Ez a fiú-lány barátság alapja: akkor is szexet kell sugallnod, ha csak haverkodni akarsz. Szóval ha jónő vagy, akkor nyugodtan keresd meg és kacérkodj vele kedved szerint - rá fog harapni a csalira.
Ha nem vagy igazán jónő - akkor legyen ez jó lecke számodra, hogy nem válogathatsz kedvedre és a hülyeségeidnek következményei vannak.
Candie pályaválasztó kérdése
Hello, 17 éves vagyok, középiskolás, nem tudom hogyan tovább. A tanulás nem megy jól, ha eljutnék az érettségiig akkor is maximum egy kettest tudnék elérni szerintem. Anyám szerint ha nem megy menyek át szakmunkásképzőbe, nekem ahhoz meg semmi kedvem. Talán még a Rendészeti szakközepet megpróbálnám. Szerinted mi csináljak? Próbáljam meg a kettest megszerezni?
Éjfél Kapitány munkaadó válasza
Mindenképpen szerezd meg azt az érettségit, hogy milyen érdemjeggyel, az később már senkit se fog érdekelni. Érettségivel a kezedben ha nem is fog minden simán menni, de legalább nem leszel automatikusan kizárva a rendesebb állásokból, és ez nagyon sokat számít! Nem vagyok híve az iskolák és bizonyítványok halmozásának (ld: válaszom a diplomáról) de az érettségi olyan minimum, aminek a hiányában eláshatod magad. Szóval rajta, szorítsd össze a fogad, tanulj, kombinálj, menj másik suliba ha kell, de legyen meg az a kettes!
Crowley cigányozós kérdése
Olvastam jó pár elméleted. Tetszettek. Használhatóak egy jól működő modern világban. Egy olyan világban ami egy jól látható mederben hömpölyög. De felteszem te is figyelemmel követed, mi történik kis hazánkban, és mint magyar szuperhős, képben vagy a kényes témákkal kapcsolatban is...
Szóval mi a véleményed a jelenleg hazánkban abszurd méreteket öltő kettős mércéről??? A kereskedelmi televíziók "mély nevelési célzattal" átitatott híradóiról, melyekből ha az országban egy kisebbségben élőt bántalmazás ér egyből nácifasisztarasszista jelszavak tömény áradata zúdul a kedves nézőre, próbálván bűntudatot ébreszteni benne. Ellenben fordított esetben, ha egy becsületes adófizető állampolgárt a saját otthonában, esetleg a nyílt utcán fényes nappal brutálisan bántalmaznak, kirabolnak, kivégeznek a média cinkosan hallgat az elkövetők vélhető kilétét illetően. Vajon hova vezet ez az egész?! Mi is ez tulajdonképpen?! Egy 20 éves tévedés? Tudjuk be annak, hogy a politikus egy olyan kedvtelésből tartott állat aki soha nem tapasztalta meg milyen bűnözők között élni és azt hiszi, hogy ha a kezét nyújtja, nem vágják majd le az egész karját? Vagy ez valamiféle átfogó terv része? Szándékosan háborút akarnak szítani a birka átlagmagyar és a cigányság közt? Vajon meddig tehetik meg híres személyek, hogy köztörvényes bűnözők seggét nyalják nyilvánosan a médiában? Hova fog juttatni bennünket ez a fajta viselkedés? Most, amikor munkahelyek ezrei szűnnek meg elkeseredett és kilátástalan emberek százait teremtve. Olyan embereket akiknek már nem lesz vesztenivalójuk! Nem lesz mert elvesztették a számukra legfontosabb dolgot a létbiztonságot. Mi fog történni kis hazánkban 2-3 éven belül???
Tisztelettel,
Crowley
az angyal aki nemigazán bukott, inkább csak lassacskán szállingózott lefelé
Éjfél Kapitány fiskális válasza
Előszeretettel állítom, hogy mindenki saját szerencséjének a kovácsa, és ezügyben - nyilván - saját példámmal szoktam előhozakodni, aki befolyásos és gazdag szülők nélkül, állami iskolába járva, önszorgalomból szakmát, karriert, egzisztenciát teremtettem. Ha valami szerencsétlen baleset folytán cigánynak születtem volna, minderre semmi esélyem se lett volna, ahogy egyetlen cigánykisgyereknek sincsen szemernyi esélye se arra, hogy normális életpályát fusson be. Szemernyi se. Nincsen, mert nemcsak te viseltetsz velük mérhetetlen ellenszenvvel, de még jómagam is előítéletes vagyok velük szemben. Hiába neveltek szüleim világpolgárnak, a személyes tapasztalataim csúnyán ellentmondtak a tanításaiknak. Nagyon is jól emlékszem arra, hogy alsótagozatos koromban a kis Tanyi azzal hálálta meg szüleim nagyon lelkes és felzárkóztató jellegű barátságát, hogy az első adandó alkalommal meglopta apám legendás bélyeggyűjteményét. Ugyanígy jól emlékszem arra is, hogy az utolsó négy bűncselekményből amit közterületen a saját szememmel láttam, az Árpád-hídi zsebesek, a benzinkúti és a Kaisers-beli szarkák is közülük kerültek ki; illetve egészen biztos vagyok benne, hogy a Klinikáknál mindkét esetben ők próbálták feltörni az autómat. Nincsenek illúzióim a cigányok beilleszkedésre képtelen és erőszakos természetéről, és a gyakorlatban magam sem venném sem a bátorságot, sem a fáradtságot, hogy megpróbáljak akár csak egyetlen cigány családon segíteni. Tisztelet a kevés és rokonszenves kivételnek, de jócskán rászolgáltak és rászolgálnak rossz hírükre.
Fájdalmadat az "abszurd méreteket öltő" kettős mércéről viszont teljességgel komolytalannak tartom, nem hiszem, hogy akár a rendőrség akár a bíróság, akár bármelyik hivatal, akár bármelyik munkaadó kesztyűs kézzel bánna velük. Sőt azt hiszem éppen ellenkező a helyzet. Praktikusan nincsen náluk nyomorúságosabb helyzetben lévő népcsoport Magyarországon. Meglehet, hogy a kereskedelmi tévék híradói rokonszenvvel viseltetnek irányukban, de a mérleg túloldalán annyi szívás jut ki nekik, amit te el se tudsz képzelni. (Szerinted a közigazgatásban, államapparátusban, a zsíros banki-, it-, és telco-ágazatok állásainak hány százaléka jut cigányoknak?) Nem hiszem, hogy cserélni akarnál velük...
Éjfél Kapitányként nem a te mentalitásoddal, hanem egyszerűen racionálisan és fiskálisan (vagy ha úgy tetszik tőkésként és felvilágosult rabszolgatartóként) azt mondom: nem üzlet, hogy ennyi munkaképes ember munka nélkül parlagon hever, nem fizet adót, nem fogyasztja a termékeimet, nem termel nekem profitot, ráadásul én tartom el őket, és emellett komolyan költök miattuk keresztpántos biztonsági ajtókra, börtönökre és rendőrségre. Irracionálisnak tartom a jelenlegi (gyakorlatilag a szocializmusban kialakított) viszonylagos nyugalmi állapotot fenntartani, ahol a cigányság létminimumáról(!) segélyekkel gondoskodunk, cserébe tiszta erőből kizárjuk őket a társadalomból, és megakadályozzuk, hogy kitörjenek a sorsukból. Olyan terület ez is, mint az átkosból ránk maradt nyugdíjrendszer, iskolarendszer, egészségügy, ami úgy rossz, ahogy van, mert bármiféle hozadék nélkül csak nyeli az adóforintokat. Valakinek jó alaposan át kellene gondolnia és alapjaiban megreformálnia ezt az egész területet. Változtassuk meg a törvényeket, hogy ne érje meg autórádió- és színesfém lopásból élni, emeljük fel az erőszakos bűncselekmények büntető tételeit, erősítsük meg a rendőrséget, kamerázzuk be az egész várost, hogy senki ne üssön meg a nyílt utcán, ne osztogassunk magától értetődően segélyeket, követeljünk munkát minden segélyforintért, fordítsunk állami pénzt a romák iskoláztatására, és végül adjunk munkát nekik az állami cégekben és a közigazgatásban!
Éjfél Kapitányként azt mondom: kolonc helyett próbáljuk meg hasznukat venni! Teremtsünk olyan helyzetet, ahol van legális érvényesülési lehetősége egy cigányembernek is, ahol nem a kocsifeltörés a legrokonszenvesebb pénzkereseti lehetőség, viszont mindenfajta antiszociális megmozdulást háromszorta keményebben toroljunk meg. Neveljünk meg, iskolázzunk, asszimiláljunk őket, kettős mérce nélkül. Nem csak a cigányokat, hanem mindenkit, akire ez ráfér. Szerintem legalább olyan szintre fel lehetne hozni őket, mint amilyen szinten a szakképzetlen vendégmunkások vannak Nyugat-Európa szerte. Ahogy London turbános indiai trafikosai és Berlin bajszos török rakodómunkásai ha nem is közkedvelt, de elfogadott részei a városképnek, ugyanígy ennek mintájára rendes helyet kell találjunk a romáknak is közöttünk. Nem mondom, hogy ez rövid idő alatt fog menni, de ha meg se próbáljuk, az tényleg nem vezet sehova. Ahogy a puszta gyűlölet sem...
Gorky pályaválasztó kérdése
Eléggé összetett problémával fordulok hozzád, igazság szerint utolsó mentsvárként. Egyik része egy csalódás miatt, vagyis inkább egy lány miatt van. Úgy pár hónapja az előző kapcsolatom megszakadt, bizonyos okoknál fogva, a lány más helyre ment tanulni, túl sok volt a kettőnk közti különbség... bla, bla, bla. Ez idáig nem is lenne gond, csak kezdek belebetegedni, önmarcangolás, hiányérzet... stb. A lány részéről hamar lefolyt a dolog, vagyis már új kapcsolatba kezdett. Ez így még mindig nem lenne gond. Csak mivel állandóan felkeresem, folyamatosan megalázom magam, s nem bírok ennek gátat szabni. A lány csak rákontráz, tehát finoman a maga módján tipor, s olyan dolgokat vág a fejemhez amitől, még rosszabbul érzem magam. Ez a lány nagyon büszke az eredményeire, amit eddig az életében elért, véleményem szerint túlzottan is, s ezt folyton tudomásomra, adja, kiemelve hogy én jelen pillanatban sehol se vagyok hozzá képest. S az a legrosszabb, hogy ez az alkotási kedvemre is kihat, egyszerűen leblokkolok. Illetve amiért én rajongok vagy szeretem, azt ő mélységesen megveti és gyűlöli, pedig alapjában véve nyitott ember vagyok. Rengeteg dolog érdekel, tudomány, művészet, irodalom, bármi jöhet csak meglehessen emészteni. Bocsánat, ha kicsit egyoldalúan írom, csak elég nehéz elfogultan elmondanom. Egyre ritkábban beszélünk, vagyis mostmár nem is. A másik része a problémámnak, ami az előzőhöz is kapcsolódik, egyszerűen fogalmazva nem haladok az életben. Festek, illetve zenélek és írok is. A gond az, hogy mindegyiket nagyon szeretem csinálni, s mindenhez van tehetségem, már amibe eddig belefogtam. 22 éves elmúltam, s még mindig nem tudtam eldönteni, hogy merre tovább, mert igazából sehol se tartok, nem tagadom, kétségbe vagyok esve. Nehezen rendezem a magánéletemet, mint olvastad, túlzottan ragaszkodok emberekhez, s próbálok jóemberként viselkedni, de ennek ellenére évről évre magányosabb vagyok, s csak gubbasztok egy helyben. Nem akarok már senkit traktálni a lelki nyavalygásaimmal, ezért gondolkodtam azon, hogy elmegyek pszihodokihoz. Félek hogy egy nap még az a kevés ember aki mellettem van lemond rólam, s olyan egyedül maradok mint a kisujjam gyakorlatilag semmivel a hátam mögött. S csak újra meg újra a múltban élek keresem a válaszokat, de már most is attól rettegek, hogy úgy ment el az élet a szemem előtt, hogy még bele se tudtam kapaszkodni. Remélem tudsz segíteni.
Éjfél Kapitny eligazító válasza
Arra a régi csajszidologra nem vesztegetném sem az időt, sem itt a szavakat - az egy lejárt lemez, felejtsd el, írd le a veszteséget.
A leveled komolyabbik fele viszont klasszikus pályaválasztási problémának tűnik, amivel már érdemes foglalkoznunk. Teljesen normális hogy most sok minden vonz, hiszen a középiskoládnak éppen ez volt a feladata, hogy felkeltse az érdeklődésedet. Az is világos remélem, hogy nem híres zenész-festő-íróként fogod a kenyeredet megkeresni, ahogy tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász sem leszel. Ezt ha belátod, félig máris felnőtt vagy. A másik feléhez már csak annyi kell, hogy nekiláss, és az egyik területet alaposan kitanuld. Én annak idején ezt úgy intéztem, hogy ismeretlenül, de nagyon lelkesen megkerestem azt a teamet, aki az általam választott témával ipari szinten foglalkozott, és minimálbérét tanoncnak szegődtem hozzájuk. Az ottani mestereimtől aztán már gyors ütemben tudtam eltanulni a szakma fogásait és lettem pár év leforgása alatt elismert munkatárs magam is. Tettem mindezt inspiráló és jól felszerelt környezetben, segítő szándékú jó emberek társaságában, kétségek nélkül, folyamatos sikerélmények közepette. Dönts gyorsan (és praktikusan!) mi is érdekel, aztán vesd bele magad maxigázzal a munkába, és onnantól eszedbe se fognak jutni többet effajta kételyek és világfájdalmas gondolatok. Szépen minden a helyére fog kerülni, új csajokkal és pszichológus nélkül ;)
Tropauer családi kérdése
Van nekem egy kedves nagybátyám, akivel jó viszont ápolunk, perspill most is itt lakik nálam. Meg ugye nem dolgozik. És kaptam ma egy kis levelecskét, vagyis ő kapott, sikeresen felhalmozott ismételten egy kétmilliós tartozást. Író vagyok, ami azzal jár, hogy hol van pénzem, hol nincs. Most éppen nincs. A házra jelzálogkölcsönt nem fogok felvenni, mert az életem fele benne van. Apám, nagyapám építette a saját kezével. Mindketten halottak. Gyerek voltam még, és én is kivettem a részemet. És ezek a legrégibb, legélénkebb emlékeim róluk. Kölcsönt vehetnék fel persze, de az nem elég. A család fontos. De immár lassan ez a tizedik millió, amit nekem kéne kifizetnem. Pedig nem vagyok gazdag. És voltak terveim a maradék, félretett pénzemmel. Hol van a határ? Valaki szerint már öt éve ki kellett volna raknom a szűrét. De akkor mi lesz, megy az adósok börtönébe, vagy egy kukába lakni? Vagy maradjon minden így, hagyjam, hogy tönkretegye a jövőmet? Tudom, hogy én voltam a barom, amiért korábban hagytam, hogy élősködjön. De lassan már nincs tovább, nincsenek tartalékaim. Ezt még meg tudnám oldani valahogy, és akkor veszítek újabb öt évet a terveimből. Tegyem meg ezt, és mondjam meg, hogy innentől magára van utalva? Vagy akkor családtagként kudarcot vallanék? Nem tudom, lehet-e erre valami értelmeset mondani. A kocsimat már eladtam, a bagóról leszoktam, az életemet nem akarom feladni. De akkor meg a családom egy tagját kéne. Ostoba vagyok, mert szeretek segíteni az embereknek. De most már végképp nem tudom, mi a helyes út, vagy egyáltalán van-e ilyesmi. Ha tudsz rá mondani bármit, akkor legalább lesz egy új perspektívám. Te egy bölcs ember vagy, sajátos nézetekkel. És nekem most egy bölcs ember tanácsára van ismét szükségem, olyanéra, aki sajátos nézeteket vall. Hülyének érzem magam, mert mindent meg szoktam oldani, eddig meg is oldottam, de ez most halálosan komoly, és én halálosan nem tudom, hogyan kéne cselekednem.
Éjfél Kapitány lelketlen válasza
Én így látatlanban kettéválasztanám ezt a problémát. Egy fedél nélküli családtag magától értetődően védelmre szorul. Ha van egy szabad szoba, akkor oda nyilván befogadja az ember a nyomorultat, akár még hosszú távra is. Ennivaló is jut ha kell. De hogy többmillió készpénz is jusson felelőtlen adósságok kifizetésére? Erről már nem gondolom, hogy a családhoz tartozás jogán "járna" bárkinek is. A pénzkereset és a pénzzel való bánás minden felnőtt magánügye, és saját felelőssége. Nem egészen értem a "nekem kéne kifizetnem" szófordulatot. Talán te vagy a kezes? Mert ha nem, akkor azt mondom, nincs közöd a probléma anyagi részéhez... Azzal, hogy fedelet biztosítasz a nagybátyádnak, bőven megcselekedted, ami elvárható tőled. A többi az ő problémája, és nem a tiéd.
Soldier of Fortune óvatos kérdése
Ismét kérdéssel fordulok hozzád,sötétek legvilágosabbika.
Meddig mehet el egy férfi a nőhöz való alkalmazkodásban egy párkapcsolatban? Mit kell tennie ha úgy érzi a nő nem engedi kibontakozni, vagy kevés szabadságot ad neki, de nem akarja elhagyni mert SZERETI? Mi van akkor ha nő folyamatosan választás elé állítja? És úgy összességében egy férfinek mennyire drága a büszkesége? Van e kiút az olyan helyzetekből, amikben a férfinek csak egy jó válasza lehet" Igen szívem, legyen ahogy akarod..."? Vajon érdemes a karrier helyett, külföldi munka helyett, itt maradni vele? Érdemes megváltoztatni az életedet?Ha ő olyan dolgokban hisz ami a férfit hidegen hagyja, akkor higgyen ő is vele? Ha meg akarja téríteni térjen meg? Mikor lesz az amikor reggel a tükörből nem én nézek vissza hanem az akivé tett?
Tudom ez így sok egy kicsit de nekem fontos lenne tudnom és lehet, hogy más is kerül hasonló szituációba.Soha nem gondoltam volna hogy ilyen helyzetbe kerülök....
Éjfél Kapitány hidegzuhanyos válasza
Hát barátom, itt egy kicsit többről van szó, mint a férfibüszkeségről...
Az én felfogásom szerint ugye a nő választ. Olyan férfit, akire felnéz, de akit legalábbis tisztel és elfogad, akihez hozzá akarja kötni a saját életét. Nálatok ezzel szemben úgy fest, hogy a párod messze nincsen megelégedve sem veled, sem a döntéseiddel, sőt, saját maga akar megváltoztatni neki nem tetsző dolgokat: praktikusan a teljes életedet. Óhatatlanul felmerül a kérdés: ezek után tényleg te lennél számára az igazi? Vagy csak van valamid (pénzed, pozíciód, potenciád), ami alkalmassá tesz téged a kihasználásra? Esetleg vészesen híján vagy az akaraterőnek, és azonnal meglátták benned a potenciális papucsférjet? Gondolom egyik opciótól sem leszel boldog, más okot pedig nem tudok elképzelni arra, hogy a párod veled van.
Ha ennyi rossz hír nem volna még elég, van tovább is... Kifejezett aggodalomra ad okot a vallásosság hirtelen felnőttkori megjelenése is: ez nagyon egyértelmű jele annak, hogy az illető nagyon nincsen megelégedve az anyagi síkon zajló mostani életével. Párkapcsolati szempontból ez annál inkább is kellemetlen, mivel neked mint férfinak kellene megteremtened azt a közös és jóhangulatú életet, ami miatt annak idején összejöttetek. Nem csak munkával, de együttléttel, szórakozással, közös kikapcsolódással, ami elégedettséget és kellő életvidámságot eredményez mind a nődnél, mind nálad. Neked kellene nem csak pénzt keresned, de közös programokat és hangulatot csinálni, pontosan úgy, ahogy az udvarlási időszakban tetted. Egy vallásos vagy másik világ, a gyülekezet-beli új barátok felé fordulás napnál világosabban azt jelzi, hogy a te általad nyújtott mostani élet messze nem elégíti őt ki.
Akárhogy is szereted őt - jól látszik, hogy ez a szeretet nem kölcsönös :(
Tobal időbeosztós kérdése
Ha már annyira divatba jött, gondoltam én is kikérem a véleményed. Régóta problémám a dolog, és sokféle megoldással próbálkoztam már, de egyik se tökéletes. Ez a probléma pedig az időbeosztás...
Szerintem neked sem ismeretlen a probléma, biztos te is sokszor vagy úgy, hogy rengeteg tennivalód lenne, és azt sem tudod, melyikhez kezdj hozzá. Ahogy a Burton által megálmodott Joker mondta: "Milyen sok a tennivaló. És milyen kevés az idő...". Persze az is igaz, hogy nem jó kifogás az időhiány, mert az embernek arra van ideje, amire időt szán. De mire szánjak időt, és mikor? Régóta foglalkoztat ez a kérdés.
Először azt csináltam, hogy teendő listát kezdtem írni, amire mindent felírtam, amit valaha is véghez akartam vinni, legyen az bármilyen kicsi vagy nagy dolog. Felírtam minden témát, amiben el akartam mélyedni, minden filmet, könyvet, játékot, szóval mindent. Akkor jöttem rá, hogy ez nem járható út, amikor ez a lista elérte a 30 oldalt. Persze azóta is használom a teendő listát, csak priorizálom a feladatokat, meg különválasztom a jelenlegieket azoktól, amikbe még bele se kezdtem... de rá kellett jönnöm, hogy ez így túl felületes módszer, valami mélyre hatóbb rendszerezés kell.
Megkérdeztem magamtól, hogy miért akarok én ennyi mindent csinálni? Egy célja van: az önfejlesztés. Én abban hiszek, hogy bármi, amit az ember el akar érni az életben, az elérhető az önfejlesztésen keresztül. Ez persze így egyértelműnek tűnik, és túl általános, de most többre gondolok, mint hogy "tanulj sokat, hogy jó állásod legyen, fiam". Én úgy gondolom, hogy ha az ember önmagára figyel, önmagával egyensúlyba kerül, képzi magát, stb, akkor minden más célját is eléri ezzel, legyen az sok pénz, boldog családi légkör, vagy akármi.
Az én célom tehát az önfejlesztés. Az idők során az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy az ember három, azonos fontosságú részből áll: szellem, elme, és test. Ezt a három aspektust azonos arányban kell fejleszteni, hogy az önfejlesztés sikeres legyen. Az elme és test fejlesztése gondolom egyértelmű: az elme fejlesztése alatt a gyakorlatban felhasználható tudás megszerzését értem, azt, amit pl a suliban tanítanak, a test fejlesztése pedig alapvetően az egészség megtartására irányul, hogy a testünket rendeltetésszerűen tudjuk használni. A szellem már egy fokkal bonyolultabb, én ide sorolom a termékeny pihenést is, pl az olvasást, filmnézést (szigorúan nem a tv nézést), a meditáció, de pl azt is, amikor beszélgetek a barátnőmmel, vagy épp kefélek vele, hisz amikor a szellemi kimerültséget pihenem ki, az is fejleszt. A szellem fejlesztéséhez tartozik még sztem minden olyan alkotó tevékenység, amihez művészi kreativitás szükséges, tehát minden, ami nem repetitív, előre begyakorolt.
Az az értelme ennek a felosztásnak, hogy így olyan irányelvet szabtam, ami alapján kicsit rendbe szedhetem a tennivalóimat, és, ha követem azt az irányelvet, hogy mind3 részt egyenlő arányban fejlesztem, akkor máris nagyobb rendet tudok tartani az időbeosztásomban, kevesebbet kapkodom a fejem.
Amit most itt fentebb leírtam, csupán az én példám, hogy hogyan próbálok megbirkózni a kevés idő problémájával. Müller Péter szerint mondjuk nem is szabadna ilyen problémának lennie, mert csak annak kevés az ideje, aki egoista, és csak saját magára figyel. Én ez ellen is próbálok küzdeni, de számomra ez is önfejlesztés... ördögi kör. Szóval konkrét kérdésem nem igazán van, csak hogy írd le a véleményed az idő beosztásáról, és akár az önfejlesztésről is (arról is sok szó esett ugyanis).
Éjfél Kapitány racionális válasza
Nem hittem volna, hogy egyszer majd Müller Péter helyett nekem címeznek efféle kérdést, de racionális témáról lévén szó, állok elébe:
Nem lehetsz egyszerre kisportolt, kiművelt és jómódú. Ehhez három életnyi időre lenne szükséged (meg szerencsés genetikára, de ez most nem tartozik ide). Kénytelen leszel priorizálni. Szép elmélet a harmóniára való törekvés, a szellem, elme és test egyforma fejlesztése, de én mégis azt mondom, azt a képességedet kell mindenek előtt fejlesztened, amihez a legjobb adottságaid vannak, amit a legjobb hatásfokkal tudsz fejleszteni. Mindenki jó valamiben, és AZT kell kihasználnia. Nem ismernéd Csollány Szilveszter nevét, ha ő az ideje egyharmadát filozófiával töltötte volna, másik egyharmadát szobrászattal, és csak a fennmaradó egyharmad időben foglalkozott volna a tornával. Csakis célzott fejlesztéssel, és csak egyetlen témában van esélyed a legjobbak közé kerülni, ha viszont ez sikerül, az már tényleg szabadon konvertálható bármire, amire csak szükséged van. Találd meg, miben van a legtöbb esélyed.
És még valami. Ne felejtsd el, hogy aktuálisan ugyan célnak tekinted az önfejlesztést, de hosszú távon az csupán eszköz. A végső cél a boldogság. Ne ess abba hibába, hogy a megfeledkezel a célról, és vakon az eszközre koncentrálsz (ld: a mennyit dolgozzak vagy a mennyit tanuljak írásaimat). Vess számot magaddal, hogy miféle boldogságra vágysz, milyen képességeid vannak, és a szerint, realistán képezd magad. Ha most tényleg komolyan fejlődni akarsz (és később akarsz majd kiélvezni egy jobb életet), akkor mondjál le mindazokról az exotikus, jól hangzó, menőnek tűnől témákról, amelyek valamilyen szubjektív szimpátia alapon tetszettek meg, de amelyek biztosan nem visznek közelebb a végcélhoz. Ne kezdj japánul tanulni, ne iratkozz be filmrendezői tanfolyamra, ne próbálj hitelkártya hackernek kiokosodni - erre nincs most időd.
Koczka tinis kérdése
Ahogy egyre jobban belemélyedem az oldalba,annál inkább fognak meg az észrevételeid és a mondandód...Olvastam olyat,aki szerint csak általánosságokat írsz és nincs is saját véleményed,de én ezt nem így látom...Szerintem ők át kell hogy értelmezzék a felfogásukat...Ha egy problémához a megfelelő általános érvényű igazságot illesztjük,az már specifikus...Nem szabad általánosítanunk...Minden problémának megvan a sajátossága és minden megoldás a sajátos problémára vonatkozik,tehát specifikus...Én is úgy gondolom,hogy a saját problémámmal nem én vagyok az egyedüli,ám az apróságok miatt,amiben eltérhet másokétól,mégis egyedi és egyedi megoldást fogsz rá kínálni...
Fiatal vagyok.Borzasztó fiatal.Tudom nagyon jól,hogy megoldható problémákkal küszködök,de szükségem lenne valamiféle útmutatásra...Hogy a mögötted álló élettapasztalattal Te hogyan látod a kiutakat....Problémákkal küzdök a jelenlegi életem minden meghatározó színterén...Vegyük elsőként a családot.Jó családban élek,ezt szögezzük le.MIndent megtesznek értem és szeretnek is.Viszont kezelni nem tudnak.Olyan sérelmeket torolnak meg rajtam,amit el sem követtem vagy amit a bátyjám követett el ennyi idős korában és nem szeretnék,hogy énis abba a hibába essem.Ezzel csak annyi a baj,hogy én tanultam báytjám hibáiból és anélkül sem szánékoznék bellesni,hogy a szüleim előre megtorolják őket...Ám ezzel jelentősen megnehezítik a mindennapjaim.Nem szeretek hazajárni...Stresszes a munkaköre mindkét szülőmnek,így ritka a nyugalom a házban.Ezzel engem is stresszessé tesznek...Megkövetelik,hogy felsőoktatásban vegyek majd részt,ellenben megvonják tőlem a korombeliek átlagos szórakozási lehetőségeit.Ügyet csinálnak belőle,hogy túl sokat vagyok a barátaimmal vagy hogy túl sokat sprotolok.Pedig a korombeliek pont ugyanezt teszik,vagy akár még többet /roszabb tanulmányi eredménnyel,tegyük hozzá/ és mégsem csattan rajtuk az ostor annyiszor,mint rajtam. Ekkora lenne a generácós szakadék?Ennyire nem tudnak megbírkózni egy mozgalmasabb,technokratább világgal,hogy a kor értékrendje szerinti átlagos dolgokat átlagon felülinek veszik és nem hajlandóak megmásítani a véleményüket,akárhogyan bizonyítom be az igazam?Nem jöttem még rá,hogyan tudnék rájuk hatni...
Említettem a sportot.Imádok sportolni,bár szüleimtől nem örököltem túlzottan sportos géneket.Az alkatom szerencsére nagyon jó,bár asztmás voltam és nem is volt túlzott tehetségem soha.Ám akaraterővel és rengeteg munkával felküzdöttem magam egy szintre.Kézilabdázom a városban,ahol tanulok,nem alacsony szinten.A magyar másodosztály legalább kézilabdából képvisel egy nem elítélendő szintet.Amikor elkezdtem,lehetett volna belőlem valaki...Mostmár nem.Hajtottam éveken keresztül,volt nálam jobb,de tudtam,hogy kemény munkával túl tudom szárnyalni.Ellenben nem volt rá lehetőségem.Akármennyire is hajtottam,teljesítettem,nem kerültem pályára.Tőlem roszabbak játszottak csak azért,mert az edző az ő családjukkal volt jóban az enyém helyett.Megváltozott a mentalitásom.Az utóbbi időkben nem is hajtottam már.Tudtam,hogy fölösleges.Újabban már edzésekre sem járok,pedig még mindig ugyanannyit jelent nekem a sport és a csapatom.A csapattársaim kollektíven elkezdtek hazudozni nekem,hogy elhitessék velem,hogy van még értelme,hogy lecsaljanak edzésekre,meccsre.Azthiszem ez az idő leáldozott 6 év után.Mindössze valami építő véleményre vágyom csupán.
Utoljára pedig a szokásos. A Nő. Nem vagyok egy érzelmes tipus.Akárhány lányhoz volt közöm,minddel én szakítottam,egyik iránt sem éreztem majdnem semmit...Vonzalmat vagy vágyat netán.De szerelmet,tiszteletet vagy bizalmat semmikép.A lány nagyon ügyes volt.Hamar elérte,hogy bízzam benne és tiszteljem.Akkoriban még csak barátok voltunk,meg sem fordult a fejemben komolyan,hogy nekünk bármi más közünk is legyen egymáshoz.Amióta viszont végetért egy komoly kapcsolata,egyre többet voltunk együtt és egyre jobban éreztem,hogy lehetne valami keresnivalóm nála.Úgy éreztem,hogy nekem pont egy ilyen lány kell,aki ismer évek óta,rámnéz és tudja,hogy mit szeretnék vagy mi bánt.Nem mellesleg egy istennőt nem lehetne szebben ábrázolni,mint ahogyan ő kinéz.Tehát megtörtént az 'akkormostelszánommagam' része és megtörtént a kinyilatkoztatás.Pont amire számítottam,hadd aludjon rá pár napot.Aztán jött a hidegzuhany.Indokként azt hozta fel,hogy engem már nem tudna úgy szeretni,mint egy férfi...Én az egyik legjobb barátja vagyok a szemében.Valahogy beletörődtem,de nemtudom feldolgozni.Azóta is rengeteget vagyunk együtt,mint barátok,bár kismilliószor utaltam azóta is arra,hogy azért ennek nem így kéne lennie.Bármikor kihúztam őt bármiből.Nem tudott és nem is tudna olyat mondani,amit nem csinálnék meg érte.Ám egyre jobban kezd zavarni,hogy mennyire fiatal...Nem korban kell érteni,az általában csak egy szám,amit rányomnak a diákodra meg a személyidre...Fejben gondolom.Gyakran fellengzős,nagyképű és iszonyatosan makacs.És teszi mindezt minden ok nélkül.Tudom,hogy nem ilyen és azt is tudom,hogy többet tettem már érte,minthogy ezt érdemeljem.Inkább dacból belemegy egy olyan dologba,amiről ő is nagyon jól tudja,hogy hülyeség és csak kára származik belőle,de akkor sem hallgat rám.Sérti a büszkeségem,de sajna így van:ennek ellenére szükségem van rá.És tudom,hogy neki is rám,mégha nem is fogja bevallani.Viszont ez egyelőre egy meddő játszma.Bízom benne,hogy idővel megváltozik a gondolkodása és rájön,amit a környezete is súlykol belé:nálam borzasztó kevesen becsülnék meg jobban és még kevesebben tudnának neki többet nyújtani...
Azért kérdezlek téged,mert az észrevételeid eddig is sokszor a segítségemre voltak.Itt az ideje,hogy konkrét kérdésem megválaszolása után is azt tudjam mondani,hogy köszönöm,ez igazán sokat segített,ezzel igazán beljebb vagyok!
Éjfél Kapitány felnőttes válasza
Még hogy csak általánosságokat írok?! Hát Boriszt és Igort kell odaküldjem, hogy felnyissák a szemüket?! A kérdés-válaszok és a kommentárok rovatokban az első sortól az utolsóig nagyon is saját véleményemet írom le konkrét témákról, az általános elméleteim szellemében. Kicsit körülnézhetnének az archívumban, mielőtt ekkora hülyeségeket írnak a borsónyi agyukkal...
Klasszikus tini leveledből elsőképpen a sport témakör fogott meg. Meglehet, hogy igaztalannak és lelombozónak tartottad a mestered döntéseit, de jobb ha megtanulod: az emberi szempontnak és a kapcsolatrendszernek a későbbiekben is nagy jelentősége lesz. Így működik a világ. Most semmi gond nincs azzal, hogy ezen besértődve kiszálltál, de később, ha a magad és a családod megélhetése lesz a tét, akkor nem javaslom hogy ugyanezt tegyed. Az életnek nem te írod a szabályait, de azokat figyelembé véve kell boldogulnod. A nyafogást, a kesergést, a kifogások keresését és a törülköző bedobását csak a vesztesek engedhetik meg magunknak, a győzteseknek eredményt kell produkálniuk, akármilyen helyzetben is vannak. Munka témában sokkal több racionalitást, keményebb, harcosabb és elszántabb hozzáállást kérek.
Csajszi témában viszont éppen az ellenkezőjét tanácsolom. Ez a fajta én_mennyit_adtam_már, kevesen_tudnának_neki_ennyit és a környezete_is_velem_van mentalitás ritkán vezet célra. Így legfeljebb a nő testét nyered meg (tipikusan a kis zacskó gyémánt módszerrel), de a szívéhez más út vezet. Ne győzködd, ne ossz neki tanácsot, ne tarts neki szónoklatot. Egyszerűen csak kápráztasd el, nevettesd meg, szerezz neki jó pillanatokat. Ha szerencsés módon el vagy eresztve otthonról, akkor használd ezt ki, és minden találkozónak add meg a módját: vidd koncertre, vidd görkorizni, vidd vacsorázni, vidd táncolni. Minden találkozónak legyen randi jellege, próbálj túllépni a barátok elmennek lógni valahová jellegen, mind külsőségekben, mind tartalomban. Nem lesz könnyű, de van esélyed. Imponálóan felnőttes a gondolkodásod és a kitartásod, eddig is férfiasan és bátran viselkedtél - szóval ha nem is feltétlenül ennél a lánynál, de a következőknél minden rendben lesz ;)
És még valami: pont és vessző után mindig tegyél szóközt!
Hooligan kérdése
Szerinted mennyit érdemes dolgozni az életszínvonal növelése érdekében? Szóval azt szeretném megtudni hogy hol van a munka menyiségének azon határa amit nem szabad túllépni az életszínvonal növelése érdekében sem. Mostanában sokat agyalok ezen hogy megéri e sokat dolgozni, és nem igazán jutok dűlőre hogy inkább dolgozzak látástól vakulásig, viszont akkor nincs időm annak gyümölcsét élvezni, vagy dolgozzak kevesebbet viszont akkor meg nincs miből fedezni a szabadidőt. Légyszives válaszodba kalkuláld bele azt is hogy családom van így még bonyolultabb a dolog, nem csak magamért vagyok felelős.
Éjfél Kapitány nesze semmi fogd meg jól válasza
Ne keverjük össze a célt és az eszközt. Már a holtig tanulás céltalanságáról írott elméletemben is arról beszéltem, hogy az idő múlásával milyen könnyen feledésbe tud merülni az eredeti cél, és hogyan koncentrálunk egyre inkább a részletekre és a felhasznált eszközre. Esetedben a cél a boldogság - az időd kedved szerinti, szeretteid körében való eltöltése. A munka és a megtermelt javak csak eszközök ehhez. Annyit dolgozz csak, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy ezt megtehessed.
Tedd fel magadnak a kérdést: van-e most annyi kaja a hűtőben amennyi kell, és jut-e elég pénz mozira, múzeumra, játszóházra, capuccinóra és cukrászdára ha nem csak otthon van kedved ülni? Ha nincs, akkor dolgozz többet. Ha mindez rendelkezésedre áll, akkor tedd fel a következő kérdést: mennyivel lennél boldogabb, ha mozilátogatás helyett a nagyszobádban lenne saját fullextrás házimozid, ha múzeum helyett operába és fogadásokra mennél, ha játszóház helyett disneylandbe reptetnéd a gyerekeidet, ha capuccinó helyett francia pezsgőt innál a bárban? Ha ettől lényegesen boldogabb volnál, akkor rajta, emeld a tétet. Ha ez neked magadnak (legbelül és őszíntén) nem tenné annyival boldogabbá az életedet, mint amennyi pluszmunka kéne hozzá: akkor állj meg. Az csak a lényeg, hogy ne a tévé, ne a színes magazinok, ne a szomszédok és ne hedonista virtuális szuperhősök vélt vagy valós mércéje alapján válaszolj a kérdésekre, hanem őszintén magadba nézve. Most a TE boldogságodról van szó.
Sinclair lélekbúvár kérdése
Baszki Midnight, csalódást okozol. Puhulsz. Kapd össze magad, és gondolkodjunk együtt kissé a megbocsájtásról, annak határairól! Mit gondolsz, mi az, amit még meg KELL, és mi az, amit már NEM LEHET? A kérdés nem konkrét helyzetre vonatkozik, hanem sokkal inkább az attitűdödre.
Éjfél Kapitány nyugdíjas válasza
Több tiszteletet (és békés nyugdíjat) érdemelnék, de rendben, lássuk a válaszomat. A magam részéről annál kevésbé vagyok megbocsájtó, minél konkrétabban a személyem ellen irányult valami, és minél inkább a puszta gonoszság vezette az elkövetőt. Ennek szép példája, hogy a mai napig ökölbe szorul a kezem, ha egy-két általános iskolás folyosói inzultusra gondolok. Ugyanakkor viszont nem érzek már haragot az akkori párttitkárokkal szemben, akik ugyan tökéletesen kilátástalanná tették az életet, de akikkel konkrétan semmilyen személyes csörtém nem volt.
A fenti alapállásból például nem tudok kollektíven haragudni népek és országok ellen, nincs bennem engesztelhetetlen osztrák-utálat 1848, török-gyűlölet Mohács, vagy oroszellenesség 1956 miatt. A kollektív gyűlölet amúgy is zűrös tészta - hogyan is haragudhatnék mondjuk egy bécsi felszolgálóra, egy török bútortervezőre vagy egy orosz taxisra azért, amit a hadvezéreik sok évvel ezelőtt elrendeltek?
A megbocsájtást azért is preferálom, mert meggyőződésem, hogy a rosszakaratú ember a saját végzetébe rohan, és az én bosszúm nélkül is idővel megüti a bokáját. A meg nem bocsájtás valójában csak énbennem tüske, azzal a magam hangulatát mérgezem meg, nem az övét.
Azt mondom, a rosszakarat vezette személyes ügyeket ne bocsássuk meg, a többit nyugodt lélekkel.
Tropauer harcos kérdése
Nehéz ügy. Be kell valljam, zavarban vagyok. Persze, naná, ha zavarban vagyok, igen, jól sejted, nő a téma. Mi más lenne, ami engem zavarba hoz? Hát, a nők sem. Ha kinéztem magamnak egy nőt, ne adj isten (vagy épp adja isten?) belé is szerettem, akkor engem nem lehetett megállítani. Nem romboltam mások kapcsolatát szándékosan, de volt, hogy úgy alakult. Ha öt perc kellett, öt perc, ha két év, akkor két év alatt szereztem meg. Soha nem volt gondom ilyen téren, állhatatos vagyok és megfontolt. Tűnjön önhittségnek, de vallom, hogy ez a legjobb kombináció... Persze, ha minden olyan kifejezetten álomszerű lenne, nem írnék, mert nem lenne mit. Viszont most objektív véleményre van szükségem. Én magam mindig elfogult voltam, és optimista, ha ilyesmiről volt szó. Fontosak ezek a dolgok, mert amennyiben magamról nem írok egy sort se... kevés információ birtokában nem lehet kielégítő választ adni. Én magam közepesen vagyok jóképű, ellenben művelt, szórakozott és szórakoztató, érzékeny és jó hallgató, magyarul nem az, akit a bizonyos egyórás szerelmekért kerestek a nők, hanem magam miatt. Ami egyébként szerencsés, mert sokáig egyedül soha nem maradtam meg. Kakukktojás vagyok, mert nem vagyok James Bond, mégis meg tudtam szerezni a figyelmet, ami elég volt ahhoz, hogy jobban mélyüljenek a dolgok.
Aztán jött ez a nő... Maradva James Bondnál, a problémák mindig itt kezdődnek. Jön egy nő. Hát, ha másban nem is, ebben az egyben hasonlítunk egymásra Bond úrral, az én józan gondolkodásomat is el tudják venni. Ő... ő szeszélyes, kiszámíthatatlan és vad. Nem egyszerű eset. Nem is átlagos. Ó, mennyire nem az. Egy igazi istennő vagy fúria, fene sem tudja. Azt hiszem, mindkettő. Egyes számú rossz pont. Távolság. Merthogy az van. Ez nem gond, át tudom hidalni, több napot vagyok vele, mint amennyit nem, és a maradék időben -nem lihegek a nyakába, de- nem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül, meglehetősen sokat beszélgetünk, amit azóta is logolnak a Skype központban, ha lehet hinni a pletykáknak. Szóval ment minden szépen, amíg csak a testiségről szólt a dolog. Mert először arról szólt. Amíg rá nem jöttem, hogy nem egy olyan barátot keresek, akivel időnként összefekszünk. Hogyisne, abból épp elég volt már az a kettő, akikkel úgy alakult. Ezt persze éreztettem is vele. Finoman, nem ajtóstul a házba, bár az igen látványos lett volna, bizonyára helyben bele is buktam volna az egészbe. Pár hét egyébként az eddig mögöttünk álló történet ideje, és én hosszabbat akarok. Életemben másodszor igazán hosszabbat. Teljesen hülye nem vagyok, az orrára nem kötöttem, akkor valószínűleg szexistennő alakú lyukat vág a legközelebbi falba. Épp csak annyit éreztettem vele, hogy idővel többre törekszek. Paff. Ahogy ilyenkor lenni szokott, megvolt az első lelkizés. Tudod. Volt az a másik, és hogy ő még mindig szereti, pedig nem akarja, de erről nem tehet, és hogy úgy általában egy érzelmi roncs. Kettes számú rossz pont: el is hiszem neki. Olvasok a nem nyelvi jelekből. Levetkőzte a felszínes énjét, de nem tette keresztbe a karját, nem dobolt idegesen az ujjaival és nem pislogott fölfelé. Őszintén beszélt, a szemembe. Én igyekeztem megértő lenni. Ismerem azt az érzést. Az első a legrosszabb, és nekem is először megértésre volt szükségem. No mindegy, frankón belementem a játékszabályba, hogy most egy ideig barátkozzunk csak, ismerjük meg jobban egymást, és ha nem fog menni, ha nem képes helyet szorítani odabent, az ki fog derülni. Eddig jó, végülis minél több időt töltök vele, annál több időm van arra is, hogy eltekergessem a fejét, és kiűzzem belőle azt a másikat. Csak épp fogalmam sincs, jó felé haladok-e. Szeretem. Vele akarok lenni. Pont. Ha nem hinném, hogy erre van reális esély, akkor a bal kezemben most egy üveg Jim Beam pislogna a monitorra, de nem pislog. Ez a barátkozósdi jópofa játék lehet. De akar a franc a barátja lenni. Persze akár az is, idővel. Nem tudom... bele kellene mennem ebbe? Megpróbálni barátként viselkedni, miközben nőként tekintek rá? Vagy az elhangzottak mellett továbbra is udvarolni, csak picit visszafogottabban, hogy érezze, megértettem, amit mondott? Esetleg sutba dobni a szabályokat, és mindent ugyanúgy folytatni? Ez a beszélgetés még csak pár napja történt, szóval előnyben vagyok egyelőre. Hiszem, hogy nem is beszéltünk volna róla, ha nem venné komolyan a dolgot. De nem tudom, melyik irányvonalon kéne elindulnom, hogy át ne csússzak véletlenül abba a gyűlöletes, felesleges, értelmetlen pontba, amit a mai divat szerint úgy neveznek, barát-zóna. Szeretem őt. És kell nekem. S amíg a leghalványabb esélyeim megvannak, harcolok. De nem tudom, melyik irányba induljak el. Vagy hogy egyáltalán van-e jó irány. Nem tudok objektíven ítélni most. És életemben először megijedtem ettől.
(ui: kicsit kétségbeesettebb vagyok ám, mint amilyennek a szavaim mutatnak, mert... "a szerelem sötét verem")
Éjfél Kapitány edzős válasza
Hümér, az elmondottak alapján kétségbeesésre nincsen okod, hiszen egy szerelmes nő figyelmét az intellektusoddal megszerezni, majd masszív szexuális kapcsolattá mélyíteni önmagában is rendkívüli teljesítmény. Más kérdés, hogy valóban elhibáztad - nem lett volna szabad belemenned ebbe a "barátkozós" szisztémába. Ez nem jópofa játék, hanem súlyos hiba.
Mint az kiderült, az első perctől fogva versenyeztél valakivel, és ebben a versenyben komoly fegyvered volt a farkad. Ha szerelem hiányában is szívesen és rendszeresen hancúrozott veled, ez azt jelenti, hogy számára ez fontos volt, és te jól bántál vele. Az új játékszabállyal úgy tűnik, hogy az egyik legfontosabb fegyveredről mondtál le, ami hiányában ezt a meccset nemigen tudod megnyerni.
Azt javaslom, próbáld visszaállítani a kezdeti állapotot, szexeljetek keményen mint régen, és ha tényleg olyan elszánt és szórakoztató vagy, mint amilyennek mondod magad, akkor idővel megnyered a szívét is. Lehet, hogy a "mondd az ellenkezőjét mint amit akarsz" szisztéma fog itt is bejönni: mondd azt, hogy butaság volt belekapni ebbe a szerelem témába, okosabb és szórakoztatóbb ha inkább csak lazáztok, legyetek úgy együtt, ahogy szoktatok és ahogy mindketten élveztétek eddig is.
Amúgy meg: távkapcsolat nem működik :(
Andrea lehetetlenül nehéz kérdése
Bölcs vagy és lényeglátó- én meg most nem annyira. Köszönöm, ha reagálsz, örülnék, mert ez most élethalál-nyafogás....
HOGY a fenébe lehet innen felállni? Hajléktalanság lesz?
Oké, hogy a tanulság mindig eggyel később jön,mint kéne, de nekem pláne... Tökhülye vagyok. Anyámék kiskorom óta tojnak a fejemre-mostoha apám van, én szeretem, erőlködöm-de az ő elvük szerint nekem nem jár annyi ölelgetés, mint öcsémnek,aki saját gyermek. Megszoktam, hajthatatlanok, mindig ez ment. De azt nem gondoltam, hogy ekkora gigantikus zűrben képesek magamra hagyni, azzal hogy náluk nincs hely, költözzek egy sátorba..
Kapcsolatokba kapaszkodtam, tartozni akartam valakihez mindig is- mostanában eléggé vakon. A legutóbbi 3 évig tartott,egy remek stílusú,intelligens embernek látszott. "Válok-mondta, már nem élek a családommal. Több év szándék után végül egy nő katalizálására költöztem el a családomtól, de ő már a múlté".
Egy év múltán- már együtt éltünk- derült ki, hogy nőnek ő nem kellett, én meg csakis azért, hogy bizonyítson a nagy Ő-nek: lehet még neki fiatal barátnője. (Emberem 50, én 34) Összetörtem, miért nem láttam, hogy csak hazudja az érzéseit- de azt ügyesen...
