Éjfél Kapitány
kommentál
Az igazi élet nagy kaland...
Az élet igazán kemény helyzeteket tud produkálni. Mostantól azonban nem csak a Kapitány elméletei szolgálnak útmutatóként a zavaros helyzetekben, hanem kommentárjai is. A szabályok és elméletek alól mindig akadnak kivételek. Hogy egy tényleg összetett helyzetben hogyan működik Éjfél Kapitány világlátása, azt legjobban talán egy-egy valóságos esemény elemzésével lehet megmutatni. Lássuk tehát a nagyvilág egy-egy aktuális történését, Éjfél Kapitány szemszögéből.
Lemondott a miniszterelnök
"Sokféle várakozás előzte meg a mai döntésemet. Egyesek úgy gondolták, hogy a miniszterelnök, mint sokszor máskor, most is adja be a derekát, fogadjon el megalázó feltételeket. Az egyszerű emberek pedig, akiktől nagyon-nagyon sok üzenetet, e-mailt, faxot, levelet, telefonhívást kaptam, azt mondták: a miniszterelnök adja meg a tekintélyét, méltóságát a miniszterelnöki intézménynek, és adja meg a tekintélyét és a méltóságát kormányának.
Sokáig hezitáltam, hogy hogy döntsek egy ilyen helyzetben; nem könnyű ezt a döntést meghozni. Úgy döntöttem végül is, hogy nem a politikusokhoz, hanem az emberekhez fordulok. Úgy döntöttem, hogy nem engedek a nyomásnak; úgy döntöttem, hogy nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak; hogy sorra alárendelhető legyen a közérdek az egyéni túlélésnek. Nem engedhetem meg, hogy baloldali érzelmű embereket, az MSZP becsületes, tisztességes támogatóit azonosítsák elfogadhatatlan politikai magatartással. Meg kell őriznem a baloldali kormány méltóságát. Úgy vélem, hogy ez az ország érdeke is. Ennek a kormánynak az érdeke, és minden további kormánynak az érdeke. Nem lehet a miniszterelnöki intézményt és a kormány tekintélyét játékba venni. Ez a meggyőződésem. Hiszen nem lehet elvárni egy kormánytól és egy miniszterelnöktől, hogy tekintéllyel és felelősséggel kormányozza az országot akkor, hogy ha maga az intézmény egyébként ily módon ingatható meg.
Mindezekért tehát az alkotmányos rendelkezéseknek és rendnek megfelelően néhány perccel ezelőtt a köztársasági elnök úr útján benyújtottam a lemondásomat az Országgyűlés elnök asszonyának holnapi hatállyal. A bizalmatlansági indítvánnyal szemben a lemondással a miniszterelnök teljes egészében magára vállalja a koalíciós partner bizalomvesztésének a következményeit. Ezzel el lehet kerülni, hogy megkérdőjelezhetők legyenek az elmúlt két év eredményei, amelyre alapot az ország népének a teljesítménye adott..."
Tekintély, méltóság...
Hallgatva a leköszönő Medgyessy Péter pátoszos szomorú beszédét - megmozdult bennem valami. Nem az "egyszerű emberek" populista formula bénasága, hanem a "miniszterelnöki intézmény tekintélye" szókapcsolat ütött szöget a fejembe. Innentől pedig nem is az exminiszterelnök alkalmatlanságán és esendőségén, hanem magán a tekintélyen és a pozíción gondolkodtam el...
Emlékszem, kisgyerekként azt gondoltam: tökéletes, jól szervezett világban élünk. Meg voltam győződve, hogy minden rendőr egyszemélyes terminátor, hogy a szemetet senki se bolond eldobni, hogy a vasutas, a portás, a fröccsöntő, a mérnök mind-mind tökéletesen végzi a dolgát, hogy minden kontrollált, minden szervezett. Egy világ omlott össze bennem, amikor átláttam, hogy a rendőrt gyakran egy hajszál választja el a bűnözőtől, hogy a szemetet eldobják a népek, hogy senki sem végzi tökéletesen a dolgát, hogy csak a legszükségesebb folyamatok kontrolláltak és szervezettek - úgy ahogy. Ebben a legkevésbé sem ideális világban nem csoda, hogy kinek-kinek kapaszkodóra van szüksége. A legtöbben hiszünk valakiben vagy valamiben, hiszünk az eredendő jóban, a természetben, a természetfelettiben, egy vezetőben, egy szuperhősben. Mint tejszínhabra a somlói galuskán, úgy van szükségünk egy-egy tekintéllyel rendelkező valakire, akire ha ránézünk, egy pillanatra elfelejthetjük, hogy miféle siralmas országban-világban élünk. A miniszterelnöki intézmény számomra ilyen virtuális, kirakat-pozíció és a lemondott Medgyessy Péter éppen ilyen semleges, semmilyen, üres tekintélyt sugárzó imidzzsel próbálkozott. Félretéve az előítéleteimet, szürkületkor, erősen hunyorítva tudtam őt ilyennek látni.
Objektíven nézve ez bizony nem volt bravúros alakítás, bukásának mégsem ez az alapvető oka. A mostani történések tanúsága inkább az, hogy a népeknek nem effajta semleges, nyugodtas, szimbolikus idolokra van szüksége. A masszív többség belemenős, agilis celebritikre vágyik, akikre nem régimódian felnéz, hanem elismerően nyugtázza magyaros csibészségüket. A mostani idők nem kedveznek a szimbolikus tekintélynek. A korszellem az agilitásnak, a gyorsaságnak, az agresszivitásnak kedvez. Nincs több fogódzó, nincs több pihenő, nincs több nyugodt, őszes hajú méltóság már a látszatpozíciókon sem. Deklaráltan megkezdődött a fenegyerekek korszaka. Kicsit úgy érzem magam ismét, mint kölyökkoromban - a rendezett világnak immáron a látszata is megszűnik...
Ez egy igen igen kemény, kemény világ...
Az EU választás kapcsán olvastam egy jó mondatot: "A töketlen és a pofátlan közül választhatunk". A népszerűségi mutatók világosan mutatják - hosszú távon e kettő közül az aktívan cselekvő kerekedik felül. A mostani ciklusban ijesztő tendenciát látok kibontakozni: a pofátlan egyre inkább visszafogja magát, a töketlen pedig egyre inkább aktivizálja magát. Lassan de biztosan elmosódnak a különbségek. Ha ez így megy tovább, a következő választásokon két, immáron teljesen azonos alakulat közül választhatunk majd. Sem eszközeikben, sem retorikájukban, sem motivációjukban, sem etikájukban nem különböző két csapat áll majd elénk ugyanazzal az egyetlen üzenettel "Odavágunk Azoknak!"
Érdekel Éjfél Kapitány többi kommentárja is? Kattints!