Régi dicsőség

• Home › 
• Válaszolok › 
• Régi dicsőség

José hosszú kérdése

Sic transit, gloria mundi. Én igazából nem kérdezni szeretnék csak egy történetet leírni őszintén. Mások okulása céljából.

Meg talán vezeklés képen….talán.

A történetem visszanyúlik 2000 szeptemberéig amikor barátommal elhatároztam, hogy az augusztus 20.-i tűzijátékot pezsgővel fogjuk megünnepelni. Ám ehhez hiányzott a pezsgő. Ezért betértünk az első és egyetlen Tesco áruházba. Ott láttam meg Őt. A barátom kolléganője volt és így nem okozott gondot a bemutatkozás. A kézfogásnál már éreztem, hogy el vagyok veszve. (Mint később kiderült nála szintén ugyanez játszódott le.) Alig egy hét ismerkedés után összejöttünk. Boldog voltam, szerelmes. Akkora energiabomba robbant bennem, hogy az csak Hiroshimával összehasonlítható. Minden napom egy álom volt, napi több sms, szerelmes versek megfogalmazása munka közben. A szex terén sem volt igazán probléma, nagyon jó volt. De mint tudjuk a Kárpát-medencében változékony az időjárás és ezért a sok-sok napos idő után, jönnie kell a borús, esős időnek is. Fél év után teherbe esett. Láttam az erre utaló jeleket (reggeli hányás stb.) és amikor rákérdeztem mindig az volt a válasz, hogy nem terhes csak biztos valami elcsapta a hasát. De muszáj volt színt vallania és a teszter is engem igazolt. Azt még tudni kell, hogy nem védekeztünk. Bár én kis naiv elhittem, hogy szedi a gyógyszert. Hát nem szedte. Itt jött az első próbatétel. Ő megtartja a gyereket. Kértem, könyörögtem gondolja végig. Nem is ismerjük még annyira egymást, nyaralni sem voltunk kettesben és én még nem is vagyok kész egy gyerekre. Válaszként azt kaptam ha velem ha nélkülem de a gyerek meglesz és ő majd akkor felneveli, ha kell egyedül is. Bumm. Ott voltam letaglózva és nem értettem, hogy most mi vagy ki a fontos számára. Én vagy a szerelmünk, vajon hol állhat az ő értékrendjében? Itt még nem ismertem fel az intő jeleket vagy csak nem akartam felismerni. Pár nap vívódás után elhatározta, hogy mégsem tartja meg a gyereket. Kicsit örültem is, hogy győzött a szerelem bár férfiként halványlila fogalmam sincs milyen érzés lehet egy gyermeket hordani a szívem alatt. Ezért valószínűleg önzőnek találnak a nők, hogy csak magamra gondolok de én összességében néztem az egészet. Megvolt az abortusz és ott álltunk egy új eséllyel az életben. Teltek-múltak a hónapok de éreztem, hogy azóta megváltozott a kedvesben valami. Bár ezt nyíltan sohasem mondta de éreztem. Elköltöztünk albérletbe és akkor jött nekem a másik szerelem. A számítógép. Most többen is valószínűleg lemondóan bólogatnak (főleg a hölgyek) és igazuk van. Az újdonság varázsa az internet teljesen magába szippantott. Nagyon kevés figyelmet fordítottam a kedvesemre, elhanyagoltam még a szexet is, ami lássuk be a világon a legjobb dolog. Ment is ez egy ideig amikor megkaptam az első ultimátumot. Elveszem feleségül vagy elhagy. Ööööö…..Hát igen. Ha az ő oldalát nézem akkor megértem. Egy számtech függő embert vajon én mivel húznék vissza a saját kis világából. De mivel minden ember keze maga felé hajlik ezért én ott és akkor nem így gondoltam. Még mindig szerelmes voltam belé és nem akartam elveszíteni. Ez az úr 2003-ik évében volt. Gondoltam ha ez az ára, hát legyen, egyszer úgy is el kell veszni. De itt még mindig nem láttam a függöny mögé. Ezt kifejtem bővebben is. Mi két alapvetően különböző emberek vagyunk. Tűz és víz. Akkor még nem tudtam, hogy neki van egy menetrendje. Férj, ház, gyerek. Amit ha törik ha szakad megvalósít. Mindegy milyen áron. Én egy kicsit későn érő típus vagyok. Ebből mindenki leszűrheti azt amit akar. De hiszem ha két ember ezeket a dolgokat KÖZÖSEN megbeszéli lehet rá megoldást találni. Sajnos nálunk az érzelmi zsarolásra futotta csak. Szóval amikor eljött az esküvő napja én nagyon boldog voltam függetlenül attól, hogy előzőleg még nem akartam igába hajtani a fejem. Élveztem az egész felhajtást amivel ez jár. Leszerveztem a helyet, a kaját a zenekart az italt és mindezt a leendő ara segítsége nélkül. Nem azért mert titokban akartam csinálni, hogy meglepi legyen. Ő ilyen. A gyakorlatias része a dolgoknak mindig rám hárult. Szóval eljött az IGENEK pillanata és megmondom őszintén amikor kimondta az igent nagyot csalódtam. Nem nézett a szemembe mikor elhagyta a száját a SZÓ. Én kerestem a tekintetét, ha már egyszer összekötöm az életem vele akkor az legyen komoly és őszinte, de nem. Nagyon fájt. Nem értettem a dolgot. Töprengtem is rajta, vajon csak én képzelek ilyen sokat ebbe a momentumba vagy tényleg van jelentősége? Erre választ sajnos idegenektől kaptam. Ők is úgy gondolják, hogy egy ilyen fontos és szent pillanatban ha szeretünk valakit akkor nyíltan és őszintén a szemébe nézve kell igent mondani.