Aztán a családja... Megértettem, hogy 27 év házasság+ gyerek után jóban van velük, ez így van rendben. Sőt asszony a legjobb barátja, ez is oké- de a nej hallani sem akart soha rólam. Pedig páromhoz mindig is birtoklás nélkül (alkatom ilyen), a családjához meg barátságosan viszonyultam. Volna- ha hagyják.. Aztán leesett, hogy emberemnek ez így valszeg tök kényelmes,két élet több, mint egy.. Karácsony, ünnepek - nekem tökegyedül. Vagy: én otthon, bőgve, miközben ők 2 hetes világkörüli úton, vejjel-gyerekkel, TESCO "gazdaságosan" egy ágyban az asszonnyal. Hisztiztem. Eredmény: én vagyok a hülye, ha ezzel bajom van, hisz köztük úgysem történik már semmi... És értsem meg, neki családfőként is helyt kell állni. Emberem ha beteg, baja van, nejet hívja, de sosem beszél vele előttem telefonon- pedig naponta legalább 3X vannak forró dróton.
Aztán kiderült, hogy ember kemény alkoholista. Nem "csak" iszogat egy keveset- hanem napi fél-egy liter töményet gurít le minőségi, drága piákból, és úgy megszokta a teste már, hogy nem látszik rajta a csiccs-től több. Kb egy évig, míg alig láttam a munkája miatt, alkeszséget ügyesen el is titkolta.Ivott kocsiban(!!!), wécén, gardróbban- titokban.
Ez már sokkkkk volt- elköltöztem tőle. Pár hónap múlva meg vissza. Szerettem- és tudom, hogy koodependens hülye voltam, mert mindennek ellenére hiányzott. Még annak ellenére is, hogy pl szeretkezni nem, csak "kefélni" tud- kurvákon edződött ui egész életében. Bár mellettem nem nőzött- ezzel exnejet szívatta 30 éven át, aki hallgatólagosan bele ment- kapott érte gyereket és rózsadombi házat anyja-apjástul.
Űgy tűnt, a családja manipulálja, hogy ne tudjon leszakadni róluk- anyagiak, megszokás, ki tudja még miért,pedig már rég hitelekből élt ekkor, a vállalkozása tönkrement, lecsúszott.. Eltartottam, piástul. Alkohollal a testében ui vidámabb,nem hőzöng, ahogyan józanul szokott. Meg akartam gyógyítani- még nem tudtam, hogy akarata ellenére senkit sem lehet. Lassan lesett, hogy nem az asszonnyal van elsősorban baj, mert manipulálni azt lehet, aki hagyja. Hanem vele,mert két nőből akar egyet gyúrni ami neki királyi kényelmes állapot, és én csak addig kellek (a fiatalabb, jobb testem miatt), amíg ezt hagyom- mert nyilván nem szeret, legfeljebb ragaszkodik hozzám is már, mint exnejhez, de csak amíg csendben vagyok és elviselem a helyzetet.
Csakhát eddigre ....Apránként "kölcsön" kérte és adtam is neki minden pénzemet- a "közös" házunk felújítására. Papír sehol. Házhoz amúgy semmi közöm nincs jogilag. Majd' 7 milláról van szó. (Visszakapnom jogilag szintén esélytelen.)
Miután nem maradt pénzem- azaz csak annyi, amennyit el tudtam dugdosni előle már a végén, "megkért", hogy költözzem el. Naná- elszegényedtem és kinyílt a szemem is... Uccsó pénzeimből elköltöztem- adott rá egy hetet, közben terrorizálta a kutyákat. Eddigre hirtelen haragú, aggresszív lett már, nem egyszer bántott is- és féltettem magamat, meg a kutyáimat tőle- nem ok nélkül.:(
Erre-mert ha sz@r, akkor vödörrel- tönkrement a munkahelyem, és most itt állok egy bérleményben, tele fizetnivalókkal, amit egyedül nem tudok előkeríteni. Az öreg verdám lízingjét- anélkül vidéken nem lehet élni, a városi kégli meg drága-a lakbérem összegét, az egyéb kiadásokat nem tudom fedezni már... Kétnaponta eszünk- ebek és én is, nincs egy fillérem sem. Az igazi baj az, hogy komoly szorongásos betegségem lett mindemiatt, remegek, mint a nyárfalevél. Ki-és lemerültem. Az orvos szerint a gyógyszerektől pár hónap múlva jobban leszek. Talpraesett lány vagyok, de így képtelenség dolgozni- a remegés miatt látszik rajtam az idegösszeropp, égő, de rosszabb, hogy nem alkalmaznak sehol így, pont, mint egy leprást... Pedig próbálom titkolni. Plusz szakmámban kéne melóznom, ha el akarom tartani magam, ott ui némileg több a pénz, mint pl egy közértben (tévés szerkesztő vagyok) - de a mostani állapotomban még több hónapig tart, mire legalább a testi tünetek eltűnnek. Nincs hová költöznöm, két héten belül az állataimmal együtt ki fognak vágni a bérleményemből, mert nem tudom fizetni már- plusz enni, gyógyszert szedni, telefont tölteni és munkát keresni is kéne- kiborít ez a tehetelenség és sodródás a sehová...
Nő létemre soha, soha életemben nem volt szükségem önmagamon kívül sem segítségre, sem másra ahhoz, hogy élni tudjak!
És.... Találtak a májamban és a méhemben két csomót- nem merek CT-re menni. (Nem is tudnék, nincs biztosításom...)
A barátaim nem tehetősek, nem tudják- és nem is elvárható-hogy a gyógyulásomig finanszírozzák az életemet, családomra nem számíthatok az "úgy kellett, miért nem maradtál meg mellete, egy nő sokmindent kibír"- frázisokon kívül.
Szerinted mi a fenét csináljak?
Mert én nem látom a megoldást....
Nem vagyok egy nyafogós alkat, de most beláttam, hogy gyakorlati tanácsra van szükségem- hátha a Te nézőpontod alapján akad ilyen.
Odáig oké, hogy kutyamentés ide vagy oda- de a háromból két ebnek gazdit kell találnom- erre tettem lépéseket, meglátjuk. (A harmadikat nem adom. Beteg, öreg+ nem egyszer megmentette az életemet.)
A többit lépést nem tudom.
Itthon ülve a hosszú távot tervezgetem, hogy megint felépíthessek egy egzisztenciát.
De a rövid táv és a tűzoltás-túlélés útját nem látom.
Éjfél Kapitány használhatatlan válasza
Kiugrani ejtőernyő nélkül a gépből, aztán zuhanás közben mobilozni segítségért? Hát ez az a szitu, amiben én már nem tudok okos lenni. Ilyen kilátástalan helyzetben mindenki a családhoz vagy barátokhoz fordul, azok hiányában pedig valamilyen erre szakosodott krízisközpontot (KOMOLYAN!), vagy egyházat (komolytalanul) javaslok felkeresni, akik vevők a lelkedre. Persze ha már működne a saját kis menedékem a Bükkben, akkor máris jöhetnél, és ha a többi ott lakó lányrajongómmal meg tudnál barátkozni, akkor neked is jó sorod lehetne ;)
Leveledet azért köszönöm, mert ha neked nem is, de a következő középkorú hapsinak már tudok majd mit válaszolni, ha azt kérdezi tőlem, hogyan juthat kilátástalan helyzetből is is sok pénzhez és ingyen nőhöz...
Timi nagyon naív kérdése
A barátommal 3 évig voltunk együtt, megcsalt és kiderült, szakítottunk. Ekkor még elég fiatalok voltunk én is és ő is hibás volt. 1 év után újra találkoztunk és összejöttünk. Most több, mint 4 éve vagyunk együtt. 100%-ban megbíztam benne, nem volt semmi gond a kapcsolatunkban. Terveztük a jövőt, gyerekeket. Tegnap viszont találtam egy mms-t a telefonjában, egy virág képet és egy lánynak küldte, akit előtte mindketten ismertünk. Először tagadott mindent, hogy nem történt semmi közöttük csak barátok. Aztán bevallották, hogy 2*találkoztak és egyszer elcsattant egy csók is. A barátom azt mondta nem jelent neki semmit és, hogy a lány kapta le őt, amit a lány is bevallott. Nekem ez nagyon fáj és nem tudom, hogy mit csináljak. Eszem azt súgja, hogy szakítsunk, a szívem, pedig, hogy bocsássak meg. Azt szeretném kérdezni, hogy miért tesznek ilyet a férfiak, ha azt mondja mindent megkap tőlem, szeret és, hogy semmiben sem hibáztam? Miért kell neki egy olyan lánnyal még szóba is állnia, akit tudja, hogy nem szeretek, mellesleg ő is mindig elítélte őt? És ha a lány kezdeményezett, akkor ő miért nem utasította vissza?
Kérlek válaszolj, hogy könnyebb lenne döntenem.
Éjfél Kapitány kevéssé vigasztaló válasza
A nők a tökéletest keresik, a férfiak a lehetőséget (ahogy ezt kicsit részletesebben már kifejtetem az előző, a monogámiáról szóló válaszomban). Ne keresd hol hibáztál, valószínűleg sehol. A barátod pontosan úgy viselkedett, ahogyan egy egészséges férfi viselkedik, és mindaddig, amíg el nem kényelmesedik vagy el nem meszesedik, pontosan így is fog viselkedni minden adódó alkalommal. Ha az embered más tekintetben is igazi férfi, és a kalandozásai ellenére szeret téged, akkor fontold meg, hogy vele maradsz és állod a versenyt a többi nővel. Ha nem vagy hajlandó sem osztozkodni, sem versenyezni, akkor viszont be kell érjed egy kishibás hapsival, akire fel sem figyelnek más nők, és aki szépen ott marad ahová ülteted.
Kurvapecér önigazoló kérdése
Mi a véleményed a monogámiáról és a házasságról?
Éjfél Kapitány borítékolható válasza
Egyszerűen nem gondolom, hogy a férfi monogám lenne. Genetikai alapprogramunk a magunk ontásáról, és a hódításról szól, nincs semmi, ami ezt megállítaná. Nemzőképességünk ideje alatt semmiféle hormonális változás nem kényszerít minket változásra, bármilyen siker, és akárhány gyermek nemzése után is ugyanazok maradunk amik voltunk: ragadozók.
A monogámia és a házasság kialakulásának okát elsősorban a nehéz életkörülmények miatti egymásrautaltságban látom. Igen jellemzően a nélkülözést nem ismerő rétegekben mindig is a poligámia és a házastársak gyors váltogatása volt a jellemző a férfiak részéről (elég talán az első éjszaka jogára utalnom). Ahogy a technológia fejlődik, ahogy egyre kevésbé van férfi és nő egymásra utalva, ahogy egyre könnyebb az utódokról akár egyedül is gondoskodni, úgy veszti el a monogámia is eredeti értelmét. Az Alvin Toffler-féle első hullám mezőgazdasági forradalma, és a második hullám ipari forradalma után (amely korszakokat az egyformaság, a tömegtermelés és a szabálykövetés jellemezte) napjaink harmadik hullámában sok más mellett a családmodell is változóban van. A statisztikák szerint az emberek többsége már rég nem abban a klasszikus családban él, amelyet az államok és kormányok elképzelnek és támogatnak, hanem sokkal merészebben és kreatívabban keresik az egyéni (egyedi) boldogságukat.
Y önmarcangoló kérdése
Kezdem az elején, jó? Utáltam gyereknek lenni. Nem volt semmi idilli szabadság meg ilyenek; nekem azt jelentette, hogy kicsi vagyok, mindenki elnéz és elbeszélget a fejem fölött, és ha mondok valamit, vagy kinevetnek, vagy legyintenek, hogy ugyanhaggyámár. (Lehet, hogy mással is így van, viszont én ezt elég rosszul viseltem.) Aztán "kiskamasz" lettem, senki nem foglalkozott velem, a szüleim melóztak, a testvéreimmel meg a korkülönbség miatt nem találtuk soha a közös hangot. Ez még csak szimplán sivár lenne, és amúgy is, a könyvek jóbarátim, de aztán kezdtek a dolgok elfajulni itthon. (Apám alkoholista. Plusz valami régimódi paraszti elv alapján annyi volt neki az "apaság", hogy néha random megtiltott dolgokat vagy épp lebaszott valami pitiáner ügy miatt.) Úgyhogy beszüntettem a vele való kapcsolattartást, amennyire azt meg lehet tenni egy közös háztartásban, amit ő anyám fojtogatásával próbált megoldani. Innentől nem tekintem apámnak. (Azt meg kell jegyezni, hogy anyámnak meg van az a tulajdonsága, hogy hagyja addig nőni a problémákat, míg már nyugodtan széttárhatja a kezét, hogy "Kérem, ez túl nagy dolog, senki nem várhatja tőlem, hogy ezzel megbirkózzak", és ezzel le van tudva. Mellesleg ezt a remek tulajdonságot szerintem én is örököltem. Vagy eltanultam.)
Közben kaptam internetet, és belemenekültem. Nem tudom, hogy egy ilyen aktívnak tűnő ember, mint ön, Kapitány, el tudja-e képzelni, hogy megy ez, de így nézett ki: reggel 7, iskola. Délután három, hazaér, gép bekapcsol. Éjjel fél tizenkettő, gép kikapcsol, tanulás imitálása 20 percig, alvás. És ezt sokáig, évekig. Csak ki szerettem volna sütni az agyamat, belefeledkezni valamibe, csak ne legyek tudatomnál, ne kelljen azzal a posvánnyal foglalkoznom, ami körülvett. Elbújtam, én úgy mondom. Azt mondtam magamnak, hogy majd ha lehetőségem lesz elmenni otthonról, akkor majd megint jó lesz, megint rajzolok, írok, barátkozok.
Tavaly szeptemberben elköltöztem, külföldre. Tanultam, aztán dolgoztam is, nagyon jó, hogy el tudom tartani magam, még ha az iskolát annyira nem is szeretem. De kisebb-nagyobb hullámokban azért jöttek az impulzusok, hogy ez mégsem jó, aztán voltak csúnya kiborulások, amik nyilvánvalóvá tették, hogy tényleg. Ahogy évekkel ezelőtt elbújtam, úgy most megpróbáltam "előjönni". De nem sikerült. Vagy inkább, előjöttem, de már addigra nem maradt itt senki.
Igazából annak az apropóján írom ezt az egész levelet, hogy a minap vettem tintát, tollszárat, tollhegyet, papírt, és nekiálltam rajzolni. Szar lett az első, a második, a sokadik is. Nem voltam soha olyan szörnyen tehetséges, de a technikai tudás is eltűnt az alatt a közel egy év alatt, amíg nem sokat gyakoroltam (iskola, meg munka, eszközök hiánya, meg lustaság is, persze), azonkívül, örömöm se lelem benne, és ami majdnem ilyen rossz, már nem akar semmi kijönni az ujjaimból. Az üres papírtól lebénulok, nem tudom megtölteni, vagy ha mégis ráerőltetem magamat egy tanulmányrajzra, szar lesz. (Ezt amúgy eljátszottam az írással is annak idején, nem is olyan rég. Régebben novellíroztam, de végülis könnyebb volt a neten kattintgatni, úgyhogy "szünetet tartottam". Aztán már nem ment, gyengének találtam, amit mégis kiszenvedtem magamból, végül ötleteim se voltak. Itthagytak, nem voltam jó gazdájuk.)
Üres vagyok. Nem mint egy fehér lap, a fehér lap csodálatos. Úgy vagyok üres, mintegy kiégett örömtanya. Mint az állatkerti nyuszisimogató éhínség idején.
Van erre megoldás, most valami építő jellegű, aktív dologba kellene belefeledkeznem megint. Zenéljek, sportoljak. És tudom, hogy ez már lassan átmegy az önsajnáltató picsogás határán, de nem tudok. Hiányzik belőlem a vágy, a kitartás, a lelkesedés. Nincs kedvem semmihez, ha már azokban a dolgokban, amikhez volt némi középszerű tehetségem, kudarcot vallottam.
Talán a megoldás a vasfegyelem. Napi két tanulmányrajz, két gépelt oldal, legalább egy óra gyakorlás a gitáron. Nem tudom, hova vezetne az ilyen munkaterápia.
Sok mindent nem írtam le részletesen. A tagadhatatlan és nem is igazán kiköszörülhető szépséghibákkal megtámogatott csúnyalány-komplexusomat, az önbeteljesítő lúzertudatot, a rámkövült cinizmust, ami rögtön megmutatja mindennek a cáfolatát is, amiért érdemes lenne lelkesedni, a társaságban való feloldódásra való majdnem teljes képtelenséget, azt, hogy még mindig idegen valaki néz rám a tükörből. Az észveszejtő szeretetéhséget, ami miatt a netes pasijaimat összeszedtem olyan fiatalon, meg azt, aki most szeret, aki tűr és támogat és valamiért nagyon tud szeretni, pedig mindketten fiatalok vagyunk, és sokat-sokat kéne szeretkeznünk, de én valamiért nem vágyom rá. A mindezek mellett háziállatként tartott mizantrópiámat. (Ami, párosítva azzal, hogy az emberek hajlamosak átnézni rajtam, vezet néha arra a következtetésre, hogy az egyetlen állás, amire tökéletes lennék, az a bérgyilkos.) Azt, hogy nem tudom kimutatni a szeretetemet. A szép lassan eltünedező barátokat. A mindent kétségbe vonást, ami végül oda vezetett, hogy fogalmam sincs, ki vagyok.
Ez lefelé vivő spirál. (Trent Reznor urasággal jóban van, Kapitány? Ismeri az Every Day Is Exactly the Same címűt?) És csak elfeledkeznem sikerül róla néha, de visszafordulni, kikerülni belőle nem. A másik megoldás talán az lenne, ha találnék valami tényleg káros szenvedélyt, elkezdenék drogozni mondjuk, felvenném a bevállalós ribanc álruháját, és mindent megcsinálnék, amire valaha is gondoltam, de nem mertem. Vagy még gondolni se mertem. Végül vagy kikerülnék ebből az egészből, vagy megölne az életmód. Mindkettő releváns megoldás.
Én szigorú vagyok az emberekkel, Kapitány. Az erős, logikus magam halálra ítélné ezt a másikat. Túl sok belefektetett energia, kevés eredmény. Tovább erőltetni már csak időpocsékolás. De nem tehetem meg, mert én csak én vagyok. Csak arra kérem, mondjon egy ítéletet. Penitenciát. Vagy csak véleményt. (A lebaszást is szívesen veszem.) Tudom, hogy senki nem akarhatja helyettem az életet. De kérem, mutassa meg nekem ezt a helyzetet máshonnan, ahonnan talán látszik valami kiút.
Éjfél Kapitány testnevelőtanáros válasza
Valóban logikus lány vagy, hiszen leveledben benne van a válasz is, én csak kiegészítem neked kicsit. Sportot és munkaterápiát javasolnék neked, de nem olyat, aminek még egy-két másodpercnyi gyorsaság, vagy még egy tucat megragasztott zacskó az eredménye. Azt mondom, először is tedd rendbe a testedet (és ezen belül az önbecsülésedet) de nagyon alaposan. Ne agyalj azon, hogy mivégre vagy itt a világban, meg mit is kéne letenned az asztalra, ne kezdj bele se újabb diplomába, se újabb nyelvtanfolyamba. Inkább nézd meg magad a tükörben, nézd meg, hol és mennyit tudnál változtatni a testeden a nélkül, hogy megerőszakolnád a genetikádat, aztán menj le egy edzőterembe, és kérj segítséget az edzőtől. Csináljatok szigorú edzéstervet, amit tartanod kell. Ha van valaki erre alkalmas ismerős, cipeld el magaddal mint edzőpartnert. Figyelj oda, hogy mit eszel, azonnal fogyjál le keményen 3 kilót, aztán táplálkozz egészségesen és tudatosan. Keress magadnak egy laza fodrászt és csináltass magadnak új frizurát. Nem baj, ha más színű lesz, mint a mostani. Menj el bevásárolni, és vegyél magadnak egy-két új ruhát. Menj strandra és barnulj le. Edzés, mozgás, bevásárlás, alvás.
Törődj magaddal, dolgozz magadon, mert mindez sokszorosan megtérülő beruházás. Lesz napi elfoglaltságod, aminek minden percét hasznosnak és fontosnak tudod találni (és ami az is lesz!) Ha sikerül a projekt, sokkal elégedettebb leszel magaddal, és sokkal jobban is fogod érezni magad a saját bőrödben. Mindez már egy hónap elteltével látszódni is fog rajtad (mind fizikálisan, mind mentálisan), és a világ vissza fog mosolyogni rád.
András harmincas kérdése
Szeretném kifejezni gondolataimat, de tudom másképpen fog hangzani leírva, mint amit legbelül érzek. Először is hálás vagyok neked, h foglalkozol az emberekkel. Oly mértékben elvadult világban élünk, h kimondottan a béke szigetének tűnik honlapod.
Hol kezdjem? A válasz 1xű...az elején :D 36. évemet taposom, Budapesten élek.
Az első hosszú távú kapcsolatom 7 évig tartott (pár évig házasok voltunk). 21-22 éves lehettem akkoriban. Kedvesem mindenben maga a tökélyt jelentette számomra. Mosott, főzőt, takarított, szexistennő volt az ágyban, és ráadásként intelligens, kimondottan csinos nő köszönt vissza rám nap-mint nap. Amikor hazatértem munka után, legtöbbször kis híján a nyakamba ugrott, akár egy hűséges eb gazdája nyakába.. Ahogy lenni szokott túl jól mentek a dolgok. Akkori önmagam nem volt felkészülve egy ilyen komoly kapcsolatra. Lövöldözni szerettem volna más lányokra, de nem volt annyi gerincem h elmondjam... Üzletelni jártam a fővárosban, így nem volt gond új ismeretségeket találni.
Nem ragozom tovább... szerető szerető után... egy időben három csajjal jártam bulizni, ebből egyikbe csúnyán beleestem. Majdnem otthagytam kedvesem miatta. Nagyon hamar be tudtam csajozni. Álljon itt egy példa: Megy a csaj az utcán... megszólítom... este már a panzióban szeretgettük egymást... v autóztam a-ból b-be, megpillantottam egy lányt a járdán sétálni, usgyi ki a kocsiból... talán 3 perc sem telt el és már csókolóztunk... sorolhatnám.... Az okosok azt mondják minden rossz cselekedetünkért cserében vezekelnünk kell a jövőben. (De ennyit?:D). So ami szó tényleg barom módon viselkedtem. A vége persze az lett a storynak, h elváltunk... Utána sokáig őt kerestem a következő lányban. Kis megszakítással jött egy 3 éves kapcsolat. Tanultam az előző hibámból és hűséges voltam páromhoz. Nem értem el vele semmit. Kettőnk között feszültség keletkezett és tönkrement a kapcsolatunk. Ő munkamániás karrierista nővé változott. A következő állomás 1 év, majd 3 hónap...
Azóta semmi.... (nem sexuálisan... néha akad betevő... átlagos kinézetű lányok) Teljesen kiégtem, nem találom helyemet. Egyes napokon úgy érzem megint a régi vagyok és nagyon könnyedén be tudok csajozni, de rá kellett jönnöm áltatom magam. Picit az átlag fölötti kinézettel rendelkezem. Halvány gőzöm sincs milyennek látnak engem a nők? Egyes lányok szépfiúnak mondanak, mások elfordulnak ahelyett h rám néznének. Nemrég taliztam egy lánnyal aki nem az esetem, viszont beszélgetni jó volt vele. Meglepett amikor mondta h nem veszem észre hány csaj nézett meg (fordult utánam) sétálgatás közben? A legborzasztóbb dolog (és amitől kezdek megőrülni) h a lányok azt hiszik rólam (anélkül h hozzájuk szóltam volna... v max 3 mondatot beszéltem velük) nekem mennyi csajom van, és omlanak utánam a lányok!!! Pedig ez nem fedi a valóságot. Nagyon nyögvenyelősen tudok valakit eljuttatni az ágyig. Régen 1 nap alatt működött... Sokszor 1-2 hónapig semmi, és bevallom a procedúra miatt az életkedvem is elmegy a témától. Évek óta ez a helyzet... Mi történik velem???? Ismerkedni könnyedén szoktam, utcán, metrón, bárhol... ilyenkor előjönnek a vélhetően hamis kifogások... de könyörgöm hol ismerkedjek lányokkal ha már nem járok iskolába, nincs olyan baráti köröm ahol hetente bemutatnának egy új lánynak, nem dolgozom munkahelyen, otthonról intézem ügyeimet, discóban már nem tudok ismerkedni... Neten? A jó csajok észre sem vesznek (különben is az ilyen oldalakon elég sok a playmate... őket nem csípem) akik járnának velem, mind molett kategóriához közelítenek.
Unom a játszmákat, futni a köröket, az egészet. Egyszerűen szeretnék újra szerelmes lenni, de aki tetszene észre sem vesz, vagy van pasija. Mit ronthatok el? Minél idősebb vagyok annál jobban érzem h nem tudok semmit a nőkről. 30 év felettiekre fel sem áll. Egy újabb szörnyű játék, amit a tudatom művel velem. Annyit változott a világ az elmúlt tíz évben. Az emberek agyát tisztára mosta a média. Nehéz jelen körülmények között normális csajt találni, amikor minden a pénzről szól ( hála az univerzumnak nincsenek anyagi jellegű gondjaim), hatalmas problémák keveredhetnek abból, ha az illető hölgy éppen nem tudott shoppingolni, vagy letört a műkörme. 25 éves lányok adatlapjukon babácskáknak tüntetik fel magukat. Hová lettek a nők? Nyilván mindenki aki levelet intéz hozzád, kedves Éjfél Kapitány, azt hiszi az ő esete speciális. Hát nem. én nem hiszem, szerintem elég népes tábor küszködik hasonló problémákkal. Várom megtisztelő válaszodat!
Éjfél Kapitány kivételesen megnyugtató válasza
Szoktasd magadat a 30 feletti nők gondolatához - és pillanatokon belül a földi paradicsomban fogod magadat találni. Harminc alatt nyilván tökéletesen megtaláltad a hangot a korodbeli csajokkal. Nem a 25 éves csibék mások manapság, hanem te változtál meg. Azok a tulajdonságok, amiket a mai fejeddel hiányolsz a lányokból, pontosan azokban a harmincas nőkben vannak meg, akik hozzád hasonlóan megtapasztaltak már ezt-azt az életből. További jó hír, hogy az ismerkedni vágyó harmincas nők pontosan ilyen sármos, anyagilag biztos és független hapsit keresnek maguknak. És a legtöbbjük még nem is találta meg...
Nikolett boldog kérdése
Eddig csakis komoly kapcsolataim voltak. A párommal több mint egy éve vagyunk együtt. Ez alatt az idő alatt annyi mindenen történt velünk, mint más kapcsolatban 10 év alatt. Tehát: fél évig volt egy barátnője, 5 évvel volt fiatalabb tőle. Amikor megismerkedtünk, nekem nem volt senkim, ők együtt voltak. Egy társaságba keveredtünk,ahol utána is mindig találkoztunk. Elhagyta a barátnőjét,mert engem akart megszerezni. Találkozgattunk, rengeteget beszélgettünk,és két hónapig még csak egy csókot sem kapott tőlem.
Mégis jött,hívott,minden nap. 2hónap után elmentünk egy bálba a barátainkkal,ahová együtt érkeztünk, mint a mesékben. Akkor este történt meg az első csók, az első .... ami másnap reggel 8-ig tartott. Leírhatatlan volt...
Beleszerettem. Úgy, mint még senkibe. Megvolt benne minden, ami nekem számít egy férfiben.
Aztán az első fél év nagyon viharos volt. Nem igazán jöttünk ki egymással, mert szerinte nagyon egyformák vagyunk, és hogy legyen vége.
Nem értettem hogy miért nem lehet ezen változtatni,és ennyi miatt..?
A szülei imádtak engem, öt is az enyéim, minden tökéletes lett volna, de vége lett. A volt barátnőjével minden nap találkoztam, mert egy iskolába jártunk. Vasárnap szakítottunk,és hétfőn úgy éreztem hogy valamiért beszélnem kell vele. Egyszerűen csak odamentem hozzá, és elkezdtünk beszélgetni,kiderült, hogy ez alatt a fél év alatt szinte minden nap találkoztak, és a párom kijárt hozzá. Testi kapcsolat csak egyszer volt köztük, és azt mondta, hogy engem nem szeret csak öt akarja elfelejteni. Rettenetes volt. Soha ilyen fájdalmat még nem éreztem. Fél évig hazugság volt az életem. Minden szó,minden ölelés,csók,együttlét.
Aztán az exbarátnő és én megleptük a kedvest.. Rettenetes volt. Két szék közé esett.
Én pedig, teljesen összeomlottam. Mert ha vége,akkor visszagondol az ember a szépre, a jóra, de nekem ez sem maradt, csak a hazugság, a fájdalom. Nem értem miért jött két hónapig utánam, mikor egy csókot sem adtam még neki. Miért kellettem neki annyira, és miért nem hagyott el már az első hónap után?? Mikor kibékülhetett volna a voltbarátnőjével is, akit szeretett.
Majd' bele haltam ebbe a helyzetbe, és könnyebb lett volna ha csak legalább megértettem volna.
Amikor ott álltunk 3an egymással szemben, meg sem tudtam szólalni.
A társaság még mindig egy volt, így találkoztunk, rettenetes haragot éreztem,aztán egyszer elkezdtünk beszélgetni..
És fordulat.......
Találkozgattunk, már a jelenlététől is kirázott a hideg,az illata, a hangja,megőrültem még mindig érte,aztán a csókja,simogatása,érintése, ismét elvesztem,és csak azt éreztem hogy kell. Bármi áron.
Bocsánatot kért mindenkitől. Órákon át beszélgettünk arról ami történt, jól esett.
Kapott még egy esélyt. Azóta minden percet együtt töltünk, soha nem hívja egyetlen lány sem, minden este együtt alszunk, minden reggel a karjaiban ébredek és nagyon boldog vagyok. Tudom hogy szeret, olyan szenvedély, törődés, és féltés van ebben a kapcsolatban, mint még soha. Együtt élünk. Soha nem veszekszünk. Megkérte a kezem és igent mondtam, júniusban lesz az eljegyzésünk. Imádjuk egymást. Csak szeretném megérteni. Tudom hogy soha nem tenne semmi hasonlót sem. Ebben biztos vagyok. És nem vagyok vakon szerelmes. Látok. De hála Istennek nincs mit látnom. Most már mindene az enyém. Lehet hogy ez volt az ára hogy boldogok legyünk? Ezen az úton végig kellett mennem? Biztos vagyok hogy ő az igazi...
Éjfél Kapitány férfiválasza
Hogy ez volt-e az ára? Ha igen, akkor sem volt ez túl
magas ár - egy jó kapcsolatra bőven érdemes ennyi energiát rászánni. Például
ha én lettem volna a történetben a fiú, én se spróroltam volna sem a
kreativitásommal sem az energiámmál, és amikor ti ketten lányok számonkérőn
elém álltok, akkor elmondtam volna nektek, hogy:
"...lányok, el nem tudjátok képzelni, mennyire rémesen érzem most magam. itt
van ez a hihetetlen helyzet, ahol végül is mindenki szeret mindenkit, de az
én béna titkolózásom mégis szerencsétlenül megmérgezte a boldogságot. Azt a
boldogságot, ami nektek nagyon is kijárna, mert ti mindvégig őszintén és
odaadóan tettetek mindent. szerettetek engem, ahogy szerettek most is, és a
magatok módján egymást is kedvelitek, ahogy ez most a legvégére kiderült.
Nem gondolom, hogy ennyi pozitív gondolatot és érzést így el kellene
pazarolnunk. nem gondolom, hogy ilyen rémes sírós helyzetet érdemelnétek,
mindazért a kedvességért, ami a sajátotok. azt mondom, menjünk inkább fel
hozzám, bontsuk ki ezt a két üveg pezsgőt, dobjuk le a ruháinkat, és
szeressük egymást mindhárman most őszintén és finoman, ahogy azt
megérdemeljük. na gyertek szépen..."
Azt mondtad szeretnéd megérteni, hogyan gondolkodik ilyenkor egy fiú. Hát -
így :) Nikolett, te bizony vakon szerelmes vagy, és nem látod, nem ismered a
férfiak valódi természetét. Akárhogy is, kívánok neked (nektek) sok
boldogságot, és sok szerencsét, hogy ez idilli álomvilág jó sokáig,
lehetőleg holtodiglan tartson!
José hosszú kérdése
Sic transit, gloria mundi. Én igazából nem kérdezni szeretnék csak egy történetet leírni őszintén. Mások okulása céljából.
Meg talán vezeklés képen .talán.
A történetem visszanyúlik 2000 szeptemberéig amikor barátommal elhatároztam, hogy az augusztus 20.-i tűzijátékot pezsgővel fogjuk megünnepelni. Ám ehhez hiányzott a pezsgő. Ezért betértünk az első és egyetlen Tesco áruházba. Ott láttam meg Őt. A barátom kolléganője volt és így nem okozott gondot a bemutatkozás. A kézfogásnál már éreztem, hogy el vagyok veszve. (Mint később kiderült nála szintén ugyanez játszódott le.) Alig egy hét ismerkedés után összejöttünk. Boldog voltam, szerelmes. Akkora energiabomba robbant bennem, hogy az csak Hiroshimával összehasonlítható. Minden napom egy álom volt, napi több sms, szerelmes versek megfogalmazása munka közben. A szex terén sem volt igazán probléma, nagyon jó volt. De mint tudjuk a Kárpát-medencében változékony az időjárás és ezért a sok-sok napos idő után, jönnie kell a borús, esős időnek is. Fél év után teherbe esett. Láttam az erre utaló jeleket (reggeli hányás stb.) és amikor rákérdeztem mindig az volt a válasz, hogy nem terhes csak biztos valami elcsapta a hasát. De muszáj volt színt vallania és a teszter is engem igazolt. Azt még tudni kell, hogy nem védekeztünk. Bár én kis naiv elhittem, hogy szedi a gyógyszert. Hát nem szedte. Itt jött az első próbatétel. Ő megtartja a gyereket. Kértem, könyörögtem gondolja végig. Nem is ismerjük még annyira egymást, nyaralni sem voltunk kettesben és én még nem is vagyok kész egy gyerekre. Válaszként azt kaptam ha velem ha nélkülem de a gyerek meglesz és ő majd akkor felneveli, ha kell egyedül is. Bumm. Ott voltam letaglózva és nem értettem, hogy most mi vagy ki a fontos számára. Én vagy a szerelmünk, vajon hol állhat az ő értékrendjében? Itt még nem ismertem fel az intő jeleket vagy csak nem akartam felismerni. Pár nap vívódás után elhatározta, hogy mégsem tartja meg a gyereket. Kicsit örültem is, hogy győzött a szerelem bár férfiként halványlila fogalmam sincs milyen érzés lehet egy gyermeket hordani a szívem alatt. Ezért valószínűleg önzőnek találnak a nők, hogy csak magamra gondolok de én összességében néztem az egészet. Megvolt az abortusz és ott álltunk egy új eséllyel az életben. Teltek-múltak a hónapok de éreztem, hogy azóta megváltozott a kedvesben valami. Bár ezt nyíltan sohasem mondta de éreztem. Elköltöztünk albérletbe és akkor jött nekem a másik szerelem. A számítógép. Most többen is valószínűleg lemondóan bólogatnak (főleg a hölgyek) és igazuk van. Az újdonság varázsa az internet teljesen magába szippantott. Nagyon kevés figyelmet fordítottam a kedvesemre, elhanyagoltam még a szexet is, ami lássuk be a világon a legjobb dolog. Ment is ez egy ideig amikor megkaptam az első ultimátumot. Elveszem feleségül vagy elhagy. Ööööö ..Hát igen. Ha az ő oldalát nézem akkor megértem. Egy számtech függő embert vajon én mivel húznék vissza a saját kis világából. De mivel minden ember keze maga felé hajlik ezért én ott és akkor nem így gondoltam. Még mindig szerelmes voltam belé és nem akartam elveszíteni. Ez az úr 2003-ik évében volt. Gondoltam ha ez az ára, hát legyen, egyszer úgy is el kell veszni. De itt még mindig nem láttam a függöny mögé. Ezt kifejtem bővebben is. Mi két alapvetően különböző emberek vagyunk. Tűz és víz. Akkor még nem tudtam, hogy neki van egy menetrendje. Férj, ház, gyerek. Amit ha törik ha szakad megvalósít. Mindegy milyen áron. Én egy kicsit későn érő típus vagyok. Ebből mindenki leszűrheti azt amit akar. De hiszem ha két ember ezeket a dolgokat KÖZÖSEN megbeszéli lehet rá megoldást találni. Sajnos nálunk az érzelmi zsarolásra futotta csak. Szóval amikor eljött az esküvő napja én nagyon boldog voltam függetlenül attól, hogy előzőleg még nem akartam igába hajtani a fejem. Élveztem az egész felhajtást amivel ez jár. Leszerveztem a helyet, a kaját a zenekart az italt és mindezt a leendő ara segítsége nélkül. Nem azért mert titokban akartam csinálni, hogy meglepi legyen. Ő ilyen. A gyakorlatias része a dolgoknak mindig rám hárult. Szóval eljött az IGENEK pillanata és megmondom őszintén amikor kimondta az igent nagyot csalódtam. Nem nézett a szemembe mikor elhagyta a száját a SZÓ. Én kerestem a tekintetét, ha már egyszer összekötöm az életem vele akkor az legyen komoly és őszinte, de nem. Nagyon fájt. Nem értettem a dolgot. Töprengtem is rajta, vajon csak én képzelek ilyen sokat ebbe a momentumba vagy tényleg van jelentősége? Erre választ sajnos idegenektől kaptam. Ők is úgy gondolják, hogy egy ilyen fontos és szent pillanatban ha szeretünk valakit akkor nyíltan és őszintén a szemébe nézve kell igent mondani.
Azt nem mondom, hogy sokkot kaptam de nem volt jó érzés, higgyétek el. De túltettem magam ezen is mert én ha szeretek valakit akkor azt a hibáival együtt teszem. Ismét jöttek a szürke munkás napok. Új albérlet, kocsi vásárlás és ismét elérkeztünk a gyerek témához. A feleségem ajánlotta, hogy most már ha házasok vagyunk lehetne gyerekünk is. Mondtam lehetne persze, de várjunk egy-két évet, hogy megteremthessük a biztos feltételeket hozzá. Én olyan fajta ember vagyok aki nem haragtartó. Max öt perc és elszáll minden dühöm. Megbántani is nagyon nehéz. De a következő mondat örök életemre nyomot hagyott bennem. Idézem:-Ha nem csinálsz gyereket nekem tavaszig, elhúzhatsz a halál faszára. A második ööööö .. Na ez aztán az együtt döntés. Itt már gyanús volt a dolog, hogy én a fontossági létrája hányadik fokán is állhatok de a barom szívem aki folyton felülírja az agyam döntéseit azt súgta, hogy tedd meg mert szereted. Szóval megtettem. Bár elég egyhangú volt a folyamat. A szexnek mint olyanak vége volt, igazi gyerekgyártássá avanzsált a dolog. Olyanná mint a mit a filmekben is láthattok. Anyu befordul apu meg 10 perc alatt megcsinálja. Kész rémálom volt. A gyermek megfogant és hónapról-hónapra növekedett odabent. Kiderült, hogy kislány lesz. Én nagyon örültem mert mindig is úgy gondoltam ha gyermekem lesz az csak lány lehet. Egy tavaszi napon végre elérkezett a várva várt pillanat, mehetünk a szülőszobára. Itt most közbevetném, hogy apás szülés volt de Ő sokáig nem akarta, hogy az legyen. Ezt én önzésnek tartom. Miképpen formál jogot arra, hogy ez az esemény csak és kizárólag őt boldogíthassa? Nem elég az a bensőség egy egész életen át ami egy gyermeket az anyjával összekapcsol? Sajnos nekünk ez nem adatott meg.
Tehát kiharcoltam, hogy bent lehessek. 13 órát ültem mellette, fogva a kezét, törölgetve a homlokát a nagy fájdalmai közepette. Amikor a lányomat a kezembe adták bizony elsírtam magam. Ott éreztem, hogy valami végérvényesen megváltozott bennem. Leírhatatlan az az érzés amikor először a kezembe fogtam a lányomat. Csoda, öröm, boldogság .volt benne minden.
Pár nappal később már otthon voltunk a kicsivel és vártuk az új kihívásokat amik nem sokára jöttek is. Időközben vettünk egy lakást, hogy a kicsivel legyen hová menni. Na most annyit azért tudni kell, hogy egyikünknek sem volt hátszele, tehát a szülők nem tudtak segíteni anyagikkal a vásárlásban. Mindenki kiszámolhatja akkor mennyi is a törlesztője egy 9M forintos lakásnak amiben nincs önerő. Elég sok. Nem messze van a hat számjegytől. Ehhez még adjuk hozzá, hogy az egyik ember kiesik az aktív keresőképes státuszból és ekkor jön az igazi próbatétel. Mikor átköltöztünk rá egy pár hónapra nekem megszűnt a munkahelyem és kényszervállalkozóvá váltam. Aki egy kicsit képben van a magyar kisvállalkozói lehetőséggel az tudja, hogy egy induló cég nem termel egyből hasznot. Pláne ha 0 forint tőkéje van. Ebből aztán következett, hogy sokáig annyit sem kerestem mint alkalmazotti viszonyban. Ekkor jöttek a vádak, hogy elverem a pénzt, eltitkolom mennyit keresek pedig a pénztárkönyvben feketén-fehéren benne voltak a számok. De Őt ez nem érdekelte. Kértem egy kis türelmet. Mondtam legkésőbb 2 éven belül helyre áll a rend és akkor jobb lesz. Addig meg elköltözünk az én szüleimhez és kiadjuk albérletbe a lakást. Meg is történt. Közbevetem, hogy eközben nem éltünk házas életet. A gyerek megfoganásától kezdve 18 hónapon át. Semmilyen formában sem. Türelmes ember vagyok én de másfél év után bizony félrehúztam. Megismerkedtem egy csinos értékesítő lánnyal. Ő is kapcsolatban volt meg én is de mindkettőnknek hiányzott a szex. Szóval megtettük. Részemről érzelmet nem vittem bele. Persze kedveltem mert anélkül nekem sem megy de nem voltam belé szerelmes. Ahol a hibát elkövettem az az volt, hogy elmondtam az akkor még legjobb barát-nak tartott embernek. A dolog ott bukott el, hogy a legjobb barát élettársa a feleségem gyerekkori barátnője volt. Ennyit a férfi szolidaritásról. Innentől maga a rémálom volt a kapcsolatunk. Bár én próbáltam visszahódítani hónapokon át és már-már azt hittem a jelekből, hogy sikerül is amikor kiderült, hogy a munkahelyén a főnökével összeszűrte a levet. Mindeközben pedig hagyta, hogy fussam a köreimet. Erre nem tudok mit mondani. Lehet igaza volt, megérdemeltem. De már egyre kevésbé hiszem ezt. Neki volt egy útiterve aminek meg kellett valósulnia. Mindegy milyen áron, amiben a szerelem a társ csak éppen jelentéktelen momentum volt. Persze tudom, hogy hibáztam nem is egyszer de nem hiszem, hogy nem érdemeltem meg volna még egy esélyt. Bár közben elváltunk és már a mostani eszemmel nem kérnék abból az esélyből. Én még mindig nem hiszem, hogy az emberek életét a pénznek kell mozgatnia. Tudom, hogy szükséges rossz, de vajon megéri e, hogy a szeretetből a kitartásból az egymás iránti tiszteletből táplálkozzon a pénz utáni vágy? Vajon a régi emberek akiknek nem volt másuk csak a családjuk és a szeretet mert a pénz nem vetette fel őket miért maradtak együtt oly sok éven át? De nem kell ehhez oly régre visszaásni. Egy barátom egy rosszul sikerült üzlet miatt a házát a két autóját és a bankban lévő pénzét vesztette el. De a felesége a gyerekei kitartottak mellette. Mert ez erősebb kötelék mindennél. De nem mindenkinél. Részemről a lányomat sajnálom a legjobban. Most három éves és nagyon megviselte a dolog. Imádom a kis fruskát. Ő az aki teljesen megváltoztatott más értékrendet állított fel bennem. Valószínűleg ha lesz még egyszer valakivel komolyabb kapcsolatom sok mindent másképp csinálok majd. Sajnos nekem is a saját hibáimból kellett tanulnom.
Szóval csak ennyi. Mindenki vonja le belőle a konzekvenciát. Tanulság képen írtam le. Meg egy kicsit azért is, hogy kiadjam magamból végre ezeket amik már rég nyomják idebent a lelkemet.
Éjfél Kapitány tanulságos válasza
Hát ezt kifogtad. A történetedből nem érdemes olyasféle tanulságot levonni, ami úgy kezdődik, hogy bezzeg a régi időkben, meg bezzeg a pénz és a szeretet. Tiszta sor, hogy ez a nő sem melletted, sem más normális férfi melletted nem tudna rendes társként viselkedni. Ilyen a habitusa, nem érdemes belőle általánosítani. Nem érdemes más okot keresni, nem érdemes hibáztatni magad. Örülj, hogy vége. Három ponton kaptam csak fel a fejem hosszú történeted olvasása közben, esetleg ezekből lehetne tanulni valamit a jövőre vonatkozóan:
Először, amikor azt bizonygattad, hogy "a pénztárkönyvben feketén fehéren benne voltak a számok". Sem a pénztárkönyvet, sem hasonlót ne lásson nő, praktikusan nőt SOSE keverj bele az üzletedbe. Az üzlet nem szerelemről és nem szexről, hanem a profitról szól. A szex és a szerelem elmúlhat, de az üzletnek mennie kell a világ végéig. Ne legyen átfedés.
Másodszor, amikor a kislányod megszületését 18 hónap totális szexmegvonással ünnepeltétek. Na ezt egyszerűen el se tudom képzelni. El tudom képzelni, hogy egy nő ne főzzön, ne mosson, ne mosolyogjon, ne dolgozzon, de hogy még csak el se élvezzünk vele? Hát az már egészen nyilvánvalóan mindenféle adok-kapok egyensúly felborítása lenne (még akkor is, ha a mérlegbe beletesszük a frissen megszületett kisbabát). A szexhez mindig, minden körülmények között ragaszkodj - már ha fontos neked.
Harmadszor: elmondod a barátodnak hogy kivel dugsz félre? Noooormális? Nem volt elég az a sok kacér pillantás, simogatás, randevú, szerelmes levél, szex és elélvezés - neked még a dicsekvés öröme is hiányzott? Tartani a szádat, ennyit kellett volna csak megtenned cserébe a sok jóért, ami titokban kijutott neked.
Attila naív kérdése
Hello! Először is elnézésedetkérem h igy irok,de sajnos máshogy nem tudok. Az a helyzet h nekem is mint sok mindenki másnak a nányokkal, egy bizonyos lánnyal lenne problémám.
Sóval. Van egy lány akivel egyutt jártam egészen 2nappal ezelőttig 9honapon keresztül. Aztán azzal az indokkal szakitott velem h sajnos nem szerelmes belém és h nem akar kihasználni és megbántani. Merthogy akármennyire is szerette volna vhogy nem tudott belémszeretni. Namost ezzel semmi gon nem is lenne ha csak ez történt volna. D e miközben ezeket elmondta és kiöntötte a szivét sirt és zokogott. É azt mondta h ő sem érti h miért nem szerelmes nem belém, de hogy nagyon nagyon szeret és hogy nem akar elvesziteni mert nagyon fontos lettem nekiés biztos benne h hiányozni fogok neki mint barát. És még mindig sirt. Azttán másnap találkoztunk és ugy viselkedett mindkettonk mintha mise tortént volna addig amedig én rá nem kérdeztem h most akk mi van. Erre az volt a felelet megin csak sirva egy olyan embertől akit 9hó alatt kb 1szer náttam sirni h sajnos tényleg nem szerelmes. Erre én azt mondtam neki hogy ezért miért sir? Hiszen nekem kéne. És azt mondta h mert nagyon szeret és nem akar elvesziteni(mint barátot).
A kérdésem az lenne h most mi legyen???? Mer hagyni nem akarom mert érzem h akármit is mond össze van zavarodva.
Kérdeztem mást is. Azt válaszolta h hagyjam, adjak neki időt még megnyukszik és tisztába kerül onmagával. Most ezt a tanácsot kovetem.
Reménykedve várom a válaszod,hátha tudsz vmi jó tanácsot adni. Remélem minél hamarabb!
Éjfél Kapitány ornitológus válasza
Nem szerelmes beléd, tiszta sor. És ha magára hagyod - na akkor még kevésbé lesz az. Láttál te hasonló helyzetet, amit az idő magától megoldott volna? Nincs ilyen, ahogy a Sült galamb se fog összejönni. (Maradva egyébként a madaraknál: első ránézésre úgy tűnik, hogy nem te vagy az egyetlen kakas a szemétdombon, de ez szinte mellékes a végeredmény szempontjából...)
Tétlenül várakozni teljesen felesleges időpazarlás. Ha látsz esélyt, akkor ne hagyj neki időt, hanem pedálozz keményen, mutasd meg hogy TE vagy neki az igazi (mással pedig ne törődj, másról ne is faggasd). Ha nem látsz esélyt, akkor pedig nagyon gyorsan felejtsd el, és készülj fel egy új, egy jobb kapcsolatra: képezd magad, pallérozd az elmédet, javítsd a helyesírásod!
