Éjfél Kapitány játékok

Éjfél Kapitány játékok

"Fel kéne már hagyni azzal, hogy hülye vidójátékokat nyomok egész éjjel"

Galuska

 

Más játékok

Hitman 2

Codename 47 újra akcióban

Pár éve a Hitman nevű bérgyilkos-szimulátor komolyan megdobogtatta a szívemet. Nem mintha különösebben vágynék jó és rosszarcú embertársaim likvidálására, de a Hitman olyan parádés hangulatot varázsolt a képernyőre, amit még az idegesítően nehéz irányítás sem tudott elrontani. Már az előző részben is gyanús volt a Magyar közreműködés, amikor a Gellért szállóban kellett terroristákra vadásznunk. Most sem maradunk honfitársaink nélkül, animátorként Barbara Bernád, managerként Flösser János nevét látom a stáblistán, a zenét Pierre Földes és Rédly Dénes jegyzi, az előadó pedig a Budapesti Szimfónikus Zenekar ;-) A második rész méltatását kezdjük is in medias res, egy egyszerűbb küldetés elmesélésével...


Ez lenne hát a Giulliano család szicíliai főhadiszállása. Naná, hogy a családfőt kell kiiktatni – annál is inkább, mert nála vannak a kulcsok, jó barátunk, az alagsorba zárt Vittorió atya cellájához. Szemrevételezve az épületet három út is kínálkozik. A jobboldali kapuhoz éppen a fűszeres fiú érkezik, a főkapuhoz a postás közelít, a kettő között pedig egy kisebb kertkapu rejtőzik. Megérzésemre hagyatkozva az első utat választom. Ebből is látszik, nincsenek jó megérzéseim... Nagy nehezen odaügyeskedem a fűszeres fiúhoz, kb tizedik próbálkozásra el is tudom altatni a kloroformmal, előtte kilencszer szembefordul velem, kiröhög, majd orgyilkost kiáltva felveri a háznépet, akik golyóval ajándékoznak meg. Kilencszer halál – kilencszer újrakezdés.


A kloroformos művelethez a háta mögé kell lopózni és letámadni, de a fiú folyamatosan pakol, izeg-mozog így kicsit sem partner az elaltatásához. (A fejbelövés sokkal egyszerűbben menne – de ártatlannak nem eshet bántódása a küldetésben). Nagy nehezen sikerül a dolog, aludj el szépen kis Balázs – átveszem a ruháit, irány a ház. Az őr sandán méreget, de továbbenged, 10 másodperc múlva viszont kiszúrja a ruha nélkül alvó fűszeresfiút – összeszalad a háznép, végem is van hamar.

Újra. Kicselezem a járőrt, elaltatom a fiút, elrejtem a testet, bemegyek. Huh. Sikerül. Bemegyek a házba – a konyhába jutok. Körülnézni sincs időm, a konyhás néni és a két arra lődörgő pisztolyos ahogy meglát, borzalmas olasz sivalkodásba kezdenek, aminek ismét golyózápor a vége. Kampec. Ismét bemegyek, ismét kiszúrnak, ismét kampec.

Jó húsz perc után feladom. Ez az áruszállítós módszer nem fog menni. A röhejes zöldségesszerkóban moccanni sem lehet a házon belül. Nekiindulok hát inkább a középső apró ajtónak. Mire odaérek éppen nyílik is, sötét öltönyös napszemüveges kigyúrt díszpéldány lép ki rajta, és engem talán észre sem véve egyenesen egy fához lép, majd nekem háttal pössenteni kezd. Ha már így alakult, célzok és lövök a hangtompítós 9 milliméteressel. Egy a fába (mellé), egy a fejbe. Vacakolni nincs sok idő, lépni kell, mielőtt a fal mentén járőröző kolléga ideérne és óbégatni kezdene pucér és véres kollégája miatt. Felveszem a pisztolyát, és őt magát behúzom a nyitva maradt kiskapun. A fal tövében átveszem a ruháját és szemügyre veszem a házat. Az alagsori bejáratot választom – a kisebb feltűnés érdekében. Pincefolyosóra jutok, a lépcső a konyhába vezet. (Ismerős kifutófiú koromból.) A szakács néni szerencsére háttal áll, megyek is tovább a házba. Sehol senki. Egyik szobából a másikba, másik szobából ez egyikbe. Benyitok – hoppá itt egy főkötős szobalány és sötét zakós bodyguard. Be sem lépek, udvariasan kihátrálok és becsukom inkább az ajtót. Nem érhet baj, én is a testőrök egyenzakóját viselem. Három másodperccel később kiderül – ők ezt másként gondolják és a szomszédos szobákból varázsütésszerűen előbukkanó fél tucat feketezakós szitává lyuggat. Na akkor még egyszer...

Ezúttal kicsit messzebbre jutok, az emeletre vezető lépcsőig. Lopakodásra váltok és amikor az ajtót őrző rosszfiú feje a célkeresztemben van, kaján vigyorral húzom meg a ravaszt. A golyó telibe találja a szemöldökfát. A zajra persze az őr is előhúzza a sajátját, tűzpárbaj, ismét lebuktam, végem...

