Éjfél Kapitány játékok

Éjfél Kapitány játékok

"Fel kéne már hagyni azzal, hogy hülye vidójátékokat nyomok egész éjjel"

Galuska

 

Más játékok

Chernobylite

Chernobylite

Üssük el az időt, amíg a stalker 2 megérkezik! Tárazzunk, nagy levegő, és irány a zóna!

A stalker 2-re még mindig várni kell. Gondoltam, addig megteszi a Chernobylite is. Ez is a zónában játszódik, itt is stalkerek vagyunk, jó kis lövöldözésnek nézünk elébe. Belenéztem az előzetesbe: valami hülye kristályok és egy Tatjana nevű nőci körül forog majd a történet – ez semmi jót nem ígér. A kristályok és a paranormális képességeik nem érdekelnek, egy nő szerepe pedig, egy ilyen macsós történetben csak átverés lehet.


Ha nem is insane, de nyilván hard fokozatra állítok mindent – aztán hajrá! Igor vagyok, atomfizikus, és egy homályos késztetés miatt a csernobili szarkofág környékén akarom megkeresni a régi csajomat, ami jelenleg a NAR társaság félkatonai ellenőrzése alatt áll. Elég életszerűtlen setup, főleg, hogy harminc év is eltelt, mióta nem láttuk egymást. De oké, éljük bele magunkat! Igor vagyok, atomfizikus és egy szál magamban eljövök a zónába, ahol egy helyi arctól bérelek egy üres beton menedékhelyet. Effajta keresésre komplett csapatot toborozna az ember, és kisbusznyi felszereléssel, Afganisztánból visszamaradt fegyverarzenállal érkezne a zónába, de nem. Nem hoztam magammal sem csapatot, sem felszerelést, de még egy pisztolyt, sőt, egy szendvicset sem. Nyilván majd itt fogok füveket meg gombákat gyűjteni, hogy ne dögöljek éhen, barátokat meg találok a zónában, akiket az útközben összeszedett piros almákkal fogok kifizetni. Nos, pontosan ez lenne a játék koncepciója, ami nem csak életszerűtlen, de idétlen is. Vegyük például a bázisfejlesztést: a talált növényekből, gombákból és vegyianyagokból veteményes kertet csinálhatok, ami orvosolhatná az állandó élelmiszerhiányt. Ám, ha ezt előrelátó módon meg is teszem, a harmincadik napra már valóban önellátó leszek kajából – igazán nagy kár, hogy kb. ugyenekkorra a játék véget is ér. Szóval, az egész bázisépítés igazából inkább bosszantó akadály, mintsem átgondolt játékelem. Elhanyagolni mégsem lehet, mert gyakorlatilag az összes lőszert, páncélt, eü. cuccot itt kell magamnak megcsinálni.

A legelső küldetésre kapok a főbérlőmtől egy pisztolyt, és máris mehetek kalandozni. Nyilván hamar kiderül, hogy a terület telis-tele van ellenséges katonákkal, akik hármas rajokban és kevlárban járőröznek, szóval jobb, ha a játékpisztolyomat elő sem veszem. Nagy szerencse, hogy lopakodni és hátulról elkapni ér, ezért szépen türelmesen lehet csak haladni. Türelemre nagy szükség van, mert én amatőr vagyok, ők viszont harcedzett zsoldosok, és elég jól kiszúrnak, akárhol is vagyok. Ebből a kellemetlen állapotból kiszabadít, ha sikerül fegyvert zsákmányolni és azt házilag kicsit feljavítani. Innentől kezdve azt hinnénk, választható, hogy lopakodással vagy lövöldözéssel oldjuk-e meg a további feladatokatt, de valójában nem. A játék elején csak a lopakodás vezet célra, a játék közepétől azonban csak a fejlövések, mert a pályán ekkorra elszaporodnak a nehézpáncélos zsoldosok, akiket nem lehet lekéselni. A rosszfiúk gyakran két fejlövéstől sem fekszenek ki, ezért olyan szintre kell a fegyverünket felpiszkálni, hogy visszarúgás nélkül tudjunk egy-egy rövid sorozatot nagyon pontosan leadni. A pontosság számít, mert a lőszert magunk gyártjuk, és a lelőtt rosszfiúknál csak egy-egy töltényt (és nem tárat!) találunk.


A felajánlott küldetések is a szabad választás látszatát keltik, de egyáltalán nem mindegy, milyen sorrendben teljesítjük őket. Ha nem szerezünk időben egy bizonyos pályáról ak gépfegyvert, és nem igazoljuk le mielőbb Tarakant, akkor drasztikusan rosszabb esélyeink lesznek. Bizonyos küldetéseket pedig jobb, ha sokáig elkerülünk, például Sashko robbanós baromságainak csak akkor menjünk utána, ha totál kevlárban és maxi gépfegyverrel tudunk indulni, máskülönben többet fogunk a visszatöltésekre várni, mint amennyi idő alatt újra és újra lemészárolnak minket.

A helyszínek csodaszépek, kár, hogy nem nagyon tudunk bennük gyönyörködni. A játék elején folyamatosan a susnyásban és a fedezékek mögött kell közlekednünk, később pedig, ha meg is tisztítottunk egy területet, már húzhatunk is haza, mert automatikusan beindul valami zöld vihar, előle jobb kitérni. Érdemes kitérni a fekete stalker elől is, aki a küldetések nagy többségében elkerülhetetlenül felbukkan. Harcolni vele nyilvánvalóan reménytelen, ilyenkor hosszas fogócska veszi kezdetét. Kis gyakorlással a találkozás ugyan túlélhető, de nehezen indokolható, hogy egy szépreményű és hangulatos videojátékban miért kell húsz percenként egy teherautó vagy egy buszmegálló körül 3-4 percig körbe-körbe rohangálni, mint egy hülyegyerek.


Az előzetesek nem győzik hangsúlyozni, hogy a Chernobylitben igen komoly következményei vannak a döntéseinknek. Ez igaz, de a lehető legrosszabb értelemben: nem arról van szó, hogy döntéseink változtatnának a cselekmény irányán, csupán arról, hogy ha nem találjuk el a fejlesztők által kigondolt döntéseket, nem tudjuk megnyerni a játékot. Ez annyira így van, hogy a döntéseinket még utólag is megváltoztathatjuk, ami végképp borzasztóan megalázó, hiszen centire a fejlesztők koncepciója szerint kell minden választásunkat újragondolni.


Senki sem ígérte, hogy ez egy open world játék lesz, de arra azért nem számítottam, hogy szinte mindenben meg van kötve a kezünk. Teljesen mindegy, hogyan éljük meg a helyzetet, milyen a vérmérsékletünk, egyetlen lehetséges utat és stratégiát kell követni, ha nyerni akarunk. A szoftnak megvan persze a maga bája, a látvány és a történet is rendben van, mégis: a játék jobban idegesített, mint amennyire szórakoztatott.