Valentin párterápiás kérdése
A feleségemmel három éve élek együtt, amúgy remek minden, de éreztem valami feszültséget. De vártam. Amúgy olvastam nálad hogy "aki keres, az talál" szóval nem is kerestem. Nála. De sejtettem, honnan fúj a szél. Ott kerestem. Feltörtem egy pasi fiókját (ne kérdezd hogyan), akiről tudtam, hogy érdemes megnézni. találtam is egy mailt, ami arról szólt (rövid volt) hogy még mindig a feleségemet kívánná, holott már semmi közük egymáshoz (már előttem sem volt). Vagy csak hiszem én? Válasz nem volt, szóval a feleségem végül is kiállta a "próbát", de mi van, ha... hiszen egy házasság néha hullámvölgyekből is áll, most épp ilyen a mienk. Ráadásul azt hiszem, más is próbál nyomulni rá... én dolgozom keményen, hogy meglegyen minden, ő is, fáradtan megyünk sokszor haza... de hát mit tegyek, ha ez az ára annak, hogy néha pl. elmenjünk nyaralni? Vagy csak egy hétvégére? Tudom, ki az, aki hajt rá (nem csak azt, aki a mailt írta, a másikat is), és néha azt gondolom hogy oda kellene mennem, és leverni őket a fa..ba. Meg tudnám csinálni (pár év karate, miegymás). De most ne gyere nekem azzal, hogy jobban figyeljek rá meg ilyenek, mert nem erről van szó. Arról van szó, hogy figyelek rá, itt a lakás, minden, és amikor ő sem ideges, akkor nagyon jó együtt. De egyre többször nem. Szóval valami ötlet kellene nem csak a szokásos, ami már olvastam nálad :-))
Éjfél Kapitány macho válasza
Minél jobb nőd van, annál inkább felfigyel rá a nagyvilág, amit nyilvánvalóan nem tudsz megakadályozni. Persze, lehet kutyás testőrrel, uzival és aranykalitkával próbálkozni, de sosem hittem a puszta erőszak hatékonyságában. Maradjunk annyiban, hogy a jó nők mindig is feltűnőek, mindig is lesznek udvarlóik, akik mindig meg fogják találni az útját, hogy bepróbálkozzanak.
Lehet próbálkozni a nő elkényeztetésével, de ez is zsákutca. Minden ajándék után egy nagyobbnak kell következnie, bármilyen elvárást is teljesítesz, egy komolyabb fogja követni, és el fog jönni az a pont, ami meghaladja az erődet és az erőforrásaidat. Még ha nem is anyagiakban, hanem törődésben gondolkodsz, akkor sem tudod őt a nap 24 órájában kényeztetni.
Egyetlen járható út létezik: MAGADRA kell koncentráljál. Magadat kell formában tartanod, neked kell a csúcson lenned, mert téged kell többre értékelnie, mint a bepróbálkozó többi hímet. Meg kell mutatnod, hogy AZ a férfi vagy, és halálodig az a férfi maradsz, akibe beleszeretett annak idején, és aki beváltja a hozzá fűzött reményeket. Soha nem a helikopter és a yacht volt az elvárás veled szemben, hanem az, hogy azt a normális életszínvonalat megteremtsed és biztonsággal tartsad, ami tőled elvárható, és ugyanúgy szeressed és tiszteld Őt, ahogy annak idején. Nem változhatsz borostás, meccsnéző, wowozó, részeges férjjé, hanem ugyanannak a rokonszenves udvarlónak kell maradnod, aki annak idején voltál, és aki még most is meg tudja nevettetni a feleségét. Mindezt ráadásul hosszú távon és megbízhatóan. Ha nem csak a pénzkeresetre, hanem a saját tartásodra is odafigyelsz, akkor mindez magától fog menni. Borotválkozz, mosolyogj, hordj otthon is szép ruhát, légy megértő társ, légy férfi - és a haza fényre derül :)
(Csak zárójelben: a válaszom uniszex. Lányok: MAGATOKRA koncentráljatok. Ne hízzatok el, mosolyogjatok, hordjatok otthon is szép ruhát, legyetek szexistennők, legyetek nők - és a haza fényre derül :)
Freeman megdöbbentően őszinte kérdése
A levelem tulajdonképpen nem is kérdés, mert úgyis tudom mit válaszolnál.
Tudom mit válaszolna az orvos, mit válaszolna az anyám, az apám, a barátaim.
Talán csak a véleményedre vagyok kíváncsi, talán csak biztató szavakban
reménykedem. 26 éves vagyok, piszok jóképű, piszok magabiztos, piszok
értelmes, anyagilag is jól állok és piszokul nem áll a farkam rendesen. Nem
áll rendesen már mióta elkezdtem komolyabban űzni a legnemesebb sportot.
Eleinte azt hittem a tapasztalatlanságom az oka, később mindig újabb és
újabb kifogásokat találtam magamnak - hogy a helyzet nem volt megfelelő,
hogy a lány nem volt kívánatos eléggé, hogy fáradt voltam és így tovább.
Hosszú idő után végre szembenéztem magammal és elmentem egy szakorvoshoz.
Egy idős úr volt, aki néhány kellemetlen kérdés és még kellemetlenebb
matatás után vitaminokat meg valami növényi kivonatot írt fel nekem és azt
mondta szerezzek egy komoly barátnőt, kontrola két hét múlva! Hát
megpróbáltam barátnőt találni magamnak, hosszú évekig próbáltam. Azt hiszem
ez volt az az életszakaszom, aminek a jelenlegi cinizmusomat köszönhetem. És
nem kell szapulnod, hogy miért nem kerestem másik orvost, miért nem tettem
többet, tökéletesen tisztában vagyok vele, hol és mekkorákat hibáztam. Nem
is oly rég megismerkedtem egy lánnyal. Elég annyit tudnod róla, hogy
csodálatos teremtés. Rövid idő után elkezdtem iránta valami olyat érezni,
amit nem éreztem már kamasz korom óta. Tudván tudva, hogy iszonyú fájdalom
lehet a vége, egy lapra tettem fel mindent és utat engedtem az érzéseimnek.
Minden csapás ellenére reménykedtem, hogy most sikerülni fog. Én már csak
ilyen vagyok. Természetesen csődöt mondtam, amikor végre sorra került a
dolog. És akkor ott elmondtam neki mindent, majd vártam a gyilkos szavakat.
Könnyek jöttek helyettük. Azt mondta az első gondolata az volt, összepakol
és visszamegy a régi kedveséhez, akit o hagyott el nem is olyan rég és
aki még mindig próbálja visszaszerezni. Csak zárójelben: egy
dúsgazdag görög hoteltulajdonosról van szó, aki a beteges féltékenységével
üldözte őt el magától. Ez már önmagában is nagy teher lenne egy bimbózó
kapcsolatnak, de o - ez a 22 éves csoda -, mindezek ellenére velem maradt és
azt mondta azon az estén, megoldunk minden problémát ami közénk áll. Pár nap
múlva bejelentkeztem egy méregdrága klinikára. Egyelőre még várok a
hormonvizsgálat eredményeire, de a doki szerint valami pszichikai gát lehet
a ludas és addig is Cialist írt fel nekem, hátha látván, hogy jól működik a
dolog áttörnek azok a gátak. Az eredmény amolyan félsiker. Tablettával megy,
nélküle még mindig gyengélkedek. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de erre nem
voltunk felkészülve. Ő attól szenved, ha rajtam látja a fájdalmat és a
csalódottságot, engem az ő könnyei kínoznak. Van fogalmad róla milyen érzés
ez?
Ma este újra próbálkozunk, de mindketten aggodalmat érzünk orom helyett. Az
ég szerelmére, még olyan fiatalok vagyunk. Erős embernek tartom magam, de az
utóbbi hónapok megviseltek. Nem is tudom, miért írom ezt, semmivel nem tudsz
nekünk segíteni basszameg, és nem is várom el. Csak félek és jólesik leírni
és talán jól esne most egyfajta "virtuális hátbaveregetés". Amolyan
Kapitányos.
Éjfél Kapitány hátbaveregetős válasza
Egészen nyilvánvalóan klinikai eset a tiéd - én pedig nem vagyok szakorvos. Sima hátbaveregetésnél azért persze van jobb ötletem is, szóval szívből remélem, hogy nem hiába öntötted ki nekem a lelked. Én - a magam szokásos módján - nem egészen úgy kapcsolom össze a szexet és az érzelmeket, mint a te dokibácsid. Ő azt tanácsolta ugye, hogy vigyél több érzelmet a dologba, keress egy lányt akivel igazán szeretitek egymást, ő majd átsegít a nehezén. Én nem szakorvosként(!), hanem a magam primitív módján éppen az ellenkezőjét tanácsoltam volna. Vond ki a dologból még azt a kevés érzelmet is, amit a futó kalandjaidba belevittél. Dobd le magadról a megfelelés koloncát, és keress egy igazi szakértőt, egy profi szolgáltatót, akit nem kell kielégítened, aki csakis azzal foglalkozik, hogy TE elélvezzél általa, és aki csudára ért is ehhez. Természetesen nem a "kell szex?" habitusú utcanőkre gondolok most, hanem az annál sokkal izgalmasabb és komfortosabb erotikus masszázsra. Ott bőven van idő, hogy kellemesen ellazulj, hogy mindenféle kényszer nélkül ráhangolódj a testedre, és a kisujjadat sem kell mozdítanod, hogy elélvezzél. Jó eséllyel tudsz olyan masszőzt találni, akinek ez nem pusztán pénzkereset, hanem hivatás, a szó legjobb értelmében. Szerintem ott leszel igazán jó kezekben, nem máshol...
Ja és a legfontosabb! Ha mindeközben megvan még a barátnőd - neki egy szót se, inkább nekem írj egy beszámolót, ha sikerült ;-)
Ildi világhosszú kérdése
A problémám épp az ellenkezője az előttem(ki tudja
mikor) szólóhoz képest. 25éves vagyok, majdnem három évig jártam egy
aranyos sráccal. Szerelem volt, ha nem is első látásra, de harmadszorra
igen. A fiú külföldre készült, amúgy világot látni,és ezért kezdettől
fogva olyan mámorosan telt minden, hogy mindketten úgy vettük, ha elutazik
a kapcsolatnak is vége. Aztán ez így ment egy hónapig, számoltuk a
napokat, rózsaszín köd, minden, egyszerűen hibátlannak láttuk egymást. Nem
is csoda, hisz nem voltak elvárásaink. Ő mondta elsőnek hogy szeret, én
meg nem mertem, mert féltem ha kimondom akkor ott el is ástam magam,de a
végén mégis így lett, és úgy döntöttünk megvárjuk egymást. Így is lett.4
hónapig vártam rá,de viszonylag sokat emaileztünk. Eközben ő 7000 km-re
járta a világot én meg itt gubbasztottam, de esküszöm, nem voltam
boldogtalan. Mert valami olyan csodálatos hit költözött belém, hogy azt le
sem tudnám írni. Éreztem hogy velem van. Egy srácra "rábízott" úgymond,
gondolom hogy ne tűnjek el a süllyesztőben. De a kecskére káposztát
effektus beigazolódott, és nagy hatással volt rám. Bár eleinte csak azért
szerettem vele lenni, mert a fiú az ő lakásába költözött arra az időre,
amíg a barátom kint volt külföldön. Szerettem ott lenni. De egy idő után
persze őt is észrevettem. Gondold csak el, beleszeretsz valakibe, együtt
vagytok 1 hónapot, és aztán a haverjával lógsz 4et. A srác közölte hogy
belém szeretett és kezdte rossz színben feltűntetni a haverját. Olyanokat
mondott róla, ami később kiderült nem volt igaz. A végén már én sem tudtam
kinek lehet igaza, hisz a barátom itt hagyott... de mikor a fiú járni
akart velem mindig éreztem ezt a mélyről jövő érzést, hogy nekem érdemes
várnom a barátomra, mert ....ezt nem tudom megmagyarázni. Tehát írtam
neki, megírtam mi történt és hogy bizonytalan vagyok.3 nap múlva itthon
volt. Szeretett, végig szeretett,de dühös volt rám hogy én
elbizonytalanodtam. (persze messziről jött ember azt mond amit akar, de
bármit is tett,miattam jött haza) Ezek után gyakorlatilag összeköltöztünk.
Egy kis garzonba. Mindketten eltartottak voltunk, egészen a nagymamája
haláláig. Utána minden megváltozott. Előtte is voltak súrlódások, és
valahogy mindig élt bennem az az apró félelem, hogy egy ilyen szélsőséges
helyzetben rózsaszínű felhők közt megélt szerelem nyilván nem jelenti azt
hogy ismerjük is egymást. Lassanként kiderült, szinte egymás ellentétei
vagyunk, de azért szerettük egymást. Az első év csodás volt.(persze az
általában az szokott lenni)Viszont a pénz valóban mindent megváltoztatott,
és úgy éreztem nem egy irányba haladunk. Az utolsó félévben már annyit
veszekedtünk, hogy azt nem lehet elmondani. De én úgy éreztem ez mind csak
következménye annak, hogy nem beszéltük meg, mit akar az élettől, csak
herdálni a vagyonát, vagy kezd is vele valamit, visszairatkozik-e a
sulijába, vagy mi lesz. Nyomás alatt érezte magát. És a végén megcsalt.
Szeretett, és mikor kiderült és ott akartam hagyni kért hogy ne tegyem.
Megértettem őt,de mégsem volt könnyű túltenni magam ezen. A zöld szemű
szörny ott állt lesben ,és én innentől mint egy nyomozó úgy követtem
nyomon az életét. Számtalan formában megszegtem a magántitok(msn,sms)védelmét,
nem vagyok rá büszke,de ami még szomorúbb, mindig találtam is valami
nyomasztót. Nem feltétlen megcsalást, de próbálkozásokat, kilengéseket,
flörtöléseket. És nem értettem, miért nem koncentrál inkább arra, hogy a
mi kapcsolatunk megoldódjon, ahelyett hogy elmenekül a problémák elől.
Persze, ez tipikus női dolog hogy ezt felhánytorgatom, de szerintem ez
tényleg jellemző. Sokat szenvedtem azáltal hogy mellőzni kezdett, és hogy
képtelen volt kimutatni a szeretetét, csak vett vmi ruhát, de persze nekem
nem erre volt szükségem. Olyan sokszor éreztem, boldogtalan vagyok, és
mikor arra gondoltam vajon ő boldog-e mellettem úgy éreztem megszakad a
szívem. Megcsalt, igen,de ezért én is hibás voltam. A végére mindketten
megváltoztunk, még önmagunkhoz képest is. Az egész nyarat szinte külön
töltöttük, mert hol ő utazott el hol én. Úgy fájt ez a próbálkozás, hogy
akarjuk de mégse megy, folyton félreértettük már egymást, hihetetlen
kommunikációs zavar lépett fel köztünk, ezért már én is menekülni kezdtem
és föladtam. Az utolsó hónap alatt 4szer találkoztunk,egy rövidtávú munka
miatt, s miután újra ráért volna, végül is szakítottunk. Én azt mondtam
nem akarom látni, mert még mindig szeretem és így nem tudok továbblépni.
Bezártam minden ajtót, ablakot, ő pedig egy héten belül bent volt. Már az
első buliban megjelent az én baráti társaságomban (akik egyébként
megkedvelték ezalatt a pár év alatt,de nem ők hivták el) és valóban
mindenki azt hitte, ő újra akarja kezdeni. Igen. Ezt nem én értettem
félre,ő viselkedett így. Ez ment mondjuk 3 hétig. Moziba hívott, tisztára
olyan volt, mint egy randi. Én úgy is kezdtem érezni magam, kezdtem
elfelejteni a rosszat,és eszembe jutott miért szerettem meg. De nem estem
azért hanyatt, és egy-két próbálkozását el is utasítottam. Aztán egy hete
közölte velem, hogy ő már nem szeret. Persze ez nem volt úgymond
újdonság, hisz szakítottunk, de azt állította hogy az elmúlt hetekben is
csak a barátságom kellett neki. Ezen én mélységesen megbántódtam, mert
újra hittel telt meg a szívem, erre mintha egy vizes vödörrel öntöttek
volna le. Azóta sajnálkozik és kezdem azt hinni, valóban igy volt. Csak
barátkozott!!!Bár az hogy kihívott magához, meg a kezem akarta fogni,meg
szájrapuszit akart adni(ezeket elutasítottam) nem ezt bizonyította.
Egyszerűen nem értem most mi van. Hiába mondja hogy barátként szeret én
belül azt érzem, mi összetartozunk. Legbelül azt érzem, hogy van vmi
láthatatlan kapocs amit nem lehet elszakítani. Kiakadtam. Szenvedte
Éjfél Kapitány mantrázós válasza
Nem, nem érdemes. Ami történt, azt tekintsed az első komoly kapcsolatodnak, ahol mindent amit lehet, annak rendje és módja szerint elrontottatok. Ezzel semmi gond nincsen, ez nagyjából mindenkivel így történik. Valahol mindent el kell kezdeni, és ezeket a dolgokat tapasztalás útján lehet a legjobban megtanulni. (Magam sem vagyok kivétel - tudom mit beszélek.) Ez a kapcsolat már túl sok sérülést szenvedett ahhoz, hogy komolyan lehessen rá építeni. Szépen vedd sorra mit is tanultál, és most már sokkal okosabban fuss neki egy következőnek. Ismételjük át együtt:
o A távkapcsolat nem működik.
o A pénztelenség megöli a boldogságot.
o Soha nem kutatunk - aki keres az talál.
o A régi szeretőtől tartózkodunk
- és nem randizunk vele újra.
Ez a taktikázós visszaszerzés amit most a fejedben forgatsz, amúgy rémesen tinédzseres módszer, és csak rövidtávon tud némi eredményt hozni (ami általában nem több néhány plusz kefélésnél). Te már felnőttebb nő vagy ennél - viselkedj is úgy!
Valak Ki halmozottan hátrányos helyzetű kérdése
Nem volt sok tapasztalatom a női nemmel, már 30 körüli voltam, amikor összejöttem egy nővel, akivel most is együtt vagyunk, lassan 3 éve. Előtte én voltam a 30 éves szűz. Tudom nagyon szánalmas, tudom, annyit tudok felhozni a "mentségemre", hogy kisebb testi fogyatékossággal vagyok megverve, és sosem voltam jó kapcsolatteremtő típus, és hát az önbecsülésemet a Mariana-árok fenekéről kellett volna felhozni. Én tényleg nem vagyok az a típus, akiből a nőket faló "szuperhős" lehetne. Ráadásul a farkam mérete miatt is voltak/vannak gátlásaim (lehet röhögni, de legalább bevallom, ha névtelenül is) - hiába, a sok évi átlagtól "pár" centivel elmaradok, kb. a gyakorlatban is előforduló méretek skálájának legalján tanyázok, ahol a fickóknak az alsó kb. 1 -5 %-a (ja, nem hiszek a penis enlargement c. hülyeségekben). Ezek után gondolom már nem olyan meglepő...
A barátnőmmel olyan most már minden mindegy, "mégse temessenek el cölibátusban leélt élet után alapon" jöttem össze. Nem szép, duci, nem is okos, de pont ezért volt merszem vele. Más, "jobb" nőktől féltem, ha véletlenül kicsit közelítettek, menekülőre fogtam, pedig volt olyan is, akinél talán-talán lehetett volna esélyem (mint utólag megtudtam). Előzetes elképzeléseimmel szemben a szexszel volt a legkevesebb gond, persze nem feltétlenül a farkamtól megy el a csajom, de van más mód is... Viszont az együttélés (együtt lakunk elég régóta) nem megy zökkenőmentesen. Ráadásul gyak. nekem kell eltartanom őt is. Azért nem rúgtam még ki, mert érzelmileg nem vagyok közömbös iránta, bár nagy szerelemnek semmiképp nem nevezném (igaz nincs összehasonlítási alapom), ő meg szintén kötődik hozzám. Igaz, lehet hogy csak kihasznál, nem tudom mennyire lehet hinni egy nőnek (ha pl. veszekedéskor sírva azt mondja hogy soha senkit nem szeretett csak engem, öngyilkossággal fenyegetőzik sms-ben, amikor a szakítás szélén voltunk stb.) Persze lehet mondani, hogy zsák megtalálta a foltját, egyikünk sem találna mást/jobbat a mostani helyett. De azért persze rágja az agyamat a gondolat, hogy elpocsékolom mellette az életet, annyi jobb nő van, talán én is megkaphatnék egyet, stb. (csalni nem akarok, még ha adódna is rá esély, sem kurvázni a háta mögött). De a gyávaság és a megszokás mellett azért, ahogy mondtam egy érzelem is van, ami miatt nem szakítottam eddig. Talán szánalommal (igen, sajnálom őt, és annyiban rokon léleknek érzem, hogy vele is kibaszott az élet, csak nem pont ugyanúgy - nem született szépnek, sem okosnak sem gazdagnak) vegyes szeretetnek tudnám leírni (mert továbbra is kedvelem, kedves, aranyos, vannak jó belső tulajdonságai is a sok rossz mellett, azonkívül korábban csak olyan pasijai voltak, akiknek szerintem csak a szexre kellett - és gondolhatod milyen típusú emberek használnak erre egy nem szép nőt (persze, az olyanok mint én, mondhatná vki:)), vagy ő ment el velük csak a szex kedvéért).
Szóval nem tudom mit lépjek, mert sokáig már nem kellene húzni a szakítást, csak ha tényleg vele akarnám leélni az életemet, vagy legalábbis sok-sok évet... Egyszer már majdnem szakítottam, de én voltam a gyenge, és én sírtam neki hogy ne hagyjon el. Hiába éreztem előtte, hogy most elég volt, úgy éreztem nem bírom ki nélküle. :(
Na ennyi, kösz ha elolvastad:) Szerinted mit csináljak?
Éjfél Kapitány testreszabott válasza
Indulj ki a realitásokból. 30 évig tartott megszerezni az első nődet. A másodikhoz vajon mennyi időre lesz majd szükséged? Attól félek nem fog gyorsan menni, néhány magányos évvel bizonyosan számolnod kell, ha újrakezded a társkeresést. A te helyzetedben erre nagyon odafigyelnék, és csak nyomós okkal szakítanék. Pusztán azért, mert vannak jobb nők is, nem csinálnék hülyeséget. (Tudom persze, az első nő után úgy gondolja az ember, hogy akkor most simán a Pamela Andersont is meg tudná szerezni, de hidd el, ez még a szuperhősöknek sem szokott így sikerülni.) Azt javaslom, gondolkodj el kicsit az igazi motivációdon, és az alapján válassz az alábbi megoldásokból:
Ha csak a véred hajt - akkor ne moralizálj, élvezz azzal és úgy, akivel és ahogy csak tudsz.
Ha kifejezetten rosszul érzed magad a kapcsolatban - akkor ne habozz és lépj ki belőle.
Ha csak jobbra vágysz - akkor maradj a fenekeden, de tartsd nyitva a szemed, hátha megpillantod az igazit.
Snoop kései kérdése
A véleményedet szeretném kérni, nemrég a legjobb barátommal sétáltunk az utcán mikor jött három fiú, köztük a másod unokatestvére, annak öccse és egy barátjuk, az unoka tesója puszival köszönt neki, a barátom meg fennhangon elkezdett beszélni neki hogy vegyen vissza az Öccse képéből, (valamin összevesztek) erre a barátjuk elkezdett trágárul beszélni a barátommal, ő meg behúzott neki egyet, rögtön elkezdtek verekedni a barátom meg a uncsitesója. A földön ütötte a barátomat, és akkor oda sétált a barátjuk megrúgdosta, én nem avatkoztam közbe, kórházba kellet vinni, nagyon megijedtem, most mindenki rám haragszik hogy nem védtem meg, de én úgy éreztem nem szükséges, bár azt bánom hogy mikor belerúgott nem szóltam oda hogy elég. a barátom és családja nem állnak szóba velem. Sokan lenéznek, szidalmaznak. Szerinted mit kellet volna tennem? Nem szeretnék találkozni vele, de megkenne beszélni dolgot, hogy vége e a barátságunknak.
Éjfél Kapitány vezeklős válasza
Hát, kemény idők járnak felétek... Együtt voltatok. A legjobb barátoddal. Mégis mi mást kellett volna tenned, mint megvédeni? Nem tudom miért nem ezt tetted, és ahogy írod ezt mások se értik. Legyen talán ő az első, akinek őszintén elmondod, miért is gyökerezett földbe a lábad. Még akkor is ha cikinek érzed. Neki a kórházi kezelés jutott, neked pedig ez a feladat. Lehet, hogy ez helyreállítja a barátságot, meglehet hogy éppen véget vet neki, de mindenképpen tiszta helyzetet teremt.
Fekete Herceg metaforikus kérdése
Találtam egy lányt. 7 éve szerelmes vagyok belé,
csodálatos minden vele töltött nap. Kedves, figyelmes, szerelmes, no meg
gyönyörű is. Persze írásom oka, hogy van egy terület, amiben megoldandó
feladataim vannak. Származásomra való tekintettel egy hasonlaton keresztül
mutatnám be esetemet:
Nekem a finom és változatos ételek nagyon sokat jelentenek az életemben.
Eddigi életemben mindig elkényeztettek e téren. A lány kiválóan főz. Ő is
szeret velem enni, viszont vannak olyan ételek, amiket egyszerűen nem akar
nekem főzni. Amit csinál nekem, az nagyon finom, de hát 7 éve nem ettem
több kedvenc ételemből!
Mit tegyek? Mondjak le azokról az ételekről, amit nem hajlandó megcsinálni
nekem (hiszen mással azért jól tudok lakni) vagy menjek le a sarki
vendéglátóipari egységbe, hogy jóllakjak? Elhiggyem a lány teljes, odaadó
szerelmi vallomását, ha közben nem akarja, hogy ezen a téren is
tökéletesen elégedett legyek? Ő azt mondja, hogy számára így tökéletes
minden és érjem be ennyivel. És, hogy miért akarok olyat, amit ő nem
szeretne, hiszen egy párkapcsolatban csak olyat akarnak a tagok, ami
mindkettőjük szeretne. Bunkó vagyok, hogy egy minden más téren számomra is
isteni kapcsolatba ilyen konfliktust generálok?
Várom bölcs válaszodat és tanácsadóid (olvasóid) tanácsára is számítok!
Éjfél Kapitány metaforikus válasza
Ha jól értelek, az a problémád, hogy van ugyan süti, de francia krémes soha nincs? A látszat ellenére nem nevezném ezt apró problémának, nagyon is lényegi dologról van itt szó. Nem csak neked, de legtöbbünknek a szex sokat jelent az életében. Szex nélkül nincs párkapcsolat, és jó szex nélkül nincsen jövője se egy párkapcsolatnak. Ez a legerősebb kapocs kettőtök között. Tengersok kellemetlen történés fogja napról napra erodálni és rombolni a szerelmeteket, és az egyetlen biztos segítség amire számíthattok, az egymás teste lesz. Ha arra se (igazán) - az gond.
Ha úgy kell értsem a leveled, hogy 7 éve vagy belé szerelmes, de csak mostanában jöttetek össze - akkor a napjaitok meg vannak számlálva...
Ha viszont már 7 éve együtt vagytok, akkor szerencsésen erősek a kötelékek így is. Ez esetben azt mondom, ne is erőltesd a dolgot, ne generálj hiábavaló konfliktust, örülj, hogy szeret a párod és jól lakat téged. Ha hét év alatt így szoktátok meg egymást, ezen már nem fogsz tudni változtatni. (Esetleg ha a születésnapjára meglepetésképpen megszervezett Bora-Bora-i nyaraláson a hátadra fekszel a hatcsillagos bungaló mahagóni franciágyán, és azt mondod: "legyen ez tényleg egy különleges nap én szexistennőm...") Maradva a realitásnál: menj le szépen a cukrászdába, fizesd ki a franciakrémesed és fogyaszd el egészséggel. Tedd meg ezt annál is inkább nyugodtan, mert vágyad tárgya a franciakrémes maga, nem pedig az, aki elkészítette neked. Ehhez viszont szigorúan tartanod kell magad: szóval ahogy felálltál az asztaltól, úgy felejtsd is el az egészet.
Margaréta kislányos kérdése
Azt szeretném kérdezni, hogy hogy tudom meg, hogy egy illető engem szeret e vagy sem? Én őt nagyon szeretem, de neki se és senki másnak nem merem elmondani. Szeptember elseje óta szeretem. Nem tudom, hogy most mit csináljak. Légy szíves segíts nekem!
Éjfél Kapitány nagyfiús válasza
A szerelmes férfi arról ismerszik meg, hogy olyanokat tesz (irányodban), amiket normál körülmények között nem tenne. Tudom persze, ez nem nagy segítség, mert a normál körülményekkel csak egy általad már ismert illető esetében lehetsz tisztában, de nézzük tovább. Tipikus ilyen változások, ha egy fiú elkezd fogat mosni és rágózni, új ruhákat vesz, rendesebben borotválkozik, sűrűbben vágat hajat - szóval igyekszik a kinézetén javítani, és tudatosan készül a veled való minél közelebbi kontaktusra. A gesztusok szintjén ilyen változás, ha hirtelen elkezd érdeklődni a te hobbijaid iránt, ha olyan programokban is szívesen részt vesz veled, amiken addig soha, és egyáltalán, keresi a tekinteted, keresi a társaságodat, igyekszik a közeledben lenni legyen az bármilyen fura vagy nehézkes, esetleg ajándékokat ad.
Rutinos kalandoroknál és szélhámosoknál mindez persze napi rutin. Náluk a szerelem nem is értelmezhető a szó klasszikus értelmében, ők tudják mire vágysz és azt adják neked. Ők tudják azt is, hol van a nők G-pontja: a shopping végén :DDD
Raistlin higgadtan realista kérdése
Tudom én jól, hogy nem lehet valami felemelő állandó jelleggel mások magánéleti problémáira osztani az észt - de sajnos én is ilyesmivel terhelnélek. Egyszer már válaszoltál réges-régen, hátha most is sikerül.
A történet a következő: van a párommal egy kis közös életünk, 4 éve már, ebből 2 év egy fedél alatt. Tipikus langyos víz, igazából minden működik (működött), és mindketten tisztában vagyunk ennek az állapotnak a kényelmes, biztonságos voltával. Egymásra is vagyunk utalva, hiszen az én lakásomban albérlő lakik, ő pedig lassan elmegy közel egy év gyakorlatra, addig a ház rám marad, kutyástul, kertestül. Sokszor át is beszéltük már, hogy egyikünket se vonzza a lángoló szerelem, és milyen jó is ez így nekünk. Harminc éves fejjel, túl pár hosszú, és rövid kapcsolaton tisztában vagyok vele, hogy egy huszonkét éves lány még nem tekinthető a világ legstabilabb pillérének, de talán hittem a csodában. És most annyi történt, hogy 3 hétig távol voltunk egymástól, amíg egy messzi vidéki hotelben dolgozott, jó légkörben, imádott ott lenni. S most hazajött, és minden megváltozni látszik. Mint mondja, nem ugyanolyan, mit régen. Pedig dehogynem, csak kiderült, hogy nélkülem is tud élni, szórakozni, barátokat szerezni - és eddig ez nem ment. Én tanítottam meg rá, milyen együtt élni valakivel, miattam kezdett motorozni, együtt fogadtuk be a kutyáinkat, szinte az összes barátunk, programunk közös ... Úgy látszik, mindez kevés volt. Kinyílt a világ, és kiderült, hogy sokkal nagyobb, mint azt eddig gondolta. Most pedig ott tartunk, hogy "szüksége van" pár napra egyedül, mert "gondolkodnia" kell, hogyan tovább. Mint mondja, én persze nem én tehetek róla, csak rajtam csattan, blablabla - csupa olyan duma, amihez én már öreg vagyok, és ha tőlem bárki tanácsot kérne hasonló helyzetre, habozás nélkül azt tanácsolnám, engedje el, aki menni akar. Még akkor is, ha csak céloz rá - ilyenkor általában már késő pedálozni.
Úgyhogy a kérdéseim a következők: létezik ilyen esetben visszaút? Érdemes küzdenem, vagy csendben hagyjam az egészet a fenébe? A helyzetet csak bonyolítja, hogy csak egy szűk hónapunk maradt addig, míg el nem megy vidékre, utána kvázi 11 hónap szünet, 10 nap munka, 4 nap együtt szakaszokkal. Ez tovább rontja a különben sem rózsás helyzetet, segíthet rajta, vagy már tökmindegy? Az én javaslatom az volt, hogy a kényszerhelyzet miatt ezt a hónapot még húzzuk ki valahogy, aztán mire az év letelik, elköltözöm. Jól gondoltam?
Kicsit hosszú volt, de remélem, érthető. Kérlek erősíts, avagy cáfolj - gondolom neked is van már hasonló statisztikád... Üdv, és további magvas gondolatokat, ütős elméleteket, és megoldott problémákat kívánok!
Éjfél Kapitány higgadtan realista válasza
Igen igen, a nem szerelmes nő labilis (vagy ingatag, ahogy az ária is mondja). Ez fontos tanulság ugyan, de itt nem ez a lényeg. Leveledet olvasva nekem úgy tűnik, hogy Te sem vagy már szerelmes: a soraidból inkább csak némi sértettség és a kényelmes helyzet utáni vágyódás olvasható ki. Ne csinálj hát a dologból presztizskérdést, bőven profitáltál annyit, amennyit belefektettél: váljatok el szépen csendben, az elutazás napján. A dolgot igazából már akkor eldöntöttétek, amikor a gyakorlatba belementetek - mindketten tudjátok, hogy egy év távollétet nem visel el a kapcsolatotok.
Magányos farkas monogám kérdése
A házasságom pár-éve sz*r az elejétöl, hogy miert? Ez
nem a szokásos. Vannak dolgaim, amiket az asszony nem tolerál, csak ugy
tünt hogy partner mindenben... tudod, példák: lassan hagyd abba a
horgászatot, adjuk el ezt és ezt a gyujteményed, nem kellenek haverok
stb..., hagyj fel ezzal- azzal
nem vagyok otthoni bunyos, piás, szerencsejátékos, jo gyerek vagyok:)
Azt hittem megtaláltam a társam, de nem. Ennek vége pár honapon belül.
papirok, disz iz onehalf, stb...
* * *
Április végén közbejött valaki, aki még csak lassan 17. -egy bő 10essel
fitalabb nálam-
2 honap fü alatt járás és egymás imádása és (közben amugy kicsilány
mindent tud, a háttérröl nem a kamuzásra és a sexre hajtottam, az nem én
vagyok) Hozzáteszem olyasmi amihez gumi kell, nem történt.
Figyelsz? nem kihasználás, hanem szerelem.
És MOST kitalálta, hogy Ő nem akar szétrobbantani 1 családot. Ami amugy
már szétrobbant.
Elment, nem akar látni.
Ne keressem. Minden szép és gyönyörü volt. Kicsit vadoc, kicsit
normálatlan mint én.
Szeret mindent amit én.
pesti lány volt, rossz gyerekkora volt, minden pasi kihasználta,
hátbaszurta.
10éve nem éreztem ezt. hogy _szerelem_
szeptemberben látom ujra.
mi a francot csináljak?
Éjfél Kapitány poligám válasza
Közbejött valaki? Én úgy mondanám: jött valaki. Valaki, akinek semmi köze a feleségedhez. Nem is javaslom, hogy a két nő esetét összemossad. A feleségeddel való kapcsolatod teljesen független a kicsilánnyal való kapcsolatodtól.
Ne másvalaki miatt vess véget a házasságodnak. Kapcsold ki a fejedből a tinit, és szépen racionálisan gondold át a jelen kapcsolatodat. Férfi vagy - ezt meg kell tudjad tenni. Nézd meg hol tartotok, nézd meg, merre haladtok, nézd meg, jó-e ez így, nézd meg kell-e, akartok-e, tudtok-e változtatni. Ha a válás mellett döntesz, csakis ez alapján dönts.
Attól különösen óvnálak, hogy egy másik kapcsolat rózsaszínű ígéretét vesd össze egy valós kapcsolat prózai hétköznapjaival. Kicsilányokból annyi van mint égen a csillag, nagyon hülyén venné ki magát, ha minden ehhez hasonló lightos kaland miatt oltári nagy szerelemre hivatkozva kidobnád az aktuális nődet...
Bálint jó kérdése
Igaz, hogy az emberek általánosságban azt kapják az élettől, amit megérdemelnek?
Éjfél Kapitány a végére egészen elborult válasza
Ha leegyszerűsítem a kérdést, és az "élet" alatt a többi embert értem, akkor határozott igen a válaszom. Úgy érzem, mindenki nagyjából annyit kap vissza az élettől (a többi embertől), amennyit ő beletett a közösbe. (Hogy ki mennyit és főleg milyen értékeset képes egyáltalán beletenni, azt persze nem csak a szándékain, hanem a veleszületett képességein is múlik, de ez most nem tartozik szorosan ide.) Egyszerű és kiszámítható kölcsönhatásban állunk egymással, nagyjából ezt neveztem annak idején ekvivalenciának, rögtön kétszer is. Mosolyogj és a világ visszamosolyog rád. Bánj cudarul az emberekkel és ők gyűlölni fognak. Ne keresd az emberek társaságát, és ők sem fognak keresni téged. Ugyanezt vélem igaznak az egzisztenciádra is. Ha ügyesen és keményen dolgozol, biztosan meg lesz az eredménye. Ha nem, a sült galamb soha nem fog megérkezni. Meggyőződésem, hogy a "semmit sem adok csak elveszek" szisztéma, az önzés és a rosszindulat hosszú távon semmiképpen sem fizetődik ki. A trükkök csak rövid távon működnek. Ne ékeskedj idegen tollakkal, ne koppintsad Éjfél Kapitány cikkeit, mert Boriszt és Igort küldöm rád - tudom hol keressenek. Olcsó húsnak híg a leve. A jegenyefák nem nőnek az égig. Több közhely nem jut most eszembe, de ennyi talán elég is :)
Feri kétségbe esett kérdése
kedves éjfélkapitány.
azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy van egy csaj a suliba, aki nagyon
tetszik nekem, csak hogy nem merek
odamenni hozzá, mert mire oda kerül a sor, akkor elszál a bátorságom!
Tudod, annyiszor égtem már le a csajozáskor, hogy már nincsen semmi, ami
önbizalmat adna. Kérlek válaszolj!
-Egy kétségbe esett fiú-
Éjfél Kapitány megnyugtató válasza
Nincs miért kétségbeesned, ez teljesen természetes, még ha bosszantó is. Ez egészen egyszerűen része a férfilétnek, és az is marad. Sok sok visszautasítás után jön csak egy-egy igen. Idővel persze jobb lesz a statisztikád, de bosszantó nemekre életed végéig számíthatsz, akármilyen profi is leszel. (Vannak olyan nők, akik képesek akár azért is nemet mondani, hogy megmutassák, ők még egy szuperhősnek is képesek ellenállni...) Gondolj viszont bele egy kicsit. Láttál valaha olyan kérdést kérdőíven, hogy "hányszor utasították vissza szexuális ajánlatát"? Nem. Semmit se számít hányszor utasítanak vissza. Az számít csak, hányszor mondanak neked igent. És ha nem is próbálkozol, ez a szám biztosan 0 lesz - arra ne számíts, hogy téged fognak felcsípni, ilyen csak a filmekben van. Még valami: idővel az odalépés előtti torokszorító pillanatokat nem kellemetlennek, hanem kifejezetten izgalmasnak fogod találni.
Aszondom: LÉPJ ODA HOZZÁ!
Zsolt munkás kérdése
Azt szeretném megtudni, mi a véleményed a külföldön dolgozásról általában. Lassan végző egyetemistaként előttem is itt a lehetőség, amivel pár ismerősöm él is. Szeretném megtudni, szerinted egy jobb fizetés miatt megéri itt hagyni (szándék szerint csak ideiglenesen is) az országot, a barátokat?
Éjfél Kapitány globalista válasza
Mindenképpen hasznos és helyénvaló dolognak tartom, több szempontból is, de ezek között egyáltalán nem is szerepel a jobb fizetés. Erősen ránk fér a tanulás és a jó példa. Igaz, hogy a szükség szülte kreativitásban erősebbek vagyunk nyugati szomszédainknál, de majd' minden másban bőven van mit tanulni tőlük. Ennek ezer éve jól bevált módja a külhonban való tanulás, inaskodás, munkavállalás. Mind neked, mind nekünk hasznunkra fog válni ez a kis kitérőd. Mindenképpen kitágul kicsit a világképed, megtanulod, hogy Magyarországon kívül is rendes és érdekes népek élnek, és hogy a világ nagyobb, mint azt eddig gondoltad. Az európai határok egyre jelképesebbek, az üzlet és az élet egyre inkább nemzetközi - jól fog jönni neked ez a szemlélet, és a nyelvtudás. Ha szerencsénk van, hozol majd haza nekünk néhány jól hasznosítható fogást, módszert is. Ha csak annyival leszel európaibb, hogy lefelé nem a liftet koptatod, hanem gyalog mész, már megérte a dolog.
Ferenc összezavarodott kérdése
Most én vagyok naív, vagy csak maradi? Történt ugyanis,
hogy van egy lány akit 3 éve ismertem meg jártunk egy ideig, ő volt nekem
az első, és én is neki. (Úgy ismertük meg 1mást, hogy egy buliban be volt
rúgva és natúr elkezdtünk smárolni. Mikor legközelebb taliztunk valamiért
emlékezett rám, és beszélgetni is tudtunk...(Máig rejtély miért, de így
alakult)) Azóta is jóban voltunk, azóta volt barátja is 2 évig meg minden
de nem is az a lényeg... hanem megtudtam tőle, hogy közvetlen utánam elég
durván felszabadult a csaj és olyan egyéjszakás kis dolgai voltak, hogy
csak na. Sosem néztem volna ki ilyeneket belőle. Tudtam, hogy sokat iszik
és smárolgat bulikban, de azért elég durva dolgok voltak...
Mindig azt hangoztatja, hogy neki a szex vadidegenekkel (bár eddig csak
1x 2x volt ilyen ) csak arra kell, hogy az igényeit kielégítse... (Na ez
az a mondat amin ki tudok akadni és a falba tudom a fejem verni, a szex
manapság csak ennyi, hogy "éhes vagyok"?) Neki is pont annyira kellenek az
ilyen kis kalandok mint a férfiaknak a nők, és ő is ugyanúgy tekint rájuk
mint mikor a férfiak azt mondják az ilyen nőkre, hogy kurvák... Ha jól
tudom ezt hívják szabadelvűségnek. Nem tudom miért de ha ilyeneket hallok
tőle végigfut rajtam a az ideg, a csalódás, hogy ennyire nem bírja
visszafogni magát, és nem ilyennek ismertem, az irigység, hogy neki ilyen
könnyű, és hogy nekem miért nem jönnek soha össze ilyen kis egyéjszakás
dolgok, (na jó azért volt nekem is, de közel sem ennyi kis smárolgatás
mint neki, lehet meg kéne békélnem azzal, hogy ő nő...) és a tehetetlenség
érzése, hogy neki így bejön az élet és ilyen szerencsés... Mi a francot
csináljak? Menjek el valami ócska szórakozóhelyre, és bosszúból szedjem
fel az összes picsarészeg bigét akit csak elérek? Hogy tudna a "kis
lelkem" megnyugodni? Vagy most velem van a baj, hogy nem tudok megbékélni
azzal, hogy ő ilyen, és el kéne fogadnom, hogy neki megy, nekem nem, és ne
is erőltessem, ne is irigykedjek rá? Maradjak én a kis visszafogott srác,
aki túl naív és jóhiszemű, és csak a jót látja másokban? Azt hiszem most
értettem meg miért mondja sok pasi: "Idefigyelj, minden nő kurva..."
(talán csak irigység...)
Tudom megint csaj-pasi téma, de akkor is kíváncsi vagyok a kapitány mit szól ehhez...
Éjfél Kapitány odamondogatós válasza
Ferenc - te nem kicsit kevered össze a dolgokat, de rendben, bogozzuk ki... Azt most hagyjuk, hogy teljesen feleslegesen hergeled magad - régi lányra még csak gondolnod sem kéne. Ezt már elmondtam.
Hagyjuk azt is, mennyire nem számít, hogy utánad ki ment végig rajta, és előtted ki próbálta fel. Semmit se. Ha ez számítana - sosem is csajoznánk be. Ez egyszerűen nem a te ügyed, és hidd el: jobb is ha nem tudod. Rád annyi tartozik, hogy amíg veled volt, addig mi történt.
Hagyjuk azt a felesleges összehasonlítgatást is, hogy mennyi energiába telik egy nőnek egyéjszakás kalandot szerezni, egy férfivel szemben. Ennek az összehasonlításnak kb. annyi értelme van, mint hogy mennyivel könnyebb egy férfinek megházasodni mint egy nőnek...
Foglalkozzunk inkább azzal az otromba kettős mércével, amit szegény lánnyal szemben alkalmazol. Nem voltak még ilyen magasztos (vagy inkább zűrzavaros?) erkölcsi elveid, amikor abban a buliban beledugta a nyelvét a szájadba. Milyen hálás és boldog voltál, amikor az a jókedvű lány smárolni kezdett veled! Ha ezt Ő nem teszi meg (helyetted), akkor talán össze se jöttetek volna. Neki köszönheted, hogy kicsit elengedte magát, és téged választott. Ha ezt mással teszi, akkor rögtön kígyót békát emlegetsz és alpári módon ócsárolni kezded? Ugyanarról van pedig szó. Köszönettel tartozol neki - nem szemrehányással. A "minden nő kurva" amúgy sem a menők szövege. Hallottál valaha effajta kirohanást igazi nagy playboyoktól? Soha. Ők mindig csak szépeket mondanak a nőkről és a nőknek. Ők tudják mi kell a másik oldalnak, megadják nekik, megkapják érte a jutalmukat, örülnek neki, aztán huss, már ott sincsenek. Gyerekes módon vagy irigy és csalódott, holott a történtek alapján lehetnél büszke és elégedett is, hogy váratlan fordulattal téged választott egy lány és fantasztikusat élveztél vele. Csak rajtad áll, hogyan éled meg. A nő titok, a nő ajándék, örülj neki ha van, viseld el ha nincs. Minden más megközelítéssel csak a magad életét keseríted meg, és igaztalan vagy azokkal szemben, akik jóindulattal voltak irányodban.
Lazulj el, menj el egy ócska szórakozóhelyre, és ne bosszúból, hanem a saját szórakoztatásodra találj egyetlen csajszit, aki majd megnyugtatja a kis lelkedet!
Robi végletesen egyszerű kérdése
Meg akarok hódítani egy csajt, de sajnos már van pasija. Hogy csábítsam el? Ha tudsz segíteni kérlek tedd meg, mert nagyon fontos nekem. Kérlek segíts, mert nagyon szerelmes vagyok belé!
Éjfél Kapitány eltanácsoló válasza
Feltétlenül darázsfészekbe akarsz nyúlni? Egyrészről teljes joggal számíthatsz a másik férfi jogos haragjára, másrészről - nincsen sok esélyed. Ha nem lenne világos: mindig a nő választ. Ha pedig már választott, akkor jó ok nélkül nem fog más hapsival foglalkozni. Az, hogy felbukkan egy konfliktuskereső harmadik, önmagában nem lesz ilyen ok, de még csak pozitívum sem.
Legfőképpen pedig: tanuld meg, mi az a férfiszolidaritás, és ennyire durván ne szegd meg a játékszabályokat! Nincs is rá szükség, mert annyi a széplány, mint égen a csillag. Keress másikat, amelyik téged akar!
Egon jóindulatú kérdése
Nemrégiben a barátom összerúgta velem a port. Megváltozott pár hónapja, mert az élete is átalakult. Megházasodott és készül befejezni egy felsőfokú iskolát. Eleddig szomszédos osztályokon dolgoztunk egy áruházban, most azonban áthelyeztette magát egy másik területre, és nem áll velem szóba. Azóta van ez, hogy többször is rákérdezett miért is utálják őt a közvetlen kollegái! Próbáltam óvatosan közölni vele azt a tényt, hogy kevésbé óvatos, kissé magasabban hordja az orrát, és lekezelő lett az utóbbi időben és ez a probléma gyökere de vagy én nem voltam elég érthető, vagy ő nem akarta megérteni amit mondok. Egyszerre aztán elküldtem neki az elméletedet a pozícióharcról e-mailben, mivel úgy láttam ebbe esik bele. Többnek érzi magát, mint a jelenlegi pozíciója, és mivel a cégnél előrébb lépni nem tud, frusztrált. Ráadásul azt hiszem a házassága fogadtatása is más volt, mint amit várt a kollegáktól, bár igazából nem értem mire számított. Érdemes-e szerinted erőltetnem a kibékülést, vagy inkább hagyjam a fenébe? Zavar a dolog, mert boldogtalan, és a gyökere szerintem őbenne van. Segíteni akartam neki, ő erre megsértődött és hozzám se szól, sőt elkerül! Boldoggá én nem tehetem! Szerinted .
Éjfél Kapitány ráérős válasza
Erőltetni nem kell a dolgot, már csak azért se, mert vélhetően teljesen magától helyre fog minden jönni. Ez a szeretlek-nemszeretlek hullámzás ugyan inkább a lánybarátságok tipikus jellemzője, de nálunk is előfordul. Bármi is a barátod gondja, ha megoldódik, vagy idővel csillapodik, maga fogja ismét keresni a társaságodat, feltéve, hogy az új asszony nem sajátítja ki teljesen magának.
Ami pedig az óvatosan őszinte felvilágosító munkádat illeti: ez bizony soha de soha nem kifizetődő. Senki nem akar rossz híreket hallani. A jó kapcsolatok ápolásának egyik fontos alapszabályát szegted meg, még ha őszintén és jó szándékkal is tetted. A barátság arról szól, hogy jól érzed magad valakinek a társaságában. Ez az első prioritás. Ami ezt veszélyeztetné, az ne hangozzék el. Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Bölcsek köve?
