Fekete Dália

Fekete Dália, Scarlett Johansson ismét a mozivásznon. Huh.

Scarlett Johansson féle szolid kis esti szórakozást borítékoltam, erre bizarr vérfürdőbe csöppentem. Fene se tudta, hogy a Black Dahlia egy megtörtént, legendásan régi történet, és cseppet sem vidám, sokkal inkább hasfelmetszős.

Nincsenek sehol sem harsány színek, mint a Dick Tracyben, sem pengeéles kontúrok, mint a Sin Cityben. Lehangolóan erőtlen a képi világ, mintha mindent kifakult és fátyolos lenne. Mindezt tudatos koncepciónak vagyok kénytelen elkönyvelni, nem hiszem, hogy a mi Zsigmond Vilmosunknak csak ennyire futotta volna. A szereplőválasztás viszont egyszerűen és nagybetűvel: TÖKÉLETES. A főhősnő lélegzetelállítóan sugárzó, a detektíveknek baltával vágott az arcéle, széles a válla, és elismerésre méltóan formás a feneke. A már irreálisan jól kinéző karakterekre nyilván kompenzációs jelleggel nagyon kevés dialógust osztottak, a nyomozó ászok így többször ütnek, mint ahány összetett mondatuk van. Bucky nyomozó imidzsét csak az menti meg, hogy narrátorként is kísérheti a történéseket, különben maga lenne a megtestesült kőkóla diszkókirály. A nőalakok ahányan vannak, annyi módon kívánatosak. A szigorú arcú, de annál vékonyabb derekú Madeleine romantikusan romlott az olcsó hotelben, és nagyon tetszik, ahogy céltudatosan megkíván és megszerez mindenkit. Hagynám, hogy levadásszon. A szőke Kay esetében váratlan fordulattal egészen felizgultam a pazarul tálalt asztalon a sült csirke látványától. Aki enni ad ugye... A még mindig jó torkú, de már cseppet sem fiatal K. D. Lang is felbukkan, no nem mint femme fatale, hanem mint énekesnő a leszbiklub tánckarának közepén (hol máshol...).

A rendőrségi írógépek láttán összeszorult a szívem, anno még én is hasonlókon szoktam meg a billentyűzetet... Ami azt illeti, sose hittem volna, hogy a gépelésnek köszönhetően később mennyi jóban lesz részem. A jó fogalmát persze úgy értsük, hogy jó az, ami jól esik. A jó és a rossz másféle értelmezése már jóval nehezebb, mind az én esetemben, mind a filmben. Jófiú, akinek bankrablásból van a spórolt pénze, és a lesittelt strici átvett nője a babája? Jófiú, aki szemrebbenés nélkül tesz igazságot a pisztolyával? Mondják, nincs sok különbség nyomozó és bűnöző között. Meglehet igazuk van. Én mégis a nyomozókkal vagyok...