Szerelemről és taktikáról

Ildi minden idők leghosszabb kérdését tette fel, szerelemről, csalódásról, taktikáról. Nekifutok.

Ildi világhosszú kérdése

A problémám épp az ellenkezője az előttem(ki tudja mikor) szólóhoz képest. 25éves vagyok, majdnem három évig jártam egy aranyos sráccal. Szerelem volt, ha nem is első látásra, de harmadszorra igen. A fiú külföldre készült, amúgy világot látni,és ezért kezdettől fogva olyan mámorosan telt minden, hogy mindketten úgy vettük, ha elutazik a kapcsolatnak is vége. Aztán ez így ment egy hónapig, számoltuk a napokat, rózsaszín köd, minden, egyszerűen hibátlannak láttuk egymást. Nem is csoda, hisz nem voltak elvárásaink. Ő mondta elsőnek hogy szeret, én meg nem mertem, mert féltem ha kimondom akkor ott el is ástam magam,de a végén mégis így lett, és úgy döntöttünk megvárjuk egymást. Így is lett.4 hónapig vártam rá,de viszonylag sokat emaileztünk. Eközben ő 7000 km-re járta a világot én meg itt gubbasztottam, de esküszöm, nem voltam boldogtalan. Mert valami olyan csodálatos hit költözött belém, hogy azt le sem tudnám írni. Éreztem hogy velem van. Egy srácra "rábízott" úgymond, gondolom hogy ne tűnjek el a süllyesztőben. De a kecskére káposztát effektus beigazolódott, és nagy hatással volt rám. Bár eleinte csak azért szerettem vele lenni, mert a fiú az ő lakásába költözött arra az időre, amíg a barátom kint volt külföldön. Szerettem ott lenni. De egy idő után persze őt is észrevettem. Gondold csak el, beleszeretsz valakibe, együtt vagytok 1 hónapot, és aztán a haverjával lógsz 4et. A srác közölte hogy belém szeretett és kezdte rossz színben feltüntetni a haverját. Olyanokat mondott róla, ami később kiderült nem volt igaz. A végén már én sem tudtam kinek lehet igaza, hisz a barátom itt hagyott... de mikor a fiú járni akart velem mindig éreztem ezt a mélyről jövő érzést, hogy nekem érdemes várnom a barátomra, mert ....ezt nem tudom megmagyarázni. Tehát írtam neki, megírtam mi történt és hogy bizonytalan vagyok.3 nap múlva itthon volt. Szeretett, végig szeretett,de dühös volt rám hogy én elbizonytalanodtam. (persze messziről jött ember azt mond amit akar, de bármit is tett,miattam jött haza) Ezek után gyakorlatilag összeköltöztünk. Egy kis garzonba. Mindketten eltartottak voltunk, egészen a nagymamája haláláig. Utána minden megváltozott. Előtte is voltak súrlódások, és valahogy mindig élt bennem az az apró félelem, hogy egy ilyen szélsőséges helyzetben rózsaszínű felhők közt megélt szerelem nyilván nem jelenti azt hogy ismerjük is egymást. Lassanként kiderült, szinte egymás ellentétei vagyunk, de azért szerettük egymást. Az első év csodás volt.(persze az általában az szokott lenni)Viszont a pénz valóban mindent megváltoztatott, és úgy éreztem nem egy irányba haladunk. Az utolsó félévben már annyit veszekedtünk, hogy azt nem lehet elmondani. De én úgy éreztem ez mind csak következménye annak, hogy nem beszéltük meg, mit akar az élettől, csak herdálni a vagyonát, vagy kezd is vele valamit, visszairatkozik-e a sulijába, vagy mi lesz. Nyomás alatt érezte magát. És a végén megcsalt. Szeretett, és mikor kiderült és ott akartam hagyni kért hogy ne tegyem. Megértettem őt,de mégsem volt könnyű túltenni magam ezen. A zöld szemű szörny ott állt lesben ,és én innentől mint egy nyomozó úgy követtem nyomon az életét. Számtalan formában megszegtem a magántitok(msn,sms)védelmét, nem vagyok rá büszke,de ami még szomorúbb, mindig találtam is valami nyomasztót. Nem feltétlen megcsalást, de próbálkozásokat, kilengéseket, flörtöléseket. És nem értettem, miért nem koncentrál inkább arra, hogy a mi kapcsolatunk megoldódjon, ahelyett hogy elmenekül a problémák elől. Persze, ez tipikus női dolog hogy ezt felhánytorgatom, de szerintem ez tényleg jellemző. Sokat szenvedtem azáltal hogy mellőzni kezdett, és hogy képtelen volt kimutatni a szeretetét, csak vett vmi ruhát, de persze nekem nem erre volt szükségem. Olyan sokszor éreztem, boldogtalan vagyok, és mikor arra gondoltam vajon ő boldog-e mellettem úgy éreztem megszakad a szívem. Megcsalt, igen,de ezért én is hibás voltam. A végére mindketten megváltoztunk, még önmagunkhoz képest is. Az egész nyarat