Éjfél Kapitány válaszol

Éjfél Kapitány válaszol

Nem tudod kapásból, mit is tegyél egy rázósabb helyzetben? Kérdezd Éjfél Kapitányt! Email cimed és neved titok marad...

 

Kérdezz Te is!

Az élet értelme

Az élet értelme

Lássuk akkor azt a hosszú kérdést, amiről kölyökkorom jut eszembe! Az élet értelme meg a minden...

Gergő hosszú kérdése

16 éves fiú vagyok... egy elég erős suliba járok. Ezen év első felét végigszenvedtem. Valami világfájdalom söpört végig rajtam, elkeserítő hullámokban. Nem tudom, mit láttak rajtam az emberek; én csak annyit éreztem, hogy voltam. Kész. Semmi. Lelki üresség; ettem, suliba jártam, marha nagy hajtás volt, teljesen ki voltam merülve, éjszakánként felébredve hallucináltam, fájt a fejem. Néha találkoztam emberekkel, hazaérve aludtam, kicsit chateltem. De nem volt kedvem az emberekhez, nem volt kedvem olvasni, játszani.
Néha leültem, és a tévében zenecsatornát néztem. Meg reklámokat. Csak bámultam az üres illúziót, a butítást. Böngésztem azt a bizonyos nagyon népszerű közösségi oldalt. Néztem az embereket; mind vidámak, sok-sok ismerőssel. Láttam a többi embert: az osztályom év végére hozzám egy kicsit (kívülről) hasonló állapotba került. De ők csak a fáradságtól, nem úgy, mint én.

Idővel az egész még rosszabb lett. Kapartam a falat, miközben visszhangzottak bennem a kérdések: engem miért nem szeretnek az emberek? Miért nincsenek barátaim? Miért vagyok gátlásos? Miért ez a szenvedés? Egyáltalán, mi bajom van? Áhh. Addigi kedvenc sportomtól elment a kedvem. Tervezem, hogy nem folytatom, mert előhozza a rossz emlékeket. Aztán jött a nyári szünet. Elhatároztam, hogy kissé visszavonulok biztonságos otthonomba. Egész nap pihentem. Érdekes könyveket olvastam, kialudtam magam, újra elkezdtem teniszezni, egy csomót Battlefield 2-ztem (talán neked is a kedvenced :)), és nem igazán találkoztam emberekkel; tudomást sem vettem a külvilágról.

És jött egy cserkésztábor, életem első ilyen jellegű tábora. Itt olyan emberekkel találkoztam, akik hisznek Istenben, és képesek szeretni. Én visszaszerettem, és teljesen megújultam. Csodálatosan éreztem magam. Egy hét, messze a civilizációtól, jó emberekkel. Ahogy hazaértem, sikerült egy picit továbblépnem. Rájöttem, hogy az élet xar. Az egész világ az. Ennyi... persze ez nem puszta felismerés volt, hanem valamilyen szintű belső elfogadás is; nemt'om. Egyszerűen ez a dolog eleddig nem foglalkoztatott. Nem vettem tudomást a világról? Sok más ember se vesz.

Tudom, kevés amit írtam. A lényeg a lényeg tehát: minden szeretettelen. Mindig is az volt. Állatok vagyunk, ösztönök uralnak minket. Vannak az okosak, az uralkodók. Ők vezető személyiségek. Uralkodnak az embereken. Bárki lehet ilyen, aki képes másokat kihasználni. Lehet egy politikus, cégvezető, egy rabszolgahajcsár. És van a többi ember. A mai fogyasztói társadalom tökéletesen alkalmas mindkét típusnak: egyrészt biztosítja kevesek meggazdagodását mások kihasználásával, úgy, hogy (bárki bármit mond) igazán felemelkedni csak megfelelő eszközökkel lehessen (kapcsolatok, kiskapuk stb.); másrészt pedig sok, szegényebb embert kielégít az ösztönök előtérbe helyezésével. Vásárlás=birtoklás, szex stb. a jólét illúzióját adva nekik. Az azonnali kielégülésre helyezve a hangsúlyt. Csak be kell kapcsolni a tévét...

Ez most lehet, hogy egy elborult világkép. Szerintem, ha szélsőségesen is fogalmazok, így van. Igazából ami nekem most problémát okoz, az nem az hogy _ez_ rossz: hiszen el lehet zárkózni, túl lehet lépni, lehet felejteni, felülemelkedni, elsüllyedni – segít az általános butítás, ami mindenhonnan jön. "aggodalomra semmi ok, kézben tartjuk a helyzetet" Ami zavar, az az, hogy mindig is rossz volt – rossz a feudalizmus, a rabszolgatartás. Az ősközösség talán annyival volt jobb, hogy ott a vezetők természetes alapon jelölődtek ki, és konkrétan vezették is az embereket (tehát egy törzs vezetője megvédte törzsét, részt vett a csatákban, vezette azt a vidéken, különben leváltották). Ma sok vezető (politikus, elnök stb.) csak a pénzért, a hatalomért csinálja az egészet, és nem viseli szívén a képviselt város megye ország stb. sorsát. Ez idegesítő; hogy azt mondják, minden oké, pedig nem nagyon az. És mit lehet tenni? Sokan elzárkóznak, ami talán a legrosszabb. Az a baj, hogy aki nem vezető, aki nem képes másokat kihasználni, az gyakran teljesen birkamódra viselkedik. Könnyen befolyásolható, tömegben működik. Állatok vagyunk...