Azt nem mondom, hogy sokkot kaptam de nem volt jó érzés, higgyétek el. De túltettem magam ezen is mert én ha szeretek valakit akkor azt a hibáival együtt teszem. Ismét jöttek a szürke munkás napok. Új albérlet, kocsi vásárlás és ismét elérkeztünk a gyerek témához. A feleségem ajánlotta, hogy most már ha házasok vagyunk lehetne gyerekünk is. Mondtam lehetne persze, de várjunk egy-két évet, hogy megteremthessük a biztos feltételeket hozzá. Én olyan fajta ember vagyok aki nem haragtartó. Max öt perc és elszáll minden dühöm. Megbántani is nagyon nehéz. De a következő mondat örök életemre nyomot hagyott bennem. Idézem:”-Ha nem csinálsz gyereket nekem tavaszig, elhúzhatsz a halál faszára.” A második ööööö….. Na ez aztán az együtt döntés. Itt már gyanús volt a dolog, hogy én a fontossági létrája hányadik fokán is állhatok de a barom szívem aki folyton felülírja az agyam döntéseit azt súgta, hogy tedd meg mert szereted. Szóval megtettem. Bár elég egyhangú volt a folyamat. A szexnek mint olyanak vége volt, igazi gyerekgyártássá avanzsált a dolog. Olyanná mint a mit a filmekben is láthattok. Anyu befordul apu meg 10 perc alatt megcsinálja. Kész rémálom volt. A gyermek megfogant és hónapról-hónapra növekedett odabent. Kiderült, hogy kislány lesz. Én nagyon örültem mert mindig is úgy gondoltam ha gyermekem lesz az csak lány lehet. Egy tavaszi napon végre elérkezett a várva várt pillanat, mehetünk a szülőszobára. Itt most közbevetném, hogy apás szülés volt de Ő sokáig nem akarta, hogy az legyen. Ezt én önzésnek tartom. Miképpen formál jogot arra, hogy ez az esemény csak és kizárólag őt boldogíthassa? Nem elég az a bensőség egy egész életen át ami egy gyermeket az anyjával összekapcsol? Sajnos nekünk ez nem adatott meg.