szinte külön töltöttük, mert hol ő utazott el hol én. Úgy fájt ez a próbálkozás, hogy akarjuk de mégse megy, folyton félreértettük már egymást, hihetetlen kommunikációs zavar lépett fel köztünk, ezért már én is menekülni kezdtem és föladtam. Az utolsó hónap alatt 4szer találkoztunk,egy rövidtávú munka miatt, s miután újra ráért volna, végül is szakítottunk. Én azt mondtam nem akarom látni, mert még mindig szeretem és így nem tudok továbblépni. Bezártam minden ajtót, ablakot, ő pedig egy héten belül bent volt. Már az első buliban megjelent az én baráti társaságomban (akik egyébként megkedvelték ezalatt a pár év alatt,de nem ők hivták el) és valóban mindenki azt hitte, ő újra akarja kezdeni. Igen. Ezt nem én értettem félre,ő viselkedett így. Ez ment mondjuk 3 hétig. Moziba
Mozi rovat hívott, tisztára olyan volt, mint egy randi. Én úgy is kezdtem érezni magam, kezdtem elfelejteni a rosszat,és eszembe jutott miért szerettem meg. De nem estem azért hanyatt, és egy-két próbálkozását el is utasítottam. Aztán egy hete közölte velem, hogy ő már nem szeret. Persze ez nem volt úgymond újdonság, hisz szakítottunk, de azt állította hogy az elmúlt hetekben is csak a barátságom kellett neki. Ezen én mélységesen megbántódtam, mert újra hittel telt meg a szívem, erre mintha egy vizes vödörrel öntöttek volna le. Azóta sajnálkozik és kezdem azt hinni, valóban igy volt. Csak barátkozott!!!Bár az hogy kihívott magához, meg a kezem akarta fogni,meg szájrapuszit akart adni(ezeket elutasítottam) nem ezt bizonyította. Egyszerűen nem értem most mi van. Hiába mondja hogy barátként szeret én belül azt érzem, mi összetartozunk. Legbelül azt érzem, hogy van vmi láthatatlan kapocs amit nem lehet elszakítani. Kiakadtam. Szenvedtem. Sírtam. És elküldtem a francba hogy hitegetett. Tudom hogy a történet kicsit hosszúra sikeredett, de ez még a rövidebb kiadás. Elhatároztam hogy visszaszerzem őt. De nem úgy ahogy azelőtt. Én végig megértettem őt, de ezt ő nem tudta. Minden okkal történt, és sosem tudtam haragudni rá hosszan. Igaz, szerettem volna hogy kicsit komolyodjon, de nem akartam elveszíteni. Sosem. Végig tudtam hogy szeretem, de a végén már magam sem tudtam kimutatni. Egy hete még azt mondta "szeret és el van átkozva a világ mert ez mégsem működik köztünk".Most meg az mondja nem szeret, legalábbis nem úgy. Hihetetlenek a férfiak is, hogy a bizonytalankodásuk sírba viszi a nőket:)De engem most ez tényleg nagyon hazavágott. A történet konklúziója és a kérdés, VAN ÉRTELME??? Van értelme taktikáznom és próbálkoznom? Vagy valóban a bűvös 3 év alatt kifúj egy kapcsolat?Vajon tényleg ismerem őt? Vajon tényleg összetartozunk, vagy ez a"láthatatlan kapocs"-dolog csak illúzió, mert még mindig szeretem? Bárcsak tudnám a választ. De annyit tudok, ha vissza akarom hódítani, számolnom kell pár riválissal akiket majd végig kell nézzek, hogy próbálkoznak nála, kisebb-nagyobb sikerrel. Ha vissza akarom hódítani, be kell engednem újra az életembe, és lehet hogy életem legnagyobb hibáját követem el, mert fájni fog minden mozdulata amit más nő irányába tesz. Kérlek segíts eldöntenem érdemes ezt újra végigcsinálnom?

Éjfél Kapitány mantrázós válasza

Nem, nem érdemes. Ami történt, azt tekintsed az első komoly kapcsolatodnak, ahol mindent, amit lehet, annak rendje és módja szerint elrontottatok. Ezzel semmi gond nincsen, ez nagyjából mindenkivel így történik. Valahol mindent el kell kezdeni, és ezeket a dolgokat tapasztalás útján lehet a legjobban megtanulni. (Magam sem vagyok kivétel – tudom, mit beszélek.) Ez a kapcsolat már túl sok sérülést szenvedett ahhoz, hogy komolyan lehessen rá építeni. Szépen vedd sorra, mit is tanultál, és most már sokkal okosabban fuss neki egy következőnek. Ismételjük át együtt:

o A távkapcsolat nem működik.
o A pénztelenség megöli a boldogságot.
o Soha nem kutatunk – aki keres, az talál.
o A régi szeretőtől tartózkodunk – és nem randizunk vele újra.

Ez a taktikázós visszaszerzés, amit most a fejedben forgatsz, amúgy rémesen tinédzseres módszer, és csak rövidtávon tud némi eredményt hozni (ami általában nem több néhány plusz kefélésnél). Te már felnőttebb nő vagy ennél – viselkedj is úgy!