Éjfél Kapitány
Kórház
Levél Éjfél Kapitánynak...

x

Kórház

A beharangozott (amúgy izginek ígérkező) rajongói kérdés megválaszolása helyett hirtelen a sajátomét kell megoldanom, amiben sebész barátomnak, Tamásnak jóval több szerepe lesz, mint nekem. Misztikus zöld fényű folyosón keresem a sebészeti szakambulanciát (a jobboldali kép nem illusztráció, hanem valóságos és friss), ahol Móni és Kati nővérek várnak rám. "El fogok ájulni" - sikítok, mire lefektetnek. Idegesen bámulom a neoncsöveket ahogy a tű belém szúr, de nem ájulok el. Móni nővér vékony, nem szép, nem csúnya, nem öreg, nem fiatal. Szolid kék smink van a szemén - tetszik, hogy tetszeni akar. Tetszik is. Ránézésre semmi de semmi nem tudható róla, de van egy olyan érzésem, hogy alkalom adtán tudna kellemes meglepetést okozni... Még két órát bóklászom a fehér és zöld folyosók labirintusában, összeszorított foggal várom a röntgengép felzúgását, félálomban fekszem az EKG légpárnás vizsgálóasztalán, és lélekben készülök a folytatásra.

A legfontosabbat ne felejtsük: vettem a telefonomba egy nagyobb memóriakártyát, hogy le tudjam dokumentálni ezt a kis kalandot, és férjen rá ez-az, ami elszórakoztat majd, amíg az ágyban fekszem. Aki örömet akar szerezni, az tehát küldjön nekem még a jövő hét folyamán:

  • .mp3 formátumú zenét

  • saját készítésű gyógyuljmeg képet (get well card)

  •  izgi fotókat magadról (csak lányrajongók)

  • érdekes, de ne nagyon hosszú olvasnivalót

Az ajándékokat a cptmidn@gmail.com címre kérem küldeni, méghozzá úgy, hogy a file nevébe írd bele a neved, az anyag szerzőjét, és a címét (pl: vivienn17_elvis_lovemetender.mp3 vagy feri_hugomazuhanyalatt.jpg).
 

Küldök Kapitány, most azonnal!
 

 

Előjáték

Óhogyazakurvaélet! Nem elég, hogy a csípős reggeli hidegben kell parkírozótudásomat villogtatnom, nem elég, hogy az egész délelőttömet a feje tetejére kellett állítsam, nem elég, hogy délig különböző ajtók előtt várakoztam, de még csak nem is lehetek elégedett a végeredménnyel. Úgy fest, több szempontból sem lesz ez olyan sétagalopp, mint aminek az elején tűnt. Még élni akarnék kicsit. Ami egyelőre biztos: pár nap, pár óra, és magam is nyomorúságos roncs leszek a nyomorúságos roncsok között, akiknek kórtermi folyosóin most biztos és sietős léptekkel vágok át. A család sokat látott szakértői szerint nem csak pizsamát, de evőeszközt is vinnem kell magammal, ha jót akarok. Ezen mondjuk elcsodálkoztam, egyrészt mert nincs pizsamám, másrészt mert ezt az evőeszköz dolgot már végképp túlzásnak tartom. Az eredeti terveim szerint egy marék ezressel és a telefonommal készültem bevonulni, de úgy tűnik revidiálnom kell a kezdeti elképzeléseimet. Mindenesetre beújítottam magamnak egy Benetton fürdőköpenyt (ami biztosan nem lesz az Év ruhadarabja az idén), és már tárazom a zenét és az olvasnivalót.

Többen váratlan fordulattal felajánlják, hogy meglátogatnak, mások igen bölcsen tartózkodnak ettől. A kért ajándékok szépen érkeznek, köszönöm szépen őket, és remélem menet közben sem apadnak majd el a törődő levelek. Telefonról tudok folyamatosan gmailt olvasni és a csatolt képeket is álmodozva elnézegetem majd.

Igen, Veled vagyok Kapitány!

 

Tetőpont

- Mutassa a lábát!
- Tessék. Szép lábam van.
- Öööö, hát engem mint férfit ez nem annyira...
- Micsináljak, én is szívesebben mutatnám a Móni nővérnek...

Azért a lapomra csak felírja, hogy jó lábaim vannak és van humorom: "Mozgásszervek alakilag és funkcionálisan épek. Tudata tiszta, orientált". Amúgy kényelmesek elvagyok a kapott rajongói anyagokkal, Bianca például bizarr könyvének komplett kéziratát bízta rám, ami helyenként túltesz a legvadabb videojátékok horrorjain is. A küldött zenékből a Psychedelic Lover, az L.A. Woman és Pepe LePunk bootlegje áll legközelebb popos ízlésemhez, de az érzelgősebb és a metálosabb számoknak is megvolt a maguk áldásos hatása.