A gazdag emberektől mindenki pénzt akar. Én tanulni
szeretnék tőled. Hogy kell elérni az anyagi függetlenséget? :) Most ne
javasold azt, hogy olvassam el az elméleteidet, azt már megtettem...
Valami más titoknak is léteznie kell, amit ezek az emberek, akik már
elérték, nem adnak tovább.
A magam területén (programozás) elég jó szakembernek tartom magam. Én most
Budapesten lakom, nemrég költöztem ide Pécsről, állást keresek IT
területen. De hiába vagyok jó, legfeljebb egy jól kereső alkalmazott lehet
belőlem. Nekem nincsenek kapcsolataim, se sok pénzem, így vállalkozni sem
lenne érdemes, nem beszélve a vállalkozással járó idegi teherről. Nem
vagyok se kereskedő, se militáns alkat. Hiába a folyamatos önfejlesztés
(mert minden érdekel, keleti filozófia, pszichológia, közgazdaságtan,
tőzsde, stb) még mindig nem látom a lehetőséget arra hogy kiszálljak a
mókuskerékből. Holott annyi minden van a világon, amit szeretnék
megismerni, megtapasztalni, szeretnék másokkal jót tenni, stb. de ha az
ember dolgozik amíg meg nem öregszik, mert állandóan a pénzért kell
hajtania... Nem, nem hagyhatom itt ezt a civilizált világot, nem mehetek
Tibetbe remetének... ugyanis családom van. Sajnos nem lehet eldobni ezt a
civilizált életmódot, amibe születtünk.
Éjfél Kapitány földhözragadt válasza
A bölcsek köve kéne? Az aranycsinálás titka? Végül is csak ennyi, amit kérdezel tőlem. Ha a kérdésedet ebben a formában nem is tudom megválaszolni, három fontos gondolatom mégis van a témáról...
Sajnos jó helyen kell lenni a jó időben. Praktikusan a legelső pillanattól kezdve, hogy a megfelelő apától és anyától kapjad a génállományod. Egyre inkább meggyőződésem, hogy a születés pillanatában eldől az életünk. Persze, van szerepe a nevelésnek, a szocializációnak, de azok a tulajdonságok, amik meghatározzák a későbbi érdeklődési területedet és az előrejutásod sebességét, azok a véredben vannak. Járhat ki-ki iskolába, képezheti magát, de azzal csak a már létező képességeit tudja kibontakoztatni. Hiába kapálózol, nem leszel szuperhős ha nem annak születtél, viszont ha szerencsés képességeid vannak, azokkal győztes lehetsz akkor is, ha nem a rózsadombon születtél.
A puszta véletlenen kívül egyetlen fontos faktort ismerek, ami még jelentős befolyással van az életminőségedre: a kapcsolatrendszert. Ha nem is vagy szuperhős alkat, a megfelelő csapatban akkor is hatékony és elismert lehetsz. A kapcsolatteremtés olyan értékes képesség, hogy sokak képesek pusztán ebből megélni. Gondolj a kereskedőkre, eladókra, vagy azokra az okos lányokra, akik egyetlen jól sikerült házassággal egész életükre náladnál pazarabb, ráadásul munkától mentes életet nyernek maguknak. Neked mint IT szakembernek nyilván nem ez a követendő út, de az neked is fontos, hogy minél többen ismerjenek és elismerjenek. Nem mindegy, hogy a Lashoo and Ross kft, vagy a Cisco Magyarország fejlesztőcsapatában írsz egy ugyanolyan programot. Ez pedig elsősorban a kapcsolatrendszereden múlik, és csak másodsorban a programozói képességeiden. Ezt az egyetlen tanácsot tudom csak adni: legalább annyira törekedj aktívan jó kapcsolatokat építeni magad körül, mint amennyire törekszel jó programokat írni. Tekints ezt a munkád részének.
Ezt az itthagyás dolgot pedig verd ki a fejedből Tibettel együtt, ne legyél olyan szánalmas, mint azok a nők, akik életük romjain körbetekintve az ezoterikában találnak önigazolást. Ne futamodj meg. Egy családos férfinak egyetlen opciója van a nehezebb helyzetben, az, ami az Orwell féle Állatfarm Bandi lovának volt: még keményebben húzni az igát.
Kriszti keserűen csalódott kérdése
Egy szülő, aki rengeteget dolgozott életében, megözvegyült, a gyerekei felnőttek, úgy dönt, hogy lakását életjáradékért egy cégnek adja. Persze, joga van a békés, nyugodt öregkorhoz. De így a gyerekei nem örökölnek utána semmit. És ez nem félreértendő, nem várják a halálát, és lavíroznak az örökségre. Csupán fura helyzet. Vélemény?
Éjfél Kapitány megmagyarázó válasza
A világ szerencsésebb országaiban ez a kérdés nem is nagyon merül fel, mert teljesen természetes, hogy a szülők nélkülözés nélkül, egészen a karrierjük beindulásáig támogatni tudják a gyerekeiket iskolázással, lakással, sőt, gyakran kezdő állással is. Futja rá a generációk alatt összegyűjtött családi vagyonból, és mindenki ezt tartja a világ rendjének. Szerencsétlen ügy, hogy nálunk ezek a családi vagyonok a két világháború, és az azt követő kommunista évek alatt masszívan lenullázódtak, így néha nem triviális, hogy a szülők magukra, vagy a gyerekeikre költsék azt a keveset, ami felett rendelkeznek.
Ha az illető szülő maga sem kapott semmilyen vagyont az őseitől, és saját erejéből szerezte meg a szóban forgó lakást, akkor az általad írtakban semmi furát nem látok. Ha viszont az illető szülő maga is komoly induló segítséget kapott az ő szüleitől, akkor azt illene viszonoznia a saját gyerekei irányába. Szerencsés esetben persze ezt még életében megteheti, és ekkor megint csak nem érheti szó a ház elejét, hogy miután gondoskodott a srácairól, fel kívánja élni a lakását. A lényeg tehát, hogy az egyensúly megmaradjon. Nem gondolom, hogy a gyerekek erőn felül elsőbbséget kell élvezzenek, de alapvetőnek tartom, hogy a gyerekei irányába ki-ki viszonozza azt, amit a szüleitől kapott anno.
Feri disszidens kérdése
Konkrét leszek. Van egy nagy dilemmám... Egy haverral év végén elhagyni készülünk az országot... elvileg csak dolgozni mennénk, hogy a fősulira pénzt gyűjtsünk. De nekem megadatott a lehetőség, hogy kint maradjak. És én szívem szerint meg is tenném, ám ezzel sok embert cserben hagynék. Persze a kapcsolatot megtudnám tartani velük, de a távolságból adódóan ez nem menne közvetlen úton. Úgy érzem egyeseknek szükségük lenne rám, de engem nem vonz a magyar élet... most lehetőségem lenne a főiskola előtt lelépni.
Szeretném tanácsodat kérni. Válaszokat. Megtehetem mindezt? Megértik majd? Vagy ezután végleg megszakadnak a kapcsolatok?
Éjfél Kapitány kozmopolita válasza
Ez a cserben hagyom a többieket duma csak mankó. Ne mutogass másokra, amikor tiéd a döntés. Jobb ha tudod, mindenki helyettesíthető. Mindenki. Te is. Én is. Apádon és anyádon kívül senkinek a szeme sem fog rebbenni, hogy hová mész és mit csinálsz. Amikor pedig visszajössz, még izgalmasabb is leszel számukra, mint amikor itt voltál velük. Nagyon-nagyon sok idő kellene a kapcsolataid végleges megszakadásához. Ezt a szempontot tehát nyugodtan kihagyhatod a döntéshozatalból. Mérlegeld a maradékot. Ha főiskolára gyűjtesz, az azt jelenti, nincsen veszítenivaló egzisztenciád és vagyonod, így ezen se kell aggódnod. Csak azt kell számításba venned, hogy a barátoddal ketten elég jó páros lesztek-e a kinti nehézségek (elsősorban a kezdeti elszigeteltség) legyűrésében, és azt, hogy tényleg itt akarod-e hagyni azt a helyet, ahol csak úgy nyüzsögnek Európa legjobb női.
Most, amíg ezt ennyire könnyen megteheted, érdemes körülnézned máshol is. Hogy aztán maradsz-e vagy visszajössz, azt ráérsz később eldönteni.
Keményhusi hovatartozós kérdése
Mint minden tizenéves, kissé nehezen igazodom el a világban, bla bla bla. Azért írok, mert visszatérő problémám, ha a társadalommal létesítek kapcsolatot, hogy különféle emberekkel találkozom, kiknek más-más nézeteik vannak, más-más etnikumhoz vagy valláshoz tartoznak. Személyek, arcok, lelkek, kik elkötelezték magukat egy-egy csoport eszméinek. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nem kell elítélni senkit ilyesmi miatt, míg nem válik rögeszméjévé a hovatartozása vagy a hite. De a barátaim nem ritkán gyűlölködő klikkek tagjai, egymást is felakasztva látnák legszívesebben. Én senkivel nem szeretnék ellenségként viselkedni, csak amiatt, mert egy valódi ellensége jóban van velem. Úgy gondolom, soha nem is hagytam ilyen téren befolyásolni magam, nem engedtem, hogy uszítsanak, de mégis egyre jobban zavar a dolog. És egyre többször érzem úgy, hogy az lenne a helyes, ha én is tartoznék valahová. Lassan már nem tudom, miként viszonyuljak az ismerőseimhez.
A valódi emberi értékekre koncentráljak mindenről megfeledkezve, vagy egészséges előítélettel forduljak hozzájuk?
Éjfél Kapitány semleges válasza
Semmi sem mozgósít jobban egy emberi csoportot, mint az az összefogás, aminek tipikus oka egy másik csoport elleni gyűlölet. Tetszik vagy nem, ez mozgatja a világot (meg a pénz, meg a punci). Az összetartozás alapja mindig a többiek kirekesztése (lásd: gyaur kutya, pogány, goj). A mégannyira szeretetet hirdető csoportok is értelemszerűen többnek, értékesebbnek tartják magukat a többieknél. Az összetartozás erőt ad. A csoport erősebb mint a magányos farkas. Könnyebb meghallgatni egy magyarázatot, mint megmagyarázni valamit. Nem tudom hibáztatni azokat, akiknek egyszerűbb leélni az életüket kész elveket, kész értékrendet, kész parancsokat, kész gondolatokat felhasználva. Ugyanakkor imponálónak tartom, ha valaki elég erős ahhoz, hogy effajta mankó nélkül, saját maga határozza meg mindezt magának. Te döntöd el, hogy easy vagy hard fokozaton játszod a játékot. Én mindenesetre az utóbbit javaslom.
Konkrét kérdésedre pedig: amíg valaki irányodban nem érezteti hovatartozását, és szigorúan semleges tud maradni, addig neked sincs okod előítéletesnek lenni vele szemben, még ha ismered is azt. (Ez tipikus szabály például a munkahelyi viselkedésben is: semmi politika, semmi vallás.) Abban a pillanatban viszont, ha ezt támadólag, kérkedőn, vagy akár csak zavarólag is megteszi, azonnal rászolgált minden előítéletre, ami a csoportjával kapcsolatosan a fejedben van.
Feri kétségbeesett kérdése
Azon gondolkodtam mostanság, hogy miért van az hogy olyan gyengének érzem magam ahhoz hogy délutánonként leüljek egy kicsit tanulni itt érettségi előtt. Miért van az hogy mindent amit csak lehet az utolsó pillanatra halasztok és nem próbálom meg időben elkészíteni, megcsinálni a dolgokat? Tudom, erre nem igazán lehet jó választ adni de úgy érzem nincs semmi ami ösztönözne arra, hogy összeszedjem magam.. mindenhol ugyan azt a szöveget kapom hogy csakis magadnak csinálod a dolgokat senki másnak... és tudom hogy ez így is van mégse tudok erőt venni magamon.. Ebben szeretném segítségedet kérni, hogy mondj valami olyat amit ha elolvasok utána úgy fogom érezni hogy akkor most elkezdem összeszedni magam!!!! Bízok benned Éjfél Kapitány!!!!
Éjfél Kapitány motivációs válasza
"A gyerek viszi haza a félévi
bizonyítványát. Három tantárgyból bukott. Nagyon fél az apjától, de jobb
előbb túl lenni az ilyesmin. Lelkiekben már felkészült a verésre. Az apa
reakciója:
- Háromból buktál?! Na, ülj csak le!
A gyerek leül vele szembe az asztalhoz. A fater megkínálja egy pohár
whiskyvel, majd ezután egy szivart is ad neki. A gyerek majd elájul a
csodálkozástól, hogy miket kap verés helyett, bőszen iszik, szivarozik,
kezdi nyeregben érezni magát, mire apu elővesz egy nagyon durva szexlapot,
amiben a legfullosabb nők sorakoznak. A gyerek a kezébe veszi, lapozgatja,
folyik a nyála, és kiböki:
- És kik dugják, apám, ezeket a jó nőket?
- Hogy kik kisfiam? - a fater ráver egy nagyot az asztalra - A jó tanulók,
vazze!"
Szerethetek-e kettőt egyszerre?
Parn szilánkos kérdése
Először is bemutatkoznék, nevelésem nem engedi, hogy e
nélkül kiöntsem a lelkem... Tehát, Parn vagyok, szeretem az animeket, a
mangákat ezt leszámítva eléggé átlagos vagyok, de az a furcsa, hogy
valahogy az akit átlagosnak neveznek pont, hogy kirí a tömegből, hiszen
mindenki egyéniségre törekszik. Miért van ez így? Miért gondolja mindenki
azt, hogy muszáj megmutatnia magát a tömegnek? Az igazán furcsa viszont
az, hogy azzal, hogy írok neked, én is hasonló vágyakat fejezek ki.
Mondjuk nem ez az egy kérdésem van.
Az eredeti kérdés: NŐK, mi más? Persze te is férfi vagy, asszem... de nem
hiszem,hogy sokkal jobban elmerültél volna a női lélek rejtelmeiben
nálam... Mégis hozzád fordulok, hát nem észveszejtő, miért gondolom, hogy
te tudod a választ... Na mindegy. Akkor is megér egy próbát:
Tehát,kezdjük az elején... Másfél éve hajtok egy lányra, Istenem mennyire
szeretem, eleinte nem ment jól a dolog, hülyeségeket csináltam amit nagyon
szégyellek, azt hiszem ezért meg is gyűlölt egy darabig, de ahogy telt az
idő, egyre közelebb kerültem hozzá, a lényeg az, hogy én még jobban
beleszerettem és ő is kezd hasonlóan érezni, de aztán kijelentette, hogy
bármennyire is szégyelli, de nem vonzódik hozzám, ezért nem tud úgy
szeretni engem, ahogy én őt! Beleőrülök, de mit tehetnék?
De ez még mindig nem az a kérdés (azt hiszem). Szerethet-e egy férfi két
nőt egyszerre? Gondolom, erre rögtön rávágnád, hogy persze... de a dolog
nem ilyen egyszerű... Az igazság az, hogy a képletbe bekerült egy második
lány, akivel megvan a kölcsönös vonzalom és őt is istentelenül szeretem
(egyébként a két lány tud egymásról,tehát nem játszom velük), az első lány
visszautasított, nem is egyszer, de nem vagyok egy padlón fekvő típus,
eddig mindig gyorsan rendbe jöttem, és most is így lenne, de nem elég,
hogy az első lány úgy érzi elárultam (nem a második lány miatt: a probléma
az, hogy beszéltem egy közeli barátommal, arról amit mondott, a testi
vonzalom hiányáról, ami gátolja őt abban, hogy velem legyen és én ezzel -
szerinte - megaláztam őt), és nem hajlandó beszélni velem, a második lány
cserediákként külföldre ment és belepusztulok a hiányába. És ebből jön a
valós kérdés:
Szakadhat-e az ember szíve ketté?
és ha igen,
Mi van akkor,ha mindkét darab egyszerre hullik szilánkokra?
Éjfél Kapitány helyrerakós válasza
Az igazi kérdés esetedben nem az, hogy szerethet-e a
férfi kettőt. Ennél neked sokkal fontosabb lenne azzal tisztában lenned,
hogy hajthat-e egy férfi egyszerre kettőre. Az udvarlás egész embert
kívánó, nehéz feladat, amit nem lehet félgőzzel csinálni, még komoly
rutinnal sem. MINDEN energiádra, kreativitásodra és ügyességedre szükséged
lesz, hogy akár csak egy nőt megszerezzél. Ha szétforgácsolod magad, és
csak félgőzzel dolgozol egy irányba - az szinte garantált kudarc. (Ha
pedig barátnőkről van szó, akkor teljesen biztos kudarc.) Válaszd ki jól
imádatod egyedüli tárgyát, aztán mindent bele!
Esetedben jól látszik, hogy ez nem az a lány lesz, akit fizikálisan kiráz
tőled a hideg (a genetikát NEM lehet megerőszakolni), és nyilván nem lehet
az sem, aki nincs is ebben az országban. Összetört szíved szilánkjai?
Ugyan már! Férfi vagy, tedd a dolgodat! Állj talpra és tartsd nyitva a
szemed: találd meg azt a harmadikat, akiért érdemes lesz veszkődni!
Anita égető kérdése
A kérdés égető "mint Nessuss vére" - nyilván, hiszen
rólam van szó. Az egoizmusomat kissé mellőzve is magamról fogok beszélni
attól tartok, mert ahhoz, hogy megszabadítsam magam valamelyest az énemtől
(Einstein ezen mérte az ember értékét, ha szabad okoskodni a nagyok
aforizmája alapján), előbb meg kéne vele békülnöm valahogy.
Ez a békülgetés mikéntje nem a kérdésem jelenleg Hozzád, sejtem, hogy egy
egész élet folyamatáról van szó, tehát inkább azt kérdezem, amire talán
lehet aktuális választ adni. Ha nem lehet, akkor valószínűleg én nem
tudtam megfogalmazni a kérdést. Azért megpróbálom.
27 éves nő vagyok, aki a válása után megtudta mi a boldogság. A boldogság
az, amikor az egész hideg-rideg-idegen makrokozmosz a maga őrjítő
magányával szerető társként tűnik föl egyszerre, szabadságot lélegzel ki
és be, mert már nem vagy a hiábavaló reménykedés és öncsalás rabja.
Alig telt el egy-két év és ez a csodás felfedezés már csak arra volt jó,
hogy egyre ironikusabb hangon mondjam újra, végül pedig (ez a végül a
most) földöz vágjam az egész gondolatmenetet. Tudniillik a magány csak
mélyült. Kár, hogy nincs mértékegység a magány mélyülésére, mert akkor
most mondanék egy számot amivel kifejezhetném, hogy mennyire. Legyek
banális és mondjam, hogy "nagyon"? Vagy legyek irodalmias és érzékeltessem
József Attila kapcsán, mondván: a Szárszóról jövő vonat előtti néhány perc
állapota, az a tudatot kitöltő elhagyatottság-érzés, az a belülről karcoló
magány, ez az, ilyen?
Nem egyszerűen egyedül vagyok. Beszélünk szinglikről a
szingli-társadalomban. Sajnáljuk őket, amiért egy életstílus alakzatába
meredtek és nehezen olvadnak ki belőle. De a barátnőimet meg a
társkeresőkbe kétségbeesetten kapaszkodó sorstársnőimet elnézve nem úgy
tűnik, hogy leegyszerűsíthető a kérdés az életstílusra. Mintha a bizalom
fogyna és nem ok nélkül.
Messze nem az a helyzet, hogy ne lenne rám kereslet. De sorra olyanok
jönnek, akikből hiányzik a mély érzés, a minőségi időre, az időnkénti
elhallgatásra való igény. Amikor egy fehér hollót barátok útján mégis
találok, az nem bírja kiheverni régi plátói szerelmét és éppen az általam
vágyott érzékenység miatt nem képes szeretni újra. Vagy nem egykönnyen. De
közben ketyeg az óra s aki 27, az mindjárt 70....Úristen!
Egyébként sokkal pesszimistább vagyok annál, hogy szuicidumot kövessek el,
ha nem talál meg (nem találom meg) a hozzám illő(t). Pedig megfordult a
fejemben. Narkotikumot kéne hát találni. Ez lesz a zene. A zongorajáték
felér egy szerelmeskedéssel. Szerelmes vagyok Gershwin-be, Beethoven-be és
Haydn-ba. Így már majdnem minden jó. Lelkileg kielégítő. Csak a
korosztállyal van némi gond...
Mondd, mi a csudát kell csinálnia egy nőnek a 21. században ahhoz, hogy
értelmileg és érzelmileg is hozzá méltó, integritásában gyönyörködni képes
férfit találjon?
Éjfél Kapitány megismételt válasza
Daisy pontosan ugyanezt a kérdést tette fel nekem, jóval régebben és jóval tömörebben, de a válaszom minden változtatás nélkül pontosan ugyanaz Neked is most, mint Neki volt anno.
Annyit tennék hozzá, hogy örülj, hogy "sorra" van rád kereslet: ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Addig is, amíg nem tudsz megalkudni magaddal, és nem tudod egyiküket sem teljes valójában elfogadni, Neked legalább van lehetőséged egymás után, külön-külön beteljesíteni a különféle vágyaidat. Lehet az egyik magas, a másik hatlövetű, a harmadik érzékeny, a negyedik ezoterikus, az ötödik bőkezű, a hatodik független. Ha engem kérdezel, a magánynál még ez is jobb.
Tibor aggódó kérdése
Úgy érzem, számos próbálkozás után végre megtaláltam
életem nőjét (pár évvel túl a harmincon ez talán már nem olyan felelőtlen
kijelentés), akivel - egyelőre - minden téren maximálisan megértjük
egymást. Ő is hasonló jó véleménnyel van rólam. A potenciális veszélyt
kapcsolatunk további alakulására nézve abban látom, hogy szívem hölgye - ő
is "gyenge harmincas" - a bulikban meglehetősen exhibicionista és kihívó
viselkedést tanúsít, egyszerűen megfogalmazva "hülyíti a férfiakat". Erre
és az így elért sikereire (bókok, üzenetek, stb.) rendkívül büszke.
Szerény véleményem szerint nem baj, ha egy nő vonzó, és esetleg mások
irigyelik tőlem, de van egy egészséges határa annak a viselkedésnek, amit
az ember a partnere jelenlétében vagy éppen távollétében tanúsít.
És szerinted?
Éjfél Kapitány megnyugtató válasza
Jó hírem van! Óriási a különbség abban, ahogy férfi és nő flörtöl. Bár mindkét oldalon elsődleges cél az ego megerősítése, a nők ezt a bókok bezsebelésével már ki is pipálják. Sem kedvük, sem energiájuk kalanddá, vagy kapcsolattá eszkalálni a történetet, miután könnyen megkapták amit akartak. Férfi oldalról ugyanakkor a flört sohasem ártatlan, mert a mi egónkat egy kiadós elélvezés nyugtatja meg, és nem más.
Legyél tekintettel arra, hogy nőd most van a csúcson, mert már nem sokáig lesz ott. Ne sajnáld tőle, ami most megadatik neki. Az energiádat ne az ő megfékezésére, hanem saját magadra fókuszáld: minél inkább férfias jelenség vagy, annál inkább te leszel az igazi, és annál egyértelműbb lesz, ki hol áll a rangsorban. Buli után dicsérd meg, hogy micsoda pompás vadmacska volt, mennyire uralta a terepet, és egy vad kefélés után kacagjátok ki együtt az aznapi gavallérokat. Fordítsd a nőd kisugárzását és energiáit a magad (magatok) javára!
Azt mondom, felesleges aggódnod, és kifejezett hiba, ha ennek hangot is adsz. Szeresd őt úgy - sőt jobban - ahogy eddig, és tedd ezt úgy, hogy ő is lássa.
Ferenc racionális kérdése
Egy kapcsolatban, ami mondjuk nem régóta tart (4-5
hónap) gondok vannak, többnyire azért, mert eléggé különbözik a két
személyiség értékrendje, vagy hozzáállása dolgokhoz. Ilyen esetben van egy
nagy összeveszés. (meg kilátástalanság, meg ami ezzel jár). Lehet olyan
kompromisszumot kötni, illetve lehet folytatni úgy a kapcsolatot, hogy
később ne járjon az ember fejében az, hogy ez a bomba ismét felrobbanhat?
Két ember nem tud megváltozni. És a túlzott kompromisszumok elpazarolnak
rengeteg energiát amit annyi mindenre lehetne fordítani. Az én esetemben
lehet ÉN nem vagyok elég alkalmazkodó. Az Ő meg sok mindent félreért, és
mindketten meglehetősen sarkosan megmondjuk a véleményünket. Ami nem
egyszer ismét sértésbe fullad stb...
Szóval hirtelen ez jutott az eszembe, nem akartam túl sok konkrétumot
leírni. Bár lehet ez így is sok volt. Mindenesetre ha a Kapitány szerint
van valami értelme a kérdésnek, és követhető volt, akkor várom a bölcs
választ.
Éjfél Kapitány racionális válasza
A kompromisszumot jó dolognak tartom, ha pedig párkapcsolatról beszélünk, akkor kifejezetten nélkülözhetetlennek is. Nyilván nem vagyunk egyformák. Ha két ember huzamosabb időt akar eltölteni egymás mellett - pláne ha ezt ugyanabban a lakótérben teszik - mindenképpen komoly engedményeket kell tenniük egymásnak. Minden párkapcsolat alapjának a kompromisszumkészséget tekintem. A nőknek is, és nekünk is vannak dolgaik, amik borzalmasan fontosak, a másik oldalnak pedig szinte semmibe se kerül tolerálni azt, vagy segédkezni hozzá. Annyi az egész, hogy mindenkinek meg kell tanulnia, mik a túloldal kritikus elvárásai - és azokban kell tudni engedményeket tenni. Nem az a lényeg, hogy sok kompromisszumot kössél, hanem az, hogy a kritikus területeken tedd ezt.
Abban persze igazad van, hogy kompromisszumok nélkül jóval több energiád maradna. Te pedig egyedül.
Ghost Monkey filozofikus kérdése
Séta közben a földön talált sértetlen cigiszálat ösztönösen széttapostam, mert a dohányzást az élet közvetlen veszélyeztetésének tekintem rákkeltő hatása miatt. Ez felvetett fennem egy konkrét kérdést, és annak általánosítását is. Helyes-e egy dekkvadászt megfosztani az örömtől és a nikotintól arra hivatkozva, hogy kímélem az egészségét? Általánosabban fogalmazva: Helyes-e kéretlenül jót tenni valakivel, aki ezt talán meg sem érti? Helyes-e jót tenni valakivel akarata ellenére?
Éjfél Kapitány egyszerű válasza
Kéretlenül jót tenni: dicséretes dolog. A segítség
mindenkinek duplán jól esik, ha kérnie sem kell. Akarata ellenére jót
tenni valakivel: teljesen felesleges. Ha jó szándékkal is avatkoznál más
életébe, tartsd tiszteletben, ha ő ezt határozottan elutasítja. Az ő
élete.
A konkrét esetben: cselekedj pontosan úgy, ahogy az ösztöneid szerint
helyes és jó. Taposd szét a cigit, adj ruhát a szegényeknek, és így
tovább. Egy pillanatig se legyenek kételyeid, egészen addig, amíg az
érintettek maguk nem tiltakoznak.
Zsolt önáltató kérdése
Egy tipikus(?) elutazás-szakítás történetről kérdezném a véleményed. A történet elég egyszerű: a barátnőmmel 2.5 éve voltunk együtt, mindketten egyetemisták, ő viszont nyár végén kiutazott Amerikába 1 évre szakmai gyakorlatra. Annyit beszéltünk meg, hogy akkor most 1 év szabadság, tartjuk a kapcsolatot, de egymásnak nem beszélünk másokról, akik esetleg belépnek az életünkbe. Persze ahogy várható volt, valami történt és ő szakított velem, pontosan nem tudom miért, gondolom a távolság, a ritkás beszélgetések (heti 2-3) és/vagy egy fiú lehetett az oka (a szöveg a "nem tartható fenn ez a kapcsolat így","már nem érzek úgy, mint régen" meg ilyesmi). A szakítás viszont nem az a klasszikus, ugyanis azt mondta, hogy most engedjem el őt, hogy visszajöhessen hozzám, mint az Alkimistában a főhős, aki elmegy a világ másik végére megkeresni a kincset, de rájön, hogy az végig otthon volt. És abban maradtunk, hogy minden kapcsolatot megszakítunk, amíg haza nem jön, 9 hónap múlva. A kérdésem az, hogy szerinted ebből később még lehet valami? Olvastam a véleményed a régi szeretőkről, de azzal hitegetem magam, hogy ez mégse "olyan" szakítás...
Éjfél Kapitány megvilágosító válasza
Hát - mi másra is számíthatnánk a legintenzívebb párkereső időszakában lévő lánytól és fiútól? Egy teljes évig nyilván nem lehet ellenállni a genetikus késztetésnek...
A "nem beszélünk róla, aztán minden megy tovább" szisztéma jól hangzik, mégis megvalósíthatatlan. Amíg te vagy én képesek vagyunk probléma nélkül otthagyni az átmeneti szeretőnket és minden lelkizés nélkül visszatérni az eredeti párunkhoz, addig a nők erre képtelenek. Nekik minden kapcsolat az igazi, ők a szívüket is mindig beleadják.
Ne áltasd magad tovább, add fel, és kíméld meg magad egy hosszas várakozás utáni biztos pofáraeséstől. Sajnálom.
Feri féltékeny kérdése
Eredetileg egy sokkal mélyebb, filozofálós témát akartam felvetni, mint a most következőt, ám történt egy s más és szinte a ,,hogyközöljema Klárival hogyszeretem'' szintig degradálódott a dolog. Az eredeti téma a hosszú távú kapcsolatok, azoknak mibenléte és életképessége lett volna. De nem. Kavarás volt, pár gyanús jel, és mivel én a rosszféle féltékeny arc vagyok (utánajárós, kutakodós, esőben a csajháza előtt hajnali kettőkor váró) ezért aztán hihetetlen sebességgel jutott a prioritási lista tetejére.
Most jön a romantikus szál. Már egy éve vagyunk együtt, igazi NAGYBETŰS, kalandozós szerelem, amire 40 év múlva is keserédesen mosolyogva gondolok vissza. Eléggé egymásra találtunk, persze vannak problémák, mint ahogy rengeteg közös dolog, mém. Naésakkor. Feltűnt a rejtélyes harmadik (irónia, chaos theory: ott voltam amikor megismerkedtek, sőt) Nem tűnt túl veszélyesnek, viszont történt pár dolog (levelezésbe kezdtek, találtak pár közös témát, sőt voltak társasággal ugyan, de nélkülem valahol) aztán ilyen jelek, hogy a nőm feltűnően tizenkétszer köszön neki naponta, meg elpirul, érted te. Különös módon hozzájutottam a levelezésükhöz (háborúban...) na és valahogy nagyon nem tetszik. A srác eléggé nyomul, csajom hagyja magát, sőt sokszor ő kezdeményen, és hogy végleg meglegyen az apokaliptikus érzés - újabban SMSeket váltanak. hú. Különben a srác elég egyszerűen csinálja, sok közös téma, helyenként olt engem, meg bután játssza a nagy kibontakozott lángészt. Szóval éppen itt vagyok, abban szerintem biztosan egyetértünk, hogy a szituáció elég egyértelmű - kezdenek kibontakozni.
Igazából nagyjából tudom is hogy mit kell tennem, meg
kell szüntetnem, oké, viszont ez nem ilyen egyszerű. Alapvetően szabad
elvű vagyok, támogatom azt, hogy nem vagyunk egymás foglyai, addig
maradunk a másik mellett ameddig akarunk, hűségesek ameddig, és ha már nem
hát nem. Viszont ilyen alapon simán belefér az -amit elvileg látok - hogy
csak barátkoznak, abban nincs is semmi baj. Persze vannak ezek a mocskos
levelek, hátuk mögött az egyértelmű nyomulás, ezzel nemigen támadhatok.
Azért ne érts félre, beszéltem már erről vele (leány) és ő kifejtette,
hogy semmi para meg hogy tizes skálán kettes. Szóval itt vagyok, ide
kapcsolódik a tiniromantik kisregényem után pár kérdés, mégpedig hogy
mégis hogyan cselekszem helyesen / a hosszútávú kapcsolatok (megunás,
újdonság...) Elvileg nálam a helyzeti előny.
Hogyan tartsam meg Klárit, kérlek segíts!
Éjfél Kapitány férfias válasza
Nagyon nemrendes dolognak tartom a mások után való kutakodást, és teljesen feleslegesnek is. Aki keres - az talál. Nincs az a mobiltelefon, nincs az az email postafiók, amin ne lenne legalább néhány félreérthető üzenet ellenkező nemű feladótól. Ezek nem a hűtlenségre, hanem az egészséges ösztönökre bizonyítékok: nem két emberből áll a világ, még ha két ember szorosabbra is zárja sorait.
Én a helyedben bíznék a nőmben. Nem ő a probléma okozója. Ha mindenképpen cselekedni akarnék - akkor a nyomuló harmadik irányába lépnék, és mint férfi a férfinek jelezném neki nagyon egyértelműen, hogy tartsa magát távolabb a területemről. Vigyázz viszont: a férfiszolidaritást kell benne felébresztened, nem pedig nyílt konkurenciaharccá eszkalálnod a konfliktust. Jelezd neki, hogy világosan érzékeled a törekvéseit, és nem tartod helyénvalónak őket. Tartsa tiszteletben a területedet, pontosan azon az alapon, ahogy ő is ezt várja el a többi férfitől, a sajátja ügyében.
Zita anyukás kérdése
GYED-en vagyok itthon másfél éves kisfiammal, a nagyobbik fiam óvodás. Csak 2008 januárjában szándékoztam visszamenni a munkahelyemre, de tegnap felhívtak a cégemtől, és felajánlottak nekem egy magasabb, roppant csábító pozíciót - amely jövő januári kezdést, valamint meglehetősen sok elfoglaltságot és kötöttséget jelentene. Csábít a vágyott pozíció, de nem szeretném itt hagyni a kisfiamat sem (utoljára lehetek itthon babával), és a család sem támogatja a korábbi munkába állást. Mit tanácsolsz?
Éjfél Kapitány sztahanovista válasza
Első ránézésre az jut eszembe, hogy mostanság nemigen akadnak roppant csábító ajánlatok, főleg nem a gyedről visszatérő anyukáknak. Ennek az árát nem is a kimaradt büfiztetésben látom, a kisfiad még úgyis sok évig a lábad alatt lesz. Inkább a másfél műszakos hajtást nem irigyelem majd tőled, főleg nem akkor, ha még családi ellenállással is számolnod kell. Második ránézésre is a munkavállalásnak látom előnyét: ez talán segít abban, hogy ne állj be a szociálisan perifériára került, megzavarodott elméjű, elhízott anyukák hosszú sorába, ami a családodnak is vitán felül érdeke. Szóval: munkára fel!
Goldfish provokatív kérdése
Lévén társadalmilag eléggé elítélt téma, és objektíven vizsgálni láthatóan elég kevesen merik, gondoltam, megkérdezem Éjfél Kapitányt is, mivel az eddigi oldalon lévő válaszok elég objektívnek tűntek: mi a helyzet a pedofilokkal? Van-e elfogadható fajtája ennek a vonzódásnak? (Itt fel tudnám hozni példának Lewis Carroll-t, akinek számos verse és novellája mellett talán a világ minden sarkában legismertebb az "Alice csodaországban" című könyve. Ellenpéldának pedig... például Stephen Kinget [félreértés ne essék, nem azonos a közismert horroríróval.]) Ha igen, hol a határ?
Éjfél Kapitány konzervatív válasza
Ha arra számítottál, hogy szokásomhoz híven egy váratlan nézőpontból közelítem meg a témát - hát csalódást kell okozzak. Nem gondolom, hogy az objektivitás nevében bármi pozitívumot is meg kellene említsek ezügyben: mert nem látok ilyet.
Olcsón és legálisan lehet kapni borotvált és mindenre hajlandó 18-19 éves lányokat, legyen ez mindenkinek elég, aki a feszes husira bukik. A törvény nálam is jóval megengedőbb, és 14 éves kornál húzza meg a beleegyezési korhatárt, szóval már a gimnazista csajok se számítanak tabunak. Vannak persze ez alatt is határesetek és egyedi kivételek, de azokból nem általánosítanék. Egy Nabokov féle történetet még éppen hogy el tudok képzelni a 12 évesen már belevaló, sőt aktívan csábító Lolitával, de ez már tényleg az abszolút alsó határ. Ami ez alatt van, az alja dolog, és nem találok rá bocsánatot.
Mpaul kémikus kérdése
Nagyon érdekel a saját és környezetem egészsége, és
egyik utolsó reményemként Téged is megkérdezlek, hátha Te tudsz segíteni a
Válasz(ok) keresésében :)
Mosóporok és egyéb ilyenek: foszfát és foszfonát származékok téma...
_Állítólag_ ezek nem lebomló anyagok, de erről nem találok infót, inkább
csak azt, hogy ez nem jó... Mi az igazság? Tényleg nem jó, ha ezek pl.
benne vannak mosószereinkben, vagy pont ellenkezőleg, vagy épp semleges?
Másik téma: Alumínium-klorohidrát (Al-chlorohydrate), vagyis az alumínium
származékok a
dezodorokban. Felröppenő hír volt régebben: ez az anyag elősegíti a
mellrákot... Körülnéztem, és mindenféle infót találtam. Cáfolatot,
kísérleteket is, hogy keressék az összefüggéseket, és ugyanakkor a másik
oldalon ott van a ráktól való félelem.
Mi az igazság? Félelemkeltés, vagy tényleg lenne összefüggés? Nem
gondolom, hogy kémikus vagy, de az ötlet hirtelen jött, hogy kérdezzelek
meg Téged is, illetve dilemmáimat megosszam másokkal. Valamint jó lenne
tudni, vagy legalábbis közelebb jutni a valósághoz :) Szóval előre is
köszönöm, ha foglalkozol eme kérdéskörrel, én mindenesetre kutatok tovább
:)
Éjfél Kapitány hozzá nem értő válasza
A haláltól és a ráktól jó okunk van félni, a mi családunkban például ritkaság, hogy a férfiak megérjék a hatvan évet. Országos szinten is a halálozások 25%-a daganatos betegségek következménye. De hogy a dohányzáson kívül egzaktul kimutatható lenne bárminek is a rákkeltő hatása - hát azt erősen kétlem. Érzéseim szerint a rák ügyében ugyanolyan sötétben tapogatózunk, mint az orvostudomány legtöbb más területén is... Példának okáért nagybátyám élelmiszer-ipari diplomás ember volt, alaposan megnézte mit eszik - ez mégsem segített rajta. Sári nagyi ellenben csupa olyan szemetet evett össze, mintha még mindig tartana Budapest ostroma, mégis simán megérte a kilencvenet. Az az érzésem, hogy a rákkeltő termékekkel való riogatás inkább a rivális vállalatok küzdelmének egyik fegyvere, mintsem valóságos fenyegetés az egészségedre.
Gondolj inkább arra, hogy kemikália ide, állítólagos rákkeltő anyagok oda: a születéskor várható életkor rendületlenül egyre magasabb.
Javíts ki bátran, szólj hozzá!
György félpoharas kérdése
Lehet-e szeretni valakit úgy, ha jellemét, egyes vonásait nem becsüljük meg? Mitöbb, teljességgel taszítónak találjuk, (bár néha magunkat is biztos ;) de minden egyéb tulajdonságával teljesen meg vagyunk elégedve. Tehát: ha az illető jelleme erőszakra kényszerít újra s újra, és nem félünk megtenni a szükséges lépéseket saját biztonságunk érdekében, az idővel felruház azokkal a jellemzőkkel amiket a másikban annyira megvetettünk. De ha bízunk a szeretet és saját kitartásunk erejében, tán idővel ronccsá őrlődünk.
Mit tegyek? Valakit vagy teljességgel szeressek, vagy félig se? Mind barátságban, mind szerelemben így érzek, hát tudnom kell, a Kapitány hogy döntene.
Éjfél Kapitány félig tele válasza
A tökéletes társ - illúzió. Nyilvánvalóan az. Nem mondom, vannak drogok, hagyományok és hitek, amik képesek ezt az illúziót táplálni, de ettől az még illúzió marad. Nem igazán jó megoldás egy esetleg eljövendő tökéletesebb társnak tartogatni a szerelmedet. Nincs olyan sok időd, amíg még tudsz mit kezdeni a szerelemmel mint olyannal.
Az a javaslatom: ne félmegoldásnak, hanem az elérhető optimumnak tekintsed a helyzetedet. (vö: félpohár dillema) Próbálj megbarátkozni a jeleneddel - ami cseppet sem tűnik kellemetlennek és élvezd ki minden pillanatát. Ne gondold viszont, hogy szeretettel, kitartással, és korral jobban összecsiszolódtok: az idő múlása nem megnyugvást hoz, hanem a kompromisszumkészséget erodálja napról napra... Magától semmi sem fog megjavulni, inkább csak romolni.
Addig is: ne fékezz, élvezz!
Imre férfias kérdése
A napokban ahogy gondolkodtam megint napközben magamról, a környezetemről, az életről, [meg mindenről] arra a kérdésre lyukadtam ki, hogy van-e az ember életében egy olyan pont, ami jelzi a férfivá válását. És hogy mikor jön el, mi jelzi ezt, miben jön el a változás? Ahogy ezen tűnődtem eszembe jutott, hogy téged megkérdezhetnélek, talán mint egy igazi férfit.
Éjfél Kapitány férfias válasza
Azért nehéz a kérdés, mert a férfilét összetett valami, hiába is mondják rólunk, hogy olyan egyszerűek vagyunk, mint a jancsiszög. Jung szerint például mindnyájunkban kell lakoznia egy Katonának, egy Lovagnak, egy Apának, egy Sámánnak és egy Don Juannak, azaz a férfivá érésnek nem egy, de legalább öt markáns pontja is van. Ilyesmit tükröz a régi keleti bölcsesség is, amely szerint egy férfinek írnia kell egy könyvet, nemzenie kell egy gyereket, és ültetnie egy fát, hogy teljessé váljon.
Némileg leegyszerűsítve a képletet én két fontos állomást emelnék ki. Minden vitán felül a numero egyes feltétel: az első nő megszerzése. A második legfontosabb pillanat pedig: az első fizetés hazavitele. Ez egyértelmű bizonyítéka, hogy annyi év játék és tanulás után végre elkezded kivenni a részed mindnyájunk munkájából, amit a közösség nem csak hogy elvár tőled, de értékes készpénzzel is honorál. Onnantól vagy igazán férfi, hogy a képességeidet a közösség szolgálatába állítottad, és elfogadtad, hogy a férfiléthez nem csak virtus és a lehetőségek, de a kötelesség és a felelősség is hozzá tartozik.
Padlószőnyeg felesleges kérdése
Tavaly január környékén az akkori csoport társnőmmel
alakulni kezdett valami "szerelem" féleség. Előttem ült, sokat segítettem
neki, mondta hogy szokott chatelni és hogy lenne-e kedvem chatelni vele
esténként. Én mondtam hogy mér ne?. Beszélgettünk, beszélgettünk
Éjfél Kapitány szokásosnál keményebb válasza
Jézusmáriaszentjózsef! Talán, ahogy ezt így leírtad és visszaolvastad, magad is látod, hogy mennyire totál feleslegesen csinálsz bohócot magadból már jóideje. Ennyi energiával amit ebbe a projektbe fordítottál, simán akár Görög Zitát, vagy féltucat másik modellt is megszerezhettél volna magadnak! A szöszi amúgy teljesen korrektül járt el, ennél világosabban nem is jelezhette volna le, hogy egyéjszakás kaland voltál, és szó sincsen komoly kapcsolatról köztetek. Később is határozottan, többször is, és világosan mondott nemet, és amilyen gyerekesen viselkedsz még mindig, hát teljesen érthetően ignorál téged. Ne szívatásnak fogd fel ami veled történt, hanem tekintsd óriási szerencsének, hogy egy csillagszemű tündér magához engedett, annak ellenére, hogy nem téged akart élete párjának. A legközelebbi csalódást elkerülendő, adok azért két jó tanácsot, ahogy kérted:
A legfontosabb: ha a "nekem idő kell", esetleg a "legyünk barátok" formulát hallod, akkor teljesen egyértelműen mindennek vége. Állj le, csomagolj, töröld ki a telefonszámát, felejtsd el.
Ha valami már az elején problémás, sose lesz belőle semmi jó, akárhogy is erőlteted. A "kis utánajárás", a "kitalált barát", vagy a barátnők megkörnyékezése nem csak gyerekes és siralmasan férfiatlan eszközök, de teljesen hatástalanok is. Ha a kapcsolat nyilvánvalóan nem működik, ott nincs mit megtudni, nincs mit trükközni. Fordíts hátat a kudarcnak és minden energiádat, minden kreativitásodat használd újra ismerkedésre.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Szabi tiniszerelmes kérdése
Hol is kezdjem? Azt hiszem a legelején. Az lesz a legjobb. De annyit előszóban, hogy hosszú lesz! Lehet, hogy unod már a szerelmes sztorikat,de ez egy picit más lesz. Megígérem :)
Szóval annyit rólam,hogy 17 éves leszek október elején és hímnemű. A lány akibe beleszerettem egy iskolába járok és évfolyamtársam. Sokáig fel se figyeltem rá. Egészen tavaly őszig. Akkortájt megtetszett és beleszerettem. De az udvarlás" gondolatát elhesegettem. Méghozzá két okból:
1. Ha nem tetszem neki,akkor pofára esek.
2. Házi nyúlra nem lövünk
Nem akartam e miatt később az esetleges szakítás
után szívni, mint a torkosborz.
Mind1. Egyre többet beszélgettem vele és 2 hét után eldöntöttem, hogy mégis bepróbálkozom(ez januárban volt), de akkor pont egy hózós hét jött és azt mondtam, hogy akkor inkább jövő héten hívom el moziba. Akkor kaptam egy telefont a barátnőjétől, hogy nem akarok-e elmenni velük 4-esben moziba (A barátnő,a barátja,a szerelmem és én) Gondoltam ez egy ziccer! Kár lenne kihagyni! El is mentem. Elterveztem mindent. (nem hajtok rá, csak hazakísérem, aztán előhúzom a virágot és kézcsókkal búcsúzok, mint egy lovag.) De amint a moziban kimondtam, hogy kár hogy a bátyád elvette a feladatomat, hogy hazakisérjelek" (mert ő Vecsésen lakik és elküldték a Bátyját, hogy hazakisérje ) Rögtön jött a hideg zuhany L
figyelj Szabi!(my nickname) Én most nem akarok semmit. Egy fiútól sem és legyünk inkább barátok." hát lég sablonos duma. De megtette a hatását. 2 hónapig padlón voltam! Aztán még 2amíg úgy ahogy kihevertem
(ja! azt kifelejtettem, hogy a mozi előtt ő elhívott táncolni társastáncra (latinra főleg) amire én természetesen igent mondtam. Ezért gondoltam, hogy lehet esélyem a leányzónál. De úgy tűnik,hogy nem csak én voltam éretlen )
Második felvonás: Egész jól talpra áltam. Beszélgettem vele msn-en meg vele is egész jól kijöttem, de éreztem, hogy fenntartásokkal a részéről. A nyár végére ért véget a tánc, és volt egy salsa tábor, amibe elmentem. Egész jól nem foglalkoztam vele, csak a poénkodás és haverság szintjén. Csak az utolsó előtti nap beszélgettünk amikor részint egyszerre mentünk haza és a téma fiú és lány között lehet-e barátság? Az ő álláspontja,hogy nem sztem hogy igen. De ez szinte lényegtelen. Annyi az egész értelme,hogy kettesben vele ismét felcsaptak a régi lángok és elhatároztam,hogy a másnapi bulin ráhajtok és így nyár előtt tényleg nincs veszteni valóm
Eljött a másnap este. És életem legjobb hódítását alakítottam. Semmi idióta dolog. Csak a tánc. Csak finom érintések és a tekintet fegyvere. Szabi bácsiból a tomboló testosteron kihozta a lehető legjobbat! :) Sztem normál esetben nincs az a csaj aki nemet mondott volna ezek után. Épp egy viccemen nevetett, de már fáradt volt és mondta, hogy pihenjünk. Meg akartam hívni egy coctail-re és ismét poénkodtam amit ő szintén vett és nevetett, de azt mondta, hogy inkább menjünk beszélgetni. Ó jaj! Én már tudtam hogy ez a Game Over. De mégis végig kellett játszani. Nagyjából ezt mondta:
Nem tudom,hogy te most többet akarsz-e mint barátság. Mondtam,hogy igen. Jó. Mert ő most nem tud többet nyújtani, mint barátság. Mondta,hogy kialakulóban van egy kapcsolata és nem lenne fair, ha 2felé játszana. Erre én: Az Kár! Nagy kár, mert szerintem jól érezted volna magad velem. De ugye azért még találkozhatunk a nyáron? Mondta,hogy barátokkal persze,de édes-kettesben nem. Én meg mondtam,hogy a barátságban nem sok jövőt látok,de azért köszönöm az őszinteségét.
Azóta nem szóltam hozzá msn-en. Ő sem hozzám. De én egy hete meg is szakítottam vele a kapcsolatot, mert töröltem az msn-ről. De mindjárt itt a suli és újra látni fogom. Megpróbálok majd semleges lenni vele,de nem hinném,hogy menni fog
Mit tegyek? Vagy mit ne? Nem tudom kiverni a fejemből. Segítséged előre is köszönöm.
