Call of Pripjaty

Vissza a Zónába, ezúttal Degtyarev őrnagyként. Hív a kötelesség, hív Pripjaty!

Degtyarev őrnagy vagyok, indulok a zónába. Öt helikopterünk veszett oda az erőmű felé tartva, és én nyertem meg a kibaszott főnyereményt: végére járhatok a dolognak. Hálistennek ezúttal nem egy szál strandpapucsban és játékpisztollyal, hanem rendes felszereléssel indul a játék, a jól ismert vidéken. Hopp, már jön is szembe az első csoport stalker, mondjuk megkérdezem őket mi a pálya. TAK RAZGAVOR NYE BUGYET! – rivall rám a gázálarcos vezető, és rám szegezett fegyverrel nyomatékosít. Jóvan, jóvan, akkor nem beszélgetünk, már itt se vagyok. Hogy milyen kurva ideges itt ma mindenki... A kiadás előtti kalózverzió kizárólag az eredeti orosz hangokat használja, amit én kifejezetten üdvözlők. Azt már kevésbé, hogy a feliratokat valamilyen olcsó indiai fordítóprogram ültethette át oroszról angolra, így csak sejteni lehet mit is jelentenek az összevissza egymás mellé rakott angol szavak. Sebaj, majd lesz valahogy. Ezzel a gondolattal amúgy telibe is találtam a játék lényegét: mindenféle erőszakos irány és irányítás nélkül valóban azt csinálok a terepen amit csak akarok. Nem tudni, hogy a játék végcéljához az adódó sok-sok apró küldetésből melyeket kell teljesíteni, a sorrendiséget pedig pláne nem. Egészen egyszerűen ha spontán megy az ember, kedve szerint megcsinál ezt-azt, valahogy automatikusan közelebb kerül a végcélhoz. Az egyes küldetések amúgy keresztbe kasul kapcsolódnak egymáshoz, szerintem érdemes az egyszerűség kedvéért mindegyiket végigcsinálni. Szabadon lehet menni artifaktokat keresni, sötét alagutakba bemászni, szörnyeket vadászni, misztikus legendáknak utánajárni, segíteni másoknak, belekötni másokba, kinek mihez van kedve. Akárhogy is, nagyon szép pályákon, nagyon hangulatos órákat tud eltölteni az ember a képernyő előtt. Ez talán a legelső igazán non-lineáris, de mégis kiválóan játszható játékmenet, amit valaha láttam.

Félúton veszem észre, hogy a közösségi találkozóhelyként szolgáló uszály legfelső emeletén tanyázik Nimble a fixer, aki jó pénzért akár exoskeletont is passzol nekem. Régi vágyam ez, a begyűjtött artifaktokból meg gond nélkül futja. Kár, hogy a futáshoz szükséges szervót Cardan haverunk csak a kalibrációs kit birtokában tudja beszerelni, az pedig csak Pripjatyban van. Ezzel a csavarral el is érkeztünk a szoft egyetlen hibájához – mire sikerül a maximális felszerelést megszerezni, addigra éppen véget is ér a játék. Ahhoz képest, hogy anno az erőműnél fülem farkam behúzva kellett átrohannom a pokoli technikai és létszámbéli túlerőben lévő monolitosok között, most a helikopter találkozóponton vívott végső tűzpárbajban szinte meg se sebesülök, és játszva egy-egy lövéssel hallgattatom el a beavatkozó rosszfiúkat. A játék végére nem marad kihívás. Degtyaerv belőlem a zóna legkeményebb macsómenje lett, akinek nem maradt méltó ellenfele Pripjaty romjai között.

A végjáték ugyanakkor feledteti a magányos hős bánatát, nagyon ötletes, az előzményekhez zseniálisan passzoló sztorit és befejezést kapunk. Köszi!

Az exoskeleton szervóját csak Cardan, a piás technikus tudja megcsinálni, így elég 1 kalibrációs kitet megtalálni, és azt neki adni. Ugyanő az összes fegyvert is maxira tudja húzni.

Pripjatyban első dolgod legyen a kalibrációs kit megszerzése, és az "unidentified weapon" küldetés megcsinálása. A szerszámokkal és a nem működő gauss puskával térj vissza az előző helyszínekre és tápolj fel.

Az X8 labor bezárt ajtajához létezik kulcskártya. A Pripjaty béli titkos találkozón, a "one shot" küldetésben likvidált rosszfiú zsebében. Más kérdés, hogy mire ideáig jutsz, addigra az ajtó mögötti cuccoknak már semmi hasznát nem veszed...

Az Oázis és a Compass arifaktot nem kötelező leadnod/eladnod. Ez a két legjobb izé, Inkább hordjad őket!

A Ctrl guggolásba tesz, a shift-control viszont még mélyebb guggolásba. Erre szükséged lesz!