És én mit tegyek? Ezeddig már egy csomó mindent leírtam ami eszembe jutott, semmi értelme nincsen, de jólesett leírni. Tehát: én mindig hallgatok a lelkiismeretemre. Képtelen vagyok hazudni, másokat kihasználni, rosszat tenni. Szeretek segíteni az embereknek, jót tenni, szeretni. Ezeket értékeknek tekintem, és jó őket megőrizni. Sokan nem tekintik őket értéknek. Sokan azt mondják, hogy pénz beszél, az erőszak nyer. Sajnos gyakran van ez így. A problémám jelenleg az, hogy egyszerűen rossz nézni ezt az egészet. Hogy ilyen értéktelen minden, az emberek nem figyelnek egymásra, nem szeretik egymást. Megy az anyázás meg a megmondomazőszintét. Elmegyek két ember mellett. Az egyik odadob egy doboz cigarettát a másiknak, de ő nem tudja elkapni, a cigi leesik. Hangyányit elmosolyodom. Nem kárörömből vagy rosszindulatból, csak úgy, elbambulva. Erre úgy leanyáz ("takarodjál a .... anyádba te ...."), hogy csak nézek. És ez bennem nem haragot gerjesztett, hanem szánakozással vegyes lenézést, hogy "szegény, te nem tudsz valamit amit én talán igen. most neked jólesett így káromkodni? miért?". Vagy hogy a bekiabálós teherautós bácsinál a 40 kilós krumpliszsák – utólag persze – 28 kilót nyom. Mire jó ez neki? Ennyire szegény? Lelkileg biztosan.

Minden relatív, én volnék hibás? Hogy másképp gondolom a dolgokat? Más utat járnék? Sok embernek talán pont az ellentéte vagyok. Persze, vannak "rendes" emberek. Becsületesek, jóravalóak. De nem ők csinálták ezt a rendszert, amiben az okos és lelkiismeretlen emberek elnyomják a kevésbé okos embereket. Én meg egyik kategóriába se tartozom igazán. Szóval ez az: nem fogok nagy vagyonhoz jutni törvénytelen úton, vagy terroristaszervezetet irányítani; de nem is tudom úgy élni a mindennapjaimat, hogy eszembe ne jussanak a fentiek. Mert szerintem sokak el se gondolkoznak efféléken, hogy miben élnek, és hogyan kéne élniük.

Akkor? Tagadjam meg az egész jelenlegi világot; de akkor zárkózzam el, vagy próbáljak segíteni másokon? Esetleg hagyjam magam befolyásolni a rendszer által, és szándékosan butítsam el magam, legyek átlagember? Öljem ki a lelkiismeretemet, legyek gátlástalan? Most kell választanom, döntenem, mi legyen a hitem, a célom ebben a világban. Szerintem egyértelműen az első... a nehezebb; persze a sötétebb oldal mindig könnyebben járható.

Nos... még oldalakat tudnék írni elmélkedéseimről. Érzem, hogy lelkem a korábbi üresség után lassacskán megtelik hittel és meggyőződéssel: hiszek a szeretet és a kedvesség erejében, még ha ez minden jelenleginek ellent is mond. Az idő is eltelt, lassacskán egy óra lesz már. Rájöttem, hogy nem is kérdeztem semmi lényegeset. Megválaszoltam a kérdésemet. Úgy tűnik, pont egy ilyen virtuális szuperhősre volt szükségem, akinek bármit elmondhatok. Mivel Te minden kérdésre tudsz valamit mondani, erre is mondj – tudod, hogy sokat segítesz vele.


Éjfél Kapitány rövidebb válasza

Ismerős ez az érzés, nagyon is ismerős. Olyan 16 évesen én is valahogy így éreztem. Frusztráló egy hatalomra, kapcsolatokra és fogyasztásra épülő világban hatalom, kapcsolatok és erőforrások híján élni, de hát 16 évesen ezekkel értelemszerűen nem rendelkezel még. Ilyenkor az ember hajlamos a világot hibáztatni – ahogy te is teszed a magad összevissza módján –, pedig csupán arról van szó, hogy nem jött még el a te időd.

Nincs különösebb gond sem a világgal, sem veled. Az lenne a világ bűne, hogy azonnali kielégülést nyújt mindenkinek? Ugyan már! Ha ez igaz lenne, az nem probléma, hanem hihetetlen áldás lenne. Azon se problémázz, hogy néhányak kevéssé rokonszenves módszerekkel mások elé vágnak. Mióta a világ a világ, ez bizony így van. A csúcsra sok út vezet. Van aki a formás testével, van aki a születése révén, van aki a matektudásával, van aki az erejével, van aki a gátlástalanságával, van aki a kreativitásával jut oda – kinek mi adatik meg. Egy a lényeg: hogy valamiből magasan az átlag felett legyél jó, és találd meg a módját, hogyan kamatoztasd azt. Ismerd fel, mi az amiben jó vagy, amit szívesen csinálsz – és rajta! Légy céltudatos, szorgalmas és készülj fel! Ha elég keményen alapozol, idővel a saját utadat járhatod.

Addig is: nézd a Fashion Tvt és a Music Tvt – nem butítanak, hanem szimplán szórakoztatnak. Teniszezz, igyál csapolt barnasört, egyél trüffeltortát. Járj el a haverokkal biliárdozni, játszani, sörözni, partizni. Olvass buddhista jótanácsokat, járj le a gyülekezetbe, játssz szerepjátékokat, csajozz be, ahogy kedved tartja. Ne hibáztasd se magad, se másokat, se a világot. Lazulj el, hogy ne bolondulj meg!