A végzetesnek mutatkozó parallaxis hibát megpróbálom az F1 gombbal kameraváltással kiküszöbölni. Így a szemöldökfa probléma megoldódni látszik, de amint a célkereszt az őr fejére kerül, ő azonnal észrevesz, ugrik, és tüzel. Végem megint. Újabb próbálkozás – újabb hasonló eredmény – a csávó kiszúr, akármit csinálok.

Térkép. Az emeletre vezet más lépcső is – momentán abból a szobából, ahová először benyitva leterítettek. Próbáljuk meg egy másik ajtón át! Csodák csodája, immáron kimért és határozott léptekkel elhaladok a hisztis fehércseléd és a másik ajtóra figyelő testőr előtt, fel a lépcsőn az ajtón át egy üres folyosóra és szusszanok egyet. Nézzük a térképet – már közel a Don szobája, de az ajtó túloldalán testőr vár majd. Amíg belemerülök a térképbe ajtó nyílik a hátam mögött, a belépő maffiózó fegyvert ránt, kurjant és kiterít.


Na újra. Rövid szusszanás, és előre indulok. Az ajtó túloldalán álló őrt egyetlen jól irányzott fejlövéssel leterítem. A Don szobájától már csak egyetlen ajtó választ el – na meg a hirtelen a folyosóra tévedő testőr, aki ezúttal sörétes puskával öl meg...

Ez így nem fog menni. Nézzük azt a digót, aki a folyosón megzavart. Ha nem fordulok meg jöttére, talán nem lesz gyanús az arcom. De az. Kurjantás, lövöldözés, kudarc.

Esetleg ha megvárom az ajtó mögött megbújva? Halk tarkólövés, puffanás, zsák. Továbbmegyek ahonnan jött. Másik őr, másik fejlövés, másik puffanás. És ki az aki megzavar békés gyilkolászásomban? Maga a Don, aki joggingszerű szerkójában éppen erre jár kel. Meglát, felkiált, elszalad. Utánaszaladok, de persze máris nincs egyedül, a puskás emberek gyorsan végeznek velem.

Újra. Ajtó mögé állás, kivárás, tarkólövés. Most hosszabb kivárás, hogy a Don bekocoghasson a szobájába, ajtón belépés, lövés – ajtófélfába, újabb lövés – őr fejbe találva. Most már tényleg csak a Don hiányzik. Lopakodva, csőre töltött fegyverrel lépek be, egy lövés – vége. A zsebéből ki kell vennem a kulcsokat – hiszen a bezárt atyáért jöttem, akit ki kell szabadítanom. Sietnem kell – olyan nyughatatlanok ebben a házban, hogy valaki már fel is fedezte valamelyik halottat. Futok a legrövidebb úton le a pincébe, de atya sehol. Diana az ügynökségtől rádión megnyugtat, hogy elvitték az oroszok, ne keressem. Köszi. Ki a házból, mission vége. Expert szinten teljesítek – de ez még mindig nem a legendás Silent Assasin felsőfok. A hat lövés túl sok volt a három áldozathoz képest. Talán ha kevesebb golyót használok, vagy kifelé is lopakszom, akkor jobbat érdemeltem volna.


Elsőre ennyit arról, mennyi esély van elsőre megcsinálni egy kalandot :-)

Mass Murderer vagy Silent Assasin?

A Hitman 2 a szokásostól nagyon eltérő értékelési rendszert használ. A tervezők megpróbálták feloldani azt az ellentétet, ami a különböző játékosok motivációja és játékstílusa között feszül. A Hitman 2-t azok is örömmel végig tudják játszani, akik a tűzerő megszállottai, de azok is, akik az ötletes megoldások szerelmesei. A pályák többségét ugyanis meg lehet oldani erőből is – a példánkban szereplő maffia villában nem okozott volna különösebb gondot minden szembejövő maffiózóval közelharcban végezni és úgy teljesíteni a küldetést – csak az egészen más játékélményt adott volna. Hogy ki-ki hogyan teljesít egy küldetést, arról mindig részletes értékelést kap, a Mass Murderer (hentes) szinttől egészen Silent Assasin (tökéletes) szintig. Furcsa, de nagyra értékelendő, hogy egy program a játékosra bízza, hogyan akar szórakozni. Esetünkben akinek az nyújt sikerélményt, hogy a rendelkezésre álló eszközök maximális felhasználásával mihamarabb megoldja a feladatokat, vagy aki minimális eszközfelhasználással okosan akar végezni a feladattal, egyaránt jól szórakozhat. Az elért szintek csak a játékos tájékoztatására szolgálnak, nem feltételei a játékmenetnek. Kinek-kinek a saját magára van bízva, elégedett-e az elért eredményével. Szuper!

Ja, és van már Hitman 3
Hitman 3 játék
leírásom is!