Éjfél Kapitány elismerő válasza
Szabi, neked semmi szükséged tanácsra, hiszen tökéletesen adod! Teljesen jók a megérzéseid, hibátlan a helyzetértékelésed és férfiasak a reakcióid. Virágban, kézcsókban és koktélban gondolkodsz, képes vagy végigtáncolni egy teljes salsa kurzust, pontosan tudod, hogy nem szabad nekirontani a prédának, hanem éppen ellenkezőleg, rendkívül visszafogottan kell becserkészni. Helyesen láttad meg a helyzet reménytelenségét, és ahogy kell, úgy törölted még a nyomát is az msnből. Hibátlan!
Néhány apróságot tudok csak ehhez hozzátenni... Először is: a társastánc tanfolyamokon krónikus férfihiány van, ezért a táncolni vágyó, de szóló női jelentkezőket általában visszafordítják azzal, hogy mindenképpen hozzanak partnert magukkal, mert nem lesz szabad férfi táncos, akivel összeraknák őket. Általában ennyi az oka és nem több, ha ismerős lány társastáncba hív. Másodszor: némileg sokallom a 2 hónap padlót egy szimpla nem után. Biztos vagyok benne, hogy a te tehetségeddel idővel 2 perc is elég lesz.
Nehéz mit kezdeni ezzel, pedig gyakran ennyi a titok: a kellő időben kell érkezni. Ez most nem jött össze, de ne aggódj. Te megmutattad magad, és a következő alkalmas pillanatban maga fogja megadni neked a jelet. Egészen addig nincs tennivalód ezügyben. Nézz szét másfelé!
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Zsuzsi vakon szerelmes kérdése
Biztos eleged van a párkapcsolati nyavalygásokból, de sajnos úgy érzem megrekedtem egy sötét mély gödör alján ahonnan sehogy sem tudok kimászni.
Kb. 2éve voltam együtt a barátommal, akivel nem tombolt a szerelem, inkább csak egymás mellett voltunk, amikor belépett a képbe valaki. Egy helyen dolgoztunk,és nagy nőcsábász hírében állt. Mindig kedves volt velem, de ennyi. Aztán kiderült elköltözik a barátnőjével egy más városba. Az utolsó pár napján rengeteget beszélgettünk, izott köztünk a levegö, a bucsú napján én megadtam a telefonszámom. Ő elment, aztán ugy 3hét mulva felhivott, és egyre gyakrabban, egyre többett beszélgettünk, nagyon szerettem volna vele lenni, de nem igértem semmit, mert elég sok dolgot hallottam rola, és a dolgairol, amit nem is rejtettem véka alá elötte sem. Ugy fél év mulva visszajött, persze a levegö még jobban izott, én pedig teljesen össze voltam zavarodva. A barátnője ott maradt, rengeteget veszekedtek, ö nem érezte jol magát ott, meg hát én itt voltam. Probáltam ovatos lenni, de aztán szinte mindent felrugtam, pár honap kitarto ostrom és csodás eggyüttöltött idö után szakitottam addigi párommal, és az Ő karjaiban kötöttem ki. Mesés volt, szédületesen jo volt minden, és akkor megjelent az exbarátnöje. Becsüccsent a házába és egy hétig itt volt, követett, hivogatott. Összeomlott minden. Probáltam rávenni, hogy tegye ki, de nem... mert öngyilkos lesz... meg sokat tett érte, meg hát hogyan is tehetné ki...stb. Közölte, hogy nem tesz semmit, megvárja, mig elrendezödnek maguktol a dolgok. Én pedig megértöen vártam, hogy elmegy és rendbejön minden. Közben teljesen kikészültem, a munkahelyemröl elküldtek, padlora kerültem. Azt hitten, ha a csaj elmegy szépen rendbetesszük a dolgokat, de másképp alakult alig találkozunk, többnyire én hivom fel stb. Egyszer olyan mint aki látni se bir, máskor meg mint aki létezni sem bir nélkülem. Egyik percben ugy tünik minden rendbejön, majd közli, hogy jön az ex. Majd azt, hogy lassan csak megérti a nő. hogy köztük már nem lesz semmi, de ő most elvan egyedül, de azért hiányzom, és vagy én leszek a barátnője, vagy senki és még folytathatnám. Van aki a fejét csoválja, más próbálja felnyitni a szemem, de hasztalan. Tudom mit mondanék ebben a helyzetben másnak, de mintha nem akarnék szembenézni vele. Mintha a szivem csak azt az egy megoldást tudná elfogadni,hogy mi ketten ujra eggyütt leszünk. Ugy telik az életem, hogy számolom vissza a perceket a találkozásokig, és ha jo kedve van és ok minden, akkor szárnyalok, ha épp nyügös akkor hazajövök, és emésztem magam. Lesem a telefont, hátha fölhiv, és szeretném fölhivni, de ha épp morcos akkor megint mintha pofonvágtak volna, viszont ha örül... Miért csinálja ezt? És én miért? Miért szeretem még mindig annyira, hogy meg is halnék érte, ha azt kéri. Rengeteg kérdést tudnék föltenni, de minden válasznál belekapaszkodom abba, hogy ekkor vagy akkor milyen kedves volt, és nem veszek tudomást róla épp könnyes szemmel irok neked, mert reggel nyügös volt. Nem tudom mit kéne tennem, mivel tudnám visszaszerezni. Már gondoltam rá, hogy elköltözöm és elfelejtem, de nem megy. Egyszerüen megrekedtem ott, hogy ő kell és senki, és semmi más nem számit.
Hát vázlatosan ez a történetem, talán Neked sikerül valamit kihámoznod belőle. Addig is köszönöm ,hogy meghallgattál.
Éjfél Kapitány jellemrajzoló válasza
Dacára annak, hogy a nőknek állítólag van ugye az a finom megérzésük, mégis gyakran képtelenek megkülönböztetni a kalandort a rendes udvarlótól. Mindkettő tud nagyon jó lenni a maga nemében, de mindkettő másképp és másra alkalmas. Ha jól látom, te is rendesen mellényúltál és fix partnerként számítottál a kalandorok közül is egy olyanra, aki kevéssé elegánsan, viszont minden felelősségérzet nélkül intézi a nőügyeit.
Vakon szerelmes vagy, és ezen csak egy kiadós csalódás tud majd változtatni. Ha az eddigi kudarcokat kevesled, és van még elvesztegetni való időd, hát nyugodtan próbálgasd tovább tiszta erőből ezt a játszmát, amíg be nem látod: ez a férfi sosem is volt és sosem is lesz a tiéd. Ha ez vigasztal, hát hozzátehetem: másé se. Amíg világ a világ, mindig más síró, és vakon szerelmes nők fogják körülvenni. Csak remélni tudom, hogy erre még az előtt rájössz, hogy nekiadtad az autódat, az aranyat és a lakásodat is...
Töröld ki a számát, változtasd meg a sajátod, és költözz el. Sírd ki magad, adj le néhány kilót, aztán vásárolj be és állj szépen talpra. Nemrég még két férfiből választhattál, hamarosan megint tiéd lesz a pálya...
(Küldöm ezt a történetet illusztrációként mindazoknak, akik nem értenek egyet a régi szeretőről szóló elméletemnek...)
István szerelmes kérdése
Rögtön vágjak a közepébe: Szerelmes vagyok! De ez nem ilyen egyszerű. Szerelmem tárgyának már van barátja akit el kellene tüntetni (Törvényes eszközökkel). Nem vagyok tapasztalatlan vadász de ez a lány kifoghat rajtam. Minden trükköm, fortélyom lepereg róla de közben tudom, hogy nem vagyok számára közömbös ezt számtalan jellel a tudomásomra hozta. Folytassam a Harcot vagy vonuljak vissza sebeimet nyalogatva? Talán egy az Élet csataterein edzett harcos tudja a választ.
Éjfél Kapitány tényszerű válasza
De, de, ez ilyen egyszerű: Te szerelmes vagy, de hiába, mert a nő mást választott. Persze, veled is rokonszenvezik, és a jövőre gondolva nem akar vérig sérteni, de aktuálisan nem te vagy a szerencsés.
Ne a versengésre, a győzelemre törekedj! Nem javaslom, hogy személyesebb ok híján ostromot indíts: tartsd tiszteletben a másik férfi területét! Te is ezt fogod elvárni, amikor te leszel házon belül. Mindez ráadásul nem is követel különösebb lemondást tőled: annyi a széplány, mint égen a csillag. Ne pazarold az idődet erre a szerencsétlen helyzetre. Lépj tovább, lesz ennél sokkal jobb is!
Gergő hosszú kérdése
16 éves fiú vagyok... egy elég erős suliba járok. Ezen
év első felét végigszenvedtem. Valami világfájdalom söpört végig rajtam,
elkeserítő hullámokban. Nem tudom, mit láttak rajtam az emberek; én csak
annyit éreztem, hogy voltam. Kész. Semmi. Lelki üresség; ettem, suliba
jártam, marha nagy hajtás volt, teljesen ki voltam merülve, éjszakánként
felébredve hallucináltam, fájt a fejem. Néha találkoztam emberekkel,
hazaérve aludtam, kicsit chateltem. De nem volt kedvem az emberekhez, nem
volt kedvem olvasni, játszani.
Néha leültem, és a tévében zenecsatornát néztem. Meg reklámokat. Csak
bámultam az üres illúziót, a butítást. Böngésztem azt a bizonyos nagyon
népszerű közösségi oldalt. Néztem az embereket; mind vidámak, sok-sok
ismerőssel. Láttam a többi embert: az osztályom év végére hozzám egy
kicsit (kívülről) hasonló állapotba került. De ők csak a fáradságtól, nem
úgy, mint én.
Idővel az egész még rosszabb lett. Kapartam a falat, miközben
visszhangzottak bennem a kérdések: engem miért nem szeretnek az emberek?
Miért nincsenek barátaim? Miért vagyok gátlásos? Miért ez a szenvedés?
Egyáltalán, mi bajom van? Áhh. Addigi kedvenc sportomtól elment a kedvem.
Tervezem, hogy nem folytatom, mert előhozza a rossz emlékeket. Aztán jött
a nyári szünet. Elhatároztam, hogy kissé visszavonulok biztonságos
otthonomba. Egész nap pihentem. Érdekes könyveket olvastam, kialudtam
magam, újra elkezdtem teniszezni, egy csomót Battlefield 2-ztem (talán
neked is a kedvenced :)), és nem igazán találkoztam emberekkel; tudomást
sem vettem a külvilágról.
És jött egy cserkésztábor, életem első ilyen jellegű tábora. Itt olyan
emberekkel találkoztam, akik hisznek Istenben, és képesek szeretni. Én
visszaszerettem, és teljesen megújultam. Csodálatosan éreztem magam. Egy
hét, messze a civilizációtól, jó emberekkel. Ahogy hazaértem, sikerült egy picit továbblépnem. Rájöttem, hogy
az élet xar. Az egész világ az. Ennyi... persze ez nem puszta felismerés
volt, hanem valamilyen szintű belső elfogadás is; nemt'om. Egyszerűen ez a
dolog eleddig nem foglalkoztatott. Nem vettem tudomást a világról? Sok más
ember se vesz.
Tudom, kevés amit írtam. A lényeg a lényeg tehát: minden szeretettelen.
Mindig is az volt. Állatok vagyunk, ösztönök uralnak minket. Vannak az
okosak, az uralkodók. Ők vezető személyiségek. Uralkodnak az embereken.
Bárki lehet ilyen, aki képes másokat kihasználni. Lehet egy politikus,
cégvezető, egy rabszolgahajcsár. És van a többi ember. A mai
fogyasztói társadalom tökéletesen alkalmas mindkét típusnak: egyrészt
biztosítja kevesek meggazdagodását mások kihasználásával, úgy, hogy (bárki
bármit mond) igazán felemelkedni csak megfelelő eszközökkel lehessen
(kapcsolatok, kiskapuk stb.); másrészt pedig sok, szegényebb embert
kielégít az ösztönök előtérbe helyezésével. Vásárlás=birtoklás, szex stb.
a jólét illúzióját adva nekik. Az azonnali kielégülésre helyezve a
hangsúlyt. Csak be kell kapcsolni a tévét...
Ez most lehet, hogy egy elborult világkép. Szerintem, ha szélsőségesen is
fogalmazok, így van. Igazából ami nekem most problémát okoz, az nem az
hogy _ez_ rossz: hiszen el lehet zárkózni, túl lehet lépni, lehet
felejteni, felülemelkedni, elsüllyedni - segít az általános butítás, ami
mindenhonnan jön. "aggodalomra semmi ok, kézben tartjuk a helyzetet" Ami
zavar, az az, hogy mindig is rossz volt - rossz a feudalizmus, a
rabszolgatartás. Az ősközösség talán annyival volt jobb, hogy ott a
vezetők természetes alapon jelölődtek ki, és konkrétan vezették is az
embereket (tehát egy törzs vezetője megvédte törzsét, részt vett a
csatákban, vezette azt a vidéken, különben leváltották). Ma sok vezető
(politikus, elnök stb.) csak a pénzért, a hatalomért csinálja az egészet,
és nem viseli szívén a képviselt város megye ország stb. sorsát. Ez
idegesítő; hogy azt mondják, minden oké, pedig nem nagyon az. És mit lehet
tenni? Sokan elzárkóznak, ami talán a legrosszabb. Az a baj, hogy aki nem
vezető, aki nem képes másokat kihasználni, az gyakran teljesen birkamódra
viselkedik. Könnyen befolyásolható, tömegben működik. Állatok vagyunk...
És én mit tegyek? Ezeddig már egy csomó mindent leírtam ami eszembe
jutott, semmi értelme nincsen, de jólesett leírni. Tehát: én mindig
hallgatok a lelkiismeretemre. Képtelen vagyok hazudni, másokat
kihasználni, rosszat tenni. Szeretek segíteni az embereknek, jót tenni,
szeretni. Ezeket értékeknek tekintem, és jó őket megőrizni. Sokan nem
tekintik őket értéknek. Sokan azt mondják, hogy pénz beszél, az erőszak
nyer. Sajnos gyakran van ez így. A problémám jelenleg az, hogy
egyszerűen rossz nézni ezt az egészet. Hogy ilyen értéktelen minden, az
emberek nem figyelnek egymásra, nem szeretik egymást. Megy az anyázás meg
a megmondomazőszintét. Elmegyek két ember mellett. Az egyik odadob egy
doboz cigarettát a másiknak, de ő nem tudja elkapni, a cigi leesik.
Hangyányit elmosolyodom. Nem kárörömből vagy rosszindulatból, csak úgy,
elbambulva. Erre úgy leanyáz ("takarodjál a .... anyádba te ...."), hogy
csak nézek. És ez bennem nem haragot gerjesztett, hanem szánakozással
vegyes lenézést, hogy "szegény, te nem tudsz valamit amit én talán igen.
most neked jólesett így káromkodni? miért?". Vagy hogy a bekiabálós
teherautós bácsinál a 40 kilós krumpliszsák - utólag persze - 28 kilót
nyom. Mire jó ez neki? Ennyire szegény? Lelkileg biztosan.
Minden relatív, én volnék hibás? Hogy másképp gondolom a dolgokat? Más
utat járnék? Sok embernek talán pont az ellentéte vagyok. Persze, vannak
"rendes" emberek. Becsületesek, jóravalóak. De nem ők csinálták ezt a
rendszert, amiben az okos és lelkiismeretlen emberek elnyomják a kevésbé
okos embereket. Én meg egyik kategóriába se tartozom igazán. Szóval
ez az: nem fogok nagy vagyonhoz jutni törvénytelen úton, vagy
terroristaszervezetet irányítani; de nem is tudom úgy élni a
mindennapjaimat, hogy eszembe ne jussanak a fentiek. Mert szerintem sokak
el se gondolkoznak efféléken, hogy miben élnek, és hogyan kéne élniük.
Akkor? Tagadjam meg az egész jelenlegi világot; de akkor zárkózzam el,
vagy próbáljak segíteni másokon? Esetleg hagyjam magam befolyásolni a
rendszer által, és szándékosan butítsam el magam, legyek átlagember? Öljem
ki a lelkiismeretemet, legyek gátlástalan? Most kell választanom,
döntenem, mi legyen a hitem, a célom ebben a világban. Szerintem
egyértelműen az első... a nehezebb; persze a sötétebb oldal mindig
könnyebben járható.
Nos... még oldalakat tudnék írni elmélkedéseimről. Érzem, hogy lelkem a
korábbi üresség után lassacskán megtelik hittel és meggyőződéssel: hiszek
a szeretet és a kedvesség erejében, még ha ez minden jelenleginek ellent
is mond. Az idő is eltelt, lassacskán egy óra lesz már. Rájöttem, hogy nem
is kérdeztem semmi lényegeset. Megválaszoltam a kérdésemet. Úgy tűnik,
pont egy ilyen virtuális szuperhősre volt szükségem, akinek bármit
elmondhatok. Mivel Te minden kérdésre tudsz valamit mondani, erre is mondj
- tudod, hogy sokat segítesz vele.
Éjfél Kapitány rövidebb válasza
Ismerős ez az érzés, nagyon is ismerős. Olyan 16 évesen én is valahogy így éreztem. Frusztráló egy hatalomra, kapcsolatokra és fogyasztásra épülő világban hatalom, kapcsolatok és erőforrások híján élni, de hát 16 évesen ezekkel értelemszerűen nem rendelkezel még. Ilyenkor az ember hajlamos ezért a világot hibáztatni - ahogy te is teszed a magad összevissza módján - pedig csupán arról van szó, hogy nem jött még el a te időd.
Nincs különösebb gond sem a világgal, sem veled. Az lenne a világ bűne, hogy azonnali kielégülést nyújt mindenkinek? Ugyan már, ha ez igaz lenne, az nem probléma, hanem hihetetlen áldás lenne. Azon se problémázz, hogy néhányak kevéssé rokonszenves módszerekkel mások elé vágnak. Mióta a világ a világ, ez bizony így van. A csúcsra sok út vezet. Van aki a formás testével, van aki a születése révén, van aki a matektudásával, van aki az erejével, van aki a gátlástalanságával, van aki a kreativitásával jut oda: kinek mi adatik meg. Egy a lényeg: hogy valamiből magasan az átlag felett legyél jó, és találd meg a módját, hogyan kamatoztasd azt. Ismerd fel, mi az amiben jó vagy, amit szívesen csinálsz, és rajta! Légy céltudatos, szorgalmas és készülj fel! Ha elég keményen alapozol, idővel a saját utadat járhatod.
Addig is: nézd a Fashion Tvt és a Music Tvt - nem butítanak azok, hanem szimplán szórakoztatnak. Teniszezz, igyál csapolt barnasört, egyél trüffeltortát. Járj el a haverokkal biliárdozni, játszani, sörözni, partizni. Olvass buddhista jótanácsokat, járj le a gyülekezetbe, játssz szerepjátékokat, csajozz be, ahogy kedved tartja. Ne hibáztasd se magad, se másokat, se a világot: lazulj el, hogy ne bolondulj meg!
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Elabono szkeptikus kérdése
Úgy gondolom, hogy az ember (én) gyakran elbizonytalanodik, és tanácsot kér, vagy könyvekben keresi a megoldást. De igaziból úgyis csak azt a tanácsot fogadom meg, ami az én igazamat támasztja alá, azt a gondolatot írom ki a könyvből magamnak egy cetlire, ami tetszik, ami bennem is megvolt, csak az író szépen kifejezte. Mindenkinek a saját életét kell élnie, elkövetnie a saját hibáit. Mindenki menjen csak a saját feje után! Mindenki legyen csak makacs. Rossz döntéseket is kell hozni. Csak azután tudod mérlegelni igazán a tettedet, hogy megtetted, és szembesültél a következményekkel. Nem kéne annyit tervezgetnünk, szabadabban kéne élnünk. Mit gondolsz, van értelme ezek után tanácsot adni? Vagy minden tanács ez legyen: tedd úgy, ahogyan jónak érzed?
Éjfél Kapitány szakmunkás válasza
A "tedd úgy ahogy jónak érzed" a létező legrosszabb válaszok egyike. Semmit nem tesz hozzá a témához, és semmivel sem csökkenti a kérdező bizonytalanságát. Engem nem azért kérdeznek, hogy egyszerűen visszadobjam a labdát, hanem hogy más szemszögből is átgondoljam a kérdést és azt éjfélkapitányos módra, a lefektetett alapelveim mentén megválaszoljam. Igyekszem mindig határozott választ adni, feketét vagy fehéret.
A tanácsnak mindig van értelme, akkor is, ha nem fogadják meg. A tanács nem attól jó, hogy feltétel nélkül egyetértenek vele, hanem attól, hogy elgondolkodásra késztet. A másvalaki határozott véleményével való szembesülés mindenképpen segíti a kérdezőt a döntése meghozatalában, akkor is, ha rokonszenves amit kapott, de akkor is, ha borzasztó idegennek találja.
Írtam már arról, hogy születik egy válasz. Érdekel? Kattints!
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Joxer elkeseredett kérdése
Teljesen tanácstalan vagyok. Tényleg vannak született vesztesek és győztesek? Kezdek nagyon elkeseredni. A nők a szó szerint semmibe vesznek, akármit csinálhatok. Lehettem kemény, lehettem gyengéd, lehettem természetes (ez úgy a 2 között van, ingadozva hol ide, hol oda) volt olyan amelyiknél mindhármat bepróbáltam és semmi. Pedig nem vagyok görcsös, sőt miután jobban megismernek jó fejnek tartanak. Csak éppen nem partiképesnek. Ez a jobbik eset, a 90% csak rám néz, és már egyből olyan jeleket adnak, hogy tudom, ebből se lesz semmi. Pedig mind öltözködésileg mind fizimiskára ,,normálisnak" tartanak mások/ tartom magam. Elkeserít, hogy míg én puncsolhatok ezerrel, addig a haverom épp csak megszólal és máris a lányok szájtátva figyelik minden mozdulatát. Nem, nem vagyok rá irigy. Csak egyszerűen nem értem. Szinte látom a nők szemében azt a -szinte undorral való- nézést. Sokáig ,,nem adtam fel", kitartottam de már nem bírom. Az előző barátnőm is 5 hónap után közölte h soha nem érzett irántam semmit, csak ,,megszokásból" volt velem. Tényleg nem értem.
Mondd mi az igazság?
Éjfél Kapitány vigasztaló válasza
Felkészületlenül csak nagy szerencsével lehet sikereket elérni, és ez neked úgy tűnik nincsen. Nincs más hátra: fel kell készülnöd. Úgy nézem sikerült is azonosítanod az egyik legnagyobb problémádat: nem vagy partiképes. Kezdj el ezen dolgozni! Rendes állás, rendes fizetés, rendes lakás, ilyesmi. Közben figyelj oda magadra, ne hízz el, vágasd rövidre a hajad, csináltasd meg a fogaidat. Ha amúgy nincsen más komoly gond veled, idővel maguktól fel fognak tűnni körülötted a nők. Nem azok, akiket a nagydumás haverjaid varázsolnak el, hanem azok, akik kinézned belőled egy problémamentes nyugodt férjet, egy-két kisbabát, saját otthont, megállapodott családi idillt.
Regina praktikus kérdése
Hogyan jelezzem egy barátomnak, hogy szívesen venném, ha nem csak a barátjának tekintene, hanem mondjuk randira hívna? Vagyis mit értesz az alatt, hogy a nő jelezze: ajtó ablak nyitva? Nem szeretnék túl rámenős lenni, vagy hogy esetleg azt higgye, csak megkívántam és szórakozni akarok vele. Kb fél éve ismerem és jó barátok vagyunk, és ahogy egyre jobban megismertem, már nem csak külsőre tetszik, hanem a személyisége is. Ő is kedvel, mindig nagyon jól szórakozunk, ha együtt vagyunk, és néha tett olyan dolgokat, amik talán már a barátságon túlmutatnak (vagy csak én értelmezem így a jeleket? Bár most először végre úgy érzem, hogy tárgyilagosan tudom szemlélni mindkettőnk viselkedését. És ez az, hogy így sem tudok rájönni, hogy tetszem-e neki, vagy sem?!)
Éjfél Kapitány taktikus válasza
Nem tudom más férfiak hogy vannak ezzel, de rám még mindig villámcsapás-szerűen hat, ha valaki megérint, még ha csak jelzésképpen is. Mindig felkavar ha egy nő hozzám ér, pláne ha megfogja a kezem vagy megcsókol. Neked is ezt az utat javaslom. Hagyd a félreérthető célozgatásokat és pillongatásokat, lépj be az intim zónájába és cselekedj! Nem félnék attól, hogy túl rámenősnek tartanának e miatt, hiszen az ismeretség és a bizalom már régen adott közöttetek. Ragadd meg a kezét, nyomj egy csókot a fagyis szájára! Ha mégis tartasz a túl direkt akciótól, akkor indulásképpen a beszélgetés közbeni többszöri simogatás jellegű kézérintést javaslom, illetve egy nyári koncertet, ahol ha ügyesen eléállsz, akkor nem tudjátok elkerülni az átölelést ;)
Ez a kérdés direktebb formában már elhangzott, nézd meg erre!
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Orion álmodozó kérdése
Bonyolult ami eszembe jutott, de legalább le is ittam
magam mire kigondoltam. Hosszú lesz. Csak vastag is legyen.. Szóval
zsibbasztós. Kellemes vasárnap éjfél, egy babázós, kutyázós, anyukázós,
bátyámmal párnacsatázós, napozós és hopp, itt a lényeg, amely miatt
elkezdtem a mondatot végiglikőrözött nap után, hazaértem, és a mindennapi
után amelyet szerencsére megadott nekem ma is egy üveg bikavér formájában
az alábbiról morfondíroztam. Egy bikavér kontra én simán kompatibilis. Ezt
azért írom, hogy jelezzem nem vagyok sakáltanya csak ippeg csumaré. No,
hirtelen elvesztettem a fonalat, de igyekszem. Részletkérdések: 30 fok
van, Budapest, zörög a teknős és leégtem. Pam-param, tehát, naszóval:
tegnap elmentem egy koncertre, de sajnos tovább kell bonyolítanom a
történetet mert az élet is kavarog. Elküldtem a szerelmemet nemrég és úgy
volt, hogy el is megy. A cuccai itt vannak még a lakásba. Ja, nem ez a
szakítás indoka - ez bágátel -, de leírom, reggel elkényeztetett azzal,
hogy egy 21 évessel csókolózott előző éjjel. Tehát szimpla, mindennapi
szakítós ügy, de nem erről akarok papolni. Papról még lesz szó. Koncert.
Próbálom kihagyni a naszóvalokat, a tehátokat és igyekszem figyelni a
helyesírásomra, de azért annyira nem vagyok ezügyben motivált. Most.
Koncert! Igen, tegnap volt. Az előző napokban annyit összeittam, hogy már
fájt a vesém, de nem akartam magamat ismételni, abból a szempontból, hogy
egyedül iszom le magam ezért: internet, telefon, belváros. Egy jóbarátom,
akit rettentő tehetségesnek tartok énekes. Nem ragozom odamentem. Jött két
kultúrált lány. Keblük fedve, tanga rejtve. Olyan kellemes, ha ránézek
emberek. Szépek, fiatalok, feszesek, de mivel annyi ilyen van és nem ez az
ami engem különösebben érdekelt eddig a nőimben ezt be is fejezem. Semmi
extra két csinos nő. És
itt megint be kell iktatnom egy csavart. A kapcsolataimban nem a párom
minősíthető avagy minősíthetetlen viselkedése volt az amely működtetett
bizonyos dolgokat, hanem az, hogy én rajongok. Csendben és
tisztességesen. Hol 6 évig, hol 9 hónapig, de az a baj, hogy függetlenül
attól, hogy kivel hoz össze az az izé. Tehát - tessék, megint tehát - ez
is szimpla ügy. Egy beteges elme, nagyváros, túl nagy szabadság, túl sok
gondolat. Most már próbálom címszavakban. Koncert. Van egy legjobbarátom.
Úgy hozta az, huhh, nem írok le marhaságokat! Úgy hozta a pántlika, hogy
mostanság egy helyen dolgozunk. A kapcsolat az átlagemberektől távol áll.
Az effajta is. 15 éves barátság. Mindenki buzinak néz minket. És itt egy
lényeges súly, a soron lóg nyájas olvasó. Bassza meg, sakáltanya vagyok. A
két lány legeslegjobb barátok voltak. Ez látszott, nem ragozom. Nem
leszbikusok voltak. Ezt ragozhatnám, de mégsem mert elbicsklik a pontos
ütemű, rendkívül szórakoztató levelem. Ismét. Így, a szakítás idején,
mindenki csapkod és gonoszabb mint máskor. Az jutott eszembe, hogy a
legközelebbi koncerten elkezdek udvarolni a Talpraesettnek és néhány nap,
7 után megdugom a Világgibbat is Slussz-pássz minden nő elmehet a picsába,
ennyi járt nekem mert, hogy vérzik a szívem vagy akármiért. A legtöbb
golyóstoll szellemiségű férfitársam alapból hiszi ezt. Azt, hogy bánthatja
a nőket. Szóval a fenti rövid bekezdésben foglaltakhoz, úgy gondoltam,
jelen helyzetemben simán jogom van. Node, snitt, angyalszárnyaim,
kreativitásomnak hála szétrebbentették egy pillanat alatt a bikacsordát
amely szememet is igencsak nyomta már és, rütüttü-tűű, itt jön a lényeg,
az elvesztett fonál, az amelyért billentyűzetet ragadtam, holott aludnom
kéne mert holnap kiflit kell sütnöm a gyárba vessző és új bekezdés.
Ha az ember szembekerül egy olyan legjobbbarátnő
párossal akik tetszenek neki, fenti fondorlat után nem élhet velük
hármasban? Itt a papos rész, az esküvőt is megoldanám, de ez egy következő
monitorrahányás lehetne majd. 2 menyasszony és én. Hidd el kapitány,
szépek voltak, kedvesek értelmesek, jó volt rájuk nézni. A koncertet végigdúlfultam, senkire sem
néztem csak rájuk titkon. A végén meg - 3 sör - elmosolyodtam amikor
táncoltak. Bevedeltek egy fél üveg behert és még egy két utánpótlástüskét
is és elmosolyodtam amikor táncoltak. Ritka mostanság a mosolygósdi. Rágja
a zélet a zarcomat. Tehát ennek jelentőséget kerítek. Szépek voltak, tele
élettel, amely belőlem mostanság hiányzik. Csak morgok és füstölök.
Mit gondolsz, egy legjobbarátnőket rajongvaszerető fiúcska az életképes kapcsolat? Lehet ilyen? Nem? Cáfoljalak meg és írjak egy egész könyvet erről? Bocs rövidre zárom. annyit írnék még, tulajdonképpen ezen lehetőségről szólt volna a levél. Mármint arról, hogy, ha jó egy ember a másiknak és történetesen hárman vannak, hogy az vajon valóság-e vagy bikavér? Lefekszem.
Éjfél Kapitány praktikus tanácsa
Ez olyan szép és magával ragadó felvezetés volt, hogy egy pillanatig már magam is azt hittem, létezik ilyen hármas idill - de nem. Nem létezik. Két barátnő kapcsolatát leginkább darázsfészekhez tudnám hasonlítani. A törékeny és átmeneti harmóniát amit a koncerten láttál, annál jóval apróbb dolgok is felborítják, mint egy férfi megjelenése, az viszont garantáltan és fenekestül.
Önmagában is parádés kérdésed megérdemel azért egy használható személyes jótanácsot. Ha lányokat többesben látok, mindig a legelső pillanatban választok közülük. A választott irányában maximális intenzitással kommunikálok, a többieket gyakorlatilag ignorálom. Több okból is ezt teszem. Egyrészt nagyon célzottnak és intenzívnek kell lenni, hogy egyáltalán sikerüljön kivívni a kiválasztott rokonszenvét. Másrészt a barátnők közti elképesztő információáramlás eleve kudarcra ítéli az elmaszatolós, kicsit ide kicsit oda játékot, ami amúgy sem férfias.
Zárójelben jegyzem meg, láttam már ellenkező taktikát is működni. Cseng a telefon a rózsadomb közeli kozmetikában:
Férfihang: A hosszú feketehajú Andit keresem.
Szőke lány: Ő nincsen ma, csak én, de nekem szőke a hajam.
Férfihang: És téged elhívhatlak vacsorázni?
Szőke lány: Hát, igen.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Kriszti példamutató kérdése
Nem szeretem önmagam. Társaságban nehezen oldódom vagy egyáltalán nem is, bulikban nem merek táncolni, félek a pasiktól, nem beszélek sokat, mert nem történik velem semmi izgi, mindig szomorú fejet vágok, ha rossz kedvem van az kihat a környezetemben élőkre is és akaratomon kívül csúnyán nézek mindenkire. Nem tartom magam butának, de mindenki más igen, mert állítólag elég hülye beszólásaim vannak és hülyéket kérdezek. Mindig érzékeltetik velem, hogy szerintük butácska vagyok és néha nagyon fájó módon. Nem tudom megvédeni magam, hamar elered a könnyem. Félénk és nagyon gátlásos vagyok. Mivel nincs dús keblem, szégyenlős is. Közönség előtt lámpalázas vagyok és könnyen elvörösödöm. Ha közel kerülök egy fiúhoz, bepánikolok. Mindenki azt mondja, hogy változzak meg, védjem meg magam, szóljak vissza másoknak, élvezzem az életet, bulizzak, de nem tudom hogyan lehetnék olyan, akit mások is elfogadnak és nekem is jó.
Tudsz rajtam segíteni?
Éjfél Kapitány derűs válasza
Ha rád néznék és látnám a "szomorú fejed", bizony eszembe se jutna végére járni, hogy ennek a morci lánynak mi is jár a fejében. Továbblépnék ahhoz a másik lányhoz, aki rám mosolyog. A külvilág, a többi ember irányába az arcod, a tekinteted, a mosolyod az elsődleges eszközöd. Senki se tudja mit forgatsz a fejedben, mindenki csak azt látja, ami az arcodra van írva. Keep smiling! Mosolyogj akkor is, ha nincs okod rá. Mosolyogj, és ezzel jelezd, hogy szeretnéd, hogy valami izgi történjen veled. Mosolyogj, hogy ne neked kelljen kérdezni, hanem téged szólítsanak meg. Mosolyogj, hogy senkinek eszébe se jusson megtámadni.
Ami pedig a fiúkat illeti: nem árt ha tudod, amikor egy férfi ránéz egy nőre, nem csak a vékony derekat és a ciciket nézi meg. A tekintet is borzasztó fontos, ebből derül ki, hogy mi a helyzet a kedvességgel és a hajlandósággal. Ha egy tekintet mosolyog és sokat ígér, az messze többet nyom a latban mint a dús keblek.
Mosolyogj és a világ visszamosolyog rád!
Sztragovin szerelmes kérdése
Nemrég az életem csodálatra méltóan omlik össze, színpadra illene... (Legalább akkor én is megtapsolhatnám...) Mi más lenne ennek kiindító oka, mint a szerelem. Ezzel nem is lenne semmi baj, a szerelem alapvetően szép dolog... Én sajnos egy kevésbé vidámos oldalát tudhatom magaménak -legalább valamit- a reménytelen szerelmet. Még ezzel sem lenne semmi porbléma, miriád fortély van kincseskamrámban, hogy hideg szívű nők lelkét magamhoz szelidítsem. Nem véletlen voltam én boldog egyetlen nővel 4 év, 7hónap, 21 napon keresztül... De most vége, hibám, és önhibámon kívül, szerelmes lettem, úgy, mint még eddig nem ismertem ezt az érzést. Szépen agonizálnék én egy magamban, ha te nem lennél, mert reménytelenségemen senki sem segíthet -rajtad kívül, hiszen ki be beleszerettem, ha jól tudom, ismered régről. A felejtés esélytelen. Még a sör+szedukszen kombó sem segít, mindig őt felejtem el legutoljára. Később, mint a holmapot... Pszihomókuson is kezdek lassan gondolkozni... De nekem nem agyturkász kell, hanem a NŐ, az IDEÁL, csupa nagy betűkkel... Tehát ha tudsz, kérlek ne abban segís, hogyan felejtsem el... Hanem abban, hogyan édesíthem magahoz. Mióta ő bennem él, megvilágosodtam... Eddig szinte mindig csupán csábítottam. A csábító: vadász. Prédát ejt, rádrabol. Most csupán szeretni akarom. Adni... Magamból, egészen... Hogyan lehetne ezt megtenni?
Éjfél Kapitány lelombozó válasza
Az ilyesfajta fegyverténynek egyszerű a titka: hihetetlen szerencsés pillanatban kell érkezni. Volt már rá példa, hogy egy titokzatos fiatalembernek sikerült magát Görög Zitát puszta SMS-ekkel ismeretlenül elcsábítania, de ilyen egyszer történik szökőévente. Több esélyed neked sincsen, bárhogy is szeretnéd. Merészségedért cserébe leveled eljuttatom a nagy Őhöz, de ennél többet nem tehetek. Ami pedig a felejtést illeti: ebben a városban elég egyetlen éjszaka, hogy kigyógyulj, majd újra szerelembe essél, akár többször is.
Kivagyok?
Mit tanácsolsz, ha az ember végzetesen fáradt, szellemileg lemerült, bár aludni tud, nem pihentet eléggé? Könnyebb érthetőség végett, 2 hónapja járjuk a kórházakat nemsokára fél éves fiammal, egy elméletileg nem létező betegséggel, amire shortcut-ként megoldás a műtétileg biztosított szabad légút. Mondják a hit erőt ad, hittem és hiszem most is hogy a fiatalember fel fog épülni, csak idő kérdése, de lassan a család támogatása annyira lemerít (lemerített), hogy képletesen szólva lépni nem tudok.
Éjfél Kapitány regeneráló válasza
Ha csajszi lennél, kapásból rávágnám, hogy irány egy kényeztető wellness hétvége a legjobb barátnőddel, de hát nem ez a helyzet. Az alapötlet viszont nem rossz - a regenerációhoz mindenképpen ki kéne szakadnod kicsit az otthoni környezetből. Nézz ki egy nem túl távoli négycsillagos szállodát (így télen a Mátra környékét javaslom), és nőddel vagy valaki közeli ismerőssel húzzatok (f)el egy hétvégére. Próbáld ki milyen szivarozni, heverésszél a teraszon, sétálj a hóban, olvasgass színes magazinokat, beszélgessetek nagyokat, szaunázz, masszíroztass, vacsorázzatok szarvaspörköltet - és rögtön helyreáll a rend.
Marlboro bosszús kérdése
Minden kapcsolat, vagy akár háromperces viszony az első benyomásra fekszik. Akárki akármit mondhat, ez így van. No persze a hosszabb időtartamúaknál idővel ez a nyomás kiveszik, vagy éppen felerősödik. Ha tart könyvet a kezében, először azt nézem meg. És ha valami Liptai Klaudia titkos naplója vagy hasonló szinten álló olvasmányt pillantok meg, akkor már fordulok is. Holott lehet, hogy ajándékba vette. Igen, mint fentebbi soraimból kitűnik, lenézem az ilyen olvasmányokat. Azt tartom, ezekért kár fát kivágni. Pedig van, akinek örömet okoznak. Mégis vagyok annyira önző, hogy azt mondjam, a szórakoztató regény Vonnegutnál kezdődik. Vagy valami ilyesmit. No de visszatérve a kezdéshez, első benyomás. Namármost, én éppen ma tévedtem ide. Talán pont jókor, jó helyre. Talán feleslegesen. Mindenesetre egész életemben szerettem megismerni más emberek nézőpontját, ha azt érdekesnek avagy értékesnek találtam. Segített megérteni a miérteket. Kicsit olyan érzésem volt, mint Márai könyveinél. Megjegyzem, azért tértem ki magára az első benyomásra, hogy effektíve ez a pár gondolat legyen az. Ne pedig az, amit utána írok.
Bízok abban, hogy se a nevem, se az emailem nem fog kikerülni az oldalra. Máskülönben Éjfél Kapitánynak lesz egy tipikus főellensége. Akinek -mint ahogy az lenni szokott- a céljai között szerepel, hogy az illető szuperhős testében súlyos károsodást okozzon. Ne vedd rossz néven. Általában a finom szavak, körülírások jellemeznek, s nem a rejtett-vagy kevéssé rejtett- agresszió. De most nem vagyok abban a formában. Most abban a formámban vagyok, amitől meg szoktak rettenni. Ismered ezt? Végtelenül nyugodt ember, aki őrült haraggal tud viseltetni bizonyos ügyekben. Mint a nemi erőszak. Rossz századba születtem. Inkább egy csatatér és egy kard illene hozzám. Az önbíráskodás helytelen. De amikor megtudod, hogy az a nő, akit a legtöbbre tartasz, áldozatául esett, nos... akkor nem igazán veszed figyelembe. Nem most történt. Évekkel ezelőtt. De én most szereztem róla tudomást. Több dolgot is megértettem ezáltal. Amikor tizenöt évesen meghalt egy baleset során egy lány a karjaimban, nem akartam annak a vérét folyatni, aki elütötte. Amikor egy barátomat lelőtték - kommandós volt, éjszakai akció, vadászpuska-, nem akartam vért folyatni. De most úgy érzem, ez lenne az egyetlen dolog, ami elviselhetőbbé tenné. Persze egy ilyen bosszú nem segít semmin. A bosszúálló szerelmese lesz a bosszúnak. És ha az beteljesült, értelmetlenné válik a megtorló szerep. Legalábbis ezt mondják. De képtelen vagyok elterelni a gondolataimat. Nem iszok. Legalábbis a szó extrém értelmében nem. Nem nyúlok nyugtatóhoz. És így nagyon is élénken él az elképzelt kép a tudatomban, ahogy összetört teste egy sikátorban hever. Elhagyatva. Félholtan. És az a kép, hogy a másik megúszta valami felfüggesztettel, mert valakinek a fia. Vajon hányat tett még meg azóta? Halnia kell? Bizonyára. De nem én leszek, aki megteszi. Nem szabad. Még ha jelen pillanatban ott szerepel a rövidtávú vágyaim listáján, akkor se. Ha valaki olyat bántanak, aki így vagy úgy, de hozzám tartozik, akkor kegyetlen vagyok. Most először félek attól, hogy mire vagyok képes. Nem tudom, hogyan szabaduljak meg ettől a nyomasztó érzéstől. Nyugtató? Elnyomni a gondolatokat? Vagy... bármi hasonló? Beszélni nem beszélhetek róla - többek között ezért is kértem, hogy ne írd ki a nevem és egyéb adataim, nem tudom, lehet, hogy az a leány is olvassa a lapot. Lehet, hogy nem is választ várok a kérdésre. Csak talán igazolást, hogy helyes, amiért nem teszek semmit. Nem tudom. Talán csak érdekel, hogy - akár elméleti síkon - mit tartasz ilyenkor megfelelő eljárásnak. Bár tudom - legalábbis sejtem, soha nem olvastam sok képregényt-, hogy a szuperhősök inkább védelmeznek, akadályoznak, mint bosszulnak. Ahogy Jim Morrison mondta bölcsen: "Aha"
Éjfél Kapitány ráérős válasza
Kezdjük a közhellyel: a gonosz elnyeri méltó büntetését. Aki szándékoltan és főleg ha számolatlanul vét a szabályok, a közösség ellen, az előbb vagy utóbb bizonyosan nagyon megüti a bokáját. Nem hiszem, hogy büntetlenül bármit meg lehet tenni. Mindennek meg kell fizetni az árát. Minden egyes büntetlenül és megtorlatlanul végrehajtott disznóság csak növeli az elkövető kockázatvállaló kedvét, aki óhatatlanul és egyre nagyobb valószínűséggel meg kell hogy bukjon (vö: addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik). Vagy a törvény, vagy egy másik hasonszőrű, vagy egyszerűen saját maga kicsinálja, mindenféle bosszúálló civil nélkül is.
Az önbíráskodás maradjon legutoljára. Ráérsz a magad kezébe venni a dolgokat akkor, ha a sors valami miatt mégse végzi be a feladatát. A bosszú sose megkésett. Praktikusra fordítva a szót: már csak azért se kapkodj, mert Neked van indítékod és ezt a nyomozók is semmi perc alatt tudni fogják. Bízz abban, hogy a dolgok fenti logikája szerint az idő valóban megoldja a problémát.
Nekem konkrétan egyetlen komoly ellenségem volt. Nos - Ő már nem él. Idővel a te történetednek is lehet ilyen vidám befejezése. Jó esetben nélküled.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Egymás ellen?
Chuck világmegváltó kérdése
Miért van az, hogy összplanetáris együttműködés, az
emberekben rejlő különféle tehetségek kiaknázása helyett a földön dúl a
nacionalizmus, a megtermelt javak több, mint harmadát az egymás elleni
védelemre költik, és valószínűleg havonta pusztulnak el Einsteinhez,
Mozarthoz hasonló tehetségek az afrikai menekülttáborokban, bangladesi
nyomornegyedekben, kínai bányákban.
Jó irányban haladunk kisebb-nagyobb kerülőkkel, vagy valahol az úton
végzetesen eltévedtünk?
Éjfél Kapitány etimológus válasza
Mióta legyőztük a mammutokat és a kardfogú tigriseket, azóta nincsen méltó ellenfelünk ezen a bolygón. Ettől függetlenül, a genetikus programunknak ugyanúgy működik a vetélkedésre, küzdelemre, háborúra késztető része, mintha még mindig lenne kikkel megküzdenünk a "földet uraló faj" megtisztelő címért. Agresszív emberi természetünk mit sem változott, csak közös ellenség híján önmagunk felé fordul. Erre utaltam már a Politikáról, és a Magyar Virtusról szóló elméletben is. Aki fel tud mutatni egy jól azonosítható ellenségképet, az hihetetlen energiákat tud felszabadítani emberekből és céljai szerint irányítani azt (lásd: Elmélet a fasizmusról és elmélet a Gyűlöletkeltésről). C'est la vie.
(Ha lenne egy földönkívüli ellenségünk 'ala Starship Troopers, az egészen más megvilágításba helyezné mindazt, amit most a egyenlőségről, gyűlöletről, diktatúráról, közösségről gondolunk - de ez egy másik történet...)
Honnan tudod?
Bobek metakérdése
Azt szeretném megkérdezni, hogy honnan tudod minden kérdésre a feleletet?
Éjfél Kapitány jutalomválasza
Nézz meg egy kezdő autóvezetőt. A kormányra, az autóra, és az előtte lévő pár méterre fókuszál. Főként a részletekkel, a technikával van elfoglalva, örül ha egyáltalán halad. A tapasztalt sofőr már rutinból kezeli a gépet, sokkal messzebbre tud előre tekinteni, és nem csak előre, de minden más irányba is. Nem ugrál a fókusza, kényelmesen pásztázza a környezetét, nem törődik a lényegtelen mozzanatokkal, viszont azonnal azonosítja, ha történik valami lényeges. Idővel az ember kis részben a tárgyi tudása, nagyobb részben a gyakorlás révén felül tud emelkedni a részleteken, és érzi az utat, a környezete ritmusát.
Akinek már nem a mindennapi túlélés emészti fel az energiáját, az idővel más szemmel, felülről tud tekinteni a világra, így sokkal több összefüggést lát, mint korábban. Tudja mik mozgatják a dolgokat, el tudja választani a lényegeset a lényegtelentől, az okot az okozattól. Ha nem is minden, de több kérdésre tudja már a feleletet.
Keissa megfordított kérdése
Az lenne a kérdésem, hogy hogyan mondjam el kedves barátomnak, akivel már 4 hónapja járok, hogy le szeretnék vele feküdni. Ugyanis eddig hiába utaltam rá, vagy néha ki is mondtam nyíltan elutasított azzal, hogy nincs még itt rá az idő.. Tiszta csaj duma... Mond mit tegyek!!
Éjfél Kapitány hapsizós válasza
Hát, ezzel a kérdéssel én még csak fordított irányban találkoztam, aminek két oka lehet. A fiúd vagy problémás, vagy nagyon de nagyon tapasztalatlan. Akármelyik is a helyzet - szavakkal nem sokra mész. Dobd rövid úton vagy rántsd magadra!
Ha az utóbbi mellett döntesz, tegyél úgy, ahogy easy fokozatban lefektetik a csajokat - vidd el mulatni, itasd le, csókold szájon, nyúlj be a pólója alá, simogasd meg, aztán gyorsan hívj taxit és nálad vagy nálam. Két apróság. Egyrészt abban biztos lehetsz, hogy Ő nem fog védekezni. Másrészt vigyázz, hogy túl sokat azért ne igyon, mert abból bealvás lesz.
Ezt a kérdést ártatlanabb formában is megkaptam, nézd meg erre!
Bigwhite aktuális kérdése
Te hogy tennél rendet Párizsban ?
Ha mondjuk Chirac elnök az égre vetítene a Batman jel helyett a koponyát,
jelezve hogy ők nem boldogulnak a helyzettel ?
