S.T.A.L.K.E.R.
S.T.A.L.K.E.R.
Kíváncsi voltam már nagyon, milyen lesz a zónában bolyongani. Az eredeti történetben bőven van fantázia...
OK, tudtam én, hogy a zóna nem tréfadolog. Fel voltam rá készülve, hogy csak araszolva, minden apró veszélyre odafigyelve fogok benne botladozni. Arra viszont lehetetlen volt felkészülni, hogy a lépten-nyomon tapintható sugárzás megállíthatatlanul hatalmasodik el rajtam, amit katonai szérumokkal és vodkával megállíthatok ugyan, de hiába, ha újra és újra felkúszik az indikátor sárga csíkja. A szervezetem vadul tiltakozik, az erek megpattannak, próbálom a vérzést elállítani, de a kötszer is hamar elfogy, tábori kórházat meg nem húzhatok magam után kiskocsin. Mindezt a küszködést tetézi, hogy a zóna nem üres, hanem nálamnál jobban felkészült szerencsevadászok, banditák és katonák zúdítanak rám hol golyózáport, hol köszönetet. Már azon voltam, hogy feladom és a S.T.A.L.K.E.R. a kiállhatatlanul idegesítő, végig nem játszott játékok között végzi, amikor váratlanul fordult a kocka. A garbage zónában talált fura micsoda +400% masszivitással erősítette meg a szervezetemet, majd nem sokkal később egy másik artifact 30%-kal csökkentette a sugárzásdózisomat, aminek utána már a fizikai állapotomon kívül végre másra is oda tudtam figyelni... Ekkor kapcsoltam, hogy a folyamatos sugárzásproblémáimat nem is feltétlenül a hely maga, hanem egy ajándékként kapott másik bizbasz okozhatta, a maga +5% radiációjával. Szuper :(
Most, hogy szinte kötszer és antirad szérumok nélkül is bármin átvágok, jobban oda tudok figyelni, kik is lőnek rám és mivel. A legyőzött rosszfiúknak köszönhetően folyamatosan gyarapszik a fegyver és lőszerkészletem, lassan távcső is kerül a fegyverre, alakul a helyzet. Van valami bájos ebben a lelövöm, aztán kipakolom a hátizsákját szisztémában. Szívesen rakosgatom, rendezgetem a holmimat, válogatok a fegyverek között, kitárazok, betárazok, tartalékolok, készülődöm.
Ahogy haladok előrébb, úgy érzem egyre inkább reálisnak a játék minden elemét. A vadkutyák nem ragaszkodnak minden esetben a felfalásomhoz, miképpen a zónában bóklászó többi szerencsevadász sem engem tekint feltétlenül első számú közellenségnek. A gép nem az aktuális felszereltségemhez igazítja az ellenségeket (mint ezt a jagged alliance teszi nagyon idegesítően). Bármikor járok a zóna peremén, ott mindig kispályás lúzerekkel fogok találkozni, míg a katonai bázisokat értelemszerűen mindig ugyanolyan jól felszerelt egyenruhások védik. Maga a történet kényszerít, hogy egyre zűrösebb helyekre merészkedjem, és mindig méltó kihívásokkal találkozzam. (A zombik és némely bizarr mutánsok megjelenése felesleges és öncélú játéktervezői túlkapásnak látszik, de később ezekről is be kell látnom – hogy logikus momentumok.) Féltávon kezdek kapcsolni, hogy a küldetéseim hordereje immáron több puszta haszonszerzésnél, és nagyon úgy néz ki a dolog, hogy önszántamon kívül megváltó-főszereplője leszek egy történetnek, amiből egyelőre semmit sem fogok...
A mesterséges intelligencia figyelemre méltó módon irányítja a terep minden szereplőjét. Ha egy csapat ellenséggel találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem libasorban felénk tartva lövetik le bambán magukat, de abban is, hogy egyáltalán nem akarják ők húzni a rövidebbet. Elég egy rövid sorozatnyi harcérintkezésbe kerülni bárkivel, az vélhetően pánikszerűen fedezékbe kuporodik előlünk, majd ahogy kikerül a látómezőnkből, gyorsan és rutinosan igyekszik eltávolodni, hogy meglepetésszerűen más pozícióból viszonozza a tüzet. Ügyes!
Az erőmű-szarkofág tövében megszámlálhatatlan katona és válogatott keménységű sztalker igyekszik megállítani, ami a játéknak ezen a pontján érthetetlennek és valószerűtlennek tűnik. Miért velem foglalkoznak a többiek, miért nem igyekeznek ők is, még előttem elérni a célt? Amikor már késő, akkor értem csak meg. Ha alaposabban odafigyelnék, akkor érteném az erőviszonyokat és tudnám, hogy a különböző egyenruhák milyen érdekeltségeket képviselnek, de a saját hátizsákom tartalmán kívül nem nagyon érdekel semmi. A program mindezt okosan leveszi, és pontosan a habitusomhoz igazítja a végzetemet – egy szavam se lehet.
Nagyon dicséretes munka – érdemes másodszor is nekifutni... прикрой меня!
Ha lőszer van, minden van! A menedékek kereskedőinél semmi hasznosabbra nem költheted a pénzedet, mint skúlókra. Minden máshoz útközben is kényelmesen hozzá fogsz jutni.
Fejre célozz!
Kérj, és fogadj el minden küldetést. Nincsen semmi retorzió, ha valamelyiket nem teljesíted.
Ha bármelyik frakcióból bárhol bárkit lelősz (akár csak véletlenül is), onnantól az illető frakciónak automatikusan esküdt ellensége leszel. Ha konkrétan a Duty az, akkor baromi nehéz lesz a Barkeeperrel találkoznod, ami pedig konkrétan kötelező lesz az előrehaladáshoz.
Az RPG úgy fölösleges, ahogy van, kár a hátadra venni. Igazából nincs is olyan ellenfél, akit ne lenne hatékonyabb egyszerű lőfegyverrel kiteríteni. Helikopter és APC ellen hatásos ugyan, de hát ilyenek nem jönnek veled szembe, leszámítva az erőmű közvetlen közelét. Ott is felesleges ezzel bajlódni, a helikopterek hamar belegabalyodnak az anomáliákba, az egyszem PSZH-t pedig könnyű kikerülni.
Hiába is reménykedsz, puskagránátból legfeljebb ha pár darabot találsz majd az egész zónában, szóval marad továbbra is a sima lőszer és a pontos célzás...
A "Meet with the Guide" mellékküldetés megcsinálása alapvetően szükséges, hogy a játékot pozitívan fejezd be – többet nem segítek...