Twin Peaks 2017

A sokat ígérő kezdés után iszonyatos pofára esésként éltem meg a rég várt folytatást.

Twin Peaks 2017

Azt gondoltam, hogy a Lost
Műfajteremtő sorozat ötletszerű történetvezetése és katasztrofálisan béna befejezése nem ismétlődhet meg. Azt gondoltam, hogy nincs az a stúdió, aki 2017-ben megengedhet magának egy olyan össze-vissza tákolt sorozatot, aminek nincsen rendes lezárása. Kicsit még aggódtam is, amikor kiderült, hogy Lynch mester csak úgy vállalta a megbízatást, ha teljesen szabad kezet kap. Eddigi interjúiból ugyanis pontosan tudjuk, hogy mindig szabadon ötletelve dolgozik, de gondoltam ő se akar szakmai öngyilkosságot elkövetni. 70 évesen nyilvánvalóan ez az utolsó dobása, és kívánni sem lehet méltóbb lehetőséget, mint befejezni a Twin Peaks
Twin Peaks film és sorozat történetét.

Pedig olyan lendületesen indult a dolog. A régi arcok aktuális felbukkanása parádés volt. A bőrdzsekis gonosz Dale Cooper,
Dale Cooper FBI különleges ügynök a vörös parókás Diane, és a többiek már a nélkül is fantasztikusak voltak, hogy egy szót is szóltak volna. Az új szereplők ügyesen kerültek bele a képbe, Dougie Jones bicebócázása, Diane és Chrysta Bell néma egymásnak feszülése tényleg sokáig emlékezetes marad. A régi feladványok megfejtése helyett viszont epizódról epizódra vadonatúj showelemeket láttunk. A doppelgangerek, az elektromosság, és a többi poén ugyan jó volt, de egyre inkább félő volt, hogy újra csak egy ötletparádét látunk, ami nagyon lazán van felfűzve valami történetféleségre. Epizódról epizódra szórakoztatóan ugyan, de egyre csak tágult a Twin Peaks
Twin Peaks film és sorozat univerzum, és sokasodtak a megválaszolatlan kérdések. Nagyon vártam a katarzist, hogy összeérnek a szálak, hogy kerek lesz a történet, hogy kipipálhassam a sztorit. Az utolsó előtti részben ügyes dramaturgiával szépen fel is sorakoztak a kulcsszereplők, hogy adjanak egy pofont a szarnak (illetve killer Bob szellemének), aztán minden atomjaira esett szét a végső epizódban.

Lehetséges persze úgy értelmezni mindezt, hogy a Mester üzenete annyi, hogy hiába várunk valamifajta megoldást, nyugvópontot, az életnek a folyamatos haladás, a folyamatos küzdelem a lényege. Lehetséges. Ugyanebből csinált már tragédiát Madách, sőt van is műfaj, aminek ez a lényege: a teleregény. A sorozat mint műfaj viszont 2017-ben már kurvára nem erről szól, hanem arról, hogy szépen felépítünk valamit, izgulunk és szórakozunk rajta, aztán katarzissal lezárjuk. Még Damon Lindelof és Tom Perrotta is oda tudott figyelni, hogy kerek történetet csináljon a Hátrahagyottakból, ahogy manapság mindenki más is odafigyel erre, aki számít. Ezt vártam a Twin Peaks
Twin Peaks film és sorozat – elég nyilvánvalóan – utolsó évadjától is, hogy a Mester megemberli magát, és poénkodás helyett megmutatja, hogy igenis fel tudja tenni az i-re a pontot, úgy, ahogy ezt a szakma és a rajongói elvárják tőle. E helyett egy szórakoztatóan inkoherens, Barátok Közt jellegű matinét kaptunk. Shit. Nem lesz több esély.