Éjfél Kapitány keménykezű válasza
Tűzzel vassal. Aki autókat gyújt fel, rendőrökre támad, kirakatot tör be, az pontosan tudja hogy mit tesz - súlyosan és nyilvánvalóan vét a törvény ellen. Nem lehet olyan csökkent képességű senki, hogy ne tudja: ezért büntetés jár. Aki az erősebbel húz ujjat, annak számolnia kell a következményekkel. Vannak erre szakosodott erőszakszervezeteink, amelyek a közösség nyugalmat megvédeni hivatottak. Töprengés nélkül bevetnék mindent amink csak van, rendőrséget, katonaságot, különlegeseket, mindenkit. Egy felkelést jól leverni csak egyféleképpen lehet: keményen. Egy pillanatig sem foglalkoznék azzal, hogy kik is a felkelők. Színesek, szegények, diákok, ördögtudjakik. Aki ellenáll, annak egyformán nincs kímélet.
A modern kor szellemében ugyanakkor ezzel párhuzamosan professzionális propagandakampányt indítanék, amiben pontosan azt kommunikálnám le amit gondolok: a rend megzavarói bűnözők, akiket akként kell kezelni, a rend barátai ugyanakkor támogatásra érdemes állampolgárok.
A lázadás persze csupán tünet. A legfontosabb teendő mindezek után az okok azonosítása és a valódi megoldás megtalálása lesz, de az már messzebb mutat a mostani kérdésnél...
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Pistike önismereti kérdése
Bár már nem hiszek a mesékben(szuperhősökben :-), mégis
hozzád fordulok egy kérdéssel, talán te adsz a legnagyobb eséllyel
objektív választ.
Mi a legfontosabb ahhoz, hogy bizalmat ébresszek az emberekben? Vagy
legalábbis ne ellenszenvet... Nyilván ez egy elég komplex dolog, de talán
mégis van valami... Nem receptet várok, csak ötletet. Eddig meg voltam
győződve, hogy jó úton járok, de rá kellett jönnöm, hogy csak sötétben
tapogatózom. Vagy inkább teljesen rossz irányban megyek. Mostanában nem
először történt meg velem, hogy azt hittem kellemesen elbeszélgettem
valakivel, rokonszenvez velem. Aztán utólag értesültem róla, hogy erről
egyáltalán nincs szó. Mi a fontosabb, hogy kérdezzek, vagy meghallgassak
valakit? Ha az illető nem mond semmit, és muszáj nekem kezdeményeznem?
Hogy őszintén válaszoljak vmire (bár ezt úgy is lehet mondani: "Megmondom
a véleményem" - mennyire mást jelent..), vagy inkább olyan választ adjak,
amit az illető várna? Szépet, vagy igazat? De sokszor olyasmire is választ
kell adnom, amiről nincs is igazán véleményem, mégis állást kell
foglalnom. Merjek vitába szállni, vagy inkább értsek mindig egyet?
Egyáltalán: szeretik az emberek azt, akinek markáns, önálló véleménye van?
Mi a jobb, ha sokat szerepelek, vagy inkább a háttérbe húzódom. Legutóbb
épp olyan helyzetbe kerültem, úgy éreztem muszáj kezdeményeznem,
válaszolnom a feltett kérdésekre, "mentenem a helyzetet", mégis én lettem
az egyetlen akit kiközösítettek. Nem tudom, hogy megérted-e a problémámat.
Egy világ omlott össze bennem. Minden eddigi tapasztalat, tanulság
kicsúszott hiábavalónak bizonyult.
Ez nem egy csajozós kérdés. De egyáltalán: szükséges e
másképp közelítenem a nőkhöz, mint más emberekhez (barátok, munkatársak,
üzletfelek)? Vagy a bizalom alapja mindig ugyan az?
Éjfél Kapitány lelki edzői válasza
Ne szólj szám - nem fáj fejem. Másképpen: a jó kapcsolatok ápolásának egyik alapja, hogy sohase legyél sem offenzív, sem bántó. Ha a jó viszony megteremtése vagy fenntartása az alapvető célod, akkor a nevettetés kedvéért ne poénkodj a másikon, a puszta őszinteség kedvéért ne kommunikálj felé rossz híreket és az okosságod fitogtatása kedvéért ne mondj róla neki nem tetsző véleményt. Legfontosabb tanácsom tehát: tanulj önuralmat, mérlegeld, hogy a tervezett mondandód hogyan fog esni a túloldalnak, és adott esetben inkább hallgass. Az emberek azokat szeretik, akik őket szeretik. Én is. A rokonszenvem alapja szinte mindig a felém irányuló rajongás.
Sokakat látok, akik a nőknek egészen másfajta arcukat igyekszenek mutatni, egészen más jelleggel kommunikálnak velük. Nem tartom ezt szerencsésnek. Először is ez valamelyik irányba álarc viselését jelenti, álarcot viselni pedig nem csupán kényelmetlen, de veszélyes is. Aki másképpen viselkedik üzletfeleivel, fiúbarátaival és másképpen a nőkkel, hogyan fog viselkedni egy partin, egy baráti vacsorán, ahol a barátai, üzletfelei és nők is egyaránt jelen vannak? Válaszd az egyszerű és természetes megoldást: mindig magadat add.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
És a művészet?
József energiatakarékos kérdése
Szeretném megtudni, hogy miért művészet a művészet.
Nekem ez egy Esszéhez kéne. Remélem tudsz segíteni.
Éjfél Kapitány eligazító válasza
Úgy érted írjam meg helyetted a házi dolgozatodat? Parádés ötlet! Már látom is lelki szemeim előtt a következő leveleket, amelyekben matekpéldákat küldenek majd a webre kattant gimnazisták megoldás végett... Mindazonáltal egy gondolattal segítek, hogy legyen honnan elindulnod:
A művészet attól művészet, hogy nem csupán szórakoztat, de egy apró csavarral, azaz nem teljesen direkt módon teszi azt. Egy festményhez hozzátartozik a kompozíció, ami többé teszi mint egyszerű ábrázolás, egy fényképhez a beállítás, ami többet hoz ki a modellből mint ami, és még sorolhatnám tovább. Képzeld magad elé, mi a különbség, ha levetkőzik egy nő, és ha Neked, előtted vetkőzik le. Ez a különbség a művészet.
És a természet?
Farfenkogel Sturmtiger környezetvédő kérdése
Nem olyan rég vetett a sors erre az oldalra és azt kell mondjam, hogy érdekes, de jó! De a célod még mindig egy kicsit homályos számomra. Pusztul a világ? Elhatalmasodik rajtunk a gonosz? Szeretnél javítani a dolgokon? Ez eddig tiszta sor.... javítani kell! De hogy akarod kiölni az emberekből az önpusztításra való hajlamot? Mert amiről itt szó van az emberekről szól, ill. az emberek által alkotott világról! De érdekes módon nem/vagy csak kevés szó esik a természetről, és arról, hogy tulajdonképpen semmit sem érünk a minket éltető elemek nélkül! Mert beszélhetünk a szerelemről, a boldogságról, a fájdalomról, a sorkatonaságról, az atomfizikáról, akármiről, ha egyszerűen nem tudjuk megvédenünk amink van, amiből élünk! És itt igazzá válik a "Ne szarj oda ahol élsz" mondóka, csak egy kicsit nagyobb kaliberrel! Nem vagyok grínpíszes, sem szektatag, sem fanatikus természetbarát, de a "pusztul a világ"-ról ez jut eszembe, és erről nem olvastam itt! Ha pedig úgy érti kedves Kapitány, hogy mentálisan pusztul a világ, vagyis züllünk, akkor rendben van, értem, vagyis úgy gondolom, sajnos! Hozzáfűzném, hogy minimálisan olvastam bele a teóriákba és levelekbe! Ha ez már lerágott csont lenne, ez esetben én kérek elnézést!
Éjfél Kapitány evolúciós válasza
Nem aggódom a természetért - erősebb nálunk. Látom, ahogy a magukra hagyott házak hogyan dőlnek össze, válnak porrá és növi be őket a zöld. Látom, milyen erővel vesz vissza mindent a természet, amit szorgos hangyák módjára nem reparálunk meg állandóan és nem festünk át évente. Lehetséges, hogy elszánt rövidlátó módjára ki tudjuk billenteni a világot az egyensúlyából, de nagyon valószínűnek tartom, hogy az vissza fog állni a helyére. A drasztikus túlnépesedést drasztikus pusztulás követi, a drasztikus pusztulást fokozott újra elszaporodás. Nem emberi léptékekben bizonyosra veszem, hogy fennmarad az egyensúly. Emberi léptékben pedig majd kapcsolunk, ha az elkerülhetetlenül szükséges. Ha a fa és olajárak az egekbe kúsznak, ha az ivóvíz drágább lesz mint az élelem, akkor majd vigyázni fogunk a maradékra, sőt, akkor elkezdünk majd keményen dolgozni a folyamat visszafordításán. Addig viszont, amíg ivóvízben fürdünk, amíg van még hová levinni a szemetünket, amíg van ózonpajzs, amíg fák vannak az utcánkban, addig ezt kevesen érzik aktuális problémának.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Tamás esélylatolgató kérdése
Egy nővel kapcsolatos kérdéssel fordulnék hozzád! Van egy barátnőm, akivel nem olyan régóta de elég rég vagyunk együtt hogy ne lehessen azt mondani hogy rövid kapcsolat. A történet az hogy mikor elkezdődött a dolog ő szerelmes volt nagyon én nem nagyon. El is mondtam neki hogy nekem ehhez hosszabb idő kell, mert nem akarom azt hazudni hogy szeretem, csak akkor akarom mondani ha tényleg úgy is érzem. Telt az idő és egyre jobban meg tetszett. Sokáig nem mutattam neki, de mikor már éreztem hogy igen , ez szerelem akkor nem is fogtam vissza magam, ahogy az kell adagokban mutattam , hogy azért ne bízza el magát és ne lépjen túl hamar a dolgon. Egyre fontosabb lett nekem, és ezt mutattam is neki, de még mindig úgy hogy nem túlzásban, hanem pl: levelet írtam neki, elküldtem neki a legkedvesebb közös képünket satöbbi. Próbálok romantikát és változatosságot vinni a dologba. A helyzet hogy ő másik városban dolgozik, kezdett dolgozni, és nagyon szereti azt amit csinál. Sokszor 7végén is dolgozik hogy a lemaradását pótolja, mert ugye minden kezdet nehéz. Éreztem hogy távolodunk, de sok kapcsolatomból kiléptem hamar ha valami nem úgy sült el ahogy én akartam , nála azt érzem hogy kitartónak kell lennem, és várnom , és tennem azért hogy érezze hogy fontos. Igazából nála éreztem azt hogy ezt meg tudom tenni, és meg is akarom. Mivel sokáig és sok időt töltöttünk együtt, barátként és párként is tekintett rám, de már van egy barátnője aminek örülök , mert kell egy nőnek egy ilyen hogy sokminden (férfiaknak semmitmondó dolgokat ) meg tudjanak beszélni. Közben még mindig megbeszélünk sokmindent, a helyzet úgy adta hogy elég rég találkoztunk már személyesen rajtunk kívül álló dolgok miatt. De úgy érzem ha másért eddig nem miatta képes vagyok küzdeni. Meg akarom mutatni hogy még mindig fontos. Úgy viszont nem tudunk találkozni ha tudja dolgoznia kell (egyébként munka mániás) mert nem tud velem foglalkozni. Én mégis úgy érzem ki kell várjam, hogy rájöjjön , hogy még mindig fontos vagyok neki , mert érzem. Sokat terveztünk együtt, és még mindig, úgy érzem ez egy hullám völgy a kapcsolatban, de már csak azért sem akarom feladni. Te mit szólsz ehhez?
Éjfél Kapitány pesszimista válasza
Röviden: a távkapcsolat nem működik. Sosem is működött. Élete legelső és olthatatlan szerelmének kellene lenned ahhoz, hogy a távolság ellenére se hűljön ki a pite. A munkamánia is rossz jel: egyértelműen jelzi, hogy a fontossági sorrendben nem állsz túl előkelő helyen. Mission impossible ez a javából, mégis azt mondom: küzdj mint tigris, hátha tényleg csak hullámvölgyben vagytok. Találkozz vele bármi áron és amilyen sűrűn csak tudsz, ne feledd, hogy minden egyes távol töltött órával romlanak az esélyeid. Ugyanakkor figyelj oda, és vedd észre ha a hullámvölgyből mégis padló lesz. Példának okáért ha harmadszor egymás után is elhárítja a találkozást (még ha "rajtatok kívülálló" okból is), akkor lépj le, ne pazarold tovább az energiádat.
Utálatból szeretet?
Bálint siettető kérdése
Az Érzelmekről szóló elmélet kapcsán: mi az az "egyetlen lépés", ami az utálat és a végső elfogadás között áll? Hogyan lehet megtenni ezt a lépést? Hogyan lehet azokból az emberekből szeretetet kiváltani, akik előtte a hátuk közepére sem kívántak volna?
Éjfél Kapitány nyugis válasza
Azzal az egyetlen lépéssel van egy kis gond. Azt a lépést soha nem te léped meg, hanem mindig az elfogadó fél. Az idő múlásával az utálkozó fél más, újabb élethelyzeteket is megismer, és előfordulhat, hogy az új tapasztalatainak birtokában gyökeresen másképpen ítél majd meg. Ahogy rablóból pandúr, lázadóból vezető, aszfaltbetyárból édesapa, alkalmazottból tulajdonos lesz, úgy értékelődnek át szemében a múlt szereplői is. Ahhoz persze, hogy esélyed legyen az előzőnél jobb megítélésre, fontos, hogy egyáltalán emlékezzenek rád. Ez pedig akkor fog csak menni, ha annak idején intenzív érzelmeket tudtál kiváltani. Az előjel pedig - idővel megváltozhat...
Csaba irigykedő kérdése
Mindig a nő választ! Miért???
Az utóbbi időkben sokszor futottam ebbe a mondatba a neten bolyongva
sokfelé. Az elején még átsiklottam felette, de a folytonos felbukkanása
elgondolkodtat. Miért??? sokat törtem a fejem az okokon de nem tiszta a
kép...
Szerintem az mondható, hogy az esetek nagy többségében a nő választ, mert
mások. Sokkal jobban olvassák a gesztusokat, nem nekik kell kezdeményezni,
sok pasi butábbaknak is tartja őket, amivel én nem értek egyet, és mivel a
csinosabbakat sokan megkörnyékezik ismerik az általános pasi reakciókat,
kiismerik őket, mondhatni belelátnak bizonyos mértékig a gondolataikba,
érzelmeikbe. Ha tetszik a pasi elérhetőnek mutatja magát, bátorítja stb.
Tudja magáról hogy kívánatos és ezt ki is használja. Egyszóval a nők
tudják hogy mi kell a férfiaknak. DE ez fordítva is igaz lehet. mondjuk én
95% 5% ra saccolnám mind1 lényeg a nagy különbség. Egy nagy baráti
társaságban voltam, jól éreztem magamat, jó volt a hangulat nekem
köszönhetően is. Láttam hogy egy csajnak nagyon bejövök, mind testileg,
mint stílusban. A csajszi ügyes volt és minden női trükköt remekül
használva próbált behálózni. Ugyan nekem már nagyon kis gesztusok is
elégnek szoktak bizonyulni hogy tudjam mi a helyzet. Az elején csak
finoman csinálta aztán gondolta csávókánknak nem elég nyilvánvaló és
próbált egyértelműbb jeleket leadni. Egy ideig belementem a játékba
(kíváncsi voltam a reakcióira) de már az elején tudtam, hogy semmi sem
lesz. A végén azzal egyeztem ki vele hogy legyünk csak barátok. Tehát ez
esetben én voltam aki választhatott volna de nemet mondtam.
Egy csúcs csaj választhat egy átlagos pasit, egy Brad Pitt is egy átlagos
csajt itt most nem csak a külsőre gondolok bár az is számit, persze
mindkét félnek más mértékben. szerintem a választás leegyszerűsítve a
külsőn, belsőn, pénz, de legfőképpen a TUDÁSON múlik
Szerintem ha egy pasi tudja hogy mire vágyik egy nő,
akkor tud választani.
Ez a Mindig a NŐ választ duma meg szerintem csak egymás bátorítására jó
hogy a helyzeti előnyükkel legyenek tisztában és használják is ki azt. A
véleményedet kíváncsian várom!
Éjfél Kapitány belenyugvó válasza
Mi a puszta megjelenése alapján készek vagyunk szinte bárkit anyává tenni, a jelentkezők alapos rostálása és a döntés maga azonban a nő programjának része. A nőknek sokkal nyomósabb okuk van az alapos válogatásra mint nekünk: náluk a kockázat. Ez a döntés nem csak arról szól, hogyan taktikázunk és hogyan érezzük magunkat éjszaka. Az ő választásuknak az a tétje, hogy leendő gyerekeik apja jó génállománnyal rendelkezzék, sőt, ezen felül az is, hogy a férfi később is a családjával maradjon, ellássa és védelmezze azt. ERRŐL szól minden, nem csupán a külsőről, belsőről és pénzről. Ha elrontják a választást, ott maradnak egyedül egy felnevelendő gyerekkel, aki komoly hátrányba hozza őket egy új kapcsolat kialakításában. Ha a férfi rontja el a választást, presztízsveszteség nélkül és ugyanolyan eséllyel kereshet tovább párt magának. Nevezheted a választás jogát helyzeti előnynek, de ne irigyeld: e mellé bőven társul felelősség is, ami ezt kompenzálja.
Tudom-tudom, mióta létezik fogamzásgátlás, azóta szétválasztható a szórakozás és a szaporodás. Ez az oka, hogy pusztán a buli kedvéért néha-néha felborul a papírforma, nagyjából abban az 5%-ban, amit te is írtál. De alapvetően: a nő dönt, és nyomós oka van rá, hogy ezt megfontoltan tegye.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Jól tettem?
Mayor szakítós kérdése
A következő problémával fordulok Hozzád: Van egy lány, akivel három évig jártunk együtt. Szakításunkat nagyon nehezen viseltem, depressziós lettem, már az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatott. Közvetlen a szakításunk után ő összejött egy másik sráccal, de velem a kapcsolatot nem szakította meg. Telefonálgatott, hitegetett, hogy majd egyszer kibékülünk, stb. Aztán persze nem lett az egészből semmi. Erőt vettem magamon, és kb. fél évre rá nekem is sikerült egy lánnyal kapcsolatot kezdenem. Sajnos nem tudtam beleszeretni, még mindig az előzőt szerettem. Két hónap kínlódás után szakítottunk. A történtek után egy évvel az exem is szakított a barátjával, és megint elkezdtünk találkozgatni "legyünk barátok" címszó alatt. Tulajdonképpen olyan volt, mintha együtt jártunk volna, azt leszámítva hogy nem mutatkoztunk nyilvánosság előtt, és csak hetente 3-4 alkalommal találkoztunk. Két lehetőség állt előttünk: a kibékülés vagy a teljes szakítás. Az utóbbi történt "természetesen", új párkapcsolatba kezdett. Persze a kapcsolatot szerette volna folytatni velem. Én úgy döntöttem elég volt a sok huzavonából, és teljesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Nem veszem fel a telefont ha hív, az sms-eit olvasás nélkül törlöm.
A kérdéseim a következők lennének: Ugye jól döntöttem azzal, hogy teljesen megszakítottam vele a kapcsolatot? Ő miért akarja hogy találkozzunk, hiszen neki van barátja? Már abban sem vagyok biztos, hogy szeretem, nem lehet hogy egyfajta görcsös ragaszkodás ez részemről?
Éjfél Kapitány szívből szóló gratulációja
Régen jött ilyen jellegű levél, amire nyugodt szívvel és elismerően mondhatom: igen, úgy viselkedtél ahogy férfinak viselkednie kell szakítás után! Talpra álltál, becsajoztál, és kitörölted a szívedből a méltatlan exet. (A definíció szerint minden régi szerető méltatlan, ez nem a lány személyiségét minősíti.) Jó látni, hogy van még férfi, aki kacagva fordít hátat és vissza se néz, ha a "legyünk barátok" szöveggel akarják megetetni.
Ő abban már bizonyos, hogy minden erényed ellenére nem te vagy az, akivel családot akar alapítani. Szakítania kellett veled, hogy jobb esélyei legyenek megtalálni a neki tetsző igazit. Innen úgy tűnik - még nem találta meg, és ebben az átmeneti állapotban lustaságból vagy kétségbeesésből hívja azt, aki reményei szerint addig is elszórakoztatja. Ne engedd, hogy te legyél a játékszere, legalább te ne légy se lusta se kétségbeesett. Itt a nyár... Get ready for love!
Mit főzzek?
Annamari intim kérdése
Tudom, hogy a hősök életében nincs jelentősége az evésnek, mégis érdekelne, hogy valaki, akinek szinte minden téren szimpatikus az ízlése, milyen kajákra bukik (mint a kacsa a nokedlire - bocs az idétlen, elcsépelt hasonlatért... de én mégis bírom). Vagyis a kérdésem: Mik a kedvenc ételeid?
A faggatózásom apropóját az adja, hogy holnapra vacsoravendégeket várok és gőzöm sincs, mit főzzek nekik. Talán Te tudsz nekem ötletet adni. Természetesen, jóbarátokról van szó. Ezt azért említem meg, mert eszembe jutott az elméleted arról, hogy akiket étellel kínálunk, azok felé ezzel a gesztussal a szeretetünket fejezzük ki. (Ellentétben az italkínálással, ami a létfenntartással áll kapcsolatban.) És ez mennyire igaz! Ez a gondolatod nagyon kedves nekem.
Éjfél Kapitány étvágygerjesztő válasza
Hát, ha képzeletben rám is főzöl, akkor valamilyen húsos, ízes és szaftos/mártásos ételt adsz nekik. Például bakonyi sertésszeletet az ő tejfölös gombás mártásában, nokedlivel, esetleg hortobágyi húsos palacsintát. Tudom, ezzel az a gond (mint minden "rendes" étellel), hogy rémesen sok vesződségbe telik megcsinálni, főleg ahhoz képest, hogy mennyi idő alatt fogy el. Ha háziasszonybarát alternatívát keresünk, akkor maradhatunk valamilyen olaszos jellegű tésztában - de sok mártással. A spagetti carbonara az egyik, és az örökzöld gnocci a másik kedvencem, ez aztán tényleg start-stop 10 percen belül megvan.
Ha valami nyárestére való szolidabbat gondolsz, akkor akkor eszembe jutnak a panírozott tintahalkarikák és nagy kedvencem, a grillezett polip is, tartármártással és friss cipóval. Ez nem csak hogy finom, de rögtön mindenkinek beugranak róla a tengerparti nyaralások is, a hullámok, a fehérre festett szállodai szobák, a monokini és a sangria. Jó étvágyat, meg mindent!
A haverom nőjét?
Tamás hosszú kérdése
A szereplők: 1 lány, 2 fiú a helyzet:
Van egy haverom. Egy srác. Jóban vagyunk, nincs semmi gondunk egymással. Ez a srác járt, kb 1 hónapot egy lánnyal, akivel jól megvoltak, de később 1-2 problémás sms miatt (a srác volt barátnője írt, és megtartotta) picit távolság tartóbbak lettek. Majd később a srác bevallotta a lánynak, hogy szereti, meg minden, de nem szerelmes bele úgy igazán. Sokat gondol a volt barátnőjére. Erre a lány erre berágott, és eléggé hanyagolták egymást ezután. max heti 1 telefon. A lányt nem ismertem, egy héttel ezelőttig, de múlt péntek óta buliban voltunk, aztán szombaton is buli, és vasárnap is. aztán találkoztunk még hétfőn, kedden (és szerda reggel is, bár ez átnyúlt a keddből). Minden nap ittunk (több-kevesebb bort), és nagyon egy frekvencián voltunk. elmentünk biciklizni, stb. Nagyon jól megértettük egymást. majd végül úgy alakult, hogy kedden ott aludtam. Összemelegedtünk és elcsattant 1-2 csók is. Nagyon jó volt ez a pár nap mindkettőnknek. Én úgy belezúgtam a csajba, mint vak tetőfedő. Ő is eléggé megkedvelt, de nem tudom pontosan mennyire. megjegyezném, hogy a lány még mindig szereti azt a srácot (bár nem tudja, hogy mit is akar tőle). Aztán jött a szerda. Megmondta, hogy ez így nem úgy alakult, ahogy szerette volna (bár ő is elismerte, hogy jó volt), ezért inkább csak legyünk barátok, és tartsuk a max fél méter távolságot. Őszintén szólva, ez így eléggé betette nekem. Ma este megbeszéltük, hogy ő nem szeretné, hogy így "összekuszálódjanak a szálak, hogy miatta legyen problémám a haverommal", szóval így ne legyen semmi, és megkért, hogy a barátomnak ne mondjam el, hogy mi történt köztünk. Én megmondtam, hogy nem tudom nekem mennyire menne ez a barátság(erre ő, hogy akkor ne is találkozzunk), úgy , hogy még esélyt, lehetőséget sem ad, hogy akár valamikor is közelebb kerüljünk. Több-kevesebb "harc" után sikerült azt kiharcolnom, hogy ha a haverommal összejön, jó, ha valaki teljesen mással, jó, de ha a haverommal nem jönne össze, és nincs más, akkor adjon nekem még egy esélyt. De addig is így már lehetünk barátok.
A kérdés: Mindent megtettem amit lehetett? Mit csinálhatnék még (se őt, se a barátomat nem akarom átverni vagy összeveszni velük)? Mit kéne csinálnom? Esetleg beszéljek a sráccal a lány tudta nélkül(/tudtával), hogy sokat beszélgettem a lánnyal, és döntse már el mit akar. Szóval vagy legyenek együtt vagy ne. Ez a nagy problémám. Kicsit kátyúba vagyok miatta. Az egyetlen ami vígasztal, hogy legalább egy kis reménnyel váltunk el. Erre a problémás helyzetre szeretnék tanácsot kérni. Hogy tudjam, jól döntöttem-e. Előre is köszönöm a segítséget!
Éjfél Kapitány ismétlő válasza
Megtetted amit kellett - próbálkoztál keményen. Most tedd azt, amit az egyértelmű visszautasítás után tenned kell: felejtsd el őt. Nem lesz nehéz, hiszen gyakorlatilag a kisujjadat sem kellett megmozdítsad, hogy megismerkedj vele, tálcán hozták eléd a lehetőséget. A lány döntött és jól láthatón nem téged választott. (Nincs közöd hozzá, hogy választott-e valaki mást helyetted, ahhoz meg végképp semmi, hogy konkrétan a barátoddal miként alakul az ügye. Rád annyi tartozik, hogy nem te vagy a kiválasztott.) Ne hibáztasd magad, úgy tűnik rosszkor érkeztél, ennyi az egész. Keress olyan nőt, aki téged akar. Sokszor mondtam már, de elmondom újra ha kell: annyi a széplány, mint égen a csillag. Ne pazarold az idődet érdemtelenre!
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Fruzsina értelmező kérdése
Egy kérdés (amire még senki sem adott kielégítő
választ):
Kire mondhatjuk azt, hogy értelmiségi?
Mitől értelmiségi az
értelmiségi?
Éjfél Kapitány értelmező válasza
Értelmiségi az, aki iskolái vagy tapasztalata révén többet tud a világról, mint az átlagember, és akinek ez a tudás meghatározó az életvitelében. Az értelmiségi nem csak a napi teendők és gondok mentén szemléli a világot, hanem rálátással van ezek okaira és az ezeket alakító folyamatokra. Az értelmiségi ennek szellemében tudatosan éli a saját életét, sőt, kérdésfeltevéssel, válaszadással és útmutatással igyekszik is javítani a világ folyásán.
Szex vagy barátság?
Joe megfáradt kérdése
Úgy érzem mintha megöregedtem volna, pedig még csak 21 éves vagyok. Régebben sokszor a "felhozatal" miatt mentem el egy-egy diszkóba, bulira, most sokkal inkább a zene számít (már, ha olyasmi van amit szeretek). Vagy persze ha a barátaim hívnak. Egy kávéval végződő nevű magyar rádióadón van egy olyan szlogen, amikor egy öreg néni mondja, hogy "mert a barátság fontosabb mint a szerelem". Hát vhogy így van ez. Ha választani kéne, hogy az életben nem lehetsz többé nővel, vagy nem lehetsz többé a barátaiddal te melyiket választanád?
Éjfél Kapitány megáradt válasza
Nyilván nem kevés múlik a részleteken, hogy mennyi és milyen barát és mennyi és milyen nő közül kell választani. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy jó szex és jó barátok között kell választani. A gyakorlatban úgy tudok elképzelni egy ilyen szituációt, hogy számüzetésben élek fenn a hegyekben, egyedül a nagy házban, egyedül a plazmatévé előtt és egyedül a jacuzziban. Van egy telefonom, amivel vagy bármelyik barátomat, vagy bármelyik escort ügynökséget felhívhatom, akik helikopterrel még aznap oda-odarepülnek ha kérem.
Ha örökös lemondásról van szó, nyilván sokat nyom a latban, hogy ki mennyire van belefáradva a nőkbe/barátokba, illetve épp ellenkezőleg, mennyi jutott ki neki eddig belőlük. Részemről mindig bőven volt és van körülöttem annyi ismerős, haver, barát, hogy inkább már egy kis csendre vágyjak. Ami pedig a nőket illeti - sohasem elég belőlük ;)
A szex iránti vágy sokkal erősebb mint a társaság iránti vágy - részemről pedig semmi elvi okot nem látok, hogy ne engedjek ennek a természetes késztetésnek. Én a jó szexet választanám.
Önbizalom?
Spell önmagában bizonytalan kérdése
Sok helyen hallom hogy állj hozzá pozitívan, meg legyen már egy kis önbizalmad. Mennyire fontos az önbizalom általában, és a pozitív hozzáállás? Jobban fognak sikerülni a dolgaim ha nagyobb az önbizalmam, és pozitívabban állok hozzá? Ha igen ez mennyire biztos?
Éjfél Kapitány magabiztos válasza
Borzasztóan fontos. Hogyan is várhatod el a világtól, bárkitől, hogy bízzon benned, ha te magad sem bízol önmagadban? A világot persze nem nagyon érdekli mit gondolsz magadról, így ha a törekvésed a külső körülmények miatt kudarcra van ítélve, akkor az bizony elbukik annak rendje s módja szerint, hiába bízol a sikeredben. Az önbizalom nem a szigorúan vett előbbrejutásban segít. Az önbizalom abban segít, hogy ne bukjál el időnek előtte. A magadba vetett hited a kisebb megpróbáltatásokon és akadályokon simán túljuttat, így végső soron jobban fognak sikerülni a dolgaid. Biztosan.
Kétségbeesett tiniszerelem?
Diko kétségbeesett kérdése
Szia kapitány! Egy picit bugyutta kérdéssel fordulok
hozzád! Én 15 éves vagyok és 10 évvel idösebb fiú tetszik, söt hulla
szerelmes vagyok és hozzá kell tennem,hogy életembe elösször! De
tudom,hogy ennél a fiunál semmi eséjem sincs,de nem tudom
elfelejteni,pedig már nagyon sokszor próbáltam,de képtelen vagyok! Senki
se ért meg! Mindenki azt mondja,h felejtsem el,de könnyü azt mondani és
nehéz csinálni! Viszont a fiunak hamarosan lesz barátnöje! Ezt a
testvérétöl tudom!
Szerinted mit tegyek?
Éjfél Kapitány törvényes válasza
Izé. Egy 25 éves fiú nem egészen ugyanazt érti szerelem alatt, mint te. Illetve ha ugyanazt is értitek, és bele is egyezel, akkor is törvénybe ütköztök. Ha elfelejteni nem tudod, hát ragaszd ki a fényképét az Éjfél Kapitány posztered mellé és maradj is ennyiben. Még egy apróság: olyan nincs, hogy "hamarosan lesz barátnője". Ha a testvére valami ilyesmit tud, az már nagyon is LÉTEZŐ valaki, aki minden valószínűség szerint már legálisan és alaposan megelőzött...
Sámson elméleti kérdése
Mi a véleményed a csalásról általában. Mennyire tekinted az evolúció részének? Milyen szintű csalást tartasz elfogadhatónak, milyet elviselhetetlennek (feltéve, hogy vannak ilyen kategóriáid). Az oktatás szempontjából pl mennyire etikus ha puskázom egy számonkérésen (a számonkérésen múlnak dolgok: "soksok" pénz)? Mennyire etikus, ha kirabolok egy áruházláncot, mert mondjuk éhes vagyok? Tekinthető-e ez életösztönnek?
Éjfél Kapitány kategorizáló válasza
A csalás a természetben tipikusan a más fajtabeliekkel szemben fordul elő, és szinte kivétel nélkül védekező jelleggel. A csaló erősebbnek, fenyegetőbbnek, másnak igyekszik feltüntetni magát, hogy elkerülje a zsákmánnyá válást. Fajtán belül a csalás fogalma - az embert leszámítva - gyakorlatilag ismeretlen, és ennek jó oka van. Az emberen kívüli fajoknak épp elég gond a fennmaradás, ezért hitelesnek és összehangoltnak kell maradniuk a hatékony túlélésért. Az emberek közti csalás alapvetően gusztustalan, mert az egyén a saját maga számára igyekszik így előnyökhöz jutni, nyilvánvalóan mások, a közösség rovására. Ez nyilván nem elfogadható, sok szempontból nem az. Nem pusztán az igazságérzetemet sérti, de kifejezetten ellentétes a faj, a közösség érdekeivel, a kollektív előbbre jutással. "Hazudni nem hazudhatsz!" - mondta apám még abban a korban, amikor a hatásos hazugságra még nem azt mondtuk hogy jó marketing.
"Csak két embernek szabad hazudni - mondta Jack Nicholson - A barátnődnek és a rendőröknek. Én eszerint éltem eddig." Az öreg Nicholson nyilvánvalóan nem előnyre akar szert tenni a csajával és a rendőrrel szemben, hanem védekezni igyekszik a macera ellen. A hazugság célja tehát nem csak a jogosulatlan előnyhöz jutás lehet, de egy támadás elkerülése is. Ebben az esetben kénytelen vagyok árnyaltabban nézni a dolgokat. Ahogy a tisztogató csetnik banda gépfegyvert szegez a fejednek, ahogy a tanár megkérdezi mindenkinek kész van-e a leckéje, az olyan egyenlőtlen szituáció, amiből elfogadom ha valaki hazugsággal igyekszik kivágni magát. Ha ártatlanul, kiszolgáltatottan vagy megtámadva - nyúlhatsz a csalás fegyveréhez. Viszont: nem vagy ártatlan attól, hogy ideológiát körítesz a disznóságod köré! Nem vagy ártatlan ha ételt lopsz akkor sem ha éhes vagy, nem vagy ártatlan ha biciklit lopsz akkor se ha gazdag gyerekről lopod el, nem vagy ártatlan ha bliccelsz a BKVn akkor se ha nem értesz egyet a városvezetéssel. Ez utóbbi ügyben világosan meg is mondtam: ha lebuksz, ne hazudj tovább, vállald fel a tetted.
Van a hazugságnak egy harmadik, általam is teljesen elfogadott műfaja: a kegyes hazugság. Persze hogy a Jézuska hozza az ajándékot. Persze hogy vannak a Mikulásnak rénszarvasai. Persze hogy te jobban csinálod az összes többi hapsimnál. Persze hogy nem dugtam senki mással édesem. Csupa olyan szituáció, amikor nem az önérdek, hanem a közös érdek motiválja a kibocsátót. Ha tényleg ez a motiváció(!), akkor nem is találok kivetni valót a kegyes csalásban.
Menekülni a boldogságtól?
WiSmi jó kérdése
A kérdésem maga tömör, egy szimpla, még csak nem is összetett mondat. Ám a válasz... Rengeteget gondolkoztam rajta, nem is tudom, van e igazi, egyértelmű válasz, de megköszönném, ha megismerhetném a te nézetedet is. Szóval a kérdés: miért menekül az ember a boldogságtól?
Éjfél Kapitány genetikus válasza
Hogy elmenekülte után újra boldog lehessen.
Mitől is vagyunk boldogok? Embere válogatja. Részemről például állandóan valamilyen cél érdekében, valamilyen feladaton dolgozom. Mostanában vettem csak észre, hogy amint készen vagyok valamivel, a helyett hogy kiélvezném a kiérdemelt előnyöket, azonnal új célt tűzök ki, hogy azon dolgozhassam... Sokunknak maga a törekvés, maga a győzelem a fontos, és nem a vele járó jutalom.
Ha a boldogságot a párválasztás témakörére szűkítjük le, még egyszerűbbek az okok. A férfi genetikai programja magjának - szinte válogatás nélkül való - ontásáról szól. A választás és a megtartás feladata alapvetően a nőé. Ennek érdekében a nőd mindent meg tud neked adni: meleg ételt, tiszta törülközőt, vad éjszakákat, szerető gondoskodást, nagyfejű fiúgyermekeket, de egyvalamit soha többé nem kapsz meg tőle: nem tudod újra megszerezni. Ha a nő mindezekkel ügyesen és látványosan képes kompenzálni, akkor elismerésből, fáradtságból vagy kényelemből meg tudunk feledkezni erről a momentumról. Akinek a nője nem képes erre, vagy aki szimplán nem kér ebből a kipárnázott és kihívások nélküli létből - az bizony tovább menekül...
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Létezik e valójában szerelem?
Monicart lírai kérdése
Mondjuk néha, hogy szeretlek. Van, aki mondja szerelmes vagyok. De valójában mi is a szerelem? Mert két ember egymásra talál a barátságban. Két ember felfigyel valamire. Észreveszi a másikat. És csak áll és meredten néz, amikor észre veszi, hogy megtalálta. Aztán, ha nincs akadály játszanak. Lassan vagy gyorsan mohón vagy odázva az örömöket keresik egymást. Hahó! Álljunk csak meg. Keresik magukat! A vágyaikat. és látnak olyan dolgokat, ami nincs. S megkergül a világ. Felbomlik az egyensúly. Nincs már zavar, amit rózsával a kezemben éreztem még hajdanán, amikor először megérintette szívem, s én arcomon pírral menekültem el. A tilosból. Ami mégis magával sodort. Egy fenét igen hagytam, hogy elsodorjon. És lett egyre erősebb minden. Lettek egyre fájóbbak a napok. Vágy öntött el és furcsa gondolatok. Aztán hittem szabadulok majd ha megszentségtelenítem az érzést, de ölelése könnyeket fakasztott arcomon. És ő lesimította arcával és megszűnt a világ, megszűnt az élet nélküle, mert itt zakatol minden mozdulatomban, minden tettemben, minden pillanatomban. de elment mert el kell menni és fáj olyan fájdalmat érzek, amely forrósága elapasztja könnyeim, csak keserű percek maradnak és a fájdalom amely cafatokra tépi szívemet.
Hát kérdem én ez a szerelem?
Éjfél Kapitány nem túl bő lére eresztett válasza
Ez.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Leszólítás vagy para?
An Aha gátlásos kérdése
Magamról csak annyit, hogy elég fiatalka vagyok, de elég érett ahhoz, hogy már most belássam, ez a világ alapjában véve igazságtalan. Erre szokták persze azt mondani, hogy ez van, törekedni kell az alkalmazkodáshoz. De ennek az egésznek túl nagy súlya van, szinte őrjítő, hogy az ember nem tud semmit az életről, ráadásul amivel csak lehet, megkavarnak bennünket. Pl. a tinifilmek csupa baromságot hirdetnek, a fiatalok gondolkodásmódját akarják leírni, miközben inkább beskatulyázzák őket. Tipikus ilyen dolog, mondjuk, mikor egy csúnyácska, bénácska lány leszólítja a ,,sulileghelyesebb" srácát, az meg kiröhögi, és széltében híreszteli, hogy mire nem mert vetemedni ez a kis senki. Vagy a mell dolog, azt tükrözi vissza, hogy az olyan lányok akiknek nincs mellük, a jó, vagy az elfogadható értékekkel bíró pasiknál szóba sem jöhetnek. Persze, hogy ilyeneket hozok fel példának, mert részint rám is vonatkoznak, és kifejezetten komplexusok sora alakult ki bennem. Egyáltalán nem vagyok félénk vagy visszahúzódó típus, társaságban kiválóan megvagyok, mindenről elmondom az igaz véleményem... de hogy egy sráchoz odamenjek azt már persze nem merem. Nem foghatok mindent a filmekre, d konkrétan mikor egy ilyen leszólításra szánnám rá magam, mindig eszembe jut egy egy ominózus epizód. Rémes egy dolog, és talán pont azért, m vannak olyan dolgok amikről tényleg nem tehetek, mégis... Szimpla véleményed jól esne.
Éjfél Kapitány nyugis válasza
Azt hiszem, nincs az a tinilány, akinek aggódnia kellene, hogy nem akarják elvinni. Sőt. Elvitel szempontjából a feltűnésmentesség kifejezett előny tud lenni. Megfigyelted már, hogy buliban kiket kérnek fel legelőször táncolni? Nem az osztály ügyeletes szexbombáit, hanem a "helyesnek mondott" se nem szép, se nem csúnya lányokat. Fiúszempontból ugye, ha igent mondanak, az jó, de ha nemet mondanak, az se túl nagy pofáraesés. Azt pedig mindnyájunk tudja, hogy lassúzni (nameg csókolózni és kefélni) minden vékony derekú lánnyal élmény, függetlenül attól, ki az illető, mekkora a melle és hol áll a rangsorban.
Ami a leszólítást illeti, ammondó vagyok hogy ne erőltesd. Nyugi bele, minden fiú aki túl van a totál amatőr szinten pontosan tudja, hogy mire számíthat tőled, és benne is lenne. Innentől kezdve elég azt látniuk, hogy nálad nem reménytelen próbálkozni és máris le se tudod őket vakarni. Viselkedj kedvesen, szemezz merészen és várj... Ja, és védekezz te, az a biztos!
Férfiak és nők vagy alkalmazottak?
Mercurius felháborodott kérdése
A minap egy nagyáruházban a vevőszolgálatra vittem egy vásárolt
gépet, hogy lepecsételjék a jótállási jegyét. A dobozt illedelmesen a
pultra tettem, és vártam. Egy szőke nőcske (a vevőszolgálatos) odacsapott a tetejére egy tapétavágó kést, kurtán közölve, hogy
nyissam ki a dobozt és vegyem ki a tartalmát, mert a gépben van a jótállási jegy és azt ő bizony meg nem emeli. Kértem a főnököt. Elém
penderült mellőle egy fekete nőcske, foghegyről kérdezvén, csak nem vagyok ennyire gyenge, hogy nem bírok kiemelni egy nekem könnyű
gépet a dobozból?! Mondtam, hogy épp elbírnám a dolgot, csakhogy a cuccért fizettem, ők alkalmazottak, így járna a szolgáltatás
megjegyzések nélkül. Erre epésen megkérdezte, hogy otthon is így bánok-e a barátnőmmel?... Nem akartam kioktatni a vevőszolgálat és a
barátnőség alapvető különbségéről a hölgyeket, elkértem a panaszkönyvet, majd még nagyobb főnökről érdeklődtem. Erre a fekete
nőcske dúlva-fúlva kinyitotta a dobozt és csodák csodája a gép tetején
lapult a jótállási jegy...
Itt a férfivilág vége? (merthogy nők is végezhetnek férfinak való munkát
de a problémát nem oldják meg, hanem személyeskedéssé változtatják...)
Éjfél Kapitány megnyugtató válasza
Írtam már férfiakról és nőkről: nem vagyunk egyformák. Mercurius esete ékes példa erre, hiszen a fentiek egészen nyilvánvalóan nem történhettek volna meg, ha a vevőszolgálatos férfi. Tiszta sor, hogy még egy nemi megkülönböztetés nélkül leszabályozott, teljesen semleges szerepben vagy beosztásban is jellemzően másképpen viselkedik férfi és nő. Nincs ezzel semmi bajom, hiszen a nő- és a férfilét különböző előnyökkel és különböző kötelezettségekkel jár, amelyek szépen kompenzálják egymást. Nem az a probléma, ha valakit nőnek vagy férfinak tekintünk. A probléma az, ha valaki csak a nemével járó előnyöket igyekszik kihasználni, a nélkül, hogy eleget tenne az ezzel járó kötelezettségeinek!
Esetünkben a vevőszolgálatos nő éppen ebben hibázott. Élni kívánt a nő-létéből következő előnyökkel, de nem kompenzálta ezt semmilyen nőként nyújtható gesztussal. (vö: semmit se adok, csak elveszek). Engem az adott szituációban nem is az bosszantott volna, hogy velem nyittatta volna ki a dobozt, hanem az, hogy az általam elvárt kedvesség és mosolygás helyett nőietlenül, agresszívan viselkedett. Ha teszem azt alig észrevehetően megigazítja a melltartóját, enyhén előre dől és Mercurius szemébe nézve kacéran azt kérdi: "Kivennéd?", akkor Ő egészen biztosan önként és dalolva segédkezett volna :)
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Mit is jelent az olimpiai eszme?
Seckl sportkérdése
Az eddigiektől eltérő kérdésem lesz feléd! Sport! Visszaemlékezve az eddigi irományaidra nem nagyon foglalkoztál ezzel a kérdés körrel, ki tudja miért? Lehet, hogy nem nagyon érint, vagy csupán nem volt olyan apropó, aminek kapcsán megtarthattad volna hegyi beszédedet. Igazából a véleményedre lennék kíváncsi, mégpedig a Fazekas botránnyal kapcsolatban! És mindennel, ami összefüggésben áll vele: doppingolás, élsport, de, talán ami a legfontosabb: az olimpiai eszme! Utolsó éves középiskolás vagyok de versenyszerűen sportolok, van belelátásom ebbe a világba egyik sporttársamat már egyszer, behívták dopping vizsgálatra és utána elmesélte, hogy milyen volt, vele még elég rendesek voltak de visszaemlékezve a beszámolójára én teljes mértékben meg tudom érteni Fazekas Robit, aki: végig edzett egy olimpiai időszakot, elment egy olimpiára, versenyzett és nyert. Már ezek, kívülállók számára felfoghatatlanul megterhelő, nem csak fizikálisan, hanem pszichésen is, és ezek után még 5 órát szenvedett egy szobában, ahol megalázhatták. Ideges volt fáradt szerintem én is otthagytam volna az egészet, bármilyen érem függene tőle, lehet, hogy még 5 órát se bírtam volna ki. Az egésznek a lényege, hogy szerintem az egész dopping vizsgálatot felül kéne vizsgálni, nem, hiszen el, hogy egy sportolóval úgy kell bánni, mint egy állattal. Még a bíróságokon, a jogban is alapeszme az ártatlanság védelme ("Mindenki addig ártatlan, amíg a bíróság ki nem mondja a bűnösségét") ez jelen esetben nem nagyon érvényesül(t).
Szerinted ez az eset, vagy úgy általánosan összeegyeztethető az olimpia eszméjével? Egyáltalán van ma? És ha létezik, akkor mit jelent, az hogy olimpiai eszme?
Éjfél Kapitány cinikus válasza
Az élsporton belül válasszuk kétfelé a sportágakat. Az egyikben a sportoló másvalaki, vagy másvalakik ellen küzd és ehhez a fejét is használnia kell (vizipóló, kézilabda, tenisz, stb...), míg a másikban csak saját maga, a stopper és a távolság az ellenfelek (atlétika, úszás, stb...). Az első csoportban a győzelem döntően a helyes döntéseken múlik, így ott a doppingnak értelemszerűen nincs kritikus szerepe. A második csoportban viszont az elsőség megszerzéséhez kivétel nélkül meg kell erőszakolni a genetikát, a természetet. Bár nem látok bele - még sincs kétségem afelől, hogy olimpiai szintű eredményeket ezen a területen nem lehet természetes úton produkálni. Fizikai képtelenség.
Olimpiai eszme? A részvétel a fontos? Régóta nem. Az olimpiai eszme ma már csak a tömegsportra értelmezhető, az élsportra régen nem. Az élsport nem a játék öröméről, hanem a győzelemről, a presztízsről szól. Ahol pedig presztízsről van szó (és ekkoráról), ott túlságosan nagy a kísértés. Onnantól pedig, ha csak néhányan is, de tiltott eszközöket használnak, a többieknek akik nyerni akarnak - fel kell venniük a kesztyűt. És hát - mindenki nyerni akar. (Itt jegyzem meg: minden tiszteletem azoké a sportolóké, akiknek az olimpiai szellem még jelent valamit és akik tisztán veszik fel a versenyt a felturbózott többiekkel. Ha már babér nem jut nekik, legalább ezt az elismerést tudhassák a sajátjukénak.)
Feloldhatatlannak gondolom ezt az ellentétet és borzalmasan álszentnek a jelenlegi gyakorlatot, mind a versenyzők, mind a sportorvosok, mind az ellenőrök, mind a szervezők részéről. (Amúgy is, mennyiben más kategória, hogy ki fut le a világon leggyorsabban 100 métert, minthogy ki eszik meg a leggyorsabban 100 hotdogot?) Vagy fel kéne hagyni ezeknek az eredményeknek a hajhászásával és teljesen leírni ezeket a sportágakat, vagy szabad utat kellene engedni és legalizálni a teljesítmény mesterséges fokozását.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Mi az a mérnöki szemlélet?
Lupus egyetemista kérdése
Olvasgattam valamelyik nap meglátásaidat a magyar felsőoktatásról (mintha külön ki lett volna emelve a műszaki képzés nem tudom...) és meg szeretném kérdezni, hogy szerinted mit is jelent, illetve milyennek is kéne lennie a mérnöki látásmódnak, illetve ez kötelezi-e az embert valamire és ha igen akkor mire?
