Battlefield 1942

Repülő érkezik süvítve, majd a tank kibombázása után a pilótája ejtőernyővel kiugrik, de még mielőtt földet érne...

Láttam én már first person shootert, a Vietcongot
Vietcong játék még meg is szerettem a magam módján, de a Battlefield mégis alapvetően különbözik az ottani játékélménytől. Ránézésre nem lesz senki szerelmes belé, a játék motorja pedig egyenesen közröhej tárgya hardcore körökben (Rambo szerint megtörtént, hogy valaki átdugta a puskát a túl közel lévő csapatszállító páncélfalán és lelőtte a bennlevőket...). Ennek ellenére ő is fátyolos szemmel emlegeti, hogy a BF-ben milyen intenzívek a történések: repülő érkezik süvítve, majd a tank kibombázása után a pilótája ejtőernyővel kiugrik, de még a levegőből kézigránátokat dob az ellenséges bunkerre, hogy földet érve gépfegyvert szorongatva rohamozzon...

A játék tényleg ilyen, a harctéren felvonuló és vezethető hajók, járgányok és repülők kezelése arcade-osan egyszerű, így lendületes, összetett játékélmény az eredmény. Míg máshol mész és lövöd a szembejövő katonákat, itt ha akarsz gurulsz, repülsz, kiszállsz, beszállsz, átszállsz. Tankosként fedezheted a bunkert ostromló gyalogos bajtársaidat, vagy technikus-géppuskásként másodiknak beszállhatsz a tankba is...

Egyjátékos üzemmódban fucking értelmetlen a játék – a szokásos küldetések helyett egy rakás ostoba bottal az oldaladon mérkőzhetsz meg egy rakás agresszív bottal a klasszikus multiplayer pályákon. Ha azt mondom lehangoló, akkor nagyon visszafogottan nyilatkoztam. Amit nem csinálsz meg, azt senki nem fogja megcsinálni, aminek viszont nekifogsz, azt egyedül kell végigcsinálnod, egy gépi hadsereg ellenében. Siralmas... Sem a látvány, sem a hangulat nem kompenzál semmit, silány pálcikaemberkék rohangálnak a szögesdrótok és bombatölcsérek között. Ha BurnBabynek, a Northern Brigade akkori magyarországi vezéralakjának nincsenek olyan elképesztően hosszú lábai, minden bizonnyal soha többé nem indítottam volna el a szoftot. Miután viszont megtettem és kipróbáltam a multijátékot: alaposan megváltozott a véleményem...

BurnBaby

Hason fekszünk a matracon, előttünk leharcolt 19" nagymonitor. BB akkurátusan felveszi a headsetet, leteszi a cigarettát (lepedők rendre kiégetve) és becsatizik. Ha teheti, assault rohamgyalogosként indít – most is.

Cikázva ront előre, amíg meg nem látja az első ellenséges pixelpontot. Még futtában rádob két kézigránátot, majd harchoz vágja magát és kúszva indul tovább. Pár másodperccel később újra befogja az immáron négy pixelnyi komolyan sérült áldozatot, igazít a fegyverirányzékon, majd két rövid sorozattal kivégzi a nyomorultat. Felpattan rohan tovább. Váratlanul találatot kap, azonnal hasra vágja magát ismét. Fedezéket keres, eldobja az harmadik és utolsó gránátot, majd miközben az ellenség a gránát elől sprintel, felkapja az előzőleg lelőtt áldozat EÜ felszerelését, és futtában felgyógyítja magát. Immáron szemtől szemben vannak az ellenséges gyalogossal. Vad és halálos körtánc kezdődik, ki-ki egyszerre igyekszik célra tartani ugyanakkor kimozdulni a másik célkeresztjéből. Rata-ta-ta-ta-ta, már csak 2 lőszer van a tárban, de senki se halott még. "Mikor cserélsz tárat?" kérdem. Ta-ta. Ellenség zsákként eldől. "Most..." jön a felelet :) "Előbb haljon meg :))) Különben képes és gyógyítja magát – ezekkel a medikekkel az a baj..."

Taktika és stratégia

Battlefield conquest játékmódjában nem csak a lövöldözés számít, hanem a csatatér fontos pontjainak birtoklása is – így lesz tényleg harctér érzete az embernek. Nem csak arról van szó, hogy ki-ki csak a szomszéd házig lát el, aztán aki jön azt lelövi. Támadni kell és védeni, nem mindegy milyen irányban és mit. Van egy stratégiai síkja az egésznek, nem csak mész és lősz.

A klán főhadiszállásokon szépen rendben sorakoznak az egyes pályákra vonatkozó haditervek. Egy konkrét taktikai terven mindenkinek megvan a maga kijelölt szerepe, amelyeket kódnevekkel jelölnek. Minden szerephez megvan a pontos feladatterv, mire kell törekednie, milyen erőforrásokat használhat fel a közösből, kikkel kell és hogyan együttműködnie, mit kell tennie, ha balul sülnek el a dolgok...

