Éjfél Kapitány játékok

Éjfél Kapitány játékok

"Fel kéne már hagyni azzal, hogy hülye vidójátékokat nyomok egész éjjel"

Galuska

 

Más játékok

Half Life 2

Mostantól azt hiszem felesleges minden új játékról külön leírni, hogy szép, esetleg hogy nagyon szép. A hl2 amúgy sem puszta szépségével döbbentett meg, de még csak nem is a tényleg szuper módon megcsinált fizikájával. (Értsd: a hordók gurulnak, az üres üvegek leesve csörömpölnek, az odavágott dolgok megpattannak, és így tovább...) A Half Life 2 volt ez első videojáték, ahol a vasúti híd acélszerkezetén átmászva szabályos tériszonyom volt. Óvatosan, csomóval a gyomromban araszoltam előre, miközben a megszédüléstől és lezuhanástól félve csak alig-alig mertem lepillantani a mélységbe, az elmosódva látszódó folyómeder irányába... Ilyen valószerű érzést játék még nem keltett bennem. A hosszú sorozat nyomán szétforgácsolódik, majd szerteszét esik a léckerítés és a szobába vágott kézigránát alaposan átrendezi a bútorzatot is. A sok-sok említésre sem méltó apró realisztikus részlet most csapott át először minőségibe. Tériszony a képernyő előtt – szinte hihetetlen, és nem ez az egyetlen eset, ahol a produkált látvány valóban megtéveszti az érzékeimet. Szép példa erre, hogy a felhők mögül kibukkanó nap pontosan úgy elvakít, mint az igazi – nem tudsz hunyorgás nélkül belenézni...

Story

Az első részt a történet miatt istenítette mindenki. Momentán most, a sík-lineáris előrehaladásom közben fogalmam sincs hová és miért is megyek, kik azok a karhatalmisták akik rendszeresen lőnek rám szemből és kik azok az overallos lázadók, akik jószóval és munícióval látnak el a titkos búvóhelyeken. Ha nem is tudom mindezt, mégis iszonyat megható, ahogy bármelyik bázisunkra bevágtatva félistenként köszönnek rám, az immáron legendaszámba menő Gordon Freemanre.

Úton

Dicséret illeti a pályatervezőket is. A lineáris játékmenet mellett olyan hangulatot sikerült teremteniük, mint amilyet utoljára Jack Kerouacnak az Útonban. Picike, amúgy semmire sem jó légpárnásommal vagy kisatómmal lendületesen, de mégsem hosszantartóan falom a kilométereket, és kedvem szerint meg-megállok az út menti tanyákon. A szabadságfokomat az úttorlaszok, ellenőrzőpontok és páncélautók némileg persze persze csökkentik, de meg is kapják érte a magukét ;) Részemről ha nem muszáj, nem állok meg. Azon túl, hogy cseppet sem bizalomgerjesztők a helyszínek, semmi kedvem ugyanannyi lőszerért megverekedni a hely gazdáival, mint amennyit rájuk kell pazarolnom érte... A terepet illetően a lepukkant nagyváros képe az uralkodó, mint újabban mindenhol máshol is. Málló vakolat, szemét, roncsok, rozsda, festetlen vasbeton. Azt el kell ismerjem viszont, hogy nem csupán egy poszt-apokaliptikus szétlőtt romhalmazban kell bolyongani mint a Stalkerben, hanem nagyon is élő város közelében járunk, lakótelepekkel, graffitikkel, gyárakkal.

Gravity Gun

Kétségkívül a legpoénosabb újítások egyike a nehéz tárgyakat is megmozgatni képes gravity gun. A realisztikus fizikával együtt így már sokkal izgalmasabb fejtörőket lehet kitalálni mint a zöld kulcsot a zöld ajtóba szisztéma, hiszen ezzel a játékszerrel már nem csak a kisebb pöcköket tudja a játékos megmozgatni, de a jóval nagyobb objektumokat is. (Speciel azt rögtön tudtam, hogy a keresett harmadik akkumulátor a lefelé fordított vaskád alatt fog bújni, amit a gravity gunnal könnyedén emeltem fel és hajítottam diadalmasan odébb...) A GG persze ennél mogorvábban is felhasználható, öröm nézni, mit művel az ellenség közé hajított gázpalack vagy éppen körfűrésztárcsa...

Szép volt...

Hihetetlen sok aprómunka, ami összeadódva minőségileg ad nagyobb játékélményt – és szépen fut az 1280*1024 felbontásomban is.

Le a kalappal!