Tehát kiharcoltam, hogy bent lehessek. 13 órát ültem mellette, fogva a kezét, törölgetve a homlokát a nagy fájdalmai közepette. Amikor a lányomat a kezembe adták bizony elsírtam magam. Ott éreztem, hogy valami végérvényesen megváltozott bennem. Leírhatatlan az az érzés amikor először a kezembe fogtam a lányomat. Csoda, öröm, boldogság….volt benne minden. Pár nappal később már otthon voltunk a kicsivel és vártuk az új kihívásokat amik nem sokára jöttek is. Időközben vettünk egy lakást, hogy a kicsivel legyen hová menni. Na most annyit azért tudni kell, hogy egyikünknek sem volt hátszele, tehát a szülők nem tudtak segíteni anyagikkal a vásárlásban. Mindenki kiszámolhatja akkor mennyi is a törlesztője egy 9M forintos lakásnak amiben nincs önerő. Elég sok. Nem messze van a hat számjegytől. Ehhez még adjuk hozzá, hogy az egyik ember kiesik az aktív keresőképes státuszból és ekkor jön az igazi próbatétel. Mikor átköltöztünk rá egy pár hónapra nekem megszűnt a munkahelyem és kényszervállalkozóvá váltam. Aki egy kicsit képben van a magyar kisvállalkozói lehetőséggel az tudja, hogy egy induló cég nem termel egyből hasznot. Pláne ha 0 forint tőkéje van. Ebből aztán következett, hogy sokáig annyit sem kerestem mint alkalmazotti viszonyban. Ekkor jöttek a vádak, hogy elverem a pénzt, eltitkolom mennyit keresek pedig a pénztárkönyvben feketén-fehéren benne voltak a számok. De Őt ez nem érdekelte. Kértem egy kis türelmet. Mondtam legkésőbb 2 éven belül helyre áll a rend és akkor jobb lesz. Addig meg elköltözünk az én szüleimhez és kiadjuk albérletbe a lakást. Meg is történt. Közbevetem, hogy eközben nem éltünk házas életet. A gyerek megfoganásától kezdve 18 hónapon át. Semmilyen formában sem. Türelmes ember vagyok én de másfél év után bizony félrehúztam. Megismerkedtem egy csinos értékesítő lánnyal. Ő is kapcsolatban volt meg én is de mindkettőnknek hiányzott a szex. Szóval megtettük. Részemről érzelmet nem vittem bele. Persze kedveltem mert anélkül nekem sem megy de nem voltam belé szerelmes. Ahol a hibát elkövettem az az volt, hogy elmondtam az akkor még legjobb „barát”-nak tartott embernek. A dolog ott bukott el, hogy a legjobb barát élettársa a feleségem gyerekkori barátnője volt. Ennyit a férfi szolidaritásról. Innentől maga a rémálom volt a kapcsolatunk. Bár én próbáltam visszahódítani hónapokon át és már-már azt hittem a jelekből, hogy sikerül is amikor kiderült, hogy a munkahelyén a főnökével összeszűrte a levet. Mindeközben pedig hagyta, hogy fussam a köreimet. Erre nem tudok mit mondani. Lehet igaza volt, megérdemeltem. De már egyre kevésbé hiszem ezt. Neki volt egy útiterve aminek meg kellett valósulnia. Mindegy milyen áron, amiben a szerelem a társ csak éppen jelentéktelen momentum volt. Persze tudom, hogy hibáztam nem is egyszer de nem hiszem, hogy nem érdemeltem meg volna még egy esélyt. Bár közben elváltunk és már a mostani eszemmel nem kérnék abból az esélyből. Én még mindig nem hiszem, hogy az emberek életét a pénznek kell mozgatnia. Tudom, hogy szükséges rossz, de vajon megéri e, hogy a szeretetből a kitartásból az egymás iránti tiszteletből táplálkozzon a pénz utáni vágy? Vajon a régi emberek akiknek nem volt másuk csak a családjuk és a szeretet mert a pénz nem vetette fel őket miért maradtak együtt oly sok éven át? De nem kell ehhez oly’ régre visszaásni. Egy barátom egy rosszul sikerült üzlet miatt a házát a két autóját és a bankban lévő pénzét vesztette el. De a felesége a gyerekei kitartottak mellette. Mert ez erősebb kötelék mindennél. De nem mindenkinél. Részemről a lányomat sajnálom a legjobban. Most három éves és nagyon megviselte a dolog. Imádom a kis fruskát. Ő az aki teljesen megváltoztatott más értékrendet állított fel bennem. Valószínűleg ha lesz még egyszer valakivel komolyabb kapcsolatom sok mindent másképp csinálok majd. Sajnos nekem is a saját hibáimból kellett tanulnom.

Szóval csak ennyi. Mindenki vonja le belőle a konzekvenciát. Tanulság képen írtam le. Meg egy kicsit azért is, hogy kiadjam magamból végre ezeket amik már rég nyomják idebent a lelkemet.

Éjfél Kapitány tanulságos válasza

Hát ezt kifogtad. A történetedből nem érdemes olyasféle tanulságot levonni, ami úgy kezdődik, hogy bezzeg a régi időkben, meg bezzeg a pénz és a szeretet. Tiszta sor, hogy ez a nő sem melletted, sem más normális férfi mellett nem tudna rendes társként viselkedni. Ilyen a habitusa, nem érdemes belőle általánosítani. Nem érdemes más okot keresni, nem érdemes hibáztatni magad. Örülj, hogy vége. Három ponton kaptam csak fel a fejem hosszú történeted olvasása közben, esetleg ezekből lehetne tanulni valamit a jövőre nézve:

Először, amikor azt bizonygattad, hogy "a pénztárkönyvben feketén fehéren benne voltak a számok". Sem a pénztárkönyvet, sem hasonlót ne lásson nő, praktikusan nőt SOSE keverj bele az üzletedbe. Az üzlet nem szerelemről és nem szexről, hanem a profitról szól. A szex és a szerelem elmúlhat, de az üzletnek mennie kell a világ végéig. Ne legyen átfedés.

Másodszor, amikor a kislányod megszületését 18 hónap totális szexmegvonással ünnepeltétek. Na ezt egyszerűen el se tudom képzelni. El tudom képzelni, hogy egy nő ne főzzön, ne mosson, ne mosolyogjon, ne dolgozzon, de hogy még csak el se élvezzünk vele? Hát az már egészen nyilvánvalóan mindenféle adok-kapok egyensúly felborítása lenne (még akkor is, ha a mérlegbe beletesszük a frissen megszületett kisbabát). A szexhez mindig, minden körülmények között ragaszkodj – már ha fontos neked.

Harmadszor: elmondod a barátodnak, hogy kivel dugsz félre? Noooormális? Nem volt elég az a sok kacér pillantás, simogatás, randevú, szerelmes levél, szex és elélvezés – neked még a dicsekvés öröme is hiányzott? Tartani a szádat, ennyit kellett volna csak megtenned, cserébe a sok jóért, ami titokban kijutott neked.