Éjfél Kapitány: Mennyire működnek ezek a klánstratégiák a gyakorlatban?

BurnBaby: Az Aberdeen meccseket imádtam. Annyira szépen fel tudtunk állni, hogy az első tankcsatán ha túl voltunk, ment a masszív gépezet. Ha tényleg mindenki tudja tenni a dolgát, akkor a túloldalnak kész – vége van... Nagy érzés úgy tartani a frontot, hogy pontosan tudod, tőled jobbra és tőled balra ki teszi ugyanezt. A csapatmunka olyan szintre tud eljutni, hogy a csapat-szintű üzenetváltáson túl privát teamspeak kapcsolat is van a közeli csapattársaddal.

ÉK: Lehetnek komoly meglepetések? Én a minap Caent játszottam, elindultam előre délnek, ahogy kell, és harminc másodperc múlva azt látom, hogy hopp, fönn északon valahogy elveszett az összes bázisunk...

BB: Simán :))) Mi át szoktunk úszni, de ejtőernyővel is át lehet ugorni a túloldalra. Máshol át szoktunk jönni a dzsippel, beleborítjuk a vízbe, hogy ne lássák, aztán felmászunk a zászlóhoz.

ÉK: Szoktak újakat mutatni ezekhez a már bevált szisztémákhoz képest?

BB: Szoktak. Alapvetően arra törekszel, hogy nálad legyen több zászló és tartsad őket, de ha sikerül benyomni az ellenfelet a bázisára akkor még jobb is. Nagyon durva meccsünk volt a Dignitas ellen (ők az egyik legjobb klán Európában). Bocaget játszottunk. Nem tudom pontosan hogy sikerült nekik, de mind a két körben áttoltak egy tankot a mi bázisunkhoz, amit egy darab gyalogos védett. Nem tudom hogy úszta meg a bombázást, fogalmam sincs hogy dolgoztak ezen össze, de kész, onnan elbuktuk. Vége volt a meccsnek. Ilyenkor még meg lehet próbálni kitörő gyalogosakkal kifehéríteni két köztes pontot, de ez elég macerás.

ÉK: Ha ilyen helyzet adódik, vannak erre vészmegoldások? Kódszavak, B terv, amivel szinkronizáljátok egymást az új szituációhoz?

BB: Ez rutinból kéne menjen, de nem megy. A harctér felett nincs olyan szintű kontrollt, mint amire gondolsz. Ez mindig attól függ, hogy az egy-egyekben hogy maradunk felül. Ha például elhullanak a pilótáid – nincs légierőd, szar a helyzet. A szervezettségen túl nagyon számítanak az egy-egyek. Ott el lehet csúszni rendesen. Meglepetés jöhet, hogy felkészülünk arra, hogy két zászlót fogunk jól, erre berongyol egy tank. Én meg ott álltam szemben vele hülyén és hiába sikoltoztam, hogy itt egy tank, itt egy tank – senki nem volt 10 másodperces körzetben – bebuktuk.

ÉK: A barátkozós faqban pedig azt írtad, hogy ez a fajta harctéri kommunikáció nagyon fontos.

BB: Fontos lenne. Valamelyik nap is felmegyek a szerverre, és akkor a sajátunk lő a dzsipembe bele. Mondom bazmeg, ha megnyomod, hogy request pickup, én megállok. Tényleg megállok, mert úgy vagyok vele, ha nem totál balfék, akkor több esélyünk lesz ketten. Persze van olyan, akit inkább nem viszek el, mert akkor tudom hogy akkor biztosan meghalunk :)))

ÉK: Tiszta sor, hogy mindenkire szükség van, de van-e kiemelten fontos fegyvernem?

BB: Nagyon fontos, hogy légi fölény legyen. Ezek a pilóták már olyan ívekben jönnek, hogy el se tudod találni őket a géppuskával. Mielőtt meglátod a légvédelemből, már kigéppuskázott. Van pálya, ahol miattuk kijövök egy tankkal, felmegyek a hegygerincre, mert oda nem figyelnek a repcsik és semmi mást nem csinálok csak ahogy jönnek a kék repülők, szedem le őket, mint a picsa, különben berapelik a repterünket. Utaltál a csapatmunkára, hát ez nagy problémám, amikor hagyják hogy repkedjen a két pilóta, fenn egy-egyeznek a levegőben, a helyett, hogy mindenki megküldené a gépágyúval, aztán próbáljanak utána repülni ha tudnak. Mi meg mehetnénk. Amíg minden második tank elhullik, addig teljesen esélytelen.

ÉK: A publikus szervereken nyomát sem látom csapatmunkának, mindenki rambózik. Klánon belül gondolom ez nem így van...