Éjfél Kapitány technokrata válasza
Írtam már arról, hogy a cégeknek nem áll édekében a jó minőségű, tartós termékek gyártása, hiszen az hosszú időre kielégít egy-egy fogyasztói igényt. Ide kapcsolódóan aggódom egy másik probléma miatt is. Az emberek újdonságra való vágyakozását is messzemenőkig kihasználják a cégek. Ugye ismerős, amikor megjelenik az X üdítő, aztán később az X új ízzel, aztán új ízzel és újabb csomagolásban, hogy aztán átadja a helyét az Y üdítőnek. A vásárlókedv folyamatos fenntartása okán felpörgetett tempó nem okoz gondot az üdítőitaloknál és mosóporoknál, de borzalmasan káros a technológiák esetében. A technológiákkal és a hozzájuk tartozó eszközökkel technikusok és mesteremberek dolgoznak, akiknek időre van szükségük az új lehetőségek megismerésére, az új fogások elsajátítására, az új gondok kitapasztalására és azok megoldására. Ha a technológiák az üdítők tempójában cserélődnek, akkor mire valaki mesterré válna, addigra már el is avult amivel foglalkozott. A technológiák gyors váltakozása és a termékek minőségromlása már középtávon is káros a közösségnek. (Volt valakinek jól működő mobiltelefonja az elmúlt 5 évben?) Ez a tempó fenntartja ugyan a fogyasztói társadalom által biztosított jólétet (hiszen te is legalább 3 új telefont vásároltál), de kerékkötője a közösség igazán komoly fejlődésének. (Emlékezzünk csak, hogy az emberiség egyik legfontosabb szimbóluma, az Alpha űrállomás esetére, ahol messze a legtöbb fennakadást a fedélzeti Windows NT számítógéprendszer okozta. A Windows NT-t a világ legnagyobb szoftveres cége állítja elő, sok-sok mérnök segítségével, elképesztő mennyiségű szürkeállomány igénybe vételével, de hiába, ha a szoftver a rövidtávú vásárlói igények kielégítése miatt állandó és drasztikus változásban van - így soha nem tud elérni egy kellően stabil, megbízható állapotot.)
Lassan ott tartunk, hogy sem a cégeknek, sem a mesterembernek nem áll érdekében becsületesen és komolyan kitanulni, megcsinálni, végigcsinálni valamit, hiszen nem térül meg a befektetett munkájuk. Ha pedig nem áll érdekükben, nem is fogják ezt tenni. Vagy mégis? A mérnökök küldetése éppen ez - ellensúlyozni a fogyasztói társadalom értékesítés-központú, rövidtávú gondolkodásmódját. (Pontosan ez Dilbert és a vezetés állandó konfliktusa is.) A mérnöki szemlélet lényege: fogyasztói és értékesítési érdekektől függetlenül, technológiai alapon szemlélni a világot. A mérnök kötelessége a közösség hosszú távú érdekeit figyelembe véve, a technológia segítségével biztonságos, stabil, időtálló megoldások szállítása. Akkor is, ha úgy tűnik: nem érdemes.
Haldoklik a művészet?
Tamás végre nem csajozós kérdése
Sok cikket és könyvet olvastam már kortárs alkotóktól és művészettörténészektől és sokak véleménye szerint a
művészet halott. Ennek ellenére sok olyan embert ismerek személyesen, vagy az interneten keresztül is, akiknek a munkássága szerintem cáfolja
a fenti állítást. Van egy olyan érzésem, hogy a művészet, mint szó új
értelm(ek)et nyer nyugaton a szórakoztató ipar kisebb-nagyobb gyáraiban (az ipari művészet és az iparművészet közti különbség pl.), de
talán hagyományos értelmezésében is van még értelme használni. A példa
kedvéért egy, a digitális eszközöket is használó tervezőgrafikus: Kent Oberheu
http://www.semafore.com. Itt külön figyelmet érdemel a
"The Running
Dress" c. darab ami a figuratív 3d-s számítógépes grafika eddigiektől merőben
eltérő alkalmazását is szemlélteti.
Én formatervezőnek készülök és zavartan állok ez előtt a jelenség előtt,
nem igazán látom tisztán a dolgot. Egy támpontom akadt, ami életben tartja az elképzelésemet, hogy a művészet továbbra
is él. "A művészet egyetlen feladata a maximális esztétikai hatás kiváltása"
Petr Tucny, 1964 Bár az illető emlékezetem szerint nem művészettörténész, ha
jól tudom iparművész és talán nem túl szerencsés a mondatot így kiragadni, de ebbe
az egy konkrét gondolatba tudok csak kapaszkodni.
Te mit gondolsz erről?
Éjfél Kapitány műkedvelő válasza
Nem gondolom, hogy a művészet haldokolna, sem a szó klasszikus, sem a mai értelmében. Sőt. Én magam is venni szándékozom még az idén valamit Nagy Anditól vagy Kupcsik Adriántól. Miképpen régen, aképpen ma is, a módos emberek szép házakat és lakásokat építtetnek maguknak, amiben magától értetődő helyük van szép/drága/menő műalkotásoknak is. Úgy látom, a helyzet talán még jobb is mint régen, mert szép holmik már nem csak a mecénások megrendelésére készülnek. Egyrészről sok-sok termék kapcsán is komoly alkalmazott művészi feladatok adódnak (de ezt te tudod a legjobban mint leendő formatervező). Másrészről a minden médián keresztül gyorsan és szinte ingyenesen terjedő popkultúra révén jóval szélesebb körbe is eljutnak az új idők új alkotásai, mint a múzeumok vagy a galériák segítségével. Amíg Odegnál Robi ilyen képregényt csinál, amíg Gáspár Tamás ilyen Éjfél Kapitányt rajzol, amíg Vigh Szabi ilyen menükártyát tervez, addig nem aggódom a művészet jövőjéért. Az Ő munkáik szépen visszaigazolják az általad idézett Petr Tucny gondolatot, amivel maximálisan egyetértek.
Nézd meg az Aritude on-line galéria felhozatalát, kattints a www.webstandardsawards.com díjazottjaira ugorj be néha a MEO-ba, a Műcsarnokba vagy a KOGART-ba és a szemednek higgy, ne a pesszimista könyveknek!
Most már rájöttem...
Encsi egyszerű kérdése
Szokták mondani "Nem minden az, aminek látszik". Ezzel kapcsolatban szeretném kikérni a véleményedet. Van egy ember/én elég fiatal vagyok ő pedig már idős/, akitől régen nagyon féltem és ezt ő is tudta. Persze nem akarta hogy féljek. Most már rájöttem arra, hogy félreismertem, valamennyire a példaképemmé vált. Néha úgy éreztem hogy kedvel, de hamarosan elutazom valahová, és talán soha többet nem látom. De Ő nem mondott nekem semmit, és mintha nem is számítana hogy elmegyek. Most mit gondoljak?
Éjfél Kapitány egyszerű válasza
Hol itt a kérdés? A példaképed és Te kedveled Őt. Szerintem Ő is téged. Cselekedj gyorsan e szerint: légy kedves és hajlandó.
Helyrehozni?
Dante csodaváró kérdése
Anno 11 hónapja összejöttem a lánnyal, akivel irtózatosan egymásra
voltunk hangolódva, és mentálisan is eléggé egymásra találtunk. Kicsit
bibi volt, hogy mindketten hasonló kapcsolatból jöttünk ki - a másik fél
volt a passzív mindig. Egy ideig jól elvoltunk, bár nehézségek voltak, de betudtam annak, hogy most sokkal jobban kell alkalmazkodnom - és
ő is sokat változott (ezt a barátai elmondása alapján). Elkövettem egy hatalmas hibát. Nem vettem komolyan, és játszottam
vele. Amikor nagyon veszekedtünk, és elegem volt, akkor néha elküldtem
messzire... Ezek után egy ilyen alkalom után (volt pár) volt valakivel - ugyan csak csókolódzott, és újra együtt vagyunk, de
képtelen vagyok úgy gondolni rá, hogy ne az járjon a fejemben, hogy most mással van. Ez
így nem jó, mérgez mindent. Ezt szeretném kitörölni magamból. A veszekedések és a rossz megszólalások sokszor
úgy jöttek elő, hogy valamivel húzta az agyamat, és amikor már nem láttam a dühtől, akkor kimondtam az igazat. Persze sokszor dühből.
Mindemellett nagyon szeretem még mindig, és szeretnék együtt élni vele. Hogy össze jön e? Nem tudom sajnos. Ha nem lenne, azt hiszem
túlélném, de olyan lenne, hogy nem volna értelme - mintha levágnák az ember egy nagy darabját...
Roncsként élne az ember. Sokszor olyan dolgokra volt féltékeny, amire nem volt alapja - pl. más
nőket nézek, amik most először igaz, hogy ő az első nő, aki mellett nem
nézek másra. Csak sajnos a dolgok elmérgesedtek. Már mindketten sokszor csak
idegesek vagyunk - hogy lehetne ebből a spirálból kiszállni? Igenis ha kell a saját hajamnál fogva fogom kirángatni
magunkat a gödörből. Ha nem sikerül - hát egyszer tettem valami nagyon jót is az életemben, amiért megérte élni.
Azt még tudnod kell, hogy mindketten az előző kapcsolatunkban megcsaltuk a partnerünket, aki rajongott értünk. Részemről ezért
tudtam a másik pasin nagyon nehezen túllépni. Egyik marhaságom volt, hogy neki akartam
őt hajtani a diplomának. Okos nő, most már látom tévedtem ezzel kapcsolatban. Én és a
környezetemre ez a jellemző, diplomások, etc, az övére meg nem igazán, de azért szép számmal van ilyen ismerőse.
Nagyon sokat tanultam tőle, de ezeket a "tanulásokat" nem másnál szeretném később kamatoztatni.
Mindemellett, ha nem is tudsz sokat hozzászólni, másoknak említeném az egyszerű közhelyet: úgy fogadd el a másikat amilyen. Többet ér.
Éjfél Kapitány kiábrándító válasza
Szerinted lehet ilyen ingatag alapokra építeni egy - remélhetőleg - egész életre szóló kapcsolatot? Egy stabil párkapcsolatban támadt hasonló problémákon még csak-csak túl tudják tenni magukat a felek, de itt nem erről van szó. Nálatok már az alapokkal komoly baj van. Ez így nem fog működni. Te is tudod, bármennyire is az ellenkezőjét szeretnéd.
Az energiádat ne hősiesen reménytelen akciókra pazarold. Miután látom, magad is bölcsen levontad a kellő tanulságokat, lépj tovább, keresd meg a hozzád illő igazit.
(Ezt a diplomás dolgot viszont nem értem. El tudom képzelni, hogy valaki rajzórára, énekórára, aerobicra írassa be a nőjét, olyat is láttam, hogy gazdasszonytanfolyamra vagy intimtornára küldje a feleségét, de hogy főiskolára??? Hiába, mindenkinek megvan a maga perverziója... ;)
Segítő kezet nyújtani?
Cheron megfáradt kérdése
Mostanában nem vagyok önmagam. Sok a munkám a tanulni való és a környezetemben is sok a probléma. Eddig próbáltam megőrizni az emberségem és segítőkezet nyújtani másoknak. De nem sok mindent kaptam vissza. Meguntam, bár a testvérem szerint ettől vagyok jó ember. A kérdésem: Maradjak ilyen és tegyem tönkre magam mások problémái miatt vagy éljem az életem és ne foglalkozzak mással. És honnan tudhatom hogy ki érdemli meg a segítségem?
Éjfél Kapitány nyugis válasza
Tönkretenni magad mások problémái miatt? Azt hiszem másokon segíteni csak úgy lehet, ha nem ártod bele magad túlságosan a dolgaikba. A problémáikat nem megélni kell, elég megérteni őket. (Képzeld csak el, ha a mentőorvos minden balesethez kivonulva sírógörcsöt kapna...) Aki segítséget nyújt, annak jól felkészültnek és legfőképpen kiegyensúlyozottnak kell lennie, máskülönben nem is tud hatékonyan beavatkozni. Ha belőled túl sokat vett ki a másokon való segítés, akkor pihenj egy kicsit, amíg visszanyered az erődet, hogy később újra adhass belőle.
Segíts továbbra is önzetlenül, de ne erődön felül, mindazoknak, akiket Te méltónak találsz.
Őszinte kőkemény...
Ah Raud Morend őszinte kérdése
Reménytelenül ( persze, reménykedek, különben nem írnék ) szerelmes vagyok egy lányba. Kb. két és féléve ismerem, és a dolog amolyan első látásra történt. Már többször is próbálkoztunk, de valamin mindig elcsúsztunk. Most hihetetlenül szeretem, és vágyom a társaságát. Boldog lennék, ha barátkozna velem. Nem akarok túl sokat, csak a bizalmát ( na jó; ez jó sok ). Szerelmes vagyok belé, a közelébe szeretnék kerülni, ehhez az kell, hogy ne lássa rajtam a "tüzet", attól megijedne. De én szeretem, és őszinte akarok hozzá lenni. Paradoxon..., amibe kezdek beleőrülni. már kezdtünk barátkozni, minden pompásan alakult, ha megláttuk egymást, mosolyogtunk, megfogtuk egymás kezét, vagy megöleltük, megsimogattuk egymást. Annyira boldog voltam. Vettem neki sárga rózsát, adtam neki fényképet a kiskori önmagamról, írtam neki levelet. Mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna, olyan halovány bennem a boldogság emléke! Most nagyon félek, hogy túlléptem a határt. Valaki azt mondta, menekülök a reménytelenségbe, mert még félek egy komoly kapcsolattól, de erről szó sincs. ( akkor már inkább az első szerelmem emlékeit féltem ) Nagyon szenvedek, pedig már kinőttem azt a korszakomat, hogy akarjam és élvezzem... Kérlek szépen, segíts ! Te vagy az utolsó reménységem.
Éjfél Kapitány őszinte válasza
De hisz a legjobb úton haladsz! Az első látásra szerelemnél szebbet el se tudok képzelni, és a folytatás is rendben lévőnek tűnik. Egyetlen gondolatot fűznék csak hozzá leveledhez.
Ez az őszinteség - szerelem dolog tényleg paradoxon. Légy őszinte és mondd az imádott nőnek: "de jó melled van, gyere fel, hadd simogassam egész éjjel" - nyilván elzavar, még akkor is, ha a simogatás nincs is ellenére. Légy őszintétlen és mondd neki: "egy finom vacsora mellett szívesen elbeszélgetnék veled a világ dolgairól" - és lesz esélyed. Mindez valójában nem is őszinteségi kérdés, hanem egyfajta virágnyelv. Mindketten tudjátok, mit jelent a meghívás egy finom vacsorára. (Azok a legendásan öntudatos skandináv lányok, akik sértésként élik meg ha fizetni akarod a capuccinójukat, teljesen magától értetődőnek tekintik, hogy ha elfogadnak egy vacsorameghívást, azt szex-szel viszonozzák.)
Ne a vegytiszta őszinteség mindenáron való erőltetése legyen a célod, hanem a boldogságotok. Játsszad a játékot, pontosan úgy, ahogy a gyerekének örömet szerezni vágyó szülők Mikulást és Jézuskát játszanak. És miképpen az ajándékozásról is idővel lekopik ez a máz, úgy a már egymásra talált párok is egyenesen beszélnek egymással.
Zoltán halálváró kérdése
A véleményedre lennék kíváncsi. 24 év alatt jutottam el oda, hogy nem látom értelmét az életnek.
Sem általánosságban az emberi létnek, sem a saját életemnek. Nincsenek céljaim, vágyaim, kötelességeim, kötődésem.
Egy problémám van: nem merem magamat megölni, képtelen lennék rá. Van egy oldal ami nagyjából igaz rám is:
www.extra.hu/borg Márai 1900-ban született és 89 vagy 90 évesen lett elege és lőtte fejbe
magát. A Füveskönyvét 43 évesen írta meg.
Mit gondolsz erről?
Éjfél Kapitány életigenlő válasza
Meg tudom érteni azokat, akik már túl vannak életük javán és nem kíváncsiak a lassú elmúlásra. Ugyanakkor megvetem azokat, akik azelőtt mondják be az unalmast, mielőtt visszafizették volna a közösségnek az adósságukat. Megvetem azokat, akik elfogadták a tejet az anyjuktól, az ételt és fedelet a családjuktól, az iskoláikat az adófizetőktől, a szakmájukat a mestereiktől, és mielőtt mindezt munkájukkal viszonozták volna, leléptek. Nem érdekelt soha az életük, nem hat meg a történetük, nem elégtétel a nyomorúságos haláluk. Amíg visszafizetetlen adóságuk van a közösség, és így felém is, az életük nem a sajátjuk. Nem csupán gyengék és gyávák - hitvány csalók, önző szélhámosok.
Konkréten a te esetedben semmiképpen sem ajánlom, hogy amatőr módon kóstolgassad a halált. Úgyis megtalál valaki, úgyis jön a mentő, úgyis kimossák a gyomrodat, úgyis mindent kipasszíroznak belőled, és úgyis irgalmatlanul elvernek, miután magadhoz tértél. Az ilyen csak ijesztgetni akarja a szeretteit, nem is akar komolyan elmenni - az ilyesmit pedig érthetően nem komálja sem a környezet, sem a mentősök. Sőt, hogy teljes legyen a csőd, még egy komolyan gondolt öngyilkosságot is el lehet cseszni. Példának okáért nem mindegy, hogy miután hagytuk a gázt ömleni a szobába, padlóközelben vagy magasan fent kattintunk-e az öngyújtóval. Egyik esetben tervszerű robbanás, dirr vége van. Másik esetben - égés. Mielőtt felismerhetetlenül összeégve kómába esel az intenzíven, jó néhány órád lesz átgondolni a dolgaidat, ha éppen nem az elképzelhetetlen fájdalommal leszel elfoglalva...
Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy kellően izgalmas ez a világ ahhoz, hogy még a magadfajta srácnak is akadjon benne kihívás. Keressünk valamilyen kellően nehéz feladatot, vagy valami hálás célt, esetleg egy szokatlan, adrenalinpumpáló extrém hobbit. Izgalmas megtapasztalni, milyen messzire elmehet az ember. Mondanék egy-egy példát, hátha segít. Nehéz feladat: próbálj havi egymilliót megkeresni legálisan. Gondold ki alaposan, vágj bele bátran és dolgozz keményen. Aztán ha megvan, vegyél a pénzen Bang & Olufsen hifitornyot, vagy add a zsét a fóti gyerekvárosnak. Hálás cél: válassz ki egy ismert magyar szépséget és próbálj randizni vele. Mindig arról panaszkodnak, hogy nem merik őket megszólítani a fiúk ;) Ugyanennek a feladatnak másik verziója: szólíts le minden nap 3 nőt, de na csak úgy tessék-lássék, hanem egészen komolyan. Extrém hobbi: ugrottál már le vasúti hídról gumikötéllel? Elsőre halálfélelem, másodjára már egyfajta tudatosan keresett izgalom.
Ha ehhez gyenge lennél, akkor sincs veszve semmi. Keresd meg azokat, akik hozzád hasonlóan lézengenek. Emlékezz a Fight club alkoholista és rákos klubjaira, vannak ilyenek nálunk is. Vegyél fekete farmert, járj goth koncertekre, hagyd, hogy a grufti kislányok megpróbáljanak megvigasztalni ;) Ha barátok, de legalábbis megértő közönség van körülötted, gyorsan helyrebillen a világod.
Ha ez se tetszik, akkor fordíthatunk is a dolgon. Ne a te életeddel törődjünk! Ha nem tudsz vele mit kezdeni, akkor add azt valaki másnak, akinek még hasznára válhat a létezésed. Segíts te másokon - légy szociális munkás, végezz karitatív munkát! Sokaknak valóban nagy szüksége van segítségre. Egy meleg ebéd az éheseknek, egy délutáni beszélgetés egy súlyos beteggel, egy olvasás-lecke a cigány kisfiúval, ebben te is tudnál segíteni. De teheted ugyanezt férfiasabban is: állj tűzoltónak, mentősnek, katonának, rendőrnek! Ott aztán tényleg nagy szükség van olyanokra, akik jelképes viszonzásért cserébe készek az önfeláldozásra. Légy önzetlenül aktív tagja egy hasznos közösségnek! Küzdj a környezetért, az igazságosságért, bármiért. Rajta!
Reakció
Szia Kapitány!
Pár hónapja írtam levelet neked öngyilok témában levelet. Persze így
utólag mondhatnék bármit, de felesleges. A lényeg, hogy változtak a
dolgok, szerintem pozitív irányba.
Ami miatt írok, az érdekes, ugyanis most olvastam a válaszodat a
levelemre. Anno azt hittem, hogy ilyen negatív töltetű levelet inkább fel
sem raksz. De lám utólag olvasgatva ráleltem a válaszodra, és örültem
neki.
Szóval rátapintottál a lényegre. Most dolgozok mint a güzü, vettem egy
böhöm Audit. Jövőre lehet hogy újból versenyezni fogok (bringa).
Ráadásul pont a Fight Clubot említetted, ami számomra a legnagyobb
film ami valaha készült.
Köszi
Zoltán
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Összebútorozzak?
Attus bátortalan kérdése
Nem gondoltam, hogy rákényszerülök virtuális lelki segítségre, de úgy látszik minden út Rómába vezet. Hirtelen nem találok magam mellet senkit úgyhogy te maradsz. Problem: van egy lány nagyon szeretem, lassan 2 éve vagyunk együtt, és nagyon jól érzem magam vele magam általában, DE nem tudom eldönteni, hogy mit akarok, gyerekkorom óta egy úgy képzeltem el a szerelmemet, hogy első látásra, és egy nagy belső kisugárzással párosulva. Őt nem úgy ismertem meg, lassan, félve, de megszerettem de valahogy hiányzik belőle, az íz, az igazi zamat. Lassan el kell döntenem mit akarok a kapcsolattal, kezdjem el vele az életem, és kezdjem el vele a tudatos jövőépítést vagy ne (összeköltözés stb)? Félek ha megteszem mindig bennem lesz a tüske, hogy nem kerestem tovább, viszont ha szakítok vele és nem találom meg aki az álomvilágomban él akkor meg mi a franchoz kezdek, tépelődök azon miért nem maradtam vele, hülyíteni meg nem akarom, mert annál jobban szeretem. Ohh mond te mit választanál???
Éjfél Kapitány buzdító válasza
Nagyon egyértelmű: bútorozzatok össze azonnal :)
Az összeköltözés nagyon jó iskola, ugyanakkor nem kötelez senkit semmire. Heteken belül ki fog derülni, hogy mostani választottad méltó-e a szerelmedre, de az is, hogy Te mennyire vagy felkészülve a családfői szerepre. Előre szólok: a próba nagyon nehéz lesz. Meglepően problémás lesz egy közös élettérben alkalmazkodni valaki máshoz, felvállalni olyan feladatokat, amik eddig nem a ti vállatokat nyomták. Ha kiálljátok - megérdemlitek egymást. Ha nem, akkor is gazdagabb leszel annyi tapasztalattal, amivel a második összeköltözést már élvezni fogod. Rajta!
Bunyó a szalagavatón?
Feri kombattáns kérdése
Negyedszázadot leélt fiatalember vagyok, több mint 10 éve
foglalkozom harcművészetekkel. Megismertem egy lányt, aki bájos, kedves, intelligens stb. Nem
tökéletes, de én így szeretem Őt, ahogy van. Van barátja, de tudom, hogy nem értékeli Őt eléggé. Persze Ő szereti, tehát itt a vita lezárva.
De. Személyesen még nem találkoztam az ellenséggel, és tudom, hogy ő is ért a harcművészetekhez, még ha pár éve csinálja is. Két hét múlva
pedig szalagavató, ahol biztosan találkozunk... Van néhány rossz tulajdonságom: nem térek ki semmi elől, őszinte
vagyok és szókimondó. Soha nem tennék semmi olyat, amivel megbánthatnám Őt, tehát mit
tegyek? Ha kihagyom a szalagavatót, megbántom. Ha elmegyek, találkozok az örödöggel és szembenézek vele, de nem
verhetem laposra, mert azzal szintén megbántanám. Hagyjam magam én laposra verni? Mert ha találkozom a sráccal, én őszinte leszek vele,
és ahogy tudom, nem nagyon bírja a kritikát! Megfutni nem fogok, az elveim miatt, elő nem fordulhat, hogy kész
helyzetből visszatáncoljak. Gondolom érted, mi a kérdés. Vagyis hogy nincs.
Erősíts meg, hogy tudom mit teszek. Elvégre felnőtt ember vagyok...
Éjfél Kapitány pacifista válasza
Már miért is nevezed az illető fiatalembert ellenségnek és ördögnek? Mert még teelőtted megszerették egymást azzal a nővel, akit most te kívántál meg? Hagyjuk az olyan mondvacsinált indokokat mint a "nem értékeli őt eléggé". Esetünkben egészen nyilvánvalóan provokációra és agresszióra készülsz, ami nem tudom elképzelni, hogy melyik harcművész iskola tanítása szerint helyénvaló.
De hagyjuk az efféle morális kérdéseket, koncentráljuk célunkra: a nőre. El kell áruljam - az esetleges összeverekedés csajozós következményei katasztrofálisak lesznek, különösen akkor, ha mint támadó lépsz fel. Ezt a nők még akkor sem szokták értékelni, ha amúgy haragszanak aktuális barátjukra. Ha tényleg a nő a célod, akkor felejtsd el a jelenetet, a provokációt és a verekedést. Ha a nőt akarod megszerezni, a nőre kell koncentrálnod, az aktuális barátot egyszerűen levegőnek kell nézned! Ne térj ki a feladat elől, menj el nyugodtan a szalagavatóra, mosolyogj a lányra, táncoltasd meg, bókolj neki, és abszolút módon vedd semmibe a másikat. A lánynak éreznie kell, hogy csak Ő a fontos a számodra, a másiknak meg éreznie kell, hogy még arra se méltatod, hogy ellenségszámba vegyed. Ha intenzíven udvarolsz és közben nem hagyod magad provokálni, akkor garantáltam egy remekbe szabott időzítet bombát hagysz a "szerelmesek" között. Hazaérve biztosan téma leszel: a fiú ösztönösen gyalázni fog téged, a lány pedig ösztönösen védeni, a szakadék pedig csak mélyül közöttük.
Persze ha egy jóízű verekedés a célod és a nőre csupán mint indítékra van szükséged, akkor rajta ess neki nyugodtan még a szalagavató előtt. De ebben az esetben nyugodtan felejtsd el a nőt - sosem lesz a tiéd. Szun Ce jusson eszedbe: A háborúban fő célod a győzelem legyen és ne a hosszadalmas hadjáratok.
Tényleg így gondolnám?
Edelweiss provokatív kérdései
A - Vajon Éjfél Kapitány volt-e úgy, hogy várt a szexuális együttléttel, mert annyira tisztának érezte a kapcsolatot, hogy nem ronthatta el az idő előtti "dugással" (É.K. szótárából emeltem... egyébként lehet, hogy pont ezek a kifejezések teszik közönségessé, az amúgy tényleg gyönyörű és természetes szexualitást.)
B - Tényleg nem létezik a nőkben a "magbefogadási hajlandóságot" überelő érték?
Éjfél Kapitány válaszai némi extra magyarázattal
A - Nem, ilyen helyzetben soha sem voltam. Én azokat a kapcsolatokat tekintem tisztának, ahol a felek minden problémázás és moralizálás nélkül őszintén, természetesen, ösztönösen, és teljes gázzal szeretik egymást.
B - Tényleg nem.
Edelweiss hiába minősíti hozzáállását tisztábbnak, gyönyörűbbnek (ki nem mondottan tudatosabbnak és emberibbnek), mert éppen úgy az ösztöneinek engedelmeskedik, mint én. A nő genetikus alapprogramja ezzel a halogatással kényszeríti versenyre a tucatjával - és szinte válogatás nélkül - udvarló hímeket, másrészt ez ad időt neki, hogy kiválaszthassa közülük a legalkalmasabbat - leendő utódjai apját. Ha a nő olyan lelkesen mondana igent minden bepróbálkozónak, mint amilyen intenzíven mi megkíséreljük ontani magunkat, akkor nem adódna versenyhelyzet, amire pedig hosszú távon a faj fejlődésének szempontjából nagy szükség van. Ilyen egyszerű.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Nagyandy fogós kérdése
Tudom, hogy nem ez a lelkisegély szolgálat, de lassan már kezdek kifogyni az ötletekből... Röviden vázolom a helyzetet. A legjobb barátom, aki az ellenkező nemből való (jé, ilyen is van!) komoly fejtörést okoz mostanában nekem. Mivel a barátnője (sőt, inkább a jegyese) visszaadta neki a gyűrűjét egy pár hete azzal a mondattal, hogy ugyan még őt szereti, de mielőtt komolyabban lekötné magát, még élni szeretne...hehh...
Keblencem eléggé ki van akadva. Azaz, össze van törve. Már egy ideje vigasztalgatom és haladunk is, de most jön a baj.. van egy olyan érzésem, hogy belém akar 'kapaszkodni'. Mintha szándékosan át akarná formálni a barátságunkat valami mássá... Kezdek komolyan kétségbe esni. Mit tegyek, anélkül, hogy még jobban beletaszítanám abba a gödörbe, amiből kezd kimászni?
Ha tudsz valami okosságot, Ó Bölcs Kapitányom, azt örömmel venném. Én már határozottan kezdek kifogyni a lehetőségekből, de nem akarom feladni ezt a barátságot...
Éjfél Kapitány félmegoldása
És meg is érkeztünk a férfi-nő barátság klasszikus problémájához. Női oldalról ez nyilván kényelmes és idilli állapot. Férfi oldalról viszont - fényévekre van az elvárásoktól. Férfi nem tud úgy tekinteni egy nőre, hogy megfeledkezne annak női mivoltáról, és genetikus programjának késztetéséről magjának ontására. C'est la vie.
Ismert egy közhelyszámba menő megoldás: "Férfi és nő között létezik barátság - ha dugnak is." Persze ezt is embere válogatja, van amikor ez csak olaj a tűzre. Létezik egy ennél rafináltabb megoldás is, ami azon alapszik, hogy sokszor csak a lehetőségére vágyunk a hódításnak. Nem lehetetlen hosszú időn keresztül fenntartani egy olyan baráti kapcsolatot, ahol a gesztusok szintjén ajtó ablak nyitva, valójában viszont szó sem lehet simogatásnál és puszinál többről. Egy ilyen kapcsolat fenntartásának egyetlen fontos kritériumát ismerem: a nő nem mondhatja, hogy soha nem lesz a férfié. Ha ezt kijelenti, azzal tönkreteszi az illúziót és azonnal elveszíti a férfit.
Ha egy nő egy kapcsolatból deklaráltan kizárja a szex minden formáját, azzal olyat teszt, mintha egy vendéglő minden ételt kihúzna az étlapról, és csak a sertéspörkölt-nokedlit hagyná rajta. Ilyen étterembe akkor se mennék be, ha ez éppen kedvemre való volna. Ragaszkodom legalább a választás lehetőségéhez, még akkor is, ha momentán beérem a pörkölttel.
Szóval hogy mit tegyél? Egyet tehetsz - megpróbálod visszaterelni a kapcsolatotokat a megszokott mederbe. Próbáld megértetni vele, hogy a jelenlegi barátságotok hosszabb ideig tarthat a fellángolása nélkül, aminek óhatatlanul gyors vége lesz. Ugyanakkor ha már eltökélte magát, ez félő, hogy nem lesz elég. Ha én lennék a "beindult barátod", ha nem kapnálak meg, továbbállnék.
Macskaanya párválasztó kérdése
Még mindig jó az útmutatásod az élethez; de néhány fontos kérdés még nyitott maradt amire nem kaptam választ. Mi tegyek, ha a kedvesemtől nem érkezik levél ?? Viszont a nem kedvesemtől rózsacsokor érkezik az éj leple alatt?? Dobjam ki a rózsát ?? Vagy a "kedvesemet" aki tévedés lehetet vagy a gonosz műve. Várom a válaszod, de ha nincs válasz, akkor majd dönt a sors.
Éjfél Kapitány időzítős válasza
Ha sors dönt rosszul jársz. Természet anyácska egy kurva, tőle jót ne remélj. Emlékezz az elméletre a sültgalambról!
Sürgető leveledből úgy tűnik, hogy az időtényező itt egyáltalán nem elhanyagolható, induljunk hát ki ebből. Rózsás imádód jól láthatóan be van indulva - még ha meg is várakoztatod, akkor sem maradsz le semmiről. Kedvesed ugyanakkor kommunikáció híján egyre távolabb kerül tőled, így itt lépéskényszerben vagy. Írj neki Te, de azonnal! Hiszen szereted, vagy mi a szösz! Igyekezd gyorsan tisztázni a dolgotokat, és amíg ez meg nem történik, addig csak rá koncentrálj. Ha elveszítenéd, még mindig nem késő rózsás lovagoddal vigasztalódni, akit legokosabb ha minimális kommunikáció mellett lebegtetsz addig.
Másik levezetéssel is ugyanide jutunk. Kit szeretsz? A kedvesed. Akkor vele foglalkozz, írj neki (a hapsik is imádnak szerelmes levelet kapni). A Rózsás meg csak dolgozzon tovább a jutalmáért.
Ja, a rózsát ki ne dobd, szárítsad ki, szép emlék marad :)
Reakció
Azon kevés válaszaim egyike volt ez, ahol kivételesen nem feketén-fehéren foglaltam állást. A mellett, hogy a szerelem abszolút elsőbbséget élvez, volt egy érzésem, hogy a rózsás embernek is komoly szerepe lesz még a történetben. Annak idején többen is megróttak ezért - mondván a lebegtetés nem hozzám méltó technika. Az aktuális történések fényében úgy tűnik mégis jól tettem, hogy mindkét lovagnak zöld lámpát adtam: esküvői meghívót kaptam Macskaanyától (nézd meg!). A rózsás hosszú és kitartó udvarlás után feleségül veszi és Amerikába viszi Macskaanyát :)
Sok boldogságot!
Még mindig pornó...
Stex visszakérdez
Milyen az igényes pornó?
Éjfél Kapitány megmagyarázza
Kapcsold be bármikor az HBO-t, és nézz bele egy tetszőleges mai mozifilmbe. Figyeld meg, hogy a filmeseknek elképesztően gazdag eszköztára van arra, hogy a valóságnál sokkal esztétikusabban, hatásosabban mutassák be a dolgokat. Vedd észre, hogy a kamera rafináltan mozog, akkor is, ha a szereplők állnak, így lesz egy-egy jelenetnek a valóságot jócskán meghaladó dinamikája. A filmen minden feljavított, minden felfokozott. Sem a színek, sem a hangok, sem a fények nem valódiak - mind mind megcsináltak, hogy a végeredmény szuggesztívebb legyen. Egy pornófilm - cselekménye gyakorlatilag nem lévén - alapvetően a képi világa révén tud igényes lenni. A rendezőnek és az operatőrnek kell nagyon a helyén lennie, hogy olyan esztétikai élményt tudjanak nyújtani, ami a valóságban általában nem is létezik - pontosan úgy mint a normál filmek esetén. Ez annyira így van, hogy a filmekben gyakorlatilag nem fordul elő a klasszikus misszionárius figura, mivel az kevéssé látványos, sőt - főleg az amerikai produkciókban - egyre nő a vizuálisan effektezett, klipszerű jelenetek száma a realisztikus jelenetekkel szemben.
Azt nevezem igényes pornónak, ami vizuálisan a maximumot tudja kihozni a puszta szexből, ami elrugaszkodva a profán valóságtól a végletekig tudja idealizálni a történéseket, és eközben egy pillanatra sem feledkezik meg fő feladatáról: a vágykeltéstől. Az érdeklődőknek ajánlom a Matula magazin eszelős pornóelemzéseit, az esetleges további szakmai kérdéseket pedig inkább Gergőnek, a Machomédia gurujának érdemes feltenni.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Leviathan nem képmutató kérdése
A honlapodon található képekre gondolok, pl. a "Nővérkék" cikkben. Nem akarok képmutató lenni, nem állítom, hogy sosem néztem ilyet, sőt szeretem a szép nők látványát is, de ahogy továbblépek ott már szinte pornó linket találtam, ez pedig talán nem a "jó és nemes" kategóriába sorolható. Félre ne érts! nem kritizálásból mondom... és mint említettem , én sem akarok képmutató lenni... de mióta pl. házas vagyok azóta nem nagyon érdekel ilyen szinten a dolog. Szóval a kérdés az lenne, hogy szerinted ezek a képek milyen kategóriába sorolhatóak ? "Silány vagy nemes" ..... bár szerintem ezt nem lehet fehéren-feketén , rossz-jó végletekben nézni......
Éjfél Kapitány nem képmutató válasza
A dugás a világ legtermészetesebb és egyik legkellemesebb dolga. Lám, Te is azonnal rákattintottál a nővérkékre, holott teljesen nyilvánvaló volt számodra, hogy a folytatásban nem fecskendőből fognak spriccelni... Tiszta sor, hogy a legtermészetesebb késztetésünkre csinos kis legális iparág épült, ami igényes és igénytelen produkciókat egyaránt kínál, pontosan úgy, mint a többi - fogyasztókat megcélzó - iparág. A pornót leginkább a franciakrémessel tudnám összehasonlítani. Alapvető igényt elégít ki, különösebb probléma nélkül. Ahogy a franciakrémest sem tudom se a silány, se a nemes kategóriába belegyömöszölni, úgy a nővérkés pornót sem...
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Bunyó?
Edboy bűntudatos kérdése
Nemrég egy átmulatott este mentünk az utcán, egy barátom, én és egy harmadik haver. A harmadik haver shaolin kung-fuzik (ez is lényeges). A barátom végigmért egy csajt, mire a leányzó társaságában lévő egyik kigyúrt agyatlan állat beszólt neki, hogy mit néz. A barát közölte, hogy megnézte a leányt, de ez emberünknek nem igazán tetszett, le is kevert neki egy nyaklevest, és balhézott rendesen. A barát a harmadik sráchoz rohant (kung fu), aki szegény azt se tudta, hogy mi van. A lényeg az egészben, hogy - nem tagadom - beparáztam, földbe gyökerezett a lábam, nem mentem oda segíteni. A barátom pedig ezt felhánytorgatta nekem. És most tanácstalan vagyok, mert még mindig vájkál bennem a bűntudat, pedig már eltelt pár hét azóta. Nem tudom, mit kellett volna tennem, mi lett volna a helyes magatartás, és hogyan lehet egy ilyet jóvátenni.
Éjfél Kapitány megnyugtató válasza
Nyilván aktívan segítened kellett volna, de ezen már ne rágódj. Jössz eggyel a barátodnak. Még csak sietned sem kell a jóvátétellel, bizonyosan adódik majd alkalom erre - tudni fogod, ha eljön.
Illetve. A jótéteményeknek és a viszonzásoknak nem is kell feltétlenül az egyes emberekre lebontva tökéletes egyensúlyban lenniük, a lényeg, hogy benned harmónia legyen. Ha a svájci nagybácsitól kapsz pakkot, azt elegendő egy gesztussal viszonozni. Ugyanakkor ha teheted, juttass "cserébe" valamit az erdélyi barátaidnak. Ennek a mintájára, ha nem adódik jó alkalom, hogy a barátod felé fajsúlyosan kompenzálhasd a mostani cserbenhagyást, akkor nyugodt szívvel segíts máshol és máson, ahogy tudsz.
Önbecsülés ?
Búsuló önbecsülős kérdése
Mit tehet alacsony önbecsüléssel egy fiú, ha vágyai mégis vannak? Az ösztöneim élnek, az elvárásaim is magasak, csak egyszerűen bármilyen jó nővel ( úgy értem, helyes, csinos, jól lehet beszélgetni vele komoly témákról, stb...) való találkozás, randi, beszélgetés esetén lesüt rólam, hogy odavagyok érte, felnézek rá, többnek tartom magamnál? (Az alacsony önértékelés oka valószínűleg a sok visszautasítás, amit a korábbi visszautasításokból fakadó alacsony önértékelésnek tudok be) Úgy néz ki, hogy róka fogta csuka. Van ötleted?
Éjfél Kapitány aktivizáló válasza
Az jópont szokott lenni, ha lesüt rólad, hogy odavagy érte. Hogy többre tartod magadnál, az viszont ebből egyáltalán nem következik. Ha ez is a lányok végkövetkeztetése, akkor ez bizonyosan másból derül ki számukra. Koncentrálj intenzíven arra, ami működik, és ami nem is esik nehezedre: legyél oda értük! Ugyanakkor minden mást kerülj, amiből a problémádra lehet következtetni.
Igyekezd úgy levezetni a beszélgetéseket, hogy azok róla szóljanak és ne rólad. Legyél aktív(!) az irányába! Róla beszélj, neki bókolj, Őt beszéltesd, de irányíts! Rá figyelj, vele foglalkozz, halmozd el pozitív visszajelzésekkel. Ha kellő intenzitással és lelkesedéssel foglalkozol vele, akkor sem időd sem alkalmad nem lesz "alacsony önbecsülésűnek" mutatkozni.
Nem szeret, vagy nem szeret?
Vágási Feri reménytelen kérdése
Fél éve megtetszett egy lány egy táborban még januárban (egy suliba járunk - mindennap látjuk egymást). Lassan kialakult bennem egy komolyabb érzelem felé amit ő képtelen viszonozni. Sosem jöttünk össze. Nem volt barátja egészen nyárig. Többször próbálkoztam mondjuk hogy a nyakára másztam de nem voltam erőszakos. A nyáron összejött a haverommal ) elég szemét dolog volt - de a lányt nem okolhatom mert sosem ígért nekem semmit). Még mindig szeretem és kitartok mellette. Egy másik táborban a nyár végén újra szóba került a "kettőnk" téma, és most először nem tudta mit akar - talán az az egy este volt amikor ez így volt. Hazajöttünk találkozgattunk de nem beszéltünk kettőnkről vártam hogy eldöntse mit akar. Akkor este azt mondta nem tudja mit érez és úgy tűnt csak a barátja miatt nem jön össze velem. Azóta is együtt van a barátjával de én úgy érzem engem szeret. Ahogy néz ahogy viselkedik mikor ketten vagyunk. Kérdeztem a barátjáról: nem tudja hogy szereti e. Megőrjít a dolog 8 honapja nem tudok lemondani egy reménytelen szerelemről ami szerintem nem reménytelen- tennem kell valamit. Kínlódok azóta hogy megismertem. Ráadásul a barátja is a ugyan abba a suliba jár szept.22-től (ötöd éves). Mit tegyek? Hogy ébresszem rá arra amit szerintem ő is érez csak nem mond ki?? Kérlek segíts ha van tanácsod azon kívül hogy felejtsem el!!
Éjfél Kapitány reménytelen válasza
Hát ez a veszett fejsze nyelének a tipikus esete. És te fél éve szorongatod?! Olvasd vissza a saját soraidat! Semmi de semmi konkrét eredményed nincsen, van ellenben számos bizonyos akadály, probléma és elutasítás. Az ide vonatkozó tanácsomat ugyan már elmondtam, de a kedvedért megismétlem: annyi a széplány, mint égen a csillag. Ne pazarold az idődet érdemtelenre!
Attila történelmi kérdése
Ha alkalmad lenne beszélgetni valakivel, aki az emberiség elmúlt x ezer éves történetében megjelent, ki lenne az?
Éjfél Kapitány biztos válasza
Apám.
(Bakos Gábor és Weber Imre VÁGY
KÉPEK projektjében a művészek vágyakat teljesítettek - kiállításuk
a Ludwig múzeumban Budapesten, 2003.október 9-december 7 között (volt)
látható. Minden megrendelő álma alapján egy-egy képet készítettek,
ami igyekezett világosan illusztrálni azt. El lehet képzelni, volt ott
fehér ház fehér autóval, tengerparton állás lobogó hajjal, királykisasszonnyá
válás, nem csoda, hogy ottjártunkkor Legát le is sajnálta azokat,
akiknek ez a csúcs. A sok tipikus vágy között egy ismerőst azért találtam,
ami - érthetően - megfogott: a férfi, aki meghalt apjával szeretne
beszélgetni. A kép főmotívuma egy apáról fiúra szálló zsebóra
volt - nyilvánvaló koppintás a Szarvasvadászból
Pulp fictionből...
)
Mikor illünk össze?
Tamás párválasztó kérdése
Két ember akkor illik össze, ha minél inkább egyformák (hasonló érdeklődési kör, stb) vagy akkor ha inkább egymás ellentéteik (esetleg kiegészítik egymást) ?
Éjfél Kapitány kettős válasza
A mogyorós csokit szeretik jobban az emberek, vagy a mandulásat? Láttam ilyet is, olyat is. Kérdésedre vonatkoztatva láttam harmonikus orvos- és egymást marcangoló színészházaspárokat is...
Két hasonló érdeklődésű ember nyilván könnyebben össze tud ismerkedni és kapcsolatot kezdeni. A kapcsolatteremtés eredményessége szempontjából a hasonlóság nyilvánvaló előny.
A hasonló érdeklődés - pláne az azonos szakma, vagy azonos munkahely - ugyanakkor az együttélés folyamán inkább teher, mint előny. Mindenkinek szüksége van egyfajta privát zónára, személyes szabadságra. Ha a társad ugyanazzal foglalkozik mint te, ugyanaz érdekli mint téged, akkor a nap 24 órájában teljesen közös létre vagytok kárhoztatva, amit csak kevesek képesek hosszú távon elviselni.
Ezt a kérdést persze ritkán a praktikum, sokkal inkább a genetikusan kódolt ösztöneink döntik el. Ott pedig ismert jelenség, hogy bár az ismerkedés a csoportban (falkán belüliek, "hasonlóak" között) szokásos, a gének minél jobb keveredése céljából gyakran támad vonzalom egy másik "különböző", akár ellenséges csoport tagjai irányába is. Ennek tipikus megjelenése a Rómeó-Júlia effektus, vagy a vegyesházasságok, amelyek változatos eredménye nagyon is kívánatos a túlélés (alkalmazkodás) szempontjából.
Van a kérdésnek egy másik, pofonegyszerű oldala is. Vannak tulajdonságok, amelyek jól kiegészítik egymást. Ilyen különböző, ám összeillő párok a mesélő-hallgató, a szadista-mazochista, a szakácsművész-gurmand. Vannak ellenben más tulajdonságok, amelyek éppen azonosság esetén eredményeznek csak harmóniát: rendszerető, rendetlen, takarékos, pazarló. Adott esetben érdemes a számodra fontos tulajdonságokat ebből a szempontból vizsgálni.
Jenny klasszikus kérdése
Van egy csaj. Most 19. És még mindig nem sikerült összehozna egyetlen értelmes, tartós kapcsolatot se. Pár éve még elég kövér volt és hihetetlen önbizalomhiánnyal küzdött. De csak a srácok terén. Egyébként a lehető leghatározottabb ember akit ismerek. Egy másfél éve elkezdett fogyni. Nagyon csinos lány lett belőle. Kedves és intelligens. Nem értem miért nem tud már összeszedni egy normális hapsit?! Azt sem lehet mondani, hogy nem jár társaságba, mert jár. Nem is keveset!! Millió kettő barátja van és nagyon sok embert ismer. Nem akarja görcsösen, hogy pasija legyen, de valahogy nem jön össze neki. Nem értem miért! Szeretnék neki segíteni, de nem tudok... Annyit tudok neki mondani, hogy idő. De őt is megértem, hogy már nagyon vágyik valakire. Vélemény?
Éjfél Kapitány határozott válasza
Egy mondat feltűnt a leveledből: "... a lehető leghatározottabb ember akit ismerek". Biztos vagyok benne, hogy a bepasizás kulcsa nem a határozottság. Sőt. Az esetek többségében ez kifejezett hátrány. A kulcs: a kedvesség és a hajlandóság.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Felesleges volnék?
Oblomov reménytelen kérdése
Nagy-nagy bizonytalanságot érzek az életemben. Nem találok semmi fogódzót, amibe kapaszkodhatnék. Az ilyen és ViDeO oldalaihoz hasonló tartalmak szokták tartani bennem a lelket. Amikor olvasgatom őket, kicsit megértőbbé, nyitottabbá válok az emberek iránt. Mert ez az én nagy bizonytalanságom egyik oka (azt hiszem): nem szeretem az embereket. Félre ne értsen, nem utálom vagy gyűlölöm őket, hanem a pozitív érzelmek hiányoznak belőlem. Gyakorlatilag néhány kivételtől eltekintve nem érdekelnek. Akik meg érdekelnének, azokat meg én nem érdeklem. Egyszer egy - itt most azt akartam írni, hogy barátom, de ezen elgondolkoztam - ember azt mondta nekem: nincs rosszabb a félműveltségnél. Én annak tartom magam. Szégyenlem is. Szóval, emiatt nincs is barátom, nem is járok semmilyen társaságba és nyilvános helyeken sem szeretek megjelenni. Túlságosan alantasnak tartom az embereket, olyan lényeknek, akik folyton mást mutatnak, mint amilyenek valójában. Emiatt mindenkit hazugnak és önzőnek gondolok. Holott ezek a tulajdonságok inkább bennem vannak meg. Sajnos ez mostanra odáig fajult, hogy napokig az informális kommunikáción kívül nem is beszélek emberekkel. Ez pedig kihatással van elmebéli képességeimre, hiszem ha nincs olyan információ ami gondolatokat ébresztene az agyamban, akkor egy idő után csökken ezen részek kapacitása. Mivel nem gondolkozom semmin, nem is tervezek semmit. Ez szintén teljesítménycsökkentő. Így aztán azt veszem észre magamon, hogy egyre kevesebb dolog érdekel. Lelkesedni azt hiszem már teljesen elfelejtettem. Az utolsó dolog az informatika volt, de sajnos az is elhalt. Már csak gépiesen tanulom az anyagot, azt is egyre ritkábban teszem. Nincs sok vissza a vizsgáig, most már befejezem. Ez az érdektelenség a teljes rokonságomra kiterjed, beleértve szüleimet is. Évente egyszer - Karácsonykor - találkozom velük, telefonon sem érintkezünk. Tudom, érzem, a megoldás egyetlen ember volna, egy olyan ember aki őszinte volna velem, és érdekelném. Ha megtalálnám, általa el tudnám fogadni az embereket úgy ahogy vannak. És talán még magamat is. A helyzetem a klasszikus 22-es csapdája: meg kell ismerkednem azzal az emberrel, aki segít az embereket megszerettetni, viszont addig nem tudok kapcsolatba lépni az emberekkel, amíg nem szeretem őket.
