Éjfél Kapitány mozizik

Éjfél Kapitány mozizik

A következő filmeket nemcsak láttam, nemcsak összefoglaltam, de lelkesen ajánlom is őket!

 

38.Filmszemle 2007

Vidámak vagyunk, vékonyderekúak és fékezhetetlenek – mint mindig. Napszemüvegeinken kacéran csillannak meg a váratlan tavasz napsugarai, mi mégis a betonpalota belsejét, és a sötét moziterem
Mozi rovat
hátsó sorát választjuk. Nem mintha nem érdekelne kifejezetten a Taxidermia vagy a Bódis Kriszta féle Falusi románc, de ezt a délutánt a véletlenre bízom, lesz ami lesz.

Töredék (Maár Gyula)

"Az első tíz perc szar lesz, aztán majd beindul..." – emígyen igazítanak el a sajtóirodán. Hát, ez kicsit hosszúra nyúlt 10 perc volt, aktuálisan és pontosan a befejező stáblistáig tartott. Miféle film az, amiben cselekmény és mozgás csak alig, inkább csak monológok és kósza dialógusok. Megmondom: az nem film, hanem könyv, próza. Ennek a filmnek nem lett volna szabad elkészülnie. Nem véletlen, hogy a döbbent moderátor ezt az első kérdést szegezi az agg mesternek: "Ki is a közönsége ennek a filmnek?" A válasz pontosan olyan, mint maga film: "Bárkinek, akinek van ilyen dolgokhoz fogékonysága..." Nekem sajnos se a boncolgatott teológiai, se az akkori politikai témákhoz nincsen. Meglehet persze, hogy puszta nemzedéki ellentét az oka, de nem értek Maár Gyula finom utalásaiból és szimbólumaiból egyet se. Ha így is van, ez nem az én problémám – én néző vagyok. Cseh Annamária és Törőcsik Mari felbukkanását örömmel nyugtáztam, csakúgy utóbbi aranyköpését: "Nem számít, ki nyerte a háborút. Amíg férfiak és lóverseny van, addig én győztes nő vagyok." Ne fékezz, élvezz!

Iszka utazása (Bollók Csaba)

Kávé, süti, cigarettázó lányok, csinos sminkek, kamerák, kis pihenés a szünetben, majd újbóli lámpaoltás. Ebből az alapállásból még ordítóbb a kontraszt, mint a 4-6 villamosról leszállva. Bányászfalu a Kárpátokban, guberáló, csavargó utcagyerekek, morcos és iszákos szülők, nyomor a köbön, ahol jutalomszámba megy a meleg étel. Annyira de annyira más, hogy nálunk még lehet azt mondani: tanulj öcsém, állj talpra és vállalkozz, szállj le a földre, adj lejjebb az irreális igényeidből, keress neked való munkát! Akinek nem sikerül, arra is tudjuk azt mondani, hogy nem volt szerencséje, de ha kicsit másképpen csinálná a dolgait, akkor biztos neki is rendeződne az élete... Nagy számban vannak helyek a világon, ahol nincsenek opciók, nincsenek lehetőségek. Semmi. Abszolút semmi. Lehetsz okos, lehetsz érzékeny, lehetsz ügyes – halálra vagy ítélve. (Ha szép vagy, az más. Akkor eladhatod a testedet. Ez az egy, amire mindig lesz vevő.) Alap gondom a hasonló dokumentumfilmekkel, hogy nem tudok mit kezdeni velük, azon kívül, hogy rémülten nézem a történetet. Nem látok megoldást, pláne nem olyat, amiben magam is tevékenyen részt vehetnék. Vágjam magam autóba és pakoljam meg a csomagtartót sonkakonzervekkel? Tegyek alapítványt az erdélyi árváknak? Nyissak irodát Brassóban és adjak munkát néhány szerencsésnek? Ahogy a földbe ásott lyuk nyeli el a beleöntött pohárnyi vizet, olyan lenne csak mindez.


Nem tudom, Bollók Csaba mire gondolt, azon kívül, hogy szerez a nézőinek némi borzongást. Én úgy érzem magam, mintha végignéztem volna egy ismeretterjesztő filmet a fuldoklásról, aminek az a tanulsága, hogy aki nem kap levegőt, az megfullad. Igen. Tudom. Akkor sincs dolgom ezzel. Nem tudok levegőt adni nekik. Legfeljebb kicsit jobban örülök, hogy nekem jut bőségesen oxigén...