Elválni vagy sem?

• Home › 
• Válaszolok › 
• Elválni vagy sem?

Hooligan elválós kérdése

Párommal 10 éve élünk együtt és úgy néz ki hogy sikerült teljesen elhidegülnünk egymástól. Úgy látom még mindig szeretjük egymást, néha néha fel-fel lobban a nagy szerelem, de már nem az igazi, bár szerintem ez teljesen természetes 10 év után.

A probléma az hogy egyre többet veszekszünk, aztán megbeszéljük ... analizáljuk mi volt a probléma gyökere és próbálunk változtatni viszont ez csak egy ideig tart.

A fő gond viszont az hogy ez egyre sűrűbben előfordul, először csak évente történt, aztán félévente párhavonta, havonta hetente, de most már képesek vagyunk ez naponta is eljátszani, aztán egy párhét különalvás psycho terror stb, utána beszélgetés nagy szerelem együttalvás szex és kezdődik minden elölről.

Szerintem az a baj hogy az évek során teljesen átalakult az értékrendszerünk, mind az enyém mind az övé, teljesen megváltoztunk. Más dolgok tesznek engem boldoggá mint őt, és nem vagyok benne biztos hogy ezen változtatni kellene, ő pedig biztos benne hogy ő nem fog változtatni rajta. Próbálunk közös programokat szervezni ahol csak ketten vagyunk, és akkor tök jó minden.

Az lenne a legjobb szerintem ha kicsit szünetelnénk szerintem, viszont van két pici fiunk. Nem szeretnék kívül maradni az életükből még csak egy hónapra, vagy egy hétre sem, belehalnék a hiányukba. Végül is nincs nálunk semmi általános váló ok, mint alkohol, drog, harmadik fél, játékszenvedély vagy ilyesmi .... Azon is gondolkodtam hogy én mit szeretnék, és nem vagyok benne már 100%-ig biztos hogy egyáltalán akarom e ezt az egészet.

Szal nem tudom mit tegyek, így nem tudunk együtt élni az tuti, viszont a gyerekeket sem tudnám nélkülözni.

Mit tegyek?

Éjfél Kapitány családbarát válasza

Alapvetően azt gondolom, döntéseket felelősen hozunk. Minden döntés egyben feladat is, amit el kell végezzünk. Vannak kisebb súlyú döntések, ezek kisebb feladatot jelentenek, és vannak komolyabb döntések, amelyek fárasztóbb feladatokat rónak ránk. Az, hogy valaki társat választ maga mellé, a nehezebbek közé tartozik, mert azt a feladatot hordozza magában, hogy ketten, együttműködve próbálunk közös, boldog életet élni. Ez nyilván nem egyszerű, és a rossz hír az, hogy évről évre nehezebb lesz. Az évek múlásának egyik legkellemetlenebb következménye a türelem és az empátia eróziója. Az ember (párkapcsolattól függetlenül) egyre kevésbé figyel másokra, egyre kevésbé hajlandó alkalmazkodni, egyre inkább foglya lesz saját rigolyáinak.

Párkapcsolat esetén azt mondom, a saját választásod, és a választottad iránti kötelességérzeted legyen erősebb annál, hogy pusztán fáradtságra hivatkozva, vagy egy lehetségesnek tűnő(!) kényelmesebb, szebb, jobb alternatíva miatt feladd. Sajnos eljöhet viszont az a pont, amikor odáig romlik a helyzet, hogy az együttlétből már összemérhetetlenül kevesebb haszon származik, mint amennyi előny. Amikor a döntést meghatározó szempontok többségéről kiderül, hogy rosszul mérted fel őket, vagy durván megváltoztak. Ez az a pont, amikor sajnos nincs más alternatíva, mint beismerni a tévedést, elvarrni a régi szálakat, és újra kezdeni. Remélem, hogy ti még e ponton innen vagytok, és tudjátok felelősen intézni az életeteket, hogy így is maradjon.

Ha mégsem, akkor van egy jó hírem: ha nem a bíróságra bízzátok a gyerekek elhelyezését, hanem ti magatok meg tudtok állapodni erről, akkor nagyon is lehetséges az Európában mostanában egyre elterjedtebb, és a magyar bíróságok által sem ellenzett "egy hét itt – egy hét ott, mindkét gyerek mindig együtt" szisztéma, ami mellett teljes értékű szülők maradhattok mindketten.

Fontoljátok meg...