BB: Akik nagyon durvák taktikai fegyelem ügyében, azok a németek: ők kőkeményen játszanak. Én úgy vagyok vele, hogy ezt azért élvezni kellene, azok a srácok pedig rémesen merevek... Tény persze, hogy a többiek, a csapat nékül nem megy, nagyon sok múlik az összetartáson. Egy Aberdeen pálya például arról szól, hogy több tankunk menjen együtt és mindenki ugyanazt az egyet lője. Ennyi. Mindenki mindig a legelső tankot. Négy lövésbe belehal, kész, menjünk tovább, mozogjunk együtt. Erről szól...

Végjáték

BB tankot talál, beleugrik. Csikorogva áthajt a hídon, majd a közeledő bombázók elől rejtekúton a híd alá manőverezik. A légiveszély elmúltával kiront, hogy a sarkon felbukkanó Sherman tankot egyetlen lövéssel robbantsa diribdarabra. "Mindig a lánctalpra alulra, vagy telibe seggbe..." magyarázza közben. Ha kicsit is nyugisabb helyre ér, ki-kiugrik a járgányból, hogy guggolva körbe-körbe szaladtában javítgassa a sérül monstrumot... Házról házra jár csörömpölve, a lövegtornyot forogatva be-be néz az ablakokon, keresi a bujkáló ellenséget. Minden gyanús árnyékot kapáslövéssel jutalmaz – porfelhő terít be mindent. A lőszer fogyóban, BB befarol egy épület mellé, a lőszermutató tik-tik-tik felkúszik a maximumra, holott a lőszeresláda az épület belsejében volt. Na igen – ez a helyismeret.

- Ilyen hosszú ideig életben maradni...
- Nem is jött senki ellenség...
- Ja, leszámítva azt a tankot, meg azt a három fraget menet közben...

- Ííííííí akna, ezt kicsit későn vettük észre...
- ...és még az ágyad is meg fog gyulladni.

ÉK: Aki mostanában győz az hogyan csinálja?

BB: Most már elég gáz a játék, néha már magam sem szívesen vagyok benne az élmezőnyben. Battleaxe-en például a tüzérség azonnal felrobbantja a repülőidet startkor. Föl se szállnak. Elvileg sniper tudna nekik célt adni, de ők az égbolthoz, talajhoz viszonyítva is pontosan tudják hova kell lőni, hogy odataláljanak. Úgy kezdődik a meccs, hogy akinek a tüzérsége előbb ki tudja lőni a másik tüzérségét, az kilövi a repülőket, majd a légvédelmet – és győz. Ugyanez Kurszkon. Sztálingrádon már akkor lövik a kulcsépület ablakát, mielőtt bárki is odaérne. Nyomasztó.

ÉK: Két éves a játék. Így megy ez a kezdetek óta?

BB: Az utóbbi pár hónapban torzult el ez ennyire. Ne mondja senki, hogy egészséges, hogy azon múlik egy meccs, ki talál egy pixelt először.

ÉK: Kínos. Hát akkor, what next BB?

BB: Fun :)

Magyar front

Tudni kell, Magyarországon komoly hagyománya van a Battlefield-nek, a most szombati 5.BF találkozón is száz feletti volt a létszám. Ebből nyilvánvalóan következik, ha valaki fellép a két tucat magyar(!) szerver bármelyikére, ott kétéves tapasztalattal bíró veteránoktól tanulhatja meg nagyon gyorsan mi is az a móres.

Részemről amateurként hosszú hetekbe tellett, amíg egyáltalán az ellenséget meg tudtam különböztetni a sajátjainktól. A pár pixelnyi pálcikaemberekről nem könnyű eldönteni kik is, az azonosító feliratok pedig csak közelről látszódnak. A kék-piros allied-axis színek is könnyen összekavarhatóak, annál is inkább, mert én még emlékszem amikor a főnököm lecseszett anno a hadgyakorlat tervezése közben, hogy jegyezzem meg egy életre bazmeg, hogy a kék az ellenség színe, mi mindig a vörösök vagyunk... De akivel ez nem fordult elő, annak is szokatlan lehet, hogy Wehrmacht katonaként az ő színe piros, míg az ellenséges vörös hadsereg kék... Egy a biztos, ha a szemben lévő tüzet nyit rád, akkor ellenségbe botlottál...

BB az ezt firtató kérdéseimre rendre azt válaszolta, amit a tinimagazinok is tanácsolnak arra a szokásos olvasói kérdésre, hogy "az első barátnőmmel nagyon szeretjük egymást, de én mindig szinte azonnal elélvezek...". Gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni. A négy pixel színéből, hangjából és legfőképpen a felbukkanásának helyéből lehet következtetni az illetőségére. Úgy van ez, mint az autóvezetéssel. A mazsola örül, ha az előtte lévő autóhoz tud igazodni, míg a rutinos vezető átlátja a forgalom összes többi szereplőjének a mozgását is. Részemről lelkesen próbálkozom, gyakorlok. Ha véletlenül amateur nevű játékost látsz valahol beköszönni "hello magyars" csatakiáltással – én vagyok az...

(Ja, a Battlefield 1942
Battlefield 1942 játék már dömpingáron kapható...)