Éjfél Kapitány mozizik

Éjfél Kapitány mozizik

A következő filmeket nemcsak láttam, nemcsak összefoglaltam, de lelkesen ajánlom is őket!

 

Lost

Lost

Lost. Nem szokásom sorozatokat nézni, de biztosan tudom, hogy a Lost megéri majd a péntek estéket.

Idehaza nem vagyunk elkényeztetve jól megcsinált sorozatokkal, az aktuálisan futókat is inkább csak megszokásból nézi a vonatkozó pármillió magyar, és nem azért mintha olyan kreatívak vagy izgalmasak lennének. Próbaképpen magam is leültem a mostani kórházas sorozat első része elé – kíváncsi voltam a hangulatra, ami majd megcsap. Hát – nem csapott meg semmi. Nem tudom ki hogy van vele, én elvárom, hogy azonnal megragadjanak a karakterek és a konfliktus is izgalmasabb legyen annál, mint hogy mi történik a Futrinka utcában. Misztikára vágyom, rejtélyre és igazi feszültségre – valahogy úgy, ahogy annak idején Lynch feltette a lécet a Twin Peaks-szel.


Örömmel jelentem, a Lost
Műfajteremtő sorozat
már a legelső részével valami ilyet tudott produkálni. Sok misztikát ugyan nem tudtam elképzelni abból az alapállásból, hogy egy közönséges repülő lezuhan egy közönséges szigeten – de hát erre való a forgatókönyvíró és a dramaturg. Sem a sziget nem közönséges, sem a túlélők. Mindenkinek megvan a maga története és a maga titkai, amelyek egészen idáig elkísérik őket, hogy az új titkokkal együtt jól összegabalyodjanak és legyen miért várni az embernek a folytatást. Nem csak az első rész operál intenzív felütéssel, a tizenkettedik részig igazából csak szaporodtak a kérdések, a nélkül, hogy bármelyikre is megnyugtató választ kaptunk volna. Példának okáért ott van az a rémes hangú valami, amiről azt se tudjuk szörny-e vagy sem, de még azt sem, hogy organikus vagy mechanikus. Ügyes!


És persze, itt van Kate. Hát – nehéz nem szexista módon közelíteni a kisasszonyhoz, nem is sikerült nekem sem :))) Konkrétan EZT nevezem én tökéletes vékony deréknak. Főhősnőnk emellett kedves, és idővel gondolom hajlandó is lesz, bár az általam látott részekben kisebb dolga is nagyobb volt annál, mintsem elélvezni segítsen a partra vetett férfipopulációnak. Ami azt illeti a pasifelhozatallal szemben sem lehet panasz, nincs hiány széles vállakból, kockás hasakból és baltával metszett borostás állakból sem.

Update: Lost finálé

Nehéz szavakba önteni a csalódást. Amilyen pazar módon indult a történet, amilyen izgalmasabbnál izgalmasabb rejtvények bukkantak fel epizódról epizódra, annyira kiábrándító volt a primitív befejezés. Az írók szemmel láthatóan évadról évadra annyira belegabalyodtak saját nagyfene rejtélyességükbe, hogy a végére már maguk sem tudtak semmilyen épkézláb kerek megfejtést adni. Mert az, hogy egy Isten élt a szigeten, és az ő számlájára írandó a füstszörnytől kezdve minden meg nem magyarázható furcsaság – az bizony nem egy korrekt megfejtés, hanem egy kibaszott izzadtságszagú fércmegoldás. Annyira de annyira sajnálom :(