Az ember azt hinné, hogy a kórház nyugodt hely, ahol a krumplit is kialhatom a földből, de nem egészen van ez így. Ágyszomszéd bácsi - aki másnap haza is megy - irigykedve nézi, ahogy szinte rögtön megérkezésem után bealszom, és ezt éjjel is megismétlem. Ő szegény nem nagyon tud aludni, zavarják az autók és a vonatok. Hát - én 18 évnyi Róbert Károly körút után már fel se veszem a forgalom zaját. Reggel hat óra tájban felébreszt a nővér, hogy le kell adjam a vizeletet. Visszaalszom. Kicsit később másvalaki ébreszt fel, hogy meghozta a reggelim. Nem érdekel, visszaalszom. Kicsit később Timea ébreszt, hogy ő az orvosom és beszélgessünk. Megteszem neki, aztán visszaalszom. Kicsit később arra ébredek, hogy tele van a szoba fehérköpenyesekkel, akiknek egy része minden vizsgálatot el akar végezni rajtam, de a parancsnokuknak jobb szeme van hozzám: "Nagyon gyorsan kitesszük magát inne, Kapitány úr." mondja. "Úgy legyen" - felelem.

Magára a helyre nem lehet panasz, igen takaros, tiszta kis osztály ez itt, főleg egyedül egy pöpec napfényes kétágyas szobában. Friss zsömle, felvágott, meleg étel jön az ágyamba mindennap - ez már eleve jobb mint odakinn. Egyedül az adminisztrációt viszik túlzásba, amit a szerencsétlen Lexmark nyomtató már alig-alig visel el...

- Szociális helyzete?
- Ez most kérdés, vagy a kérdőív címe?
- Ez a kérdés.
- Muhhaha, jóhogynem az a kérdés, hogy "mit gondol a világról"...
- Akkor beírom, hogy "átlagos"...

Egyszál khaki pólóban, alsónadrágban, és szandálban közlekedem, Erika főnővér elmentében meg is fogdossa fokhagymagirizd seggem. Cseppet sem kényszeredetten mosolyodom el. Ő az, aki legelső felbukkanásom óta családi jóbarátnak kijáró rokonszenvben és támogatásban részesít, holott sosem is láttuk egymást. Majd valahogy illene megköszönnöm neki...

Hát ez volt a dolog szórakoztató része: három napomba, és egy rakás vizsgálatba került, hogy lefújják azt a téves riadót, amit a túlbuzgó anaszteziológus orvosnő kis rutinműtétem előtt elrendelt, meglátva egy rossz számot a vérlabor eredményeimben. Most jön a neheze. Imádom ezeket a kórházi drogokat - működnek. Nemigen aggódtam a vágást megelőző este sem - hanem aludtam mint a bunda, és másnap is különös nyugalommal hagytam, hogy a műtősfiú leborotváljon a célterületen. Idegesítően lilás-kék felsőt húz rám, átmászom a zöldlepedős műtőskocsira, még két szúrás, az egyik újabb mámoranyag. Az még megvan, ahogy tizenegykor áttolnak a végtelen folyosókon, de inkább már csukva tartom a szemem. A többire nem emlékszem, pedig állítólag epidurálisan csináltak meg. Délután négyóratájt a szobámban ébredek, a saját ágyamon, a saját pólómban, és nem fáj semmim. Ezt jó előjelnek tekintem, de egy-két óra múlva olyan változatos kínokban lesz részem, amikről nem is tudtam eddig, hogy léteznek, és amiket csak  gyomorforgatóan brutális orvosi módszerekkel tudtak megszüntetni, de ezekkel nem is terhelnék most senkit. Éjfélkor már el tudok aludni. Másnap délre további nem kevés fájdalom árán elrendeződnek a dolgok. Pihenő nincs, máris noszogatnak, hogy leszek szíves nem szokásom szerint átaludni a napot, hanem felkelni és sétálgatni, mert így nem tudják másnap kitenni a szűrömet. Szót fogadok. Iszonyatos izomláz a bal oldalamon, máskülönben okés. Másnap délelőtt kérek még egy ajándék xanaxot, kapok egy grátisz átkötözést, majd a hentes kinézetű betegszállító kigurít az épületből. Huss, viszlát kórház, back to work.

Nagyon köszi mindenkinek a tenger ajándékot, és jókívánságot: sokat segítettetek! :-*

 

Szóval gyerekek, néhány jótanács:

  Igyatok mindig sok folyadékot, kiváltképp vérvétel előtti napokon!

  Mindig az altatást válasszátok helyi érzéstelenítés helyett!

  Borotválkozzatok meg és rögtön egészségesebbnek látszódtok!

 

 

 

Szólj hozzá!
Érdekel Éjfél Kapitány többi tudósítása is? Kattints!

Kijárat...

Főoldalra...