Az emlékekről

Az is ér, ha csak kézzel csinálta? Az is ér, ha csak suttogva biztatott? Az is ér, ha csak álmodtál róla?

Álmomban megfogtam a mellét. Nagyon realisztikus álom volt, minden apró részlet a helyén volt. Szép, szuggesztív emlék maradt utána. Ha tényleg megfogom, akkor se emlékeznék rá se szebben, se pontosabban. Az örömérzet tekintetében ezek után mennyiben is több a valóság, mint a képzelet?

A valóság által okozott öröm annyival több csupán, hogy mindennek amit teszünk, presztízsértéke is van. Bizonyítja saját magunknak és a külvilágnak, hogy igen, erre is képesek vagyunk. Sőt, valós tetteinknek kockázata és következménye van – ami végső soron szintén az illető cselekedetek presztízsét növeli. Egy álmodott, képzelt esemény úgy tűnik, hogy csak presztízsértékében marad el a valóságostól. A szimulált és virtuális történések esetében ez a csekély különbség még tovább fogy, hiszen azok többé-kevésbé tényleg meg is történtek, azokhoz tényleg tevőlegesen kellett cselekedni, azokat a külvilág is számon tartja, elismeri, így értelemszerűen van presztízsértékük is. Ha sikerül végigjátszani legnehezebb fokozaton az utolsó pályát is, ha Csisztu Zsuzsával csetelsz forrón, az bizony számít.

Ki-ki az alapján tartja fontosabbnak a valóságos örömforrásokat (másképpen: kik-ki annyira veszi komolyan az életet), amennyire (még) fontos számára a presztízs, amennyire szüksége van még elismerésre (vö: öreg vagyok, beleszarok). Egy szűz fiú számára nyilván a legfontosabb kihívások egyike az első éjszaka, és annak megtörténtével a végletekig ki is használja majd az ebben rejlő presztízs többletet (azaz fűnek-fának elmeséli). Számára nagyon nem mindegy, hogy valóságosan, vagy csak álomban lett-e a Mari az övé. Később, egészséges és sikeres férfivé válva egy-egy újabb éjszaka már csak olyan keveset tesz majd hozzá az önbecsüléséhez és az elismertségéhez, hogy szinte elvész annak jelentősége, hogy valóságban, virtuálisan, vagy álomban élvezett-e...