Tehát kedves Kapitány, az volna a reménytelen kérdésem: hogyan oldjam meg ezt a helyzetet? Sajnos, nem hiszem, hogy tud tanácsot adni, de azért kíváncsi vagyok a válaszára.
Éjfél Kapitány nevetős válasza
Rendben, ne szeresd az embereket. Ez viszont ne akadályozzon meg abban, hogy vidáman közelíts feléjük. Attól, hogy valaki önző és hazug, még remekül szórakozhatsz rajta, esetleg vele is.
Jól látod - a népek nem hiba nélküliek. De erre talán nincs is szükség. Te sem problémázol, ha a McDonalds sültkrumplis fiú kiborítja a kóládat, és nem várod el a nővérkétől, hogy tudja kicsoda Goncsarov. Furcsa, hogy amikor teljesen tét nélküli, egyszerű emberi kapcsolatokról van szó, akkor válsz hirtelen borzasztóan igényessé és céltudatossá. Azt mondom: lazíts, nevess, mulass. Nevess a kasszás fiún, amikor azt mondja "És gyere máskor is!", nézz bele a nővérke szemébe és mondd neki: "Évácska - maga az enyém lesz, ó yes :-)))" És legfőképpen, ha felbukkan a te Olgád - ne cseszd el, hanem vágj bele.
Miért szurkolunk?
Nalimt sportos kérdése
Észérvet szeretnék hallani arról, hogy miért kellene egy Magyaroszág-Akármilyen ország sporteseményen Magyarországnak-nak drukkolnom. És miért teszi ezt így minden ember szinte kivétel nélkül, az okok teljes hiányában is?
Éjfél Kapitány természetes válasza
Ha érvet nem is, de okot tudok mondani. A sport és a többi játék nem kis részben pótcselekvés. Annak a hódító és vadászösztönnek a kiélése, amit természetes ellenség illetve háborúk hiányában nem áll módunkban valós élethelyzetben is használni. Van aki kifejezetten azt állítja, "a sport fegyverek nélküli háború". Miképpen a vadászat és a háborúk során a csoport természetes és genetikusan kódolt módon közösen lép fel a préda vagy a rivális csoport ellen, pontosan úgy és pontosan azért drukkolunk a sporteseményeken a mieinknek.
Most akkor mi legyen - szerelem?
Fekete Kecske szerelmes kérdése
Tudom hogy dolgod oly temérdek s vajmi kevés időd juthat balga személyem kicsinyes, személyes problémáira a megoldáshoz vezető utat megmutatni, de hozzád kell forduljak mert úgy látom hogy jóval tisztábban látsz az élet dolgaiban mint akikhez személyesen fordulhatnék...
... Ezért fordulok hozzád. Mert nem tudom mi legyen a következő, helyes lépés. Vágyam elérhetetlen tárgyának figyelmét már kis időre magamra vontam- hangsúlyozom hogy nem szerelemről van szó, bár ő nő - de úgy érzem hogy ez nem igazán nekem szólt, hanem csupán ama pár esetlen szónak és költeménynek mellyel őt megszólítottam, bár ezekre is csak szűkszavúan reagált - a távolból kommunikálunk egymással és a felhasználható eszközök még az élőszót sem teszik lehetővé, talán mert ő zárkózottságában nem biztosít erre sem lehetőséget - s most bizonytalan vagyok. Miután tisztáztuk hogy ő nem kíván párkapcsolatot alakítani most, mert ki szeretné élvezni "szabadságát" és tisztáztuk azt hogy én pedig nem ilyen szándékkal közelítettem hozzá, a felkínált mondjuk úgy "önzetlen barátságomat" elfogadta ugyan, de sajnos nem adja jelét annak hogy ezt valóban ő is hajlandó lenne kettőnk között megvalósítani. Hallgatásba burkolózik, s nem vagyok tisztában igazán a további szándékaival. Mi hát a teendő?
Éjfél Kapitány praktikus válasza
Tedd azt, amit eddig: udvarolj! Az az orbitális hazugság, hogy nem vagy szerelmes, és önzetlen barátságot kínálsz, rutinos elkövetőre valló tökéletes kezdés (bár esetedben azt gyanítom, inkább a gyávaság mondatta ezt veled). Folytasd tovább! Mutasd magad, bókolj, és legfőképpen: szórakoztass! Ne feledd, mit válaszolt a gyönyörű Jessica Rabbit arra a kérdésre, hogy miért éppen a nyüzüge Roger Rabbit szívének szerelme...
Fokozd az intenzitást és belátható időn belül magad is el tudod majd dönteni, van-e reális esélyed. Ha nincs, ne pazarold érdemtelenre az energiádat - felejtsd el örökre. Nem először mondom: annyi lány van, mint égen a csillag...
Udvaroljak a hapsinak?
Márti kívánós kérdése
Van egy srác, akit én rajongásig szeretek, és tudom, hogy ő is odavan értem, de különböző problémák (volt csaj a társaságban, "mi csak jóbarátok vagyunk"-elgondolás a többiek részéről, stb) miatt nem mer belevágni a kapcsolatba. Mi a célravezető viselkedés részemről?
-
A - Ha eltűnök, és békénhagyom dönteni (de félő, hogy akkor kiesem a pixisből)
-
B - Ha állandóan szem előtt vagyok, udvarolok, bíztatom
-
C - Ha állandóan szem előtt vagyok, de önsajnálós ábrázattal, hogy vegye már észre, rá várok
Esetleg teljesen más?
Éjfél Kapitány hapsizós válasza
Ugyan utaltam már arra, hogy nem célom csajozósulivá változtatni a kérdés-válasz szekciót, de azt végül is nem mondtam, hogy a hapsizós kérdéseket is rossz néven veszem ;-) Szóval... Ha eltűnsz, azzal csak akkor érsz el (egyébként jó) eredményt, ha már őrülten rád van kattanva. Ekkor hiányod fájó lesz, egyben remek quest kínálkozik a férfiben lakozó kóborlovagnak, megtalálni eltűnt szíve hölgyét. Ha állandóan szem előtt vagy és búvalbélelt képpel gerjesztesz sajnálatot vagy (mégrosszabb) lelkiismeretfurdalást a másik oldalban - az szintén gáz. Mindkettő negatív érzet, meglepne ha ezekkel tudnád a neked tetsző pozitív reakciókat kiváltani. A semleges A és a negatív C variáns kizárása után a pozitív hozzáállású B variáns tűnik a legjobb megoldásnak.
Olvasd el még egyszer, Tom kérdése, aki ugyanezt a témát feszegette, és neki is ugyanazt válaszoltam, mint most neked: Mindig a nő választ. Ezúttal Te. Tedd ezt meg egyértelműen, de ne hosszasan. Ne udvarolj (az az Ő dolga), de jelezd napnál világosabban: ajtó ablak nyitva!
Csilla aggódó kérdése
Csilla aggódón kérdezte tőlem a csöpp étteremben az Andrássy úton: Most akkor lesz háború Irakkal?
Éjfél Kapitány szokatlan válasza
Furcsa álmom volt ma. Egy irodaház panorámás tetején álltunk, én és Szepi. Hosszú vörös haja lobogott a szélben, vékony dereka a krómozott korlátnak feszült. Felhő sehol, messzire elláttunk a szikrázó napsütésben. Hirtelen furcsa árny suhant el a háztetőkön. Felkaptam a fejem és egy robotrepülő-rakétát vettem észre. Szinte tétován, lassan haladt, majd a vízszintes pályáról sután felfelé fordult. Hajtóműhibára gyanakodtam, de a gyilkos szerszám csupán magasabbra emelkedett, majd egy ravasz hurokot leírva irányba fordult, és megcélozta az Árpád híd tövében álló toronyházat. Nem az ismert tomahawk típus volt, de a hibátlan manővert elnézve nyilvánvalóan amerikai modell. Tökéletesen lehetett mindent látni. A fehérre festett fegyver pompásan és csendesen suhant, csakúgy hosszúkás árnyéka a háztetőkön. Egyre alacsonyabban repült, egyre közelebb a házakhoz, majd a torony aljába csapódva explodált. A robbanást nem is hallottuk, de láttuk megrogyni a tornyot és sűrű szürke porfelhőben leomlani. A látvány lenyűgöző, katartikus volt és fennen hirdette a csúcstechnika diadalát, hosszú másodpercekbe tellett, amíg eszembe villant, hogy az ördögbe is: ezúttal MI vagyunk az áldozat. A porfelhő egyre nőtt, és veszedelmesen közeledett felénk - ideje volt menekülőre fogni a dolgot. Futva indultam lefelé a lépcsőn, a liftre vészhelyzetben soha nem lehet számítani. Széles ódon márványlépcsők vezettek lefelé. Nem is lépdeltem, nem is futottam, egyszerűen siklottam lefelé a gömbölydedre kopott élű lépcsősoron. Három másodpercenként végeztem egy-egy emelettel, lendületes repülőfordulókat produkálva. Semmi sem állíthatott meg. Bármi veszedelem is fenyegetett, biztosan messze lemarad mögöttem. Megmenekültem - felébredtem.
(Fekete Főnix szerint ez tipikus álom, és elküldte egy szakértő magyarázatát is hozzá: "A repülőgép, ami becsapódott valami közeli helyre a pszichológus szerint csak másodlagos és csak eszköz. Amire koncentrálni kell, hogy ki az aki vezeti a repülőt? Van-e valaki harmadik személy, aki a család békéjét veszélyezteti. A tudatalattidban ez a valaki képes szétrobbantani a békét és erre figyelmeztet az álom. Érdekes, hogy a lappangó álomtartalom, ha elfogadjuk a létét, mennyire meg tud bújni az egyébként számunkra elfogadható, érthető izgalmas álomvilágban.")
(A Váci úton jártamban azonosítottam az álombéli helyszínt. A képzeletbeli irodaház, aminek tetején álltunk - létezik. A KPMG új irodaháza az. Az ódon lépcsőház persze nyilvánvalóan nem stimmel, de a pozíció és a rálátás a toronyházra, az nagyon pontos.)
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Tabu-e a haver nője?
Kenyérbélnyúl falánk kérdése
Egy ritkán látott, de kedves komám barátnőjéről van szó, akivel már x éve van együtt. Az illető lánnyal nekem a világon soha semmi bajom nem volt, de tabu jellegét (vagyis mintha nem is kenne NŐ) mindaddig megőrizte, amíg az illető koma egy alkalommal, kissé kapatosan eldicsekedett vele, hányszor, és milyen módon csalta
őt meg, sőt, az egyik légyottjáról videófelvételt is készített, amit büszkén mutogatott, nyilván nem csak nekem. Először persze sajnáltam csak a leányzót, mert ezzel azért érzésem szerint igen jelentősen le lett alázva, amit nem érdemelt meg. Ez még mindig nem lenne akkora gond, végül is amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj, én meg úgysem mondom el.
Csakhogy a napokban gyakrabban találkoztam a leányzóval, mint általában, és határozott közeledési szándékot érzékeltem felőle, aminek egyre nehezebben tudok ellenállni, főként az előzmények tükrében, és mert az illető leány rendkívül csinos.
Sőt, ráadásul nekem is van egy közel öt éves kapcsolatom, ami szintén bonyolítja a helyzetet. Tehát a dolog mindkét fél részéről
áldozatokkal járna, és ráadásul a végeredmény sem garantált. És ha esetleg belebonyolódunk valamilyen kettős játékba, sajnos egyáltalán nem biztos, hogy nem derül ki rövid időn belül, lévén mindenki ismer mindenkit.
Mentesíthet-e bármely körülmény a tabu alól? És egyáltalán, egy bizonytalan, de rendkívül izgalmasnak ígérkező kaland kedvéért mondjunk-e le többé-kevésbé bevált, de hát egy kissé poros kapcsolatunkról?
Éjfél Kapitány diétás válasza
Hát, EZ a körülmény semmiképpen sem mentesít. Egyszerűen beindultál arra a lányra és most kifogást keresel.
Hogy mi történik a komád és annak nője viszonylatában annak nem sok köze van hozzád. Ha a barátod viselkedését etikátlannak tartod, az legfeljebb a ti kettőtök kapcsolatára vet árnyékot, de ha jól látom nem túlságosan nagyot, hiszen örömmel végignézted a házivideóját. Jól látszik, hogy sem a megcsalás intézménye ellen nincs kifogásod (magad is ezzel kacérkodsz), sem a barátságod nem rendült meg; egyszerűen elkívántad a nőjét.
A létező kapcsolatodat felrúgni a haverod "rendkívül csinos" és veled flörtölő nőjével igénytelen dolognak tartom. Ha már felrúgsz egy kapcsolatot, akkor tedd azt stílusosan. Legyen az egy óriási szerelem első látásra, legyen az egy romantikus, rendkívüli valami, amiért hegyeket kell megmozgatnod. De a haverod nőjével összemelegedni, akit tálcán hoztak eléd és akit csak a múló idő varázsolt álmaid asszonyává? Sivár egy történet. A párhuzamos viszonyt esetedben pláne nem javaslom - biztos bukás. Felejtsd el.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Nem maradhatunk barátok?
HáBé alapkérdése
Van egy bonyolult sztori, amit megpróbálok hihetetlenül leegyszerűsíteni:
1. Van egy srác, akivel X db ok miatt nem jött össze a kapcsolatunk.
2. Nagyon kedvelem, illetve azt hiszem, a NEM LESZ SEMMI kimondásáig ezzel
ő is így volt - nagyon egy hullámhosszon voltunk, és a férfi-nő kapcsolat csak
egy kellemes lehetőség volt számunkra. A közös kimondáshoz azt kell tudni, hogy
bár volt köztünk egynéhány km és mellette egy komplett család, de
megegyeztünk, hogy ha nagyon akarunk valamit, az kivitelezhető. Nos, egy darabig tudtuk is
csinálni, de rá
kellett jönnünk, hogy mégsem fog ez intenzíven menni. Ő is megértette (hogy
miatta) és én is (hogy miatta). Végül is, amit mindketten gondoltunk, azt
én mondtam ki, de szépen leokézta, és úgy tűnt, nincs semmi baj. Aztán
már nem jelentkezett. Na, így történt a közös kimondás. Reálisan, higgadtan,
közösen, de az én számból.
3. én nem akartam őt elveszíteni embeként/barátként (de ez nem a szokásos
"legyünk barátok duma", hidd el), tudtam, hogy hiányozni fog az életemből,
ő mégis úgy döntött, hogy ezentúl semmi (nem válaszol az emiljeimre, letiltott
Messengerrõl, nem kapok tőle sms-t és a telefont sem veszi fel). Egyszóval,
törölt az életéből. Csak tudod, egyszer megígérte, hogy bármi is lesz, nem
lép ki az életemből - szál nélkül nem vágja el ezt a kapcsolatot, mert tudta,
beszéltünk róla, hogy ez nekem iszonyú fontos. Ugyanis bár van néhány nagyon
jó barátom, sok-sok haverom, de ő valami plusszt rakott az életemhez,
és az olyan jó volt. És ez a plussz EMBER (és nem férfi, mert hazudnék, ha azt
mondanám, hogy férfiként hiányzik - úgy is, de maga az individum
elvesztése fáj legjobban) eltűnt az életemből, hipp-hopp.
Nos, ez volt a szituáció maga. A kérdés pedig - meglepő módon - nem az, hogy
hogy bírja ezt, mert láthatólag nagyon kemény, hanem az, hogy MIÉRT. Képtelen vagyok rájönni az igazi okra. Hátha Neked van valami ötleted...
(... mellesleg a Te oldaladat olvasva határoztunk úgy, hogy okés,
megpróbáljuk összehozni ezt a kapcsolatot, amit még így is köszönök szépen,
mert ez a fickó tényleg nagyszerű ember, csak engem ezentúl kihagy majd a
nagyszerűségéből. A Te oldaladon van egy "Gyerekkel
nyomulni" című kérdés. Egyszercsak napi emilezésünk közben bekopizta azt
a linket és megkért, hogy olvassam el, és mondjam el a véleményemet, azaz így burkolva
kérdezte meg, hogy lehetne-e köztünk más is... )
Éjfél Kapitány alapválasza
Nincs itt semmi bonyodalom, ez a legegyszerűbb helyzetek egyike. Annyira alapvető dologról van szó, hogy igazából furcsállom is, hogy ez kérdésként merült fel...
Az emberednek nem barátra, hanem szeretőre volt szüksége. És mivel Te ezt kizártad, érdektelenné váltál számára. Minden nőnek tisztában kell lennie azzal, hogy egy komoly férfi-nő viszonyból nem zárhatja ki a testiséget.
Hogy jobban megértsed az embered, fordítsd meg azt, amit te mondtál. Nagyon őszintén ámde nagyon keményen ezt írtad: "mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy férfiként hiányzik... maga az individum elvesztése fáj legjobban". Megfordítva ezt kapod: "hazudnék ha azt mondanám, hogy indivudumként hiányzik... maga a nő elvesztése fáj a legjobban". Amilyen sarkalatosak a te női elvárásaid, éppen olyan sarkalatosak az ő elvárásai is. Amikor azt mondod egy férfinak, hogy minden oké, de soha nem kapja meg a testedet, annak hatását úgy képzeld el, mintha egy férfi azt mondaná neked, minden oké, de többet nem szól hozzád egy szót sem. Hogy egy férfi-nő kapcsolat működjön, mindkét oldalnak meg kell adnia, amire a másik vágyik.
(Emberünk amúgy tökéletesen férfi módra viselkedett, én magam is ezt tettem volna a helyében. Arra a halálos sértésre, miszerint egy nőnek nincs rám szüksége mint férfire, csak egyféle válasz adható. Lásd a "Régi szeretőkről" szóló elméletet...)
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Tom dilemmája
A szituáció és a helyzet a következő: Van egy baráti társaság, ahova rendszeresen járok (hétvégén+ha tudok gyakrabban). Mindenkivel jóban vagyok, és ők is jóban vannak velem. Van ott egy lány aki tetszik nekem, azt nem tudom, hogy én tetszem-e neki (50-50%),viszont mivel elég nagy hatással van a társaság nagy részére, nem merek nála "bepróbálkozni", mivel attól tartok, ha nem jön össze, akkor az egyik, hogy szerintem vele is megromolhat a baráti kapcsolat emiatt, de a társaság nagy részével is. Ebben a dilemmában kérném a segítségedet.
Éjfél Kapitány megoldása
Bízd Rá a döntést! Úgyis mindig a nő választ, nincs rá szükség, hogy Te kuszáld össze a dolgokat. Egyszerűen mutasd magad. Ha gerjed rád - fogadd el. Ha nem, felejtsd el.
Diplomátlan rajongó kérdése
Már rég óta gondolkodom azon, probléma-e az egyáltalán, amivel most Hozzád fordulok. Végül úgy döntöttem, hogy ha Te nem tudsz választ adni, akkor senki... ezért kérlek segíts.
Az a helyzet, hogy nekem nincs diplomám, annak ellenére sem, hogy a családom persze nagyon szerette volna, ha lenne. Elvileg még nem zárható ki, hogy egyetemi vagy főiskolai tanulásra adjam a fejem, még 30 sem múltam, de úgy érzem, semmi kedvem hozzá, nehezen menne, és a legfőbb ellenérvem az, hogy a szakmámban jól boldogulok így is (ahogyan sokan vannak ebben a szakmában diploma nélkül, de diplomások is). Arról nem is beszélve, hogy így is tanulok, mert a munkámban is rengeteg az újdonság, amit nap mint nap el kell sajátítani, különben nem is tudnám jól végezni a munkámat. A főnökeim elégedettek velem, meg vagyok elégedve az állásommal, meg a pénzemmel is. Csak az jut eszembe néha, mi lesz tíz év múlva? Mi lesz, ha azért nem kaphatok magasabb pozíciót, vagy jobb pénzt, mert nincs "papírom", hiába bizonyítottam már - jó nevű cégeknél is - a rátermettségemet.
Azt most nem részletezem, hogy mi a véleményem azokról a felsőfokú intézményekről, ahova mehetnék tanulni, nem túl sok jó, mert úgy tűnhet, hogy csak "savanyú a szőlő", de annyit azért megjegyzek, hogy szerintem sok mindenben elmaradnak a naprakész tudás fogalmától.
Éjfél Kapitány diplomás válasza
A felsőfokú képzés célja kettős. Egyrészről a szaktudás átadása, másrészről egyfajta szemlélet, állóképesség, és problémamegoldó rutin kialakítása.
E két cél közül a másodikat a jelenlegi intézmények bizonyosan elérik, az elsővel viszont komoly problémáik vannak. A technológia alapú területeken egyszerűen olyan gyors a fejlődés, hogy azzal - extrém bőkezű költségvetés nélkül - képtelenség lépést tartani tananyag, oktató és gyakorlat szintjén. Amíg egy építész, jogász, orvostanhallgató által megtanultak szükségesek és kevés kivétellel használhatóak is a praktizálás első éveiben, addig egy informatikus bizonyosan teljesen más technológiákkal találkozik az életben, mint amiket hallgatóként megismert.
A diploma a tárgyi-tudás igényes és a mérsékelten változó területeken alapvető, megkerülhetetlen és mellesleg törvényileg is előírt az adott szakma műveléséhez. Az egyéb, gyorsan fejlődő, kreatív, kevesebb tárgyi tudást igénylő területeken viszont csupán egyet bizonyít a munkaadód szemében: hogy volt türelmed, elszántságod és képességed x évig kibírni a kiképzést. Azzal tökéletesen tisztában vannak, hogy naprakész tudással nem rendelkezel és a szakma fortélyait csak most, a gyakorlatban fogod elsajátítani. A diploma arra ad némi garanciát a szemükben, hogy ez sikerülni fog neked.
A munkaadó számára azonban a diploma ígéreténél sokkal többet ér a bizonyosság, hogy valóban képes vagy az előtted álló feladatok elvégzésére: a referenciáid. A referenciák ismeretében már nemigen érdekel senkit, hol kaptál alapkiképzést. A referenciák és a mögöttük álló valós munkák nem csak a munkaadód számára fontosabbak mint a papírjaid, de a te számodra is sokkal több tapasztalatot adnak. Ha olyan területen dolgozol, ahol van választásod, akkor mindenképpen a valós feladatokra koncentrálj. A közösségnek eredményekre van szüksége, nem papírokra.
Vannak persze szervezetek és hivatalok, ahol nem osztják ezt a véleményt. Egészen pontosan ott, ahol az illető szervezetek nagysága - és így szabályozhatósága - miatt kénytelenek mérhetővé tenni a munkaerő képzettségét is. A rátermettség és a referencia nehezen mérhető, a diploma ellenben igen. Ez az oka, hogy bizonyos posztok betöltése helyenként diplomához kötött.
Ha bizonyosan ilyen munkáltatónál tervezed öreg napjaidat eltölteni, akkor minimális ráfordítással esti iskolán, tanfolyammal, bárhogyan, de érdemes papírt is beszerezned a szakmai rutinod mellé. Ellenkező esetben: hagyd a fenébe.
A hapsim csak ritkán...
Bori erotikus kérdése
Kedves Éjfélkapitány! Mivel lány vagyok, egy lányos problémával zaklatlak, mert
már jó lenne, egy igazi férfiválaszt is hallani (barátnők kikérdezve : )
Szóval: 8 hónapja élek egy fiúval, én 23 ő 30. Kapcsolatunkkal minden rendben, mert és okos és megbízható
és hűséges és vicces... Igenigen, úgy tűnik, hogy jól kifogtam, ezt a mondják a többiek is.
Kivéve: a szex. A hogyannal nincs baj, mert ha végre eljutunk az ágyig, akkor isteni a dolog, csak a mennyivel
van bajom, mert kb. hetente egyszer. Már mindent kitaláltam, tangában flangálok le s föl, van
harisnyatartóm, neccharisnyám, ésatöbbi, de így se lehet többet kicsikarni belőle. Ezért aztán természetesen egy idő
után előjött belőlem a hiszti, most már minden kicsi visszautasításra éktelen hisztivel válaszolok - egy napi
némasági fogadalom, haggyál békén és társai. Utálom ilyenkor magamat, de már tényleg nem tudok mit kitalálni
arra, hogyan változtassak a helyzeten. Tetű megalázó szar nőnek érezni magamat ill. elképzelni, hogy ha ilyen
tempóban haladunk, akkor 10 év múlva néhány száz szeretkezést tudhatunk majd magunk mögött. Én mindig arra
vágytam, hogy ha egyszer végre lesz "igazi" pasim (merthogy e kategóriában
ő az első), akkor majd ki se szállunk az ágyból.
Ötlet?
Éjfél Kapitány xxx válasza
Azonnal hagyjál fel a hisztivel. A fáradtság tényleg nagy úr. Aki fáradt, arról - ha nehezen is - de el tudom képzelni hogy nem mutat különösebb érdeklődést irányodban. Viszont abban biztos vagyok, hogy aki már beindult, az már nem fog a másik oldalára fordulni. Konklúzió: be kell indítanod az emberedet.
Ha a tanga meg a flangálás nem működik, akkor legyél direktebb. Sokkal direktebb. Amit javaslok, azt a pornószakmában felszopásnak nevezik. (Angolul fluffers-nek hívják azokat a háttérben dolgozó lányokat, akik a filmben nem szerepelnek, de nagyon szorgalmas szájmunkával tehermentesítik a már csak a kamerára koncentráló színésznőket.)
Arra figyelj, hogy a közeledésed ne tűnjön se támadásnak, se macerázásnak, azaz gyengéd legyen és ne erőszakos. Ha túl energikusan, ugribugri módon közeledsz, könnyen lehet, hogy automatikus védekezést váltasz ki.
Ami a szívedet nyomja...
KugliKém ötletes visszakérdezése:
"Én nagyon élvezném, ha néha megkérdezhetnék valakit, bármiről, ami a szívemet nyomja. Arra gondoltam, ennek mások is örülnének."
- mondod lejjebb.
Jól gondoltad. Most mi nyomja a szívedet, szupahíró? Mesélj! :)
Éjfél Kapitány szomorkás válasza:
A legtöbb szuperhős nem annak születik, hanem valamilyen váratlan sokk hatására válik azzá. Peter Parkert egy pókcsípés változtatta Pókemberré, Jack Napier menekülés közben az Axis Chemicals savas tartályába esve változott Jokerré, míg Bruce Wayne szülei meggyilkolásának pillanatában vált lélekben Batmanné. Ha ezek a balesetek nem következnek be, most három szuperhőssel kevesebb lenne rajongásunk tárgya.
Éjfél Kapitánnyal is valami hasonló történt annak idején. Tinédzserként éltem meg, ahogy apámat a napi másfél doboz Symphonia következményeként pár hónap leforgása alatt elvitte a tüdőrák, lerombolva mindazt a biztonságot és vidámságot, ami mindaddig természetesnek és magától értetődőnek tűnt. Tinédzserként váltam férfivé, a megmaradtak családfőjévé, és szakadt a nyakamba annyi felelősség, ami sokakat egy életen át elkerül. Azt hiszem ez a korai kihívás alaposan felgyorsította a fejlődésemet néhány területen és gyanítom nem egy sikeremet is ennek köszönhetem. Példának okáért Éjfél Kapitány is az ekkor felszabadult energiákból kelt életre évekkel később.
Azon gondolkozom néha, ha apám még élne, akkor hogyan alakult volna a történetem? Egy tipikus, kényelmes hapsival több volna a világon személyemben, akinek kisebb dolga is nagyobb mint a világgal foglalkozni? Vagy éppen ellenkezőleg, egy apja jó tanácsaival és tapasztalatával is gazdagabb Éjfél Kapitány dolgozna a világ megváltoztatásának misszióján?
Moklin gyerekes kérdése:
Miért van az, hogy a már "elkelt" férfiak gyermekeik szépségével próbálják elősegíteni udvarlásuk eredményességét a már szintén "elkelt", vagy még pártában maradt nőknél?
Éjfél Kapitány felnőttes válasza:
Talán azért, mert azt gondolják olyan helyes a gyerekük, hogy másnak is biztosan tetszeni fog. Talán azért, mert úgy gondolják, "aki a virágot szereti rossz ember nem lehet" alapon gyerekszeretőként így rokonszenvessé válnak. Esetleg hisznek a kisgyerek, kiskutya reklámklisé univerzalitásában.
Akárhogyan is, tökéletesen rossz taktikát követnek. Alapvető hiba udvarlás közben bármilyen kontextusban más nőt szóba hozni vagy akár csak utalni rá. Egy gyerek pedig lássuk be elég nyilvánvaló utalás. Klasszikus példa a Miskolczi féle "Színlelni boldog szeretőt"-ben az a történet, ahol a nagyokos a szeretőjével próbáltatta fel a feleségének szánt ajándék cipőt. És őszintén meg volt lepődve, hogy ezzel vége is lett a viszonynak...
Megtartani egy férfit?
Daisy bosszús kérdése:
Miért van az, hogy a férfiak, bárhogy is viselkedj velük, előbb-utóbb lelépnek, vagy megcsalnak. Tudom, hogy erre létezik egy frappáns biológiai magyarázat, de ezen valóban nem lehet felülemelkedni? A férfiaknak mindig pont akkor van szükségük változásra, újdonságra, amikor a nők megállapodni szeretnének, mert eljutottak odáig, hogy megbíznak partnerükben. Miért éppen abban a pillanatban romlik el minden? Létezik őszinte kapcsolat, amiben magadat adhatod, vagy csak ügyes taktikázással érhetjük el, hogy megkapjuk, amit szeretnénk?
Éjfél Kapitány kijózanító válasza:
Ugye tudod Daisy mi történik, ha egy férfi "őszintén, ügyes taktikázás" nélkül odalép egy nőhöz és azt mondja neki: "Imádlak, légy enyém még ma éjjel!". A válasz - ha egyáltalán van - legjobb esetben ez: "Kotródj undorka!"
Ha az anyatermészet ezt ilyen egyszerűen intézte volna, nem működne a szelekció, a verseny. A "taktikázás" ad módot rá, hogy megmutassad, mennyivel vagy jobb a többieknél.
Férfinak is, nőnek is meg kell küzdenie a párjáért, a különbség mindössze az időzítésben rejlik. Míg a férfiaknak az ágyba bújás előtt kell keményen küzdeniük, addig a nőknek ezt követően van feladatuk, ha valóban komoly párkapcsolatban gondolkodnak.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Daisy nőies kérdése:
Újabban Magyarországon is felütötte a fejét az a bizonyos "Bridget Jones - feeling", aminek úgy érzem én is áldozata vagyok. 28 évesen, kívülről éretten, ám belülről annál zöldebben keresem az igazit. Eredmény szinte semmi. Mit tegyen egy nő, ha nem elégszik meg a középszerűséggel, de mégsem akar egyedül maradni, ám sürgeti az idő?
Éjfél Kapitány férfias válasza:
Ne gondold, hogy tipikusan női helyzetre kérdeztél rá. Ugyanez a probléma nagyon jól ismert a túloldalon is, ezért bátran általánosítsuk. Mindnyájunknak vannak elvárásai a leendő társunkkal kapcsolatban. Azt is bármibe lefogadom, hogy mindnyájunknak magas elvárásai vannak. Abban pedig egészen bizonyos vagyok, hogy ellentmondásos elvárásaink vannak.
Az álomhapsi nyilván nagyon sikeres, nagyon kreatív, nagyon érzelemgazdag, nagyon családcentrikus, nagyon erős, nagyon hűséges. Az álomnő nyilván nagyon dekoratív, nagyon kedves, nagyon gyerekszerető, nagyon házias, nagyon megértő, nagyon hűséges. Teljesen nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a felsorolt tulajdonságok csak egymás rovására tudnak kiteljesedni, (példának okáért nagyon dekoratív körmökkel nem lehet valaki nagyon házias, illetve nagyon kreatív hiperaktív egyéniséggel nem lehet valaki nagyon hűséges).
Lehetnek tehát irreális elvárásaid, de ezzel saját magadat ejted csapdába. Azt mondom, a sok-sok elvárás közül válaszd ki a neked igazán fontosat, és annak megfelelő társat keress. Azon az elsődleges területen tedd magasra a lécet, de fogadd el, hogy más ellentétes területeken átlag alatt lesz a társad. Így elkerülheted a középszerűt, lehetsz igényes, és legfőképpen lesz valakid.
És te mit gondolsz erről? Szólj hozzá!
Elcsesztem, most mi legyen?
Frodo kései kérdése:
19 éves vagyok. Pár hónapja elkezdtem összejönni egy nagyon kedves,
intelligens és komoly lánnyal, aki talán az eddigi legnagyobb szerelmet kezdte el kibontakoztatni bennem...
Mindezidáig úgy tűnt, még a viszonylag nagy korkülönbség (4-5 év) sem lehet akadályozó tényező. Nagyon jól
megértettük egymást.
Pár napja aztán történt egy szerencsétlen dolog, ami talán tövestől ragadhatja ki a szívemből ezt a még éppen, hogy csak bimbózásnak indult
virágot... Ő már korábban is láthatta, és én nem is tagadom, hogy bizony
néha félreértek dolgokat. Hajlamos vagyok hamar felkapni a vizet, bár általában ezek a fellángolások olyan hamar megszűnnek, amilyen hamar jöttek.
Legutóbb azonban kissé komolyabbra fordult a dolog: egy semmiségen annyira
felhúztam magam, hogy egész este morcos és szűkszavú voltam, és azt hiszem,
a viselkedésemmel is alaposan megbántottam vagy helyesebben kiábrándítottam
őt.
Másnap este bizonyossá vált a baj: nyilvánvalóvá tette, hogy el sem tudja
képzelni velem a barátság szintje fölött a kapcsolatot. Valószínűleg azért,
mert azt hihette, hogy ez nálam gyakran előfordul. (Igazság szerint azonban
épp nagyon rossz passzban voltam, bár ezt ő nem tudhatta.) Sohasem akartam
megbántani, de megtörtént... Pontosabban lejárattam magam. Én kész vagyok
változni érte ha kell, és úgy érzem, az erőm is megvan hozzá. Ám nem hinném,
hogy ezek után komolyan venné ezt tőlem. Túl "sok volt neki a jóból" azt
hiszem... És ő egy olyan típus, akinél csak egyszer írhatja le magát az
ember...
Nézd: Tudom, hogy fájdalmat okoztam neki, és ezért nem sajnálom magam a
következményekért. Megérdemlem, hogy fájjon és megérdemlem, hogy szenvedjek.
Tanulnom kell belőle azért, hogy többé ne fordulhasson elő, és ez nyilván
nem történhet kellemes módon. Nem szabad, hogy az legyen. De nem akarom elveszíteni! Ez túl fájdalmas lecke lenne, még akkor is, ha úgy egyébként
igazat adok neki...
Mondd meg nekem komolyan, ezek után szerinted mit lehet itt még tenni?
Éjfél Kapitány kijózanító válasza:
A hiszti és a durca nem igazán tartoznak az értékes férfitulajdonságok közé. Ez remélem most rögzült. Próbálj erre figyelni, függetlenül a csajoktól.
Ami pedig a lányt illeti, annyi van belőlük mint égen a csillag. Ha ez nem jön be, majd bejön a következő, vagy az azután következő. Nem érdemes tépelődnöd azon, hogy miért nem lett a tiéd. Annál is inkább nem érdemes, mert van egy olyan érzésem, hogy nincs ennyire közvetlen összefüggés a durcád és a másnap esti bemondása között.
Szóval ne emésszed magad fölöslegesen. Mintha mi sem történt volna, hajts még rá a rend kedvéért (imádják megfuttatni az embert). Ha pedig nem működik, fordulj másfelé.
Mit játszik Jake Smiles?
Daisy játékos kérdése:
Éppen a Válaszokat nézegettem... amikor eszembe jutott, hogy feltegyem a kérdést: mi az a "játék", amiben Jake Smiles él?
Éjfél Kapitány precíz válasza:
Smiles egy nem létező, fiktív játékot játszik, amelyet viszont nagyon is létező szoftverek ihlettek. Smiles játéka olyan virtuális valóság, ami egyszerre ötvözi az FPS és RTS játékok minden előnyét, és amire már sokan nagyon várunk.
Egy olyan játékra, ami egyszerre ötvözi a Quake pergő, ugri bugri küdelmeit a rakétavetővel és shotgunnal (ez lenne az ún. First Person Shooter játéktípus), de mégsem csak a lövöldözésre koncentrál. A játék kibővül a játékos képességeinek, kapcsolatainak, vagyonának fejlődésével, a játéktér pedig nem csupán az arénára korlátozódik, hanem magában foglalja egy virtuális város több más helyszínét is, a kávézót, a parkot, az utcákat. Ez a Role Playing Game vonulat az, ami eredetileg egy asztal körül ülő baráti társaság képzeletében tud igazán jól működni, és amelynek számítógépes megvalósítása csak nagyon döcögősen és illúzióromboló módon halad.
Kísérletek azért folyamatosan történnek, ide sorolhatjuk a régiek közül az Ultima sorozatot, az újak közül a Diablot, Baldur's Gate-et, vagy a futurisztikus Deus Ex-et. Különösen érdekesek azok a próbálkozások, amelyeket on-line, másokkal együtt lehet nyomni. Ebben a témában a fantasy témájú Everquest számít úttörőnek és piacvezetőnek, nem véletlen, hogy a Quake mellett alapvetően ez ihlette meg a szerzőt.
Mi lesz Zsuzsival ?
Miklós hosszú kérdése:
Két éve van egy szegedi barátnőm aki sokat jelent nekem. A kapcsolatunk úgy indult, hogy volt egy nagyon kedves szegedi ismerősöm aki megkért, hogy 7 évi svájci és franciaországi tartózkodás után hazatérő rokonának segítsek a lakáskeresésben. A lakást nem én találtam meg, de Ő nagyon megtetszett. Zsuzsinak hívják és Ő és a férje is biológus akik kutatóként dolgoztak külföldön. A hosszú évek kinti hajtása a házasságukat felőrölte, és a Zsuzsi pszichológus tanácsára a saját kezébe vette a sorsát, és hazaköltözött és itthon elvált. A hazaérkezése után néhány hónapra már barátok is lettünk és ez azóta is tart. Ő a 13 éves fiával él, és nem akar egyenlőre férjhez menni, így neki ez a kapcsolat elfogadható. Megértjük egymás helyzetét és próbálunk egymáson segíteni. Főleg lelkileg. Anyagilag mindketten függetlenek vagyunk. Ha tudunk néha néha 1-2 napra el is tudunk szökni Szegedről. Amióta a Zsuzsit ismerem nem csaltam meg, és ez nem is fordult meg a fejemben. Nem vagyok féltékeny, pedig nagyon szép nő, olyan akit félteni lehet. Pontosabban eddig nem voltam féltékeny, csak most néhány napja érzem ezt az érzést, talán nem is féltékenység ez, hanem féltem, hogy elveszítem. Miért? Mert eddig az egyetemen ahol orvostanhallgatókat tanít, egyedül volt egy szobában, és hétfőtől jött egy 40 éves kutató, aki az Ő szobájába került. A férfi és a családja szintén hosszabb ideig külföldön /pontosabban Japánban/ dolgozott és most jöttek haza. Gyaníthatóan ott is a házasság került kisebb válságba, persze ezt nem tudom, csak gondolom. A férfi számomra komoly veszélyt jelent, mert fiatalabb, /6 évvel/ kutató biológus, mint a Zsuzsi és csak egy gyerekük van. Már akkor féltem amikor a Zsuzsi először mondta, hogy egy férfi lesz a szobatársa aki külföldről jött haza, mert sok a közös vonás. Ez pedig az embereket nem taszítani szokta, hanem....... Szóval féltem és nem is ok nélkül, mert most meg csak 3 napja van itt a szobatársa, de mindhárom nap találkoztuk este egy-egy órára, és kissé hidegebb volt, és nagyon kedvesen beszélt a férfiről, ma szinte csak az Ő problémáit mesélte. Nem tudom mit tegyek. Mindig nagyon őszinte voltam hozzá, és Ő is hozzám. Attól félek, ha azt mondom, hogy kicsit féltékeny vagyok, akkor azt érzi, hogy nem bízom eléggé benne, ha nem szólok, akkor rajtam fog érezni valamit. Mindkét esetben a férfi közénk állhat, pedig nem is tud erről. Attól félek, hogy a félelmemmel én "hozom össze őket". Persze az is érthető, hogy a nagyon sok közös életút, a közös rossz főnök /professzor / mind csak más nekik mint nekem aki mégis kívülálló vagyok. Ha nem lennék a Zsuzsi életében akkor nagy lenne az esély arra, hogy közel kerüljenek egymáshoz. Így vajon mi lesz?????? Az igazság az, hogy nem mint férfire vagyok féltékeny, nem arra, hogy egy szobában van vele egész nap. Erre nem, hanem arra, hogy a közös sors miatt közel kerülhetnek egymáshoz, és nagyon jól megérthetik egymást. Még a múlt héten mondta a Zsuzsi, hogy az új kollegája feleségét ismeri, középiskolából, és nagyon kedvezőtlen véleménye van róla, vele nem tudna együtt dolgozni.
Hülye egy érzés. Nem tudom most mit tegyek.
Éjfél Kapitány kimerítő válasza:
Ammondó vagyok, ha azzal a másik hapsival foglalkozol,
bizonyosan elveszíted Zsuzsit. Ha viszont Zsuzsival foglalkozol, akkor jó
eséllyel minden rendben lesz. A foglalkozást természetesen teljes erőbedobással
képzelem, azaz sok bók hétköznap is, közös vásárlás, otthon szépítgetése,
állandó programok, sok puszi, minden. (szóval: az udvarlás nem maradhat abba,
pusztán azért, mert megvan a madárka)
Egy harmonikus párkapcsolatban élő nő nem foglalkozik másokkal. Csak azt lehet kibillenteni, aki
amúgy is szabadulna megunt társától. Szóval nem megtorpanni és védekezni
kell, hanem előre haladni!
Ha ennek ellenére mégis elbuksz, akkor se bánd a dolgot. Zsuzsit tálcán hozták eléd, semmilyen extra erőfeszítést nem kellett tegyél érte. A kellő időben kerültél a szeme elé, ez minden. Ha ilyen start után nem tudod a kapcsolatot stabilra felépíteni, akkor nem is vagy méltó a nőre. Ha pedig Ő bizonyulna a vártnál instabilabbnak, akkor jobb is, hogy hamar kiderült a dolog. Örülj annak ami van, tégy meg minden pozitív lépést, hogy ez így is maradjon, és feledkezz meg róla örökre, ha mégsem neked jutna.
Randevú a Kapitánnyal ?
Dred romantikus kérdése:
Miért nem akarsz "hús-vérben" is a netről, emberekkel találkozni?
Éjfél Kapitány illúzióromboló válasza:
Hát hogyan is tudna egy virtuális szuperhős valóságos emberekkel találkozni? :-)
De még ha tudna is, nincs rá szüksége. A hús vér embernek Éjfél Kapitány mögött számos barátja, még több haverja, valamint számtalan ismerőse és üzletfele van. Nem az a magányos fajta, aki rá lenne szorulva az ilyesfajta ismerkedésre - megy az neki a hagyományos módon is. Éjfél Kapitány nem azzal a céllal született meg, hogy mankóként használja valaki, aki képtelen a valós életben kapcsolatokat teremteni.
Kurvázós probléma ?
K Antal intim kérdése:
Életemben először elmentem kurvázni.
Miért nem állt fel a szerszámom?
Éjfél Kapitány doktor válasza:
A stressztől.
A szervezetnek a biztonságod jóval fontosabb az örömszerzésnél. Idegen környezetben, kiszolgáltatottan, számos ködös félelemmel tele, a szervezet könnyen veszélyesnek ítéli a helyzetet és - az örömszerzésnél nagyobb prioritású - védekezésre áll át.
Nem kizárt persze, hogy a kettő együtt is működik, de ez is -mint minden más- gyakorlat és szoktatás kérdése. Bennszülött törzsek például féltérdelő állásban, egyik kezükkel a lándzsájukra támaszkodva képesek a dologra :-)
Miért csíkos a zebra?
Szúnyog ovis kérdése:
Miért csíkos a zebra?
Éjfél Kapitány fizikus válasza:
Tudjuk ugye, hogy a fekete anyagok jobban elnyelik a fényt, mint a fehérek, amelyek visszaverik azt. Az egymás mellé tett fekete és fehér anyag eltérő módon melegszik fel és melegíti fel a felette lévő levegőt is. A fekete csík feletti levegő felszáll és helyét a fehér csík feletti hidegebb levegő foglalja el. Kész is a zebra ventillátora.
Az elefántnak miért nincs zebra-mintája ?
K Gábor keresztkérdése:
Az elefántnak miért nincs zebra-mintája?
Éjfél Kapitány etológus válasza:
Mert nincs melege.
Az állatoknak különböző módszereik vannak a hőháztartásuk egyensúlyban tartására. Természet ősanya egyik fontos alapelve a változatosság. Mivel az életkörülmények nem láthatóak előre, a fajok különféle technikákkal készülnek a túlélésre. Ha mindenki ugyanazt a megoldást használná, elég egy hirtelen környezeti változás és mindnyájan kipusztulnának. A különböző technikákkal nagyobb az esély a változások átvészelésére.
Ki vagy te ?
MZ tapintatlan kérdése:
Ki vagy te aranyvirágszálam?????
Éjfél Kapitány dodonai válasza:
Ha most azt mondom, hogy Horváth Endre vagy Kala Pál, akkor mennyivel leszel elégedettebb? Éjfél Kapitány küldetése és munkássága nagyon is publikus, kiléte és magánélete ellenben maradjon titok. Privát adatok kiadására vagy hús-vér kontaktusra semmi szükség nincsen mindahhoz, amit célul tűztem ki magam elé; a céltalan, ösztönös kíváncsiság kielégítése pedig nem tartozik ezen célok közé.
Csüggedésre azért nincs ok, Éjfél Kapitány virtuális szuperhősként kommunikációképes és - már amennyire a kibertér erre lehetőséget ad - akció és cselekvőképes is. Ezekkel az értelemszerű megkötésekkel bármikor és bármilyen pozitív, érdekes dologban számíthatsz rá. Próbáld csak ki :-)
Festők a neten ?
Hanna kulturális kérdése:
Hol lehet mai festőket keresgélni a neten?
Éjfél Kapitány precíz válasza:
Jómagam, ha ilyesmire vágyom, a Brian Yoder's Art Gallery and Critic's Corner-t szoktam felkeresni.
Az érem két oldala?
Bloor ravasz kérdése:
Már nekem is feltűnt, hogy mindennek két oldala van, de vajon melyik a másik oldal?
Éjfél Kapitány példabeszédes válasza:
Jó kérdés, hogy kinek melyik a másik oldal. Az a helyzet jut eszembe, amikor a milliomos Bruce Wayne (a civil Batman) szerelmes zavartságában magyaráz Vicky Vale-nek a szabadúszó újságírónőnek:
- Tudod, amikor az ember felkel reggel, bemegy a gyárba...
- Nem tudom.
- Mindegy, én sem...
Mondd, miért?
Baranka egyszerű kérdése:
Mondd, miért?
Éjfél Kapitány kimerítő válasza:
Tekintsd ezt egyfajta missziónak. Én nagyon élvezném, ha néha megkérdezhetnék valakit, bármiről, ami a szívemet nyomja. Arra gondoltam, ennek mások is örülnének. Hát ezért.
Miért hülye a főnököm?
Tom filozofikus kérdése:
Miért hülye a főnököm?
Éjfél Kapitány oknyomozó válasza:
A főnököd nem biztos, hogy hülye. Csak teljesen mások a szempontjai, az érdekei és a látásmódja mint a tiéd. Vegyük egy atomerőmű építését. Ugyanaz a dolog teljesen másképpen látszódik a különböző emberek szemszögéből.
Az energetikus számára a dolog egy apró pötty a térképen és sok sok megawatt országosan terítendő pluszteljesítmény. Az építésvezető szemszögéből a dolog x milliárd forint büdzsé, rakat vállalkozó cég és egy határidő, ami alatt készen kell lenni. A munkás számára a dolog pedig csupán egy fal, aminek egyenesen kell állnia, vagy egy cső, aminek a hegesztését még ebédig be kell fejeznie. Az arra járó autós számára a dolog pedig igen bosszantó, mert nem bírja megelőzni az előtte cammogó óriási dömpert.
Fentiek persze nem zárják ki, hogy főnököd valóban rövidlátó, kibírhatatlan, alacsony intelligenciájú, vezetésre teljesen alkalmatlan. Ha ez így van, akkor annak nyilvánvalóan genetikai okai vannak.
Nősülés ?
Tom tétova kérdése:
Elvegyem-e feleségül a barátnőmet?
Éjfél Kapitány határozott válasza:
Ne.