Éjfél Kapitány olvas

Éjfél Kapitány olvas

A papír halott. A könyvek csak feleslegesen foglalják a drága helyet a lakásban. Persze olvasni én is olvasok, bár messze nem olyan sokat mint kölyökkoromban. És kommentálom...

 

Petri György - Amíg lehet

Hang a Szabad Európán

A sercegő, ritmikusan sípoló zajon átszűrődött a hang. Halk, de határozott, erőt sugárzó. Petri György
Petri György író
olvasta fel új verseit valahol Párizsban. Ekkor lett világossá, hogy a líra nem csak a halott költőké és nem csak a középiskolás szöveggyűjteményeké, hanem aktuális valami. Olyan erő, olyan szépség, ami a megszületés pillanatában sokkal aktuálisabb, érdekesebb, mint bármikor máskor. A kínkeservesen felvett anyag magnószalagját később Kálmán Gyuri persze lenyúlta tőlem, de sebaj, mert neki köszönhetem, hogy pár évvel később, ki tudja melyik parlament előtti tüntetésre tartva kezet foghattam magával Petri úrral a piros földalatti egyik szerelvényének hátuljában.

Mondogatnivaló

Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.

Alighanem

"Nem vagyunk gyerekek" – mondtad,
pedig bizony hogy azok voltunk.
S te szűz is, alighanem.

Csiszolatlan maradtál,
sőt, kifejtetlen körülményeid meddőjéből.
Féldrágakövem, szűrt fényű,
egészen ritka szennyezésű kristály.
- Egy ostoba telefon! Igazán nem...
jóval éjfél után.
"Igen... Igen... Nem..." – egyik kezeddel
a telefont vonszoltad,
mint egy szűkölő kutyát,
a másikkal a kombinéd ügyeskedted magadra,
fáztál, vagy a hang elől takartad (vagy előlem)
mezítelenségben járatlannak tetsző tested
(nem sokat takart fenn a mély dekoltázs,
lenn a csipke), én az ágyból
figyeltelek, töltöttem és rágyújtottam.

Aztán nagyvégtére visszabújhattál,
de már inkább csak odakucorodtál
a tartalékolt közös hőbe, több
(vagy nem kevesebb) közöd volt az
ágyneműhöz, mint nemünkhöz.
Pedig az a "Nem vagyunk gyerekek"
az első csókolózást szakította
meg (hiszen közben nem tudtál volna beszélni),
és olyan becsületesen (kacérság, zsákba-
macska kizárva) vetkőztél,
olyan elszántan, alaposan,
vakmerő kamasznő: "Essünk..."
neki? túl? – s ez lett:
túl már soha (alighanem).

Reggelivel ébresztettél, mintha...
Pirítós, sonka, vaj, kávé, maradék konyak.
És a liftből és ki a kapun és fel a buszra
meghitten és gyöngéden (nem néztél rám)
tereltelek (váll, könyök érintése),
mint volt férj, hajdani barát.

Versek

Kedvenc költőm? Petri György
Petri György író
. Mióta megismertem, egyértelmű volt a válasz. Az első verseket értelemszerűen csak szamiszdat kiadásban olvashatták a beavatottak, csak nagy ritkán egy-egy antológiába sikerült becsúsztatni néhány pársorosat. Az ihlet azonban nem apadt el a kommunizmus végével sem, így nem maradt el a Kossuth díj sem.

Aki ismeri Parkinsont, tudja, hogy a legnagyszerűbb erőfeszítések mindig a hőskorban születnek. A legjobb verseknek én is a régieket tartom, amiben nyilván nem csak az alkalmazott költői eszközök, hanem maga a forradalmi téma is befolyásol. A későbbiekből – érthetően – hiányzik az ellenállás ősereje.

A kis októberi forradalom 24. évfordulójára

Egy icipicit igazítottak a világon
Imre bácsiék, Pista bácsiék.
Fölakasztották, bekasznizták őket.
Mátyás bácsi és Ernő bácsi
megpucolt Moszkvába. (Másokról ne történjék említés.)
Azután eljött János pap országa.
"Sose halunk meg!"
Három és harmincezer
közöttire becsülik
az itt tartózkodó és a betolakodott
hullák együttes számát.
Nehéz ennek
utánaszámolni utólag.
A valóság nem számol önmagával.
Elszámolja magát? Vagy leszámol?
Meg sem tanult számolni,
elhúzták negyedikben
ezt az egységes és megbonthatatlant.
Két számot mondok:
56
68
Összeadhatjátok, kivonhatjátok,
megoszthatjátok, megszorozhatjátok.
Csődöt mondott
aljasságotok számtalan tana.

Két végén

Néha láttam még, a Batthyány ABC mögötti kis presszóban ült, olvasgatott. Mindig de mindig féldecis poharat láttam előtte – üresen.

Amíg lehet

Régen hallottam felőle, míg valamelyik könyvesboltban bele nem botlottam a legújabb Amíg lehet című kötetébe. Annyira komor fekete borítója volt, hogy sokáig elő sem vettem. Amikor mégis, nem lettem vidámabb tőle. Mondják, milyen szép, amikor a lírikusok az elmúlásról írnak. Annál szebb, minél közelebb a saját végük. Kurvára nincs igazuk. Mikor zsinórban a tizedik vers szólt a halálról, letettem. Két napra rá halt meg.

Búcsúzás

Ég veletek, barátaim, vége a dal-
nak. Engem most már vár a ravatal.
Lehettem volna jobb, szorgalmasabb,
de sajnos ennyire futotta csak.
Kár, hogy így van, jó volna élni még,
másrészt, belátom, ennyi is elég,
nincs rá okom – nem elégedetlenkedem:
tartalmas és szép volt az életem.
S mint bársonyon smaragdok, jáspisok,
drága hónapok ékköve ragyog
még káprázó, boldog szemem előtt,
ajándék minden reggel, délelőtt,
kiélvezem a maradék időt,
mint ínyenc a húsos cubákokat
- csontig lerágom végnapjaimat.