William Gibson - Periféria

Az utolsó Gibson könyv is megérte a pénzét. Kiberpunk a közeljövőben.

Belátom, van abban valami gyerekes, ahogy a kiberpunk könyvekben repkednek az űrhajók, az überprogram behatol mindenhova, a szuperfegyverek odabasznak. Olyan tündérmese szerű minden, éppen úgy, ahogy azt a gyerekek (azaz a fiatal felnőtt olvasók) látni szeretnék. Érezhette ezt maga a műfaj atyja, Gibson mester is, aki nem akart beleragadni ebbe a Rowling féle felvállaltan mesemondó szerepbe, hanem inkább ráfordult kicsit a valóságra. Visszavett a cyberpunk meséből, és újabban inkább a közeljövőbe helyezte a történeteit. Vázlatosan már létező technológiákat gondolt tovább, és csak kicsit rugaszkodott el a valóságtól, így a mostani történetei sokkal hihetőbbek és jobban átélhetőek. Már a Blue Ant trilógia is, de a mostani Periféria is szinte napjainkban játszódik, de egy hajszállal fejlettebb technológiai szinten. Ahogy Gibson anno megjósolta a mátrixot, úgy mostani könyveiben rendre előre jelezte a drónokat, a 3d nyomtatást és más exotikus holmikat, amelyek alapjaiban fogják valóban megváltoztatni az életünket. A perifériában is van jó néhány effajta jóslat, de nem akarok lelőni minden poént.

Gibson aktuális jövőképe nagyon is összevág az én elméletemmel, miszerint ugyan az emberiség csak az orra előtt lévő legsúlyosabb problémával foglalkozik, de azt mindig nagyon szépen megoldja. Lehet, hogy egyszer lesz energiaválság, lehet, hogy egyszer majd nem hatnak az antibiotikumok, de amíg ez nem húsbavágó probléma, addig ezzel nem nagyon foglalkozunk. Amire viszont fókuszálunk (például a haditechnikára a második világháború alatt), hát ott pár év alatt tudunk annyit produkálni, mint máskor százévek alatt. A periféria jövőjében ugyan megtépázza az emberiséget ez-az, de a túlélő elit (mégis ki más élne túl, ha nem azok, akiknek vannak erőforrásaik) köszöni szépen, továbbra is dekadens jólétben, sőt, egy sokkal fejlettebb világban folytathat mindent.

Imádom ahogy a mester ezer szálon futtatja a cselekményt, amiben keresztül-kasul kavar a számos megjegyezhetetlen nevű szereplő. Igazából gyakran el is vesztem a fonalat olvasás közben, de nem bánom, mert a hangulat magával ragadó. Viszont akármennyire is elsodor az új világ lendülete, a történetvezetés mégis némi csalódást okozott. A story ugyanúgy volt felépítve, mint szinte minden más Gibson könyv. Adott egy mérhetetlenül gazdag szponzor, aki szépen összegyűjti egy kis csapatba a megfelelő verőembert, informatikust, marketingest és más specialistákat, akik a történet legvégén összecsapnak az aktuális ellenféllel és győznek. A végső leszámolás, és az odáig vezető út ugyanakkor briliáns, de mégis, mintha hollywoodi forgatókönyvet olvasnék.

Kiváló iparos munka, soha rosszabbat!