Éjfél Kapitány mozizik

Éjfél Kapitány mozizik

A következő filmeket nemcsak láttam, nemcsak összefoglaltam, de lelkesen ajánlom is őket!

 

Silent Hill

Silent Hill a film

Nem is olyan régen a Sky Kapitány
Sky Kapitány film
volt az első olyan mozi,
Mozi rovat
ami összekeverte az érzékeimet, és pár pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy videojátékot játszom, vagy filmet nézek. A Silent Hill esetében ez halmozottan igaz, annál is inkább, mert az azonos nevű létező játék adaptációjával van dolgunk. A játékot lelkesen játszottam és harmadik nagyedik részét kifejezetten ajánlottam is már mindenkinek. Előrebocsátom: a filmmel is meg voltam elégedve.

Japán munka

Everything will be fine – csitítja a főhősnő kislányát. A horror műfaji szabályainak megfelelő szabad fordításban: "Nyakig vagyunk a szarban kicsim". És valóban, az idill viharos gyorsasággal vált át a várt rémálomba.

Igen véres film ez is, de nem azzal a lazasággal ahogy Tarantinonál, és nem azzal az idegesítő gusztustalansággal, ahogy egy klasszikus láncfűrészes filmnél. A Silent Hill alapvetően japán munka, akik imponálóan artisztikus módon teremtették meg a világukat. Ahogy egy szusi egészen más íz és formavilágú mint a megszokott ételeink, úgy a Silent Hill szürreális másvilága sem hasonlítható semmilyen ismert európai világhoz. Meghökkentő, de megkapó vizuális élményben van részünk. A részletek minden határon túlmenően véresek és elborzasztóak ugyan, a teljes kompozíció mégis lenyűgöző és élvezhető. Nagyon szép fényképezés, tökéletes kameramozgás. Amit egy trailer vagy egy átvezető animáció nyújt dinamikában és látványban pár percig, azt most egy teljes film hosszán keresztül megkapjuk. Le a kalappal!

Játék adaptáció

Annyira de annyira ismerős minden! A zene, az árnyalatok, a zajok, a képek, az eszközök, a részletek: minden visszaköszön. A film mint műfaj persze más dramaturgiát követel meg, mint egy interaktív kalandjáték. A szükséges változtatásokat az alkotók szigorúan az eredeti koncepcióból építkezve végezték el – nagyon helyesen. Míg a játékban hősnőnk rutinszerűen ólomcsővel ütlegelte a közel merészkedő szörnyeket, a filmben ennél sokkal reálisabban csak menekül előlük. Az ólomcső ugyanakkor mint klasszikus eszköz megjelenik a gázálarcos kultisták kezében, ahogy az összes többi ismert kellék is a zseblámpától kezdve a védelmező medallionig. Déja vu déja vu hátán. Ahogy a mindenre elszánt anyuka kilép a liftből, ahogy az amorf lények jellegzetesen tétova lépésekkel előtűnnek a ködből, mind-mind ismerős pillanat. Sokkoló és pazarul megcsinált a ciklusváltás (emlékszünk ugye erre a terminológiára a Mézga Aladár féle Kriminália bolygóról). Nem tudom, a Silent Hill mint mozi
Mozi rovat
mennyire állja meg a helyét ezek nélkül az ismert élmények nélkül, de hogy ezekkel együtt nagyon élveztem a dolgot, az bizonyos.

Happy end?

Egyedül talán a befejezés volt az, amivel nem voltam megelégedve. Csinianyuka és kislánya igazán megérdemeltek volna egy happy endet, ahogy a játék a számtalan véráztatta sötét kaland után mindig megnyugtató befejezéssel szolgált. Persze happy enddel nem lehet befejezni egy horrorfilmet, a kikacsintós befejező csavar úgyszólván elvárás. Esetünkben ezt elhagytam volna.

Ha tetszett a játék – kötelező darab! Ha tetszett a film – nézd meg a játékot!