Éjfél Kapitány válaszol

Éjfél Kapitány válaszol

Néhanapján velem is előfordul, hogy nem tudom kapásból, mit is tegyek egy rázósabb helyzetben. Nekem rossz, de neked jó, mert ha én nem is, de te megkérdezheted Éjfél Kapitányt! Email cimed mindenképpen az én titkom marad, sőt, a neved is, ha erre kérsz...

 

Kérdezz Te is!

Nem maradhatunk barátok?

HáBé alapkérdése

Van egy bonyolult sztori, amit megpróbálok hihetetlenül leegyszerűsíteni:

1. Van egy srác, akivel X db ok miatt nem jött össze a kapcsolatunk.

2. Nagyon kedvelem, illetve azt hiszem, a NEM LESZ SEMMI kimondásáig ezzel ő is így volt – nagyon egy hullámhosszon voltunk, és a férfi-nő kapcsolat csak egy kellemes lehetőség volt számunkra. A közös kimondáshoz azt kell tudni, hogy bár volt köztünk egynéhány km és mellette egy komplett család, de megegyeztünk, hogy ha nagyon akarunk valamit, az kivitelezhető. Nos, egy darabig tudtuk is csinálni, de rá
kellett jönnünk, hogy mégsem fog ez intenzíven menni. Ő is megértette (hogy miatta) és én is (hogy miatta). Végül is, amit mindketten gondoltunk, azt én mondtam ki, de szépen leokézta, és úgy tűnt, nincs semmi baj. Aztán már nem jelentkezett. Na, így történt a közös kimondás. Reálisan, higgadtan, közösen, de az én számból.

3. én nem akartam őt elveszíteni embeként/barátként (de ez nem a szokásos "legyünk barátok duma", hidd el), tudtam, hogy hiányozni fog az életemből, ő mégis úgy döntött, hogy ezentúl semmi (nem válaszol az emiljeimre, letiltott Messengerrõl, nem kapok tőle sms-t és a telefont sem veszi fel). Egyszóval, törölt az életéből. Csak tudod, egyszer megígérte, hogy bármi is lesz, nem lép ki az életemből – szál nélkül nem vágja el ezt a kapcsolatot, mert tudta, beszéltünk róla, hogy ez nekem iszonyú fontos. Ugyanis bár van néhány nagyon jó barátom, sok-sok haverom, de ő valami plusszt rakott az életemhez, és az olyan jó volt. És ez a plussz EMBER (és nem férfi, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy férfiként hiányzik – úgy is, de maga az individum elvesztése fáj legjobban) eltűnt az életemből, hipp-hopp.

Nos, ez volt a szituáció maga. A kérdés pedig – meglepő módon – nem az, hogy hogy bírja ezt, mert láthatólag nagyon kemény, hanem az, hogy MIÉRT. Képtelen vagyok rájönni az igazi okra. Hátha Neked van valami ötleted...

(... mellesleg a Te oldaladat olvasva határoztunk úgy, hogy okés,
megpróbáljuk összehozni ezt a kapcsolatot, amit még így is köszönök szépen, mert ez a fickó tényleg nagyszerű ember, csak engem ezentúl kihagy majd a nagyszerűségéből. A Te oldaladon van egy "Gyerekkel nyomulni" című kérdés. Egyszercsak napi emilezésünk közben bekopizta azt a linket és megkért, hogy olvassam el, és mondjam el a véleményemet, azaz így burkolva kérdezte meg, hogy lehetne-e köztünk más is... )


Éjfél Kapitány alapválasza

Nincs itt semmi bonyodalom, ez a legegyszerűbb helyzetek egyike. Annyira alapvető dologról van szó, hogy igazából furcsállom is, hogy kérdésként merült fel...

Az emberednek nem barátra, hanem szeretőre volt szüksége. És mivel Te ezt kizártad, érdektelenné váltál számára. Minden nőnek tisztában kell lennie azzal, hogy egy komoly férfi-nő viszonyból nem zárhatja ki a testiséget.

Hogy jobban megértsed az embered, fordítsd meg azt, amit te mondtál. Nagyon őszintén ámde nagyon keményen ezt írtad: "mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy férfiként hiányzik... maga az individum elvesztése fáj legjobban". Megfordítva ezt kapod: "hazudnék ha azt mondanám, hogy indivudumként hiányzik... maga a nő elvesztése fáj a legjobban". Amilyen sarkalatosak a te női elvárásaid, éppen olyan sarkalatosak az ő elvárásai is. Amikor azt mondod egy férfinak, hogy minden oké, de soha nem kapja meg a testedet, annak hatását úgy képzeld el, mintha egy férfi azt mondaná neked, minden oké, de többet nem szól hozzád egy szót sem. Hogy egy férfi-nő kapcsolat működjön, mindkét oldalnak meg kell adnia, amire a másik vágyik.

(Emberünk amúgy tökéletesen férfi módra viselkedett, én magam is ezt tettem volna a helyében. Arra a halálos sértésre, miszerint egy nőnek nincs rám szüksége mint férfire, csak egyféle válasz adható. Lásd a "Régi szeretőkről